– Emlékszel még, mikor vetetted papírra az első történeted, és miről szólt?

Kicsi koromban már kitaláltam, hogy író leszek, aztán lett is egy szép füzetem, meg könyvcímeim, amikből soha nem lett semmi, még a naplóírás sem ment rendszeresen (azóta se). Aztán egy családi ebédnél az egyik magasröptű vita arról szólt, hogy mennyi vizet pazarlunk el a vécé lehúzásakor, miközben Afrikában meg szomjaznak, és az egyre abszurdabbá váló beszélgetést megörökítettem egy novellában. Azt hiszem, ez volt az első, ez valamikor a felső tagozat környékén lehetett. Aztán nyolcadikban kezdtem el írni az első regényemet, amit tizenkettedik elejére fejeztem be, ez nem meglepő módon egy korombéli lányról szól, akit kiközösítenek és magányos, de kiderül, hogy tud varázsolni és hogy az a sorsa, hogy megtaláljon egy rég elveszett, nagy hatalmú követ. De azért egy-két eredeti gondolat is akadt benne, és bár megjelenni soha nem fog (ebben formában biztosan nem), de azért az enyém és szeretem. 🙂

– Mesélnél valamit magadról? Mivel foglalkozol civilben?

Orvos vagyok, jelenleg patológus rezidensként dolgozom Budapesten, de sok minden mással is foglalkozom, amikor az időm engedi. És van két gyönyörű kisgyermekem is, az időm legnagyobb részét azért ők töltik ki.

– Honnan merítesz ihletet az íráshoz? 

Amikor kicsi voltam, két dologért rajongtam igazán: a népmesékért, és a mitológiáért. A görögöket is imádom, de a legnagyobb kedvenceim a germán istenek. Az Istenek földje isteneihez ők adták a legnagyobb inspirációt. A másik nagy szerelmem a mágia, és itt nem feltétlenül a Harry Potter-féle mágiára gondolok, bár sok kortársamhoz hasonlóan én is a kis túlélővel együtt nőttem fel. Bármilyen regényt írok, a varázslat, a természetfeletti valamilyen szinten megjelenik benne. De a mágia, a kitalált világ csak egy háttér, ahogy a régi istenek történetei is valójában rólunk, emberekről szóltak. Az a változás, amin Alex és az őt körülvevő világ keresztül megy az Istenek földjében, megtörténhet és megtörténik bárhol, mágia, kitalált világ és istenek nélkül is. Az Istenek földjében és a Hajdinaföldi történetekben is a főszereplő fejlődése áll a középpontban, de az ő változásukkal párhuzamosan a környezetük is folyamatosan átalakulóban van, és így oda-vissza hatnak egymásra.

Honnan jött a Hajdinaföldi történetek alapötlete? A fülszöveg és az olvasói vélemények alapján kedvet kaptam ahhoz, hogy bevigyem etikaórára – volt vele konkrét pedagógiai szándékod?

A Hajdinát felkérésre írtam: a cél egy olyan mesekönyv kiadása volt, ami a buddhista értékeket mutatja be gyermekeknek, egyúttal segítséget nyújt a kisiskolásoknak (és szüleiknek), hogy megküzdjenek az őket foglalkoztató kérdésekkel, a félelmeikkel, a szorongásaikkal. Én nem vagyok gyakorló buddhista, de azt gondolom, hogy az alapvető értékeik: egymás elfogadása, a felelősségvállalás, az együttérzés, önmagunk és mások tisztelete és még sorolhatnám, olyan univerzális értékek, amelyek világnézettől és vallástól függetlenül minden ember számára fontosak kell, hogy legyenek. Éppen ezért, bár a buddhizmus direkt módon nem is jelenik meg a mesékben, de a szellemisége áthatja a történeteket.

Hajdinaföldi történetek Hajdinaföld trónörököséről, Marciról, illetve az ő fejlődéséről szól. A történet kezdetén egy elkényeztetett, akaratos, kiállhatatlan, ám mindezek mélyén végtelenül magányos és szorongó kisfiút látunk, akiről már csaknem mindenki lemondott. De aztán érkezik hozzá egy tanító a messzi Árpahegyről, aki lassan, lépésről-lépésre elnyeri a bizalmát, és megtanítja arra, hogy hogyan fogadja el önmagát, hogyan segíthet a körülötte élőkön, hogyan lehet belőle egyszer majd kiváló uralkodó. A kötet megírásakor szorosan együttműködtünk pszichológussal illetve gyakorló buddhistákkal is, hogy ezek a mesék a szórakoztatás mellett tényleg segíthessenek a könyvet elolvasó gyermekeknek. Ez a könyv önállóan is olvasható, de talán még jobb, ha a gyermekek a szüleikkel vagy tanáraikkal együtt dolgozhatják fel a meséket – ehhez a könyv végén van egy rövid segédlet, a buddhista és a pszichológiai háttérről egyaránt.

– Írsz verseket, novellát, regényt, mesét. Melyik a kedvenc műfajod és miért?

Szinte minden műfajt kipróbálgattam, talán a színdarab az egyetlen, amiből még egyet sem sikerült befejeznem, de a többsége békésen pihenget a számítógépem megfelelő mappáiban és a számtalan füzeteim valamelyikében, csak a barátaimnak mutattam meg őket 🙂 A versek nagyon jók voltak arra, hogy nagykamaszként/fiatal felnőttként kiírjam magamból azokat az indulatokat, amelyeket máshogy nem tudtam szavakba önteni (aztán ki is múlt ez a korszakom, már vagy tíz éve nem írtam egyetlen verset sem). Van néhány novellám is, akad köztük egy-kettő, amire több év távlatából is azt tudom mondani, hogy jó, de összességében azt hiszem, ez sem az én műfajom lesz.  Amit egy ügyes novellista egy bekezdésben el tud mesélni, az nálam gyakran egy egész fejezet. Az én nagy szerelmem a regény, egyébként olvasni is főként regényeket szoktam. Azért a terjengősség itt sem igazán jellemző rám, a manapság divatos ezer oldalas regénymonstrumokat nálam aligha fogjátok megtalálni. De a regény mellett a mese is közel áll hozzám (elvégre csak írtam egy mesekönyvet!), és ez valószínűleg a nagyobbaknak szóló írásaimon is meglátszik (egyetemi vizsgán is vetették már a szememre, hogy túlságosan “mesélek”, beszéljek már orvosabbul 🙂 ) .

– Manapság nagyon népszerű a fantasy az írók és olvasók körében egyaránt. Számodra mi a vonzereje ennek a zsánernek?

A lehetőségek. Az, hogy nincsenek korlátok. Valójában a fantasyk többsége is így vagy úgy, de a mi világunkról szól, de az, hogy megszabadulunk a hiperrealizmussal járó kötöttségektől, számomra felszabadító érzés. Egy fantasyvilágban bármit szabad (természetesen addig, amíg nem hágod át a teremtett világod szabályait), bármi megtörténhet, és közben mégis ugyanazokat az érzelmeket, politikai játszmákat és szerelmi csalódásokat éled át, mint a “való életben”. Ha valós helyszíneken játszódó történeteket olvasol, akár létező személyekkel, mozgalmakkal, háborúkkal, nehéz elvonatkoztatni, állandóan azt figyeled, vajon az író világnézete egyezik-e a tiéddel, és ha arra jutsz, hogy nem, máris előítéletekkel fogod szemlélni a könyvet, ha ugyan nem hagyod rögtön félbe. Egy másik világban (és itt például a Harry Potter-könyvek Angliája is egy alternatív világ!) is kiütközhetnek a világnézeti különbségek, de nekem segít abban, hogy a történet mellett a mögöttes folyamatokon is elgondolkozhassak. A fantasy egy érdekes alműfaja a mágikus realizmus közeli rokona, az urban fantasy, amikor egy “valós”, létező közegben járunk, ahová betolakodik a természetfeletti. Pokolian nehéz műfaj, nem is sikerül mindenkinek (eddig a legjobb, amit olvastam, a Sosehol volt Neil Gaimantől, ha ismerkedni szeretnél a műfajjal, érdemes ezzel kezdeni).

A beszélgetés folytatását itt találod!

Makrancos herceg és zsarnok istenek – interjú Erdélyi Annával
Cikk megosztása: Share on Facebook
Facebook
Cimke:

Velencei Rita

A honlap gazdája és a cikk írója: Pintérné Annus Rita

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom