– Nagyon ügyes volt az a motojos néni! Ugye, anyuci? Olyan gyojsan ment!
– Igen, kicsim, nagyon gyorsan – válaszolok, bár némiképp feleslegesen: ő már hallótávolságon kívül van. A hároméveseknek bámulatra méltó a szökési sebessége.
– Gyere, Bobó, vedd fel a pólód! – próbálkozom a szokásos reggeli rutinnal. – Nehogy elkéssünk az oviból.
– Ilyen gyojsan gujult… Büm-büm-bűűűm! – szaladgál lobogó hajjal a gyerekszoba és a nappali közt, pöttöm kezével a kerekek forgását imitálva. Végre bevetődik mellém egy jobbkanyarral. Kihasználom váratlan szerencsémet, és a fejére húzom a pólót.
– De anyuci! Ez a nyuszis! – pillant fel rám felháborodva, amint kis kobakja kibukkan a nyíláson. – Mondtam, hogy a motojos kislányosat veszem fel!
– Igaz – sóhajtok. Vissza az egész.
Átkullogok a fürdőbe, hogy megnézzem, megszáradt-e az aktuális kedvenc.
Megszáradt. Ezt megúsztam.
– Bújj bele, cica, aztán copfot csinálunk.
– Jó, de pont ugyanolyan legyen, mint a kislánynak a pólómon! – alkudozik. Mialatt egy fésűt keresgélek a padlón szétszórt játékhalmok közt (annyi van belőlük, hogy három óvodára is elég lenne), ő megint meglóg előlem.
– Büm-büm-bümmm! – nyargal tovább körbe, és minden útba eső ruhadarabot lerángat a padlóra.
– Tudod, mit? – Hirtelen beugrott egy mentő ötlet. – Gyere csak ide! Elmondom, mi jutott eszembe.
Megáll a folyosó közepén, a műanyag kismotor és egy színes kupac ruhanemű között. Gyanakodva pillant rám.
– Van benne motoj?
– Van, van. Gyere csak! – intek felé. Összekaparok a földről két lila hajgumit, egyet a fehér szőrű, elemes macska (egy nyomás: dorombol, két nyomás: nyávog) bozontos farkáról, egy másikat a kék műanyagszék lábáról. De hol lehet a kefe?
A szöszi engedelmesen hozzám lépdel, és letelepszik elém. Helyet foglalok egy széken, de nyomban fel is pattanok róla, mert a hátsó felemmel megtaláltam a hajkefét.
– Na? – nógat. – Mondod?
– Igen, igen, mondom már. – Lassan összeáll a fejemben a koncepció. Kibontok egy-két csimbókot, aztán kétfelé osztom az aranyló sörényt. – Ha gyorsan elkészülünk, lesz időnk útközben nézelődni a parkban, ahol tegnap a motoros nénit láttuk. Szerintem lehetséges, hogy ma is felbukkan arrafelé…
– A józaszín motojján! – Felcsillanó tekintettel kapja fel a fejét, amitől rögtön kihullik ujjaim közül a félig összeállított copf.
Sebaj, a héten még nem késtünk el egyszer sem.
– De én nem akajok oviba menni! – toppant dühösen, karba fonva a kezét.
– Ne viccelj! A múlt héten azt mondtad, szereted. Rami néni még a motorját is megmutatta neked a telefonján.
– Tényleg! Jami néni, hujjá! Akkoj imádom az ovit! – Azzal már nyargal is tovább.
– Megittad a teád? – kiáltok ki az előszoba felé, s míg felhörpintem a maradék tejeskávémat, félig beleugrom a félcipőmbe, és sántítva a szökevény után lesek. – Boróka! Veszünk kardigánt is, várj meg!
A balos cipőmből egy gyöngyös karkötőt bányászok elő, amit felhúzok a jobb kezemre. Még Bobó előtt 4-ben kaptam apától. Tegnapelőtt hiába kerestem az ékszeres dobozkámban. A hozzá tartozó nyaklánc után egy hete nyomozok. Már csak a nagytakarításban bízom.
Futó pillantást vetek az előszobatükörbe, és máris eszembe ötlik, hogy negyedórával ezelőtt csak az egyik szememet sikerült kifestenem, mielőtt a kenyérpirító felől beszüremlő füstszag másfelé nem terelte a figyelmem.
– Jössz máj, anyuci? – toporog a bezárt ajtó előtt. – El-ké-sünk!
– Itt vagyok. – Rákanyarítom a lila virágos kardigánt, fejére biggyesztek egy rózsaszín kendőcskét. A cipőbe egyedül belebújt, nem is gondoltam volna. – Pattanhatsz a motorodra.
– Köszi!
Meglengeti loknijait, aztán frissen áthajt rózsaszín kismotorján a szabaddá vált küszöbön át a harsány reggeli fényben fürdő lépcsőházba.
Kétszer ráfordítom a zárat, a kulcscsomót a retikülöm belső rekeszébe rejtem, egyúttal előtúrom a tartalék szemceruzámat meg egy kistükröt.
– Megnyomtam a hívógombot! – jelenti büszkén a motoron várakozó kislány, ugyanazzal a huncutul lehengerlő mosolyával, amellyel a hét minden egyes reggelén felvidított, feledtetve a szokásossá vált rohanást. – Hallod? Jön máj!
Éljen a péntek!
A reggeli készülődést túléltük – a sminkelést meg majd befejezem a liftben.
