Nem igazán közismert tény, hogy Gárdonyi Géza kitalált magának egy titkosírást, amelynek hieroglif-szerű jegyeivel vaskos köteteket írt tele jegyzetekkel, vázlatokkal, feljegyzésekkel.
Évtizedekig megfejtetlen maradt, de 1974 óta a Szépirodalmi Kiadó jóvoltából bárki beleolvashat az Egri csillagok szerzőjének műhelytitkaiba a Titkosnapló című kötet lapjain.
Néhány megszívlelendő gondolatot kijegyezgettem magamnak az írással kapcsolatos megállapításai közül. A könyv lapjait forgatva úgy találtam: Gárdonyi igen fontosnak tartotta, hogy egy történet szívhez szóló legyen, és jó érzéseket hagyjon az olvasóban…
Íme egy pár kiragadott jó tanács a ma íróinak 🙂
– (Dickens) karakterfaragás tekintetében legtanulságosabb valamennyi író között.
– Elbeszélőinknek szinte közös hibája, hogy többet mondanak az érdeklődésnek, mint amennyit kérdez. A Biblia meg az ellenkező szélsőséggel hibáz. De a két hiba közül az utóbbi a kisebb.
– Bár rég fel van írva nálam, hogy a karakter túlzandó, teljes súlyában csak ma, Dickens életrajzát olvasva értettem meg. A mai nap forduló a pályámon. Lehetetlen, hogy rossz dolgokat írjak többé.
– A jellemzésnek éppoly burkoltnak kell lennie, mint más egyéb műfogásnak. Nem szabad keresettnek, csináltnak látszania.
– A testi jellemzésben, ha rövid, olyan egy-jegyet kell írnom, amely lelki is. Tehát az ilyen jellemzések: sánta, félszemű, szeplős, barna, sovány stb., nem jók. Hanem: töprengő homlokú; hangja, mint a szúnyogdöngés, s más efféle.
– Örök művek csak azok az irodalomban, amelyek minden korú, minden műveltségi fokú emberben azonos rezgést keltenek. Tehát a nagy mélységű művek, az örök emberi érzések azon művei, amelyek a végtelenséggel érintkeznek.
– Tárd fel a köznapi élet szépségeit! Minden szép, amit szeretettel néz bárkinek a szeme.
– Az író hatalma nem abban rejlik, amit mond, hanem amit az olvasó fantáziájával mondat: ahogy az olvasó fantáziáját működteti.
– Semmit ki ne mondj, amit az olvasó maga kitalálhat.
– A gondolat, ahogy megszületik, meztelen. De leírom úgy. S utána más szavakba öltöztetem. Megkapom egyben a háttéri rezgést, a nagy perspektívát is, amelyben egy-egy szó reflektorként vet sugarakat maga körül. Így nyer a mű eleven életet.
– A gyarló kontárt éppen a külsőségek kereséséből ismerem meg. Nála a hősnő, a napalkonyat, az erdő, a tenger, a hold mindig gyönyörű. Az érzésed legyen gyönyörű – ha rút nőről, alkonyatról, erdőről olvasol is.
– Műved csak annyira érték, amennyi benne az új, az értékes új, amit még előtted senki meg nem mondott, mert nem tudott. Új karakter, új érzés, új látás stb. És még azon túl is: műved annyit ér, amennyi szeretet van benne valaki vagy valami iránt.
– A regény is tanítómester. Aki ezt nem tudja, csak henyéknek szórakoztató szolgája! (De nem ismeretközlő mester, hanem szív- és karakternevelő.)
– Amit nem szívbe mártott tollal írtam, az az ocsúja a termésemnek.
– Mélység és kedvesség: ez a kettő a fő.
– Ami kedves, igen becses. Ritka író, aki ilyet tud alkotni.
– Egy sornak sem szabad ordinárénak lenni. A hosszú levél fecsegés. Szép levélnél többet ér egy szebb rövid. Örömet írj! Mézet a szívnek, csemegét a hiúságnak!
– A regénynek első fogalmazása, vagyis első megírása olyanféle munka legyen, mint ha be volnál zárva, amíg meg nem írod.
– A való élet történeteiben is vannak hézagok, elnagyolások, szakadások s mindig csak egy jelenet a történet. Mentül kevesebb billentyűnyomással orgonálj az olvasó szívén!
– A főjelenet mindig érzelmi, nagy ellentézis. Itt csapnak legmagasabbra a kontra-hullámok. Itt támad kétség a már bizonyos vég iránt.
– Mindig gyanakodva nézz az írásodban a szépre, hacsak nem az írott figura mond szépnek valamit. De te ne mondj szépnek semmit – se embert, se tájat. Ahol ez a jelző fordul elő: szép, törölj!
– Szeretett figurádról is mondj valami rosszat, valami kis hibát a lelki karakterében. És hitvány vagy éppen gonosz emberről is mondj valami jót. Ha egyebet nem, azt, hogy kit szeret vagy ki szereti.
– Amelyik műben nincs mosolygás, olyan, mint a sótlan leves.
– Csak az az óra a miénk, amelyikben jól érezzük magunkat, a többi az ördögé.
– Aki engem kedvetlenít, egy nagy jótól foszt meg: a kedvemtől. S fordítva: aki jókedvet ad, jótevőm.
– Élő emberrel való megismerkedés soha nem szerezhet olyan örömet, mint ha elbeszélésben ismerkedünk meg olyan valakivel, akivel érzésben azonosulunk, és így örök ismerősünkké válik, kinek élete okulás nekünk. Lelke rokon, terhünkre nem válik stb.
– Az olvasmány csak az a fejüknek, ami az étel a szánknak. Hogyan csinálódott? Mellékes kérdés, ha kellemes ízű.
