(Az előző részt itt találod.)
Egyszer csak bekandikált az ajtón egy tál szőlő – s rögtön utána a múltkori angolos lovagom.
– Szép napot – mondta behízelgő hangon, és beljebb lépett. – Hoztam egy kis szőlőt, hátha szereti… – Kissé zavartan állt meg az iroda közepén. – Hová tehetem le?
– Ööö… ide, az asztalra – hebegtem zavaromban.
Letette, és csak nézett rám, mintha valamire várna. Észbe kaptam, és megköszöntem.
Nagyon kellemetlenül éreztem magam. Ez a Sanyi akkora, mint egy díjbirkózó, és nagyjából annyira éreztem magam biztonságban a társaságában, mint egy biztatóan vicsorító bengáli tigrissel.
– Nincs elmaradásom a részletekkel? – kérdezte végül, megtörve az egyre kínosabbá váló csendet.
– Nincs, nincs – biztosítottam róla sietve.
Jelentőségteljesen nézett, úgy tűnt, valamit még mondana. A helyzet egyre nyomasztóbbá vált.
– Igazság szerint elég rosszul megy nekem az angol – fogott bele lassan a mondandójába. – Arra gondoltam, hogy maga esetleg korrepetálhatna…
Egy pillanatra a lélegzetem is elállt.
– De… Én nem vagyok nyelvtanár! – tiltakoztam ijedten.
– Nem? Azt hittem – válaszolta. A hangja valahogy hamisan csengett. – De azért biztosan tud angolul – próbálkozott tovább.
Hűha, bölcsebb lesz elhallgatni az alapfokú írásbeli nyelvvizsgámat…!
– Hát, éppen csak pár szót. Igazán! – bizonygattam, remélve, hátha ejthetjük ezt a témát.
– Kár – jegyezte meg, nagyjából olyan beletörődéssel, mint egy bengáli tigris tenné, ha a karnyújtásnyira heverésző antilop azt mondaná neki, hogy még élni szeretne. – Nos… akkor megyek is órára.
Dermedten néztem utána, és még percekig nem tudtam napirendre térni a történtek felett.
Verának azonnal feltűnt a tál szőlő, amikor ebédelésből visszatért. Elmeséltem neki a sztorit.
– És én erről lemaradok! – dohogott viccesen. – Kóstoltad már?
– Még nem. Nem is tudtam, mihez kezdjek vele – tártam szét a karomat tanácstalanul.
– Szerintem megesszük! – indítványozta jókedvűen. – Habár… lehet, hogy előbb meg kéne kóstoltatni valakivel, nincs-e átitatva szerelmi bájitallal.
Jót nevettünk.
A kóstolás azonban egyelőre elmaradt, mert egyszerre többen is megrohamoztak minket: Réka és Gabi a diákjaikkal, Keti a fénymásolataiért, Krisz pedig egy óracserét kért. Amikor azután ismét nyugalom szállta volna meg a helyiséget, váratlanul felbukkant valaki, akinek az érkezése éppoly kevéssé volt számomra kívánatos, mint a fent említett bengáli tigrisé.
Frissen borotválva, makulátlan olasz eleganciával Luigi lépett be az irodánkba.
…
Tovább is olvasnád?
Ha kíváncsi vagy, hogyan alakul Annamari, Luigi és a B.Ábel Nyelviskola további sorsa, olvasd el a teljes regényt! Kattints ide a megrendeléshez: http://www.velenceirita.hu/megrendeles/
