(Az előző részt itt találod.)

image-1276
Augusztus 27.

Eltelt egy pár nap, semmi figyelemre méltó nem történt a házban, így nem vettem kezembe a naplómat. Szilvát főztünk be Rosalynnel, rézlábasokat súroltunk, a konyhakertet meg a hátsó virágágyásokat gyomláltuk, aztán kitakarítottuk az éléskamrát – csupa jelentéktelen dolog, ami annyi váratlan fordulatot sem tartogatott, mint a rózsafüzér.

Voltaképp ma sem történt említésre méltó esemény Manor House-ban. Délelőtt, csakúgy, mint az elmúlt napokban, kisétáltam a partra. Csodáltam a hullámtaréjok szabályosságát, és mélyen beszívtam a friss, sós levegőt. Nagyon régen nem éreztem már ezt az illatot. Nem emlékeztetett konkrétan semmire, csupán a gyermekkoromra, mégis oly jó volt andalogni rajta. Talán azért, mert… igen, a szabadság képzetét társítom hozzá.

 

Szinte el is feledtem már, minő örömet éreztem, amikor oly sok év után, újra ott találtam magam a tengerparton. Borzongató érzés volt, borzongatóan szabad érzés! Szabadság… Mennyi képzetet kelt fel az emberben ez a szó! S mindezeket csak akkor tudja már értékelni, ha elveszítette őket.

 

Augusztus 31.

 Alig kanalaztam be zabpehelykásámat, amit egy kanálka friss szilvalekvárral édesítettem meg, máris fogtam a vázlatfüzetet és a ceruzákat, amelyeket Rosalyn hozott tegnap a vén Clarence bűbájos boltjából – ahol, állítása szerint, talán csak varázspálca nem kapható – és a hátsó kertbe telepedtem velük. Elő sem bukkantam egészen ebédig. Eldöntöttem ugyanis, hogy szobám megüresedett falait saját rajzaimmal díszítem fel. A különös kis kőtörpe lett első modellem, hosszan dolgozgattam rajta, míg minden árnyékolással és az arányokkal is elégedett nem voltam. Élethűen sikerült a rajz – túlságosan is. A komisz vigyor, amit most már a papírlapon is viszontláthattam, s bárhová magammal vihettem, valósággal bosszantott. Hirtelen ötlettel odaajándékoztam a bokrok tövében gyomlálgató Rosalynnek; úgy tűnt, örül neki, de valami olyasmit morgott, hogy ez a pofa emlékezteti őt valakire, akit soha többé nem szeretne látni az életben.

 

Szeptember 1.

– Gwendolyn, javításra vár néhány ágynemű – fordult hozzám anyám délelőtt, miután visszatértem a kertből, ahol parajt és burgonyát szedtünk Rosalynnel. – Ha van kedved, segíthetnél benne, nekem már görcsöt kapott a kezem a sok stoppolástól.

Habár szívesebben mentem volna vissza a levegőre, hogy rajzoljak egy csokorra való színes virágot a szobámba, mégis odatelepedtem a szalon ablaka elé, s amíg Rosalyn nem szólt, hogy feltálalta az ebédet – főtt húst parajmártással –, én kopott lepedőket és huzatokat foltozgattam, egyre a kinti napsütés után sóvárogva, s igyekezvén elnyomni magamban azokat a tiszteletlen gondolatokat, amelyekben a szigorú zárdafőnöknő és anyám között némi sajnálatos hasonlóság merült fel.

Délután azonban rögtön kisiettem a partra, és hosszú órákon át rajzolgattam.

Furcsa dolog történt ott velem, míg a sziklák övezte kis öblöt igyekeztem füzetemben megörökíteni. Egy különös emberke bukkant fel, zakója félregombolva, divatjamúlt kalapja a feje búbjára tolva. Vidáman, könnyed léptekkel kelt át a mezőn, és magában motyogott, miközben egy hervadt kis margarétát forgatott a kezében. Amikor a közelembe ért és meglátott, szája széles mosolyra húzódott, és megemelte idétlen kis kalapját. De ami ennél különösebb: Cameliának nevezett! Azután furcsán vihogva továbbhaladt. Bizonyára egy szegény bolond.

Vacsoránál megemlítettem az esetet anyámnak és Edwardnak, aki velünk töltötte az estét.

− Milyen különös, igazán − szólt anyám egyszerűen, és máris elkérte Edwardtól a roston sült krumplit. Edward a szeme sarkából vetett egy lopott pillantást anyám felé, aztán felém, de nem nyilvánított véleményt. Szeretném azt a következtetést levonni, hogy itt bizony valami titok lappang, de attól tartok, anyám és Edward pontosan tudja, ki lehet ez a furcsa kis emberke – és tudják, hogy bolond. Remélem, nem veszedelmes, mert ha eltiltanának a parti rajzolgatástól, azt nem bírnám ki… Most, hogy végre arra járhatok-kelhetek, amerre nekem tetszik!

(A folytatást itt olvashatod.)

 

 

Gwendolyn – 3. rész
Cikk megosztása: Share on facebook
Facebook
Share on google
Google

Velencei Rita

A honlap gazdája és a cikk írója: Pintérné Annus Rita

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom