Éppen 10 évvel ezelőtt, 2007. szeptember elején született meg bennem Annamari története, és ekkor vetettem papírra a Kávé és krémes első jeleneteit… 🙂 A regény 2015-ös megjelenése óta sok olvasói visszajelzést kaptam, ezekből olvashatsz egy újabb csokorra valót. És ha kedvet kaptál az olvasáshoz, dedikált példányt ide kattintva rendelhetsz magadnak!

image-870
“A regény keserédesen indul, mikor az írónő bemutatja nekünk Annamarit, a szinglivé vált, de igaz szerelmet kereső hősnőjét. Túlzások nélkül állítható, hogy bármelyikünk képes átérezni Annamari tépelődéseit, vágyait, álmait. A párkeresés olykor vicces fordulatait, máskor kellemetlen buktatóit mindannyian átéltük már. Az olvasás kezdetén nem tudtam, mire számítsak, így nem voltak elvárásaim sem. A hősnő kezdettől fogva szimpatikus, és az események folyamán egyre jobban kirajzolódik jellemének finomsága, romantikus, álmodozó természete, barátságos, segítőkész hozzáállása. Igazán szerethető lány, kinek helyén az esze és a szíve. A regény közepe tájékán már igazán szurkoltam neki, hogy végre találja már meg, aki méltó módon tudja őt szeretni. Igazi huszonegyedik századi tündérmese, hercegkisasszonnyal és ha nem is fehér lovon, de azért csak megérkező, herceggel. Meleg szívvel ajánlom a romantikus varázslatot szerető szingliknek és a hercegüket mintegy varázsütésre megtalált hercegkisasszonyoknak is, hogy ismét átélhessék az Egyszer volt, hol nem volt című kezdetet…” Kálló-Helmeczi Zsuzsanna

„A Kávé és krémes nem a „csak egyszer olvasható” könyvek kategóriájába tartozik. Lehangoltság és derűs hangulat esetén is bármikor kézbe lehet venni, hiszen megvan az a képessége, hogy kiválóan űzi a szomorúságot és általános jókedvet varázsol. Egyébként már a címét is imádom!” Balláné Mária

“A könyv zseniális, nagyon visz magával, könnyű és mulattató, sok-sok gratuláció hozzá! :)” Hegyesi-Kovács Kata

“Nekem nagyon tetszett, az eleje picit lassan indult be, de utána már izgalmasnak éreztem. 🙂 A történet a valóságban játszódik, a helyszínek, a szituációk, az emberek is mind valósak, így az olvasó is közelebb érzi magát az egészhez, de mégis teret hagy a képzeletnek is, mert nem túl részletes mindennek a leírása. Azt mondanom se kell, hogy utána egy hétig krémest kívántam 😀 Tetszett és szívesen olvasnám a következő könyvedet is. ” Südi Alexandra

“Nagyon jó a stílusod, tetszik:) Kisbabámtól picit lassan haladok vele, de teljesen kikapcsol 🙂” Varga Marianna

“A főhős, Annamari szenvelgése Tibi után, a könyv elején egy kicsit idegesített, mert én nem ilyen típus vagyok. De a cselekmény előrehaladtával sikeresen kiiktattad Tibit – szerencsére Annamari is igyekezett ezt tenni, habár nagyon lassan jutott el eddig. A továbbiakban már felgyorsult a cselekmény, nagyon tetszettek a szófordulataid, a humorod. Volt, hogy hangosan nevettem, volt, hogy meghatódtam. Összességében tetszett a könyv!” Deákné Kovács Klára

“Kellemes, könnyed olvasnivaló, olyan mint egy habos kávé krémessel; – egy kis kényeztetés ismerős ízekkel. 🙂  Gratulálok hozzá és kíváncsian várom a következő köteteket!” Lakatosné Gabriella

“A Kávé és krémes nagyon jó könyv volt, jó érzéssel gondolok vissza rá, én speciel le sem tudtam tenni. Nagyon nekem való olvasmány!!
Köszönöm a lehetőséget, az élményt!” Baranyai Edina

“Tegnapelőtt végre leültem este, senki nem volt itthon és elővettem a regényed. Mit ne mondjak!!! Kellően humoros, olykor elgondolkodtató. Még főzés közben is olvastam. Ez már régen fordult elő velem. Közben rengeteg “kapucsínót” ittam. 🙂  Egyébként én nagyon szeretem a detektívregényeket. Ez felért azzal is. Néha erős kísértés fogott el, hogy a végére lapozzak, hogy ki lesz már Annamarinál a befutó, de nem tettem meg. Elolvastam a végéig. Köszönöm az élményt!” F. Attiláné

“Annak ellenére, hogy nem szeretem a női regényeket, ez a történet beszippantott! Együtt rezdültem Annamarival, együtt szomorkodtam vele és lestem, hogy melyik nap ébred rá végre, hogy a múltat le kell zárni. Együtt keltünk és feküdtünk le és vártuk, hogy vajon hol bukkan fel az igazi, aki hozzá illik. Annyira természetesen van megírva az egész könyv, hogy úgy éreztem, hogy én is pont így írnám meg, ilyen egyszerűen. Köszönöm az élményt!” 🙂 Szabó-Vida Zsófia

“Nagyon jól szórakoztam az olvasása közben :)! Nagyon élvezhető, humoros, könnyed regény lett!” Hajnalka

“Feleségemmel felváltva olvastuk a Kávé és krémest. A regény címe is megelőlegezi a várható cselekményt: a csalódott ember gyakran süti evésbe fojtja bánatát.
Az a benyomásunk, hogy nemcsak szórakoztató, de tanulságos nyári olvasmány is egyben. A történetbe, amely játszódhatott volna bárhol az országban, ízlésesen beleszőtted a szűkebb környezet tájait, alakjait, családi nagynéniket, nagybácsikat (ízes mondásaikat) és az ünnepeket, meg az üdüléseket.

A keresztszüleinknél tett gárdonyi látogatásaink emlékei elevenítődtek fel bennünk, kavarodtak a sztori kiváltotta reminiszcenciákkal: Keresztmama finom tyúklevese és feledhetetlen diós bélese, keresztapa gyümölcsöse vagy az idei vendégeskedésünk alatt megismert nyugalmat árasztó, szépen művelt kert és hatalmas cseresznyefája, a hajókázás a Velencei-tavon… Mind, mind nem feledhető élmény.

Egykori irodalomtanárként regényed elolvasása után konstatáltam magamnak, hogy Emily Brontën, Jane Austenen, Virginia Woolfon, Kaffka Margiton és Agatha Christie-n kívül prózai művet írónőtől alig olvastam. Könyved most lefaragott valamit kulturális hiányosságaimból. (Azt tudtam, hogy a női írók megjelenítik magukat a főhős alakjában. Ezt láttam a Kávé és krémesben is. Aki nem így tesz, az nem is igazi író!)

A nyelviskolai élet történetei nagyon plasztikusak. Az Annamariéhoz hasonló társkereső történetekkel találkoztam férfiszerzőknél is, de a te regényed átéltebben, életszerűbben fogalmazza meg a mindennapokban előforduló fiatal nő és férfi problémáit. Tetszett, hogy a majd másfél évet, évszakokat átívelő lebilincselő történet két idősíkban játszódik és a fejezetek formailag is jól tükrözik a naplóregény műfaját. A barátnők örömei, Annamari boldogság keresése megszépíti, szinte  abszolutizálja a Tibivel töltött időt. Tibi a lány számára etalon, más férfi nem ér fel hozzá. A mű befejezése a folytatás lehetőségének érzését váltotta ki bennünk. Köszönjük az élményt.” Mihály és Irén

 

Saját dedikált példányt (bármelyik könyvemből) ide kattintva rendelhetsz magadnak!

A moly.hu-n további véleményeket olvashatsz a regényről:

https://moly.hu/konyvek/velencei-rita-kave-es-kremes

Kávé és krémes: így látták az olvasók
Cikk megosztása: Share on facebook
Facebook
Share on google
Google

Velencei Rita

A honlap gazdája és a cikk írója: Pintérné Annus Rita

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom