Pados Judit, aki Judith Saray néven jegyzi immár közel egy tucatnyi könyvét, a kezdetekről is mesél nekünk…

image-1413
– Hány könyved jelent meg eddig? Mesélj egy kicsit róluk! Emlékszel a döntő pillanatra, amikor elhatároztad, hogy írni fogsz?

– Huh, ezt hogy is fogalmazhatnám meg röviden? 2010-ben ért egy hatás, amikor én magam is a neten fellelhető fanfic írogató blogokat olvasgattam. Voltak köztük egészen színvonalasak, hiszen ezek közül nőtte ki magát Szurovecz Kitti Gyémántfiúja és Spirit Bliss Kígyók sziszegése is; de voltak gyengébbek is. Mindenesetre megérlelték bennem a gondolatot, hogy ilyen történeteket én is tudnék írni. Volt egy rajongói blog, akiknek írtam egy fejezetet, nagy sikert aratva, és innentől a többi már történelem. Megcsináltam a saját történet-mesélős blogomat (https://lassukeringo.blogspot.com/) és belekezdtem az írásba. A könyvkiadás már egy másik történet. Egy regényemet elküldtem a Novum kiadónak. Kiadásra érdemesnek ítélték, aztán a szerződésből kiderült, lényegében magánkiadásban jelentetném meg. Nem tudtam anyagilag finanszírozni a dolgot. Aztán idővel megpróbálkoztam a Publio kiadóval. Túl szépnek tűnt az ajánlat, fogalmam sem volt, hol lehet benne a csavar. Ingyenesnek hirdették magukat, akkoriban azok is voltak. Ennek köszönhetően látott világot náluk tíz könyvem. Alapvetően romantikus történeteket írok, de néha teszek kisebb kirándulásokat más műfajokba is.

A máig megjelent könyveim:
2015-ben (november-december):
Zöldzug – két fiatal, akik a film világában élnek, mindketten az alkohol rabjai, és mindketten ugyanabban a szanatóriumban kötnek ki. Előbb csak sorstársak, barátok, majd szerelmesek lesznek. Persze ez az utazás a lapokon nem ennyire egyszerű.
Morgan – Mindent kutyámról – golden retrieverünkkel töltött tizenöt év hiteles története. Rengeteg emlék, sok fotóval.
Eszmélés – egy ötvenes nő, aki  még nyitott szemmel és lélekkel jár a világban. A pillanatnyi fellobbanás az igazi mély érzelmek közt vívódva megtalálja a maga útját.
Lakótársak – Két fiatal, akik némi félrértés után egymásra találnak. Aztán újra eltávolodnak egy vélt sérelem miatt. A külön töltött idő ráébreszti őket, mit hagytak veszni és minden erejükkel küzdenek az új esélyért. De annak az időnek egy titka van, ami idővel felszínre kerülhet.

image-1414
2016-ban:
Velencei mesék – a kedven városom ihlette történetek parányi valóságmorzsákból a fantázia fűszerével ízesítve.
A szerelem örök – Valentin napra megjelent kötet 2 kisregénnyel. (Gépelési hiba/Mindenki egyért, egy érte)
Szürkeszem –  egy kisgyerek keresi minden szürke szemű férfiban az édesapját. Akit talál, a vérségi köteléknél is erősebb érzelmekre képes érte és a mamájáért.
Időtlen szerelem –  két történet, egy város – beleszőve az idő szövevényes sodrába. Szerelmek, tragédiák és újrakezdések. Spiritualitás? Maga Velence! (A velencei tükör/Egy lélek útja)
Az öreg szekrény meséje – Zsemle és Kócos kalandjai – gyerekeknek készült mesekönyv kedves barátnőm, Fitos Györgyi remek rajzaival. Az ihletet mostani kutyáink adták, egy golden retriever és egy szálkásszőrű tacskó. Eredetileg sorozatban gondolkodtunk, de nem tudom, hogy végül lesz-e folytatás.

2017-ben:
Szerelmes családfők – ismét két történet egy kötetben. Mindkettőben a férfi az, akinek újra kell kezdenie az életét és apaként is rátalálni a szerelemre. (A családban marad/Távol a világ zajától)

– Milyen korosztálynak szólnak a romantikus regényeid?

– Hm… nehéz ezt megítélni, mert húszas-harmincas éveimben én magam is faltam az ilyen jellegű írásokat, tehát akár nekik is szólhatna. Ugyanakkor a blogomban egyszer végeztem egy apró kis kutatást az olvasók között. Ott az derült ki, hogy elsősorban a negyvenes, ötvenes és talán idősebb nők között találnak kedvelőkre a regényeim. Sokan felejtik el, hogy az idővel a test talán öregszik, de a lélek nem; a nagymamák is pontosan emlékeznek még rá, milyen volt szerelmesnek lenni. A stílus nyilván a koromból adódó, mesélős, párbeszédes, kissé filmszerűen megfogalmazott, a szexjelenetek talán kissé lámpaoltósabbak (bár, van kivétel). Mostanában elég sok hízelgő visszajelzést kapok ettől a korosztálytól, éppen ezért hiszem, hogy helyem van a fiatal szerzők között, még akkor is, ha nem vámpírtörténetekkel, a Szürke akárhányadik árnyalatával, vagy Bridget Jones-szerű írásokkal próbálkozom. Az olvasók szerint fiatalosan tálalom a történeteim, ugyanakkor érezhetően – jó néhány millió elolvasott betűvel a hátam mögött – talán választékosabban.
Érdekes egyébként, hogy akik nagy lelkesedéssel találtak meg a FB-on, és kommentelnek rendszeresen a szerzői blog FB-megosztásainál (https://judithsarayblog.wordpress.com/), ugyanazok sosem veszik a fáradtságot, hogy akár a szerzői blogban, akár a publioboox-on a könyv oldalánál (igaz, itt regisztrálniuk kellene) tegyék meg ugyanezt. Nem tudom, másoknak mik a tapasztalatai ezen a téren, illetve hogyan tudták megértetni az olvasóikkal, hogy reklám szempontból pont azok a kommentek jelentenének sokat.

– Gyerekkorodban gondoltad volna, hogy egyszer könyveket fogsz írni? Mivel foglalkozol civilben?

– Mindig is szívesen írtam. Ha volt gyerek, aki hajlandó volt beszámolni a családjának a tábori életről, akkor az én voltam. De a naplóírás nem vonzott, legalábbis nem volt meg bennem a kitartás hozzá. A családtagok sokat viccelődtek vele, hogy „te még egyszer könyvet fogsz írni”, de tudatosan sosem készültem erre. A középiskola elvégzése után az idegenforgalomban dolgoztam egy utazási iroda társasutazásokat szervező referatúráján. Időnként idegenvezetéssel fűszereztük az amúgy sem unalmas hétköznapokat. De aztán megszülettek a fiaim és döntenünk kellett, hogy a karrier vagy a teljes „munkaidős” családanyai szerep. Megtehettük, megtettük, hogy otthon maradtam. Amire nem számítottam, hogy ez egy majd három évtizedes „állás” lesz. Innen pedig nincs visszaút a munka világába. Amióta a fiúk elköltöztek (bár korábban is), nemcsak a háztartással foglalkozom, hanem aktívan segítem a férjem kis vállalkozását. Érdekes időtöltés, ami azért sok szabadidővel ajándékoz meg, úgyhogy hódolhatok a legkedvesebb kedvteléseimnek, az olvasásnak és az írásnak.

– Kik a példaképeid?

– Vannak persze a Nagy Példaképek, de gondolom, a kérdés elsősorban az általam is művelt műfaj képviselőiről szól. Amanda Quick 19. századi Angliájában játszódó történeteit utánozhatatlanul könnyednek és kedvesnek tartom. A friss kínálatból pedig Diana Gabaldont csodálom. Ha az Outlander című regényfolyamán kívül egész életében csak egy bevásárló cetlit írt volna, akkor is példaképemnek tekinteném. Hihetetlen történelmi alapossággal járta körbe a témát, s bár a regényei terjedelme elsőre ijesztően soknak hat (ezer oldal alatt egy kötetet ki sem ad a kezéből), egyetlen unalmas oldalt sem leltem fel bennük. Folyamatosan ébren tartja az olvasó érdeklődését, a felmerülő kérdésekre előbb-utóbb megadja a választ és még véletlenül sem bicsaklik meg az alapos gondossággal elképzelt történetív. Ha jól tudom, eddig nyolc kötet jelent meg; és nem véletlenül eshetett a választás erre a történetre, amikor a megfilmesítés szóba került. Megunhatatlan betűben és képkockákon egyaránt.

– Van saját írói zugod, ahová elvonulsz? Hogyan választod ki a témáid?

image-1415
– Az ötletek villámcsapásszerűen érkeznek, sokszor a buszon skiccelem le egy boríték hátoldalára, aztán írok is belőle otthon egy kis emlékeztetőt, kicsit kikerekítve. Majd megy a „fiókba”. Jó néhány ilyen ötlet várja, hogy elővegyem és végigvigyem a fonalat. Korábban ott írtam, ahol a laptopot az ölembe vettem, otthon az étkezőben, a nyaralóban a nappali közepén, kizárva mindent és mindenkit az érzékszerveimből. Mostanra van egy kis hangulatos zugom, egy varrógéptalpból és üveglapból készült asztalka, kislámpa, kézreesően egy cd-lejátszó. A lakás közepén, mégis magányos kis szigetként.
Fiatalabb koromban nagyon sok romantikus regényt olvastam, általában az amerikai polgárháborús időszak történetei fogtak meg, de én magam történelmi regény írásába soha nem mernék belekezdeni. Nem a kutatómunka tart vissza, mert a mostani írásaimhoz is nagyon sok dolognak járok utána. Leginkább kórházi dolgoknak, betegségeknek, de akár a sztárvilág mindennapjainak. Az olvasók szerint olyan hitelességgel tudom ezeket megfogalmazni, mintha közvetlen tapasztalataim lennének.

– Hogyan teremtesz magadnak optimális hangulatot az íráshoz?

– Néha a hangulat jön magától. Leülök és csak verem a billentyűket. Máskor rákészülök. Halk zene, egy csésze tea (vagy egy pohár vörösbor). Ami mindig segít, ha a két pajkos eb odafekszik mellém és nyugodtan szuszognak. Az biztos, hogy olyankor mindig könnyebben megy az írás, ha jártamban-keltemben sikerült néhány cédulát írnom apró ötletekkel. Ezeket kikerekíteni már gyerekjáték. A minap azonban előfordult velem az, ami szerintem minden írónak rémálom: lefeküdtem, erre bevillant egy kép, amit azonnal papírra kellett (volna) vetnem, mert tökéletesnek éreztem. Persze, papír éppen sehol. Mire kimentem papírért, tollért és visszabújtam a takaró alá, az ötlet úgy reppent el, mintha sosem lett volna. Már csak arra emlékeztem, hogy bármi volt is az, tökéletes lehetett volna ☺ Egyébként elég jól ki tudom zárni a külvilágot, ha tényleg elkap a lendület.

– Ha kívánhatnál a jó tündértől valamit, mi lenne az?

– Hm… kívántam, de a jó tündér most éppen máshol volt elfoglalva. Persze, a könyvkiadásról beszélek. A Publio remek lehetőség volt arra, hogy az ember nyomtatásban lássa az írásait, de hát valljuk be, nem tökéletes megoldás. Nekem kifejezetten gyenge oldalam a marketing. Vallom, hogy egy fenékkel csak egy lovat lehet tisztességesen megülni, így aztán (és persze anyagiak hiányában is) nem fordítok a reklámra akkora figyelmet, mint kellene. Hiszem, hogy egy szebb világban ott lehetnék én is a könyvespolcokon, aztán a vásárlók döntenék el, hogy kíváncsiak rám vagy sem. A tavalyi év végén két pályázatra küldtem be írásomat. A Libri Insomnia pályázatára és a Könyvmolyképzőére. Sajnos mindkét helyen kiestem a rostán. Ez elvileg el kellett volna keserítsen, mert pont azokkal az írásaimmal pályáztam, amelyeket igazán erősnek érzek, csak terjedelmüknél fogva (600 oldal körül) meg sem próbáltam a nagyon drága magánkiadásban erőltetni. Ezzel, hogy nem lettek győztesek, hihetném azt is, hogy talán mégsem ütik meg a kívánt mércét. Újra beleolvastam mindkettőbe és úgy döntöttem, büszkén vállalható minden sor. Szóval, ha az a jó tündér nagyon ráérne, akkor kicsit odafigyelhetne rájuk a jövőben.

a könyvek elérhetőségei:
Zöldzug – https://publioboox.com/termek/zoldzug/  (ezt egyébként március 1-től ingyenessé tettem, éppen azért, hogy minél többen olvashassák végig, aztán ha kedvet kaptak a stílusomhoz, akkor talán kedvet kapnak a többi regényhez is)
Eszmélés – https://publioboox.com/termek/eszmeles/
Morgan – https://publioboox.com/termek/morgan/
Lakótársak – https://publioboox.com/termek/lakotarsak/
Velencei mesék – https://publioboox.com/termek/velencei-mesek/
A szerelem örök – https://publioboox.com/termek/a-szerelem-orok/
Időtlen szerelem – https://publioboox.com/termek/idotlen-szerelem/
Szürkeszem – https://publioboox.com/termek/szurkeszem/
Az öreg szekrény meséje – https://publioboox.com/termek/az-oreg-szekreny-meseje/
Szerelmes családfők – https://publioboox.com/termek/szerelmes-csaladfok/

 

Mesék Velencéből – interjú Judith Sarayval
Cikk megosztása: Share on facebook
Facebook
Share on google
Google

Velencei Rita

A honlap gazdája és a cikk írója: Pintérné Annus Rita

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom