A Száz évvel utánad nem egy átlagos regény: két fiatal írónő együttes munkájának gyümölcse. Sienna Cole és Laura Porter beavat bennünket a kulisszák mögött folyó közös alkotói munka titkaiba és jövőbeni terveikbe is 🙂
– Meséljetek egy kicsit a könyvetekről!
– A Száz évvel utánad romantikus naplóregény. A New Yorkban élő Kate és férje, Simon gyermeket szeretnének, azonban a nő hosszú próbálkozás után sem esik teherbe. A sorozatos kudarcok miatt úgy döntenek, új alapokra helyezik az életüket, ezért kapva kapnak az alkalmon, mikor Simont felkérik a cége angliai leányvállalatának vezetésére. Londonba költöznek, és megvásárolnak egy XIX. században épült villát, aminek felújításába Kate nagy lendülettel veti bele magát. A magánélete azonban nem a várt úton halad: az újabb mesterséges megtermékenyítési kísérlet is kudarcba fullad, és a Simonnal való házassága is egyre inkább széthullik. Egy nap azonban a felújítás során rábukkan egy százötven évvel korábban íródott levelezésre, amely teljesen lebilincseli. A levelekből és a későbbi naplórészletekből megismerjük Ciarant, a nehéz sorsú fiatal férfit, aki Párizsban próbálja megvetni a lábát, és halálosan szerelmes egy társadalmilag elérhetetlen grófkisasszonyba. Mi lesz a sorsa? Vajon elnyeri-e az áhított hölgy kegyeit? Sötét titkok, ármányok, háborúk és személyes viszályok árnyékolják a történetét, ami Kate-et is egyre inkább magába szippantja, és rájön, hogy az érzelmek, az emberi játszmák és a társadalmi problémák mit sem változtak azóta. A párhuzam Kate élete és Ciaran sorsa között érdekes kontrasztot teremt, amely mégis sok hasonlóságot rejt magában. Kate még nem is sejti, hogy egy több mint száz éves történet és rég elporladt ember gondolatai és érzései késztetik majd élete egyik legnagyobb döntésére.
– Honnan az ötlet, hogy ketten írjatok egy könyvet? Hogyan lehet az írói munkát megosztani? Hányszor vesztetek össze közben? 🙂
– Laura: Kilenc évvel ezelőtt, a főiskolán ismertük meg egymást, és már az első beszélgetésünk alkalmával kiderült, hogy mindketten szívesen írunk. Megmutattuk egymásnak az apróbb, nagyobb műveinket, az ötlet pedig, hogy megpróbálkozzunk a közös alkotással, sorsszerűen jött. Még fel sem ocsúdtunk, de már az első közös regényünkön dolgoztunk – a dolog külön szépsége pedig, hogy a barátságunk is ezalatt fejlődött ki, érett igazán bensőségessé. A közös alkotás legfontosabb alapfeltétele a teljes, kölcsönös bizalom, ezért az életben, az íráson kívül is rendkívül szoros kötelék alakult ki köztünk. Mindenkinek az az első kérdése felénk, hogy mégis hogyan lehet ketten írni? Hogyan lesz egységes a mű? Hogyan tudunk megegyezni a sztorivezetésben? És hogyan osztozunk a karaktereken? Számunkra azonban ezek természetesen, maguktól értetődően alakultak ki. Amikor együtt dolgozunk, a külön-külön eltérő stílusunk is hasonul egymáshoz, a történetet és a karaktereket pedig mindig közösen találjuk ki, építjük fel. Mindketten teljes értékűen veszünk részt az alkotási folyamat minden szakaszában. Talán meglepő, de még soha nem vesztünk össze munka közben. Ha kritikát fogalmazunk meg egymás írásával szemben, mindketten tisztában vagyunk vele, hogy ez segítő szándékú, építő jellegű, és a minél magasabb minőséget szolgálja.
– Gyerekkorotokban gondoltátok volna, hogy egyszer könyveket fogtok írni? Mivel foglalkoztok civilben?
– Sienna: Az írás már gyermekkorom óta fontos részét képezi az életemnek. Szerencsésnek mondhatom magam, mert az általános iskolai magyartanárom fedezte fel a történetalkotás iránti szenvedélyem, és ő bátorított, segített az elindulásban. Az első novelláimat kilenc éves koromban írtam, és azonnal tudtam, hogy ez az, amit igazán szeretek csinálni. Később másfelé sodort az élet, de az írás, az olvasással karöltve mindig aktívan jelen volt a mindennapjaimban. Kezdetben csak az íróasztalfióknak írtam, és néhány közeli barátnak mertem megmutatni a műveimet, majd kicsit nagyobb plénum elé is kimerészkedtem. Igazán csak akkor mertem elhinni, hogy valóban íróvá válhatok, mikor megjelent első közös művünk Laurával, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk az olvasóktól. A civil életben PR-marketinges végzettséggel rendelkezem, és egy ékszert forgalmazó webáruházat vezetek.
– Laura: Mindig azt mondogattam, amikor feltették a felnőttek a rettegett „mi leszel, ha nagy leszel” kérdést, hogy bármi, csak ne egy irodában kelljen ülnöm. Nyilván úgy hozta az élet, hogy egy irodában töltöm a fél életem 🙂 Az írás viszont szinte létkérdés volt számomra. Hat éves voltam, amikor önszorgalomból meg tanultam írni (vagyis addig nyaggattam a nagynénémet, amíg szép lassan meg nem tanította nekem a betűket). Iszonyatosan frusztrált, hogy amikor a felnőttek nem érnek rá nem tudom elolvasni a kedvenc meséimet. Így mire 7 éves koromban első osztályba mentem, már tudtam írni-olvasni és megírtam első versemet is. Az írás – változó műfajban és formában ugyan, de – azóta is végigkíséri az életem. Civilben fejvadász vagyok, amit egyébként szeretek is csinálni, de célom és
álmom, hogy egy idő után már csak az írásnak szentelhessem minden időm.
– Emlékeztek a döntő pillanatra, amikor elhatároztátok, hogy írni fogtok?
– Sienna: Talán az első komolyabb olvasásélmény hatására történt. Észrevettem, hogy teljesen megszűnik körülöttem a külvilág, belemerülök az író által megrajzolt valóságba, és együtt lélegzem a szereplőkkel. Úgy éreztem, nekem is ki kell próbálnom, hogy létre tudok-e hozni valami hasonlót, és mikor ez megtörtént, a fentebb említett élmény ezerszeres erővel ért. Azóta is a rabja vagyok ennek a különleges érzésnek.
– Laura: Ugyanolyan természetesen jött az írás számomra, mint a járás vagy a beszéd. Nem gondolkodtam rajta egy percig sem; attól a pillanattól kezdve, hogy összeálltak a betűk a fejemben és le tudtam írni a szavakat, csak írtam és írtam… Kezdetleges napló formájában először, a napi eseményeket, amelyek fontosak voltak számomra. Majd verseket, mondókákat, rövid történeteket. Teljesen természetes része volt az életemnek, hogy folyton füzetek és tollak vettek körül otthon is, amikor már nem a házi feladatot írtam. Számomra ez volt a kikapcsolódás. De ha arra gondolsz, hogy mikor és milyen elhatározás vezérelt az első, tudatos „irodalmi” írásom felé, akkor azt hiszem, a család és az otthon volt az, ami az első versemet megihlette. Később nagy hatással volt rám Sinka István és az ő fantasztikus versei, tinédzser éveim alatt pedig magába szippantott a krimi világa.
– Kik a példaképeitek?
– Sienna: Rengeteg írótól olvasok, és nagyon sokat kedvelek közülük. Kamasz- és fiatal felnőtt koromat a kalandregények királya, Wilbur Smith színezte ki, így rá azóta is úgy tekintek, mint aki lerakta az írói stílusom alapköveit. Mostanában Ray Bradbury novellái vonnak teljesen a hatásuk alá. Mégsem az írók közül, hanem a művészet egy másik megnyilvánulási formájából, a komolyzenéből állítottam magamnak példaképet. Ő pedig Beethoven. Mind emberileg, mind művészileg gigászi erejű dolgokat vitt véghez, és ha magam alatt vagyok, vagy alkotói válságban szenvedek, belőle merítek erőt.
– Laura: Ha a rejtett kérdés az, hogy ki a kedvenc íróm, akkor nagy bajban vagyok, mert nem tudnék választani. Talán Bulgakov, de ott van még Örkény István, Csáth Géza, külföldi írók közül Joseph Shariden Le Fanu, és ezren mások, akik nem férnének el egy egész oldalon sem. A példakép más kérdés… Őszintén mondom, hogy nincs ilyen, talán soha nem is volt. Természetesen felnézek sok neves íróra és alázattal elismerem a tehetségét, de példaképnek nem nevezném őket. Azt gondolom, mindenkinek meg kell találni a saját útját, a saját stílusát és a saját végzetét. Ehhez pedig csak önmaga lehet a megfelelő hajtóerő, ha egyre nagyobb célokat tűz ki maga elé.
– Van saját írói zugotok, ahová elvonulhattok? Hogyan választjátok ki a témáitokat?
– Sienna: Sajnos (még) nincs olyan zug, amit teljesen a magaménak nevezhetnék, és ahova zavartalanul elvonulhatnék alkotni, ezért mindig éjszaka írok, amikor már csak egyedül vagyok ébren, és biztos lehetek benne, hogy a külvilág nem fog befurakodni az ihletett pillanataimba. Hogyan választok témát? Ösztönszerűen. Jön egy ötlet, egy érzés, egy gondolat, ami annyira megfog, hogy nekiállok kibontani. Amikor közösen írunk, mindig megosztjuk egymással ezeket az ötleteket, és sokat közülük mindketten elég érdekesnek és izgalmasnak gondolunk ahhoz, hogy tovább színezzük. Vannak azonban olyan témák, melyek vagy hozzám, vagy Laurához állnak közelebb, és ezt mindketten tiszteletben tartjuk.
– Laura: Nagy álmom, hogy legyen egy néhány négyzetméteres kis lyuk, ahova elvonulhatok írni bármikor, mert a teljes csend és nyugalom roppant fontos az alkotás során – legalábbis számomra. Jelenleg nincs ilyen hely, az irodában tudom elérni ezt a háborítatlan állapotot a leginkább, ha kora reggel bejövök mindenki előtt és beülök a tárgyalóba.
A témát – a közös könyveknél – minden esetben közösen választjuk ki. Általában kipattan valamelyikünk fejéből egy ötlet és azt együtt tovább gondoljuk, kibontjuk. Saját írások esetén is sokszor megbeszéljük egymással a történeteinket, tanácsot adunk a már megírt részekhez vagy épp hogy a még kidolgozandó szálakhoz. Mindketten más-más stílusban írunk külön, ezért kifejezetten izgalmas számomra Sienna könyveit olvasni 🙂
– Hogyan teremtetek magatoknak optimális hangulatot az íráshoz?
– Sienna: Ez az aktuális történettől, sőt, az aktuális cselekményszáltól függ. Vannak olyan témák, melyek igénylik a zenét, és meg is találják azt a hangot, ami a legjobban illik az érzésvilágukhoz, azonban olyan is előfordul, hogy csak néma csöndben tudok eléggé koncentrált állapotba kerülni. Az egyedüllét és az élet ügyes-bajos dolgainak teljes kizárása azonban mindig fontos.
– Laura: Ahogy említettem is már egy korábbi kérdésnél, általában korán reggel írok, amikor még egyedül vagyok az irodában. Itt teljes csönd van, nem zökkent ki semmi az alkotói állapotból, és általában időm is van rá, hogy egy-egy részt megírjak még munka előtt. A másik opció a hétvége, annak is az a része, amikor egyedül lehetek otthon néhány órára, és szintén meg tudom teremteni magam köré azt a zavartalan buborékot, amely szükséges, hogy belemerülhessek a történetbe. Zenét ritkán hallgatok, általában akkor, amikor egy dal nagyon illik az adott részhez, de akkor azt folyamatos egymásutánban játszom, és a végén már csak a hangulata olvas bele a fülembe, a szöveget ki is zárom teljesen. Ez a ritkább eset.
– Ha kívánhatnátok a jó tündértől valamit, mi lenne az?
– Sienna: Egészség és biztonság. Ha ez a kettő megvan, a többi már csak rajtam múlik.
– Laura: Egészség, a családom, a hozzám közelállók és magam számára. Ez a legfontosabb. A többiért meg lehet küzdeni!
– Hogyan tovább az írói pályán?
– Sienna: Hál’ istennek rengeteg ötletünk van, és az egyetlen nehézség abban áll, hogy melyiket válasszuk. Január elején el kezdtünk dolgozni az újabb regényünkön, mely egy teljesen más világba, más helyszínre és más témába fogja elkalauzolni az olvasót. Egy olyan filozófiai kérdést boncolgatunk, ami sokakat érdekel: vajon létezik-e szabad akarat? Mindezt egy szórakoztató, izgalmas és akciódús köntösbe öltöztetjük, azzal a céllal, hogy a szélesebb olvasóközönség számára is élvezhető, befogadható legyen. Nagyon izgatottan várjuk, hiszen még mi magunk sem vagyunk teljesen tisztában azzal, hogyan alakul pontosan a történet; jelenleg csak élvezzük az alkotási folyamatot. 🙂
Az új regény terveink szerint tavasz végén, nyár elején jelenik meg.