Havi írások: április 2018

Világokat teremteni 1. rész

Az írás számomra olyan, mint egy kirakós játék, amelyben a képet és annak egyes darabkáit is én teremtem meg. Izgalmas utazás térben és időben, ami egyúttal megnyugtató elfoglaltság is, hiszen a magam alkotta univerzumban minden az elképzeléseim szerint alakul 🙂

image-1806
Bárki, aki megpróbált akár egyszer is kitalálni és megírni egy összefüggő történetet, tudja, hogy nem egyszerű a feladat, mégis megéri a fáradságot…

Tucatnyi kortárs magyar szerzőnek tettem fel a kérdést:

 

Mit jelent számodra az írás?

 

Saláth Barbara / Hallie Nadal

Gyermekkorom óta találok ki történeteket, ez segített elviselni a mindennapok megpróbáltatásait. Mára az írás a részemmé vált, szórakoztat, kikapcsol, de fejlődöm is általa. Az, hogy mások is élvezik a novelláimat és regényeimet, hab a tortán.

Megjelent könyveim:
Saláth Barbara néven: Tércsavar
Hallie Nadal néven: Megmajmoltak ébredése, Több titoknyi távolság
Társszerzőként és antológiában: Egy őrült történet, Megálló – Miért?, Kikötő

elmenytar.worpress.com

 

Jenei András / J.A.A. Donath

Az írás számomra szabadság, lehetőség arra, hogy adjak. Magamból, magamról azoknak, akik érdeklődnek. Szárnyalás és zuhanás akár itt a valós, akár egy másik, elképzelt világban!
Egyszerre tanulás, tanítás és lehetőség az olvasóknak, hogy kérdezzenek, ha nem találnak választ az írásokban.

A könyveim : Nyeregben a Konstantin-kereszt, Altatott álmok, Az enyém, Triannita sorozat, Tengercseppek, A látó Shakespeare, Dűneszemek, Emlék-szem, Az éjtükrös szelence, A sárkánynász követe

www.jeneiandras.konyv.guru

 

Juhos Gábor

Számomra az írás a teremtés szabadságát és élményét jelenti, egy új világ létrehozását, amiben az ember kicsit elveszhet, ha ki akar szállni a sajátjából egy időre. Az örökséget, a halhatatlanságot és a gondolataim valósággá válását jelenti.

Eddig megjelent könyveim a Noir York City sorozatcím alatt: Loose Ends, Road to Redemption, The Black And White Love Story, Old Wounds

Honlapom: http://nycnovel.blogspot.hu/

 

Pados Judit / Judith Saray

Az írás? Játék! És kemény munka. Terápia. Izgatott várakozás, hogy milyen reakciót vált ki az olvasóból. Felgyülemlett élmények újragondolása. Néha megoldáskeresés. Máskor felüdülés egy mesevilágban. Időnként vallomás, kitárulkozás. És mindenkor öröm!

Megjelent könyveim: Zöldzug, Eszmélés, Lakótársak, Szürkeszem, Időtlen szerelem, Morgan, Velencei mesék, Szerelmes családfők, Az öreg szekrény meséje
http://lassukeringo.blogspot.com
https://judithsarayblog.wordpress.com
http://www.velenceirita.hu/cimkek/judith-saray/

 

Oszlánszky Rita

Az írás számomra terápia. Fájdalmaimat, rossz emlékeimet át tudom vezetni a tollam segítségével a papírra, ahol azok feloldódnak, és nem gyötörnek tovább. Az írás emellett egy önkifejezési eszköz, egy bátorságpróba, hiszen mindig őszintén tárom az emberek elé az érzéseimet, gondolataimat, élményeimet.

Eddig megjelent könyveim: Kis állatok nagy szívvel, Út a férjemhez, Szeretethiány

http://ritablogolniszeretne.blogspot.hu/
https://www.facebook.com/oszlanszky.rita/

 

image-1807
Németh Szilvia

Istennek lenni

amikor írok
Isten vagyok
új világokat alkotok
lelkem ott rezeg minden szereplőmben
ami nekik fáj
azt én is mélyen érzem
amikor arcukon könny csorog
az én arcom sem marad szárazon
amikor ők boldogok
az én lelkem is mosolyog
s tudom
hogy magam is Isten vagyok

Megjelent művek: Gyógyító szerelem trilógia, Végzet, Festett versek, Varázs-garázs

http://www.nemethszilvia.hu

 

Kaprinyák Dóra

Az írás, a fantázia (közhelyes) de már totyogós korom óta sokat jelent nekem. Az írás által válnak valóra olyan dolgok is, amik amúgy a valóságban lehetetlenek lennének. Imádom, hogy betűk, szavak kombinációival nem csak egyszerű történetek lehet elmondani, de érzelmeket lehet rettentő érzékletesen átadni és nem mellesleg komplett világokat lehet teremteni, olyanokat, amik talán még senkinek sem jutottak eszébe.

http://irokis.wordpress.com
Megjelent könyvem: A teringettét, Budapest!

 

A cikk második részét itt találod.

Világokat teremteni 2. rész

Mit jelent számodra az írás?

image-1816

Hollenczerné Balogh Ilona

Mese nélkül nem élet az élet. Nincs mese, mesélni kell! 😉 Nálam a „gyöngyös” mese a nyerő! A gyöngyállatkáim történeteivel lopom be magamat a gyerekek szívébe, és ez csodálatos érzés.
Aki gyöngyállatkás meséket hallgat, olvas, annak nagy esélye van arra, hogy megszereti a gyöngyfűzést és csodálatos hobbija lesz felnőtt korában. Az álmom, hogy nagyon sok kisgyereket fogok a meséimmel elvarázsolni, így sokuknak lehet majd „mesés gyöngyélete…” 😉

Könyveim: Gyöngycsibék és barátaik, Játszani jó!

http://www.gyongycsibek.mesesgyongyok.hu/
https://www.facebook.com/gyongycsibek/

 

Donászi Franciska

Hogy mi nekem az írás? Akkor értettem meg, amikor találkoztam Csíkszentmihályi Mihály flow-elméletével. Az írás nekem a flow: “A flow-élmény az elme működésének egy olyan állapota, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, amitől örömmel töltődik fel, abban teljesen feloldódik, minden más eltörpül mellette, bármi áron folytatni törekszik.” Ennél jobban nem tudom megfogalmazni. 🙂

Megjelent könyvem: Kalandozásaim Budapesten
http://www.donaszi.hu/hu/
https://www.facebook.com/donaszifranciska

 

image-1817
Gergely Melinda

Számomra az írás maga a szabadság, menedék és végtelen lehetőség. Mindaz, amit az életben nem érhetek el, nem élhetek át, azt az írás által megtehetem. De miközben új világot alkotok el rejtőzhetek a valóság elől. Az írás számomra maga az élet, az az élet, amit talán sosem élhetek.

Eddig megjelent regényeim: Új életre ébredve I. Az új élet kezdete; Új életre ébredve II. A múlt fogságában

https://www.facebook.com/gergelymelindaizabella/

 

Szemán zoltán

Nekem az írás olyan, mint amikor egy túlhevített kazánból engedik ki a gőzt. Egyszerűen muszáj, különben az egész hóbelevanc felrobban… Az már egy külön történet, hogy jobban kedvelem, ha a kiengedett gőz nem csak elsistereg a levegőben, hanem inkább egy gép dugattyúit hozza mozgásba – azaz eljut az olvasókhoz.

Megjelent műveim (kizárólag elektronikus formában elérhetők): 1. A farmer, 2. Az áruló, 3. Niobe, 4. 301, 5. A kapu őre, 6. A sárkány lánya, 7. Az elfeledett világ, 8. Holdharmat, 9. Túlélők, 10. Új világ, 11. Múlt idő, 12. Az istenek nyaklánca

Weboldal: https://zoltanbooks.wordpress.com/

 

Francesca H. Nielk
Az írás számomra egy eszköz, amivel reményt tudok adni, amivel segíthetek az embereknek megérteni, hogy mindenből ki lehet jutni, csupán sosem szabad feladni. 🙂

Megjelent műveim: Daniel, Sose Engedj el!, Elit bőr.

https://www.facebook.com/francesca.h.nielk

https://www.facebook.com/groups/353235205176396/

https://francescahnielk.com/

 

Cornelie C. G.
Az írás nekem a szabadságot jelenti, olyanná formálhatom a világot, ahová magam is kívánkozom. 🙂 Szeretném olvasóimat szórakoztatni és egyben elgondolkodtatni, bebizonyítva, hogy mindig van választásunk. Megjelent regényeim: Érzelmi vírusveszély, Teremtő erő, Talán mindörökké

http://www.corneliecg.hu

https://www.facebook.com/corneliecg

https://www.facebook.com/groups/1433241743391680/

 

Stephanie Ford / Városi Emese

Az írás számomra menekülés egy olyan világba, ahol van megoldás a problémáimra.

Megjelent könyvek: Véres lábnyomok a levegőben, Éva naplója, Tündérhegy legendája, Epizódok a sarokházból, Tettenérés, Ikrek harca

 

 

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom

Honlap alap: WordPress ---- Sablon: Giftidea WordPress Theme ---- Készítés, működési támogatás: Egeszseghonlapok.hu