Kávé és krémes – regényrészlet 16. – Édes, fűszeres, kesernyés

Újabb részlet a Kávé és krémes című romantikus regényből

(Az előző részt itt olvashattad, az elsőt pedig ide kattintva találod.)

– Ciao, signorine! Mindjárt lesz órám. Minden rendben?
– A legnagyobb rendben – bólintott Vera.

Én jobbnak láttam, ha meg sem szólalok. Inkább nem hoznám szóba a sütiket.
– Nini, mi ez? Szőlő?
– Kóstold meg nyugodtan – kínáltam felé a tálat.

Verával egymásra mosolyogtunk.
– Hmm… Nagyon jó! Lehet venni még?
– Ha nem szégyelled – jegyeztem meg félhangosan.

– Finom! Ezt nekem hoztátok, ugye? – falatozott Luigi élvezettel, és már a második fürt után nyúlt.
– Hé, azért nekünk is hagyhatnál! – szólt rá Vera, és kivette a kezéből a maradékot. – Ezt mi kaptuk! Jobban mondva, Annamari.
– Hmm… igazán? – somolygott hamiskásan, tele szájjal. – De ő annyira kedves, minket is megkínál…

Ha már itt tartunk, a krémesekből egyáltalán nem kínáltam, de ezt inkább hagyjuk.
Ahogy rápillantottam, a tekintetéből kiolvashattam: pontosan tudja, hogy mire gondolok, és remekül mulat magában.

– Szuper volt a szőlőd, Annamaria! – szólalt meg, amikor befejezte az eszegetést. – Semmi sincs finomabb… Talán csak a krémes – tette hozzá vérlázítóan ártatlan hangon.

Ezen az arcátlanságon annyira felhúztam magam, hogy az arcomba tolult a vér, és már nyitottam volna a szám, hogy mondok valami keresetlent – de az utolsó pillanatban erőt vettem magamon, és mégis csendben maradtam. Luigi vigyorogva kisétált a folyosóra.Tibi, ha most itt volna, kihívhatná párbajra mindkettőt, az olaszt is meg a díjbirkózót, és nem kétséges, hogy ki nyerné el a szívem!