Egy hír a Fejér Megyei Hírlapban... :)
image-1100
Egy hír a Fejér Megyei Hírlapban…

2016. október 7-én a pákozdi községi könyvtárban találkozhattunk a Kávé és krémes könyvbemutatóján. Habár a könyv már tavaly megjelent, eddig viszonylag kevesen olvashatták még Pákozdon, mégis igazi író-olvasó találkozós hangulat kerekedett a szép számú résztvevő érdeklődésének, és a témához való pozitív hozzáállásának köszönhetően. Jól kibeszéltük a férfi-nő kapcsolatok problémáit, és persze nem hiányzott a kávé, a tea és a mézes krémes sem a találkozóról… 🙂

– Akinek tetszett a Bridget Jones és a Szex és New York, annak ez a történet is tetszeni fog, bár azért jelentősen eltér azoktól – kezdte a könyv bemutatását Molnár Nelli könyvtáros a fotelban-széken-zsámolyon helyet foglaló tizenhárom vendégnek, akik között volt huszonéves éppúgy, mint a nyugdíjhoz közelítő hölgy is.

– Családban élsz, két gyermeked van. Honnan jött az indíttatás, hogy szingliregényt írj?

– Először is pontosítani szeretnék, szerintem ugyanis a Kávé és krémes nem nevezhető szingliregénynek. A főszereplő Annamari és három barátnője, Kata, Juli és Vivien nem önként választják a független nő státuszát. Mindegyikük párkapcsolata úgy ért véget, hogy a férfi volt az elhagyó, ők pedig igyekeznek újra társat találni. Az ilyesmi nem megy mindig egyszerűen, és olykor mulatságos helyzetekbe keverednek – különösen Annamari, hiszen elsősorban az ő boldogságkereséséről (és -találásáról) szól a regény, naplóformában.

Az indíttatás a történet megírására onnan jött, hogy valamikor én is voltam társkereső, és kedvem támadt egy történet keretein belül feldolgozni az élményeimet, amelyek között akadt jó is, rossz is, de mindenképpen úgy igyekeztem könyvformába önteni őket, hogy élvezhető, szórakoztató legyen, és ne nélkülözze a tanulságot sem azok számára, akik még társkeresőként olvassák.

– Annamari állandóan kávézik, krémest eszik, ha öröm éri, ha bánat. Gondolom, mindenfajta krémes készítésében profi vagy…?

– Soha nem sütöttem még semmilyen krémest. A cukrászatban nem vagyok túl profi, és inkább reformsüteményekben “utazom”. Ráadásul a kávézásról is régen leszoktam.

– A család, a rokonok fontos szerepet játszanak Annamari életében, nagyon jó a kapcsolata az anyukájával, a nagyobb ünnepeket pedig együtt ülik meg a nagybácsikkal, nagynénikkel. A te életedben is megvan egyik-másik rokon valós mása? Vannak kedvenc szereplőid?

– Elismerem, sokszor az életből merítettem az ihletet ezekhez a jelenetekhez 🙂 A kedvenceim közt mindenképpen első helyre sorolnám a főszereplőt, aki nyilván hasonlít rám, a szívemhez nőttek a barátnők is, akik jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és nagyon szeretem a férfi főszereplőt is, akit nem neveznék most meg pontosabban azok kedvéért, akik még nem olvasták a regényt. 🙂 Ki ne felejtsem a sorból Terka nénit, aki a “kovász a tésztában”, nélküle ugyanis Annamari megmaradt volna a maga kis langyos állóvizében, és talán élete végéig várja Tibit rendületlenül…

– Azért sok családban van ilyen Terka néni, nem…?

– Igen, ő az a nagynéni, aki mindenkinél jobban tudja, mire van szüksége az unokahúgának, és nem csak beszél erről, de cselekszik is. Egy igazi “minden lében kanál” asszonyság, akit csak szeretni lehet. A mi házi “Terka nénink” például, amikor megtudta, hogy könyvet írtam, azonnal kért egy példányt, és rövid időn belül látatlanban eladott öt darabot! Az összes ismerősének, akivel csak találkozott, megmondta: nehogy már ne Kávé és krémest ajándékozzon karácsonyra! 😀 További öt darabot kellett a napokban leszállítanom neki, a további ismerőseire való tekintettel… Mit mondjak? Imádom Terka nénit 😀

– Mit tervezel, min dolgozol mostanában? Gondolkodtál folytatáson?

– Most már lassan az új könyvem munkálatainak végére érünk, a Levendulaméz novemberben jelenik meg, jelen pillanatban a lektornál van a szöveg, utána következik a tördelés, amit magam fogok megcsinálni. Ami a másik kérdésedet illeti, igenlő választ kell adnom, de ez maradjon egyelőre meglepetés… 🙂

 

A könyv boltokban egyelőre nem kapható, de megrendelheted itt!

Olvass véleményeket a regényről: Ti írtátok…

Kávé és krémes a Facebookon is:

https://www.facebook.com/KaveEsKremes?fref=ts

 

A családanya esete a szingliregénnyel – könyvbemutató Pákozdon
Cikk megosztása: Share on facebook
Facebook
Share on google
Google

Velencei Rita

A honlap gazdája és a cikk írója: Pintérné Annus Rita

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom