Másodszor lapoztam át tüzetesen a megsárgult papírú, lassan már széteső szakácskönyvet, mindhiába.
– Nincs benne ilyen étel, apuka. Nem lenne jó az egyszerű, hétköznapi babfőzelék? – próbálkoztam.
– Az lehetetlen – szögezte le, idegesen fészkelődve a nyikorgó vén hokedlin. – Egész biztos, hogy van ilyen.
– Ha maga mondja, hogy van…
– Van hát. Erzsikém mindig ebből főzte nekem.
– Jól van, apuka, akkor megnézem még egyszer.
Amikor Joci kiment Münchenbe, és rám hagyta az öreget, nem volt sok illúzióm a gondozásával kapcsolatban. Kitartóbb egy elefántnál, és ragaszkodik az emlékeihez. Már azokhoz, amik még megmaradtak neki. Vagy azokhoz a képzetekhez, amiket emlékeknek vél.
– Ott lesz az – bizonygatta, a térdén dobolva csontos ujjaival, és a szebb napokat is megélt konyhaszekrényre szegezte eltökélt tekintetét.
– Igen, igen, itt van, megtaláltam – mosolyogtam rá, igyekezvén úgy tartani a könyvet, hogy ne lássa, hol van nyitva. – Igaza volt.
Bólintott egyet, és felvonta a szemöldökét, mintha azt akarta volna mondani ezzel: ez természetes, mert nekem mindig igazam van.
– Fel is olvasom a receptet, ha akarja. Addig iszogassa csak a kakaóját, apuka.
Csörömpölve megkavarta a forró italt a vele majdnem egyidős bögrében, én meg gyorsan összeszedtem a gondolataimat.
– Hagymás bab Piedone módra, sok csilivel – kezdtem lassan, a könyvet magam elé tartva. Ő lehunyta a szemét, úgy figyelte a szavaimat. Csak ajkával csücsörített olykor, a teljes beleélés jeleként. – Az ötven deka előzőleg beáztatott vörös vagy tarka babot feltesszük főni a kuktafazékban. Egy fej vöröshagymát és két gerezd fokhagymát apróra vágunk, és forró olajon megpirítjuk. Ezután hozzáadjuk az elkészült, leszűrt babot, és felöntjük öt deci paradicsomlével, valamint annyi vízzel, hogy háromnegyedig ellepje. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk az apróra vágott csilipaprikát, és készre főzzük.
– Igen, ez az. Ez legyen ma – bólogatott, és megnyalta kakaóbajszos száját. – De jó sok csili legyen benne. A szárított is jó. Erzsikém is úgy készítette.
– Persze, apuka, őrölt csilivel fogom én is elkészíteni – mondtam neki, és magamban megkönnyebbülten sóhajtottam.
A mai ebédünk hagymás bab lesz.
Ha elég sok szegedi csípőset teszek bele, semmi sem fog feltűnni neki.
Ez és még számos hasonló történet olvasható a hamarosan megjelenő Vénusz arcai című novelláskötetben!
