Az első részt itt találod.

– Nézd csak! – mosolygott rá Teri Annára, és az orra elé tartotta a kezét. Kék, fehér meg lila fonalból szőtt karkötő fityegett a csuklóján. – Ugye, milyen aranyos? Zsuzsi hármat is megcsinál egy nap. Tudod, a cukorbeteg Zsuzsi. Neked is fon egyet, ha szeretnél.

– Köszönöm – felelte Anna, nem tudva, illik-e elfogadnia az ajándékot. Erős köhögés kapta el, igyekezett minél nagyobb levegőket venni, hogy annál hamarabb túljusson rajta. Bele is szédült, mire újra rendesen tudott lélegezni.

– Erikát átköltöztetik a főorvosi szobába – súgta meg Teri a bizalmas értesülését. – Az állandó fekvéstől mellhártyagyulladása lett! Szerintem vigyázz magadra, és ne feküdj folyton.

– Amikor ülni merészeltem, rám szóltak – panaszolta Anna. De azért egy picit feljebb tolta magát a párnán.

Egy magas lány kukkantott be az ajtón.

– Jön a főnővér! – tudósított harsányan. Annának feltűnt, milyen életteli a hangja.

– Enikőt hazaengedik pénteken – sóhajtott Teri. – Irigylem!

A látogató bejelentése nyomán felbolydult a légkör, a két csevegő lány is az ágyához sietett. Anna izmai megfeszültek, ahogy a várható viharra készült. Máris bekövetkezett: testes nő trappolt be a kórterembe, felkattintotta az összes fénycsövet, és megigazította a szemüvegét, hogy semmilyen rendetlenség ne kerülhesse el a figyelmét, amikor körbejár a teremben.

– Csinálj rendet a szekrényeden! Hogy áll az a párna? Gombold be rendesen a pizsamád! – osztogatta az utasításait, kezét lendítgetve erre meg arra. – Zolika, ne sírj, anya itt lesz megint, mire az ebéd utáni alvásból felébredsz. A dadus vizit után bejön hozzád. Na, ne bőgj már.

A furcsa vigasztalás hasztalan maradt. A síró kisfiú láttán Annának elszorult a szíve.

Utoljára őt is szemrevételezte a főnővér. Csodálatosképpen a félig ülő pózra nem tett megjegyzést, de a szekrényke ajtaja mögül kikandikáló cipőfűzőn megakadt szigorú tekintete.

– Mit keres itt az a csizma? – csattant a hangja, mint egy pofon. – A cipőknek kint, a bejárat mellett van a helye!

– Tegnap röntgenre mentem, és elfelejtettem… csak itt jutott eszembe, hogy nem vettem le – motyogta Anna. Szégyellte magát, de tényleg így volt, a hosszú folyosón már nem volt ideje visszasétálni a bejáratig a cipővel, ami még csak sáros sem lett odakint, amikor a másik épületbe átment egy ápoló kíséretében.

A főnővért nem érdekelte a magyarázat, megfordult, és otthagyta őket, hogy folytassa a szemlét.

Anna gondosan eltüntette az árulkodó cipőfűzőket, aztán lesimította a takaróját, hogy egy ránc, egy barázda se csúfítsa el.

– Mi az, amit olvasol? – biccentett Teri Anna könyvtornya felé.

– Fehér Klára. Csak most kezdtem – tette hozzá. Nem örült volna, ha Teri kölcsönkéri tőle, mert olyan lassan olvas.

– Egy 100xSzéped nincsen?

Anna a fejét rázta.

– Akkor majd elkunyerálom Enikőtől a Nők Lapjáit. Neki úgysem fognak már kelleni.

A pusmogás hirtelen elnémult, amikor két fehér köpenyes alak lépett be, egy férfi és egy nő. Habár mindketten fiatalnak tűntek, Anna úgy találta, hogy komoly arckifejezésük pontosan illik felelősséggel teli munkájukhoz. A két orvos nyomában a főnővér is megjelent: egy köteg kórlapot szorított a mellére, és készséges igyekezettel tette hasznossá magát. A látogatók sorra megálltak valamennyi ágy előtt, és a férfi halk hangon sorsdöntő félmondatokat diktált a nővérnek. A doktornő csak egy-egy szót mormolt – úgy hatott, mintha varázsigék lennének – és mosolygott minden betegre. Bátorítóan és megértően, valahogy úgy, ahogy anya szokta.

Utoljára Anna mellett álltak meg. Miközben papírlapokat zörgettek, a lány szíve úgy reszketett, mintha az ítéletére várna.

Pneumonia – mondta a doktornő a férfinak, aki bólintott, és átfutotta a feljegyzéseket.

Anna összeszedte minden bátorságát.

– Kérem szépen, mikor mehetek haza? – kérdezte.

A két orvos mosolygott, egyedül a főnővér arca maradt rezzenetlen.

– Ami biztos: a napi két injekciózásból mostantól csak egy marad – felelte a férfi, és derűs tekintetet vetett Annára, amikor hozzátette: – Erre a kérdésre a jövő héten visszatérünk, a röntgenvizsgálat után.

A vizit véget ért. A látogatók távoztával a kórterem fellélegzett, csak Anna maradt mozdulatlan a takarója alatt.

Hogy mondom ezt meg anyának?, kesergett magában. Mindenképpen kell a váltás pizsama. Talán egy nem is lesz elég.

Olyan kínzó köhögés tört rá, hogy a könnye is kicsordult. Tenyerét rászorította a mellkasára, hogy kevésbé szaggassa a fájdalom. Amikor felnézett, Terit pillantotta meg: az ágya végében ült.

– Hoztam neked valamit! Zsuzsi neked szőtte. – Nyitott tenyerén egy karkötő feküdt. Felcsúsztatta Anna kézfejére. – Már megint bőgsz?

Anna gyorsan letörölte az arcát a takarója sarkával.

– Neked nem hiányzik a családod?

Teri megvonta a vállát.

– Anyámék nemigen tudnak feljönni Leninvárosból. De azért ki lehet bírni, itt is vannak barátaim. Meg aztán… otthon meg akartak buktatni ruszkiból. Az itteni tanár sokkal rendesebb – nevetett.

Anna arca azonban komor maradt.

– Szerintem te hamar meggyógyulsz – folytatta Teri –, nem kell itt iskolába járnod, mint nekem. Fogd fel úgy, hogy szabadságon vagy pár hétig!

Anna kényszeredett mosolyra húzta a száját. Követte tekintetével Terit, aki dudorászgatva feltelepedett az ágyára egy frissen szerzett képes újsággal.

Szabadság-hegy. Különös elnevezés, gondolta Anna. Kinyújtotta a karját, hogy elérje a Fehér Klára-regényt, és addig lapozott benne, amíg megtalálta a könyvjelzőt.

Szabadság? Ugyan…! Itt csak akkor lehet szabad, amikor kinyit egy könyvet.

Szabadság (novella) – 2. rész
Cikk megosztása: Share on facebook
Facebook
Share on google
Google
Cimke:

Velencei Rita

A honlap gazdája és a cikk írója: Pintérné Annus Rita

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom