“Akár úr, akár hölgy, aki nem leli élvezetét egy jó regényben, bizonyára elviselhetetlenül ostoba.” – állítja Jane Austen A klastrom titka című regényében.
De milyen is az írónő szerint egy jó regény?
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy beleolvashatunk Miss Austen levelezésébe (magyarul is megjelentek válogatott levelei a Koinónia Kiadó gondozásában), és magunk is okulhatunk tollforgatással próbálkozó unokahúgának, Anna Austennak adott írói tanácsaiból.
“Három-négy család egy faluban, ennél több nem is kell egy írónak.”
- – A karakterek legyenek színesek, árnyaltak és emberiek, ne pedig feketék vagy fehérek:
“Tetszik az is, ahogy [D. F.] megjelenik, sokkal jobb így, mintha nagyon jó vagy nagyon rossz ember volna.” (1814. júliusi levél)
- – Ami az életben megtörténhet, az nem mindig mutat jól nyomtatásban.
- – Arról írj, amihez értesz!
- – A történetmondás legyen átgondolt és következetes.
“…egy-egy helyen úgy éreztük, rövidebben is összefoglalható a lényeg, és kitöröltem azt a részt, ahol Sir Tho. és a többiek átmennek az istállókhoz kevéssel azután, hogy Sir Tho. eltöri a karját. Ámbár meg vagyok győződve arról, hogy a te papád valóban lement az istállókhoz, mihelyst az orvos sínbe tette a karját, mégis azt hiszem, ez annyira szokatlan, hogy könyvben olvasva természetellenesnek hat. (…) És úgy érezzük, nem kellett volna elhagynod Angliát. Engedd Írországba utazni a Portman családot, de te ne menj velük, mert mit sem tudsz az ottani szokásokról! Fennáll a veszélye annak, hogy téves dolgokat írsz. Maradj csak Bathban, Foresterékkel, ahol otthonosan mozogsz! Cassandra nénikéd nem szereti a szaggatott cselekményt, félős, hogy a te könyvedben éppen ez történik, túl gyakran váltasz egyik csoportról a másikra, a körülmények pedig helyenként úgy jelennek meg, mintha valami fontos következne belőlük, miközben sehova sem vezetnek. Engem ez nem zavar annyira. Ami a mozgásteret illeti, sokkal engedékenyebb vagyok, mint ő, azt hiszem, a természet és a szellem a csapongó történetmondás számos hibáját képes elfedni. Szolgáljon vigasztalásodra, hogy az emberek általában nem is igen törődnek ezzel.” (1814. augusztusi levél)
- – Ne terheljük az olvasót felesleges dolgokkal:
“Bájos helyszínt rajzolsz meg, de a leírásaid sokszor a kelleténél aprólékosabbak. Túl sok részletet zsúfolsz beléjük.” (1814. szept. 9-18.)
- – Kerüljük a kliséket:
“Remek ötlet, hogy (D. F.)-t saját hiúsága teszi tönkre, de szeretném, ha nem hagynád a “züllés örvényébe” merülni. Semmi kifogásom a tény ellen, de nem állhatom a kifejezést, annyira jellegzetes regénybeillő és olyan elavult, már Ádám is ezzel találkozott az első könyvben, amit felütött.” (1814. szept. 28.)
Mielőtt azt gondolnánk, hogy neki magának könnyen ment az írás, pillantsunk bele egy, a nővérének, Cassandrának szóló levélbe:
“Még nagyobb csodálatra késztet az, hogy vajon hogyan írhatott a jó Mrs. West olyan könyveket, hogyan gyűjthetett össze annyi súlyos kifejezést családjának oly sok gondja közepette. A fogalmazás lehetetlennek tűnik, mikor az ember feje tele van báránycombokkal és rebarbaraporciókkal.” (1816. szept. 8.)
“… Olyan természetes, annyi remek jellemrajz van mindenben, amit ön ír…”
Jane Austent alighanem magát is meglepte regényeinek sikere, s nem tette elbizakodottá.
1815. dec. 11-én James Stenier Clarke-nak, a Régensherceg könyvtárosának címzett levelében így fogalmaz:
“Én pedig minden hiúságom ellenére csupán azzal büszkélkedhetem, hogy a legtanulatlanabb és legműveletlenebb nő vagyok, aki valaha írónak merészelte nevezni magát.”
😀
Clarke úr romantikus történelmi regény írására buzdította Miss Austent, aki így hárította el a felkérést:
“… de hát annyit értek a romantikus regényhez, mint az eposzíráshoz. Hacsak nem életem megmentéséről volna szó, képtelen lennék megírni egy komoly regényt, ha pedig mégis erre kényszerülnék, s így nem pihentetne az önmagamon és másokon való szórakozás, biztos vagyok benne, hogy felkötnének, még mielőtt az első fejezetet befejezném. Nem, meg kell maradnom a saját stílusom, a saját utam mellett. Lehet, hogy ezen az úton több siker nem vár rám, bármely más úton viszont biztos a kudarc.” (1816. ápr. 1.)
És hogy mi lehet ma is Jane Austen műveinek legfőbb vonzereje? Talán James Stenier Clarke fogalmazta ezt meg a legvelősebben:
“…nagyon tetszett [az Emma], olyan természetes, annyi remek jellemrajz van mindenben, amit ön ír.” (1815. dec. 21.)
Mit tanácsol vajon egy mai sikerszerző a ma írópalántáinak?
A Harry Potterkönyvek írójának, J. K. Rowlingnak a tanácsait az alábbi cikkben olvashatod el: