Június 5. vasárnap
– Jó reggelt, Maria néni – köszöntem az étkezőbe lépve. Diszkréten elnyomtam egy ásítást, s körbepillantottam a csendes helyiségben. Azonnal feltűnt, hogy mi a szokatlan. – Hát a bácsi…?
– Korán reggel elhívták egy beteghez. Ülj csak le és eszegess, közben pedig megtervezzük a jövő heti menüsort.
Töltöttem magamnak egy bögre forró tejeskávét, és a vajas pirítósomra csurgattam egy kevés dzsemet. Maria néni elővette a tálalószekrény fiókjából konyhai füzetét meg egy ceruzát, kihegyezte a végét, aztán átnyújtotta nekem az asztal túlsó oldalára. Beleharaptam a meggylekváros kenyérbe, s közben egyre tegnapi gondolataim motoszkáltak a fejemben.
Maria néni szürke szeme a függönytartóra tapadt (reméltem, hogy nem találja porosnak, mert akkor szegény Jane megint szipoghat egész nap), és átszellemült arccal egyszer csak diktálni kezdett, mint aki égi sugallatot kapott.
– Tehát, hétfő… Írd szépen! Reggeli: tükörtojás, sült szalonna, tea… Ebéd: sült csirke zöldbabbal, citromfelfújt. Vacsora: rakott sonka, almás pite.
Szorgosan körmöltem, és már előre szomorkodtam azon, hogy holnap megint a citromfelfújttal fogott bajlódni.
– Kedd. Reggeli: lágy tojás, mézes kenyér…
– Maria néni!
– Igen, kedvesem? – zökkent vissza a valóságba, rám ejtve kérdő tekintetét.
– Kérem, meséljen a testvéremről! Mit tud róla? Hány éves, hol él? Miért választottak el bennünket egymástól? Mi történt a szüleinkkel? – buktak ki belőlem a kérdések, amelyek úgy égettek, mint a tűz, mint a forró tejeskávé a festett porcelánbögrémben.
– Hiszen elmondtam már mindent, amit tudok – válaszolt gyorsan. Ujjait a kiürült csészéjére fonta, és szórakozottan forgatta jobbra-balra a fehér porcelánt. – Mindent tudsz már Maryről, amit tudni lehet. Őt egy tehetős derbyshire-i család vette magához, miután a szüleitek nem tudtak többé gondoskodni rólatok.
– De én…
– Te a gyenge tüdőd miatt nem tarthattál vele. De azért boldog vagy Andrew bácsi házában, ugye? – mosolygott. – Mindent megkapsz, amit csak szemed-szád kíván.
– Igen. De… – Tétováztam, hogy ki merjem-e mondani a titkos vágyamat. – Úgy szeretném… nagyon szeretném látni a tengert is egyszer!
– Majd eljön annak is az ideje… Folytassuk akkor! – csapta össze a kezét. – Kedd, reggeli: lágy tojás, mézes kenyér, kávé. Ebéd: marhahústekercs, sárgarépa, almapuding.
– Maria néni…
A néni szája idegesen megrándult.
– Nos, mi az megint? – kérdezte.
– Nem levelezhetnék esetleg Maryvel? – esdekeltem. – Annyira szeretnék! Annyira, de annyira, hogy… Még a medvecukorról is lemondanék örök életemre, csak vele találkozhassam egyszer!
– Camelia, kedvesem, nincsen tudomásom a pontos lakhelyéről. Lássuk csak tovább, mi legyen a vacsora? Andrew bácsi igen kedveli a halat. Legyen hát haltorta, desszertnek pedig ribizlis lepény. Szereted a ribizlis lepényt, ugye? Vagy inkább mást ennél? Lehetne akár mandulatorta is vagy dzsemes pite, ha azt jobban szereted.
– Bármelyik megfelel nekem, Maria néni.
– Akkor hát jól van. Ribizlis lepényt fogunk sütni. Nézzük a szerdát!
Így folytattuk tovább, amíg fel nem jegyeztem a vasárnapi menüt is; akkor Jane jelentette, hogy Mrs. Green kocsija már a ház előtt vár. Felszaladtam átöltözni, és már indultunk is az istentiszteletre.
Maryhez ma sem jutottam közelebb.
(Folytatása következik!)
