(Az első részt itt találod.)

– Csaó Niki! – köszönt be a nő a hátsó bejáraton.

A lány elhúzta a száját.
– Jó estét!
– Voltak ma? – Karola kivette a kasszát a pénztárgépből, aztán visszasétált a szűkös hátsó helyiségbe, ott helyet foglalt, és nagy zörgéssel számolni kezdte a bevételt.
– Nem valami sokan – felelte a lány. – És ha nem találunk ki valamit, ezután sem lesznek – tette hozzá halkabban. Karola azonban így is meghallotta.
– Az üzletet bízd rám! Te csak mosolyogj és légy közvetlenebb, akkor többet fognak vásárolni. Már melegszik az idő, holnapután megint harminc fok lesz.
Niké vágott egy grimaszt. A „légy közvetlenebb” Karola értelmezése szerint azt jelentené, hogy csábosan pislogjon a férfivásárlókra – ettől viszont forgott a gyomra. Ettől a munkától, az egész fagyizótól viszolygott; komolyan el is gondolkodott azon, hogy felmond most, a strandszezon kellős közepén. De amilyen nehéz munkaerőt találni, Karolát rosszul érintené a dolog, és ordítana vele, ő pedig ki nem állhatta, ha ordít vele valaki. Meg aztán a pénz, az jól jött, nem akarta ezt a szeptembert is diákhitellel kezdeni.

Nem felelt semmit a főnökasszonynak. Valahogy majd csak kibírja. Észrevétlenül kanalazgatott a pisztáciafagyijából, élvezte a különleges, aromás ízt.

– Szia!
A lány összerezzenve pillantott fel. Egy huszonéves srác nézett szembe vele. A szemébe lógó szőke fürtöket viselt, és zavarában az egyik lábáról a másikra állt, ez volt rajta a legmeglepőbb.
– Helló… Niki! – mondta a srác, miután kissé előrehajolt, hogy elolvashassa a lány blúzára csíptetett névtáblácskát, és üdvözlésül meglengette előtte a kezét.
– Niké – pontosított a lány. – Hány gombócos lesz?
– Ööö… Niké?
– Igen. Mint a győzelem istennője a görögöknél, tudod. Kettőnél több gombócot kérsz? – nyúlt a tölcsértartó felé.
– Hű – mondta a srác, és még el is pirult. – Az istennő, az stimmel!

Nikét kezdte bosszantani ez a kötekedő fiú, aki zárórakor esik be, és képtelen közölni, hogy kicsi vagy nagy tölcsérbe kéri a fagyiját.
– Valójában Viktória vagyok – tette hozzá magyarázatképpen, enyhe elnézéssel –, de a vikizést ki nem állhatom, ezért hívatom így magam.
– Hát, nekem nagyon tetszik a Niké – vigyorgott a fiú. – Látod, hozzád is öltöztem – mutatott márkás, fehér pólójára, amelyet elöl látványos pipa-embléma díszített.
Niké megeresztett egy mosolyt. Azért mégis volt valami érdekes ebben a srácban.
– Ha ajánlhatok, a ribizli nagyon finom, a kávé és a túrósrétes is népszerű. A pisztáciát viszont nem annyira szokták szeretni – tette hozzá gyorsan.
– Én igazából a tábla miatt érdeklődöm – mutatott a fiú a deszkafalra szögezett hirdetésre. – Hogy eladót felvesznek. Ez érvényes még?

A hátsó helyiség felől élénk pénzcsörgés hallatszott ki, olyasféle, mint amikor két maroknyi aprót a földre ejtenek.
Niké elhúzta a száját. Közelebb hajolt a pulthoz.
– Jól meggondoltad? – suttogta a fiú felé. – A főnök egy emberevő!
– Hát… Kéne egy állás – válaszolta a srác, zavartan kihúzva magát, és farmersortja zsebébe dugta a kezét. Aztán elvigyorodott és felszegte az állát. – És amint látom, még te is életben vagy.
– Ez csak látszat – felelte Niké, és nevetett. – Rögtön szólok neki. Addig is meghívlak egy fagyira. A szeder meg a citrom is nagyon jó, a karamellát is ajánlom.
A fiú tanácstalanul pillantott körbe a fagylaltkínálaton.
– Oké, adj… bármelyik kettőből. De csak akkor, ha holnap én is meghívhatlak téged.
Ragyogó kék volt a szeme, friss és tiszta a tekintete. Nikének egy hűvös szellőtől libabőrös lett a háta.

Karola kilépett a szűkös eladótérbe, kezében a lefosztott kasszával. Miközben a helyére tette, felfigyelt a pult előtt álló fiúra. Amikor sarkon fordult, odasziszegett Nikének:
– Kedvesen! – Azzal magukra hagyta őket.
Niké tölcsérbe mért egy málnát meg egy citromot, és beleszúrt két rolettit.
– A műszak hosszú, és köztünk legyen mondva, elég vacakul fizet. De a jattból minden nap tudok venni pár gombócot. – Átnyújtotta a srácnak a tölcsért. – Karolát megtalálod a verdája mellett – biccentett a BMW felé.
– Gondolod, hogy fel fog venni?
– Tuti! – mosolygott rá a lány. – Menj csak!

Azzal meglegyintette a szélcsengőt, amely vidám csilingelésbe kezdett. Aztán előhúzta a pult alá rejtett bögrét. Nem is kellett nagyon hegyeznie a fülét, hogy figyelemmel kísérje a felvételi beszélgetést, közben eltüntette a pisztácia maradékát.
Biztosan a melegfront ért máris ide, gondolta. A hideg finomságtól ugyanis, amely máskor kellemesen lehűsítette, most furcsa módon melegség öntötte el.

Egy gombóc pisztácia /2. (novella)

Velencei Rita

A honlap gazdája és a cikk írója: Pintérné Annus Rita

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom