(Az előző részt itt találod.)

heart-588102_640
image-142
Hazaérve bekapcsoltam a rádiót, főztem egy jó forró cappuccinót, és elnyújtóztam a kedvenc fotelemben.
Hirtelen belém hasított a felismerés, hogy nyakamon a kerámiatanfolyam, és kerítenem kell valami munkaruhát, „amit nem sajnál, drágám”. Kipakoltam az előszobai ruhásszekrényt, mire találtam egy viszonylag megkímélt állapotú „Sandokan” feliratú piros trikót. Némi ráhatás után a felirat maradéktalanul lepergett róla. Bedobtam a mosógépbe, hogy azért mégse legyen két évtizedes szekrényszagom, amikor szombat délelőtt belibbenek benne a kultúrba.

Éppen sikerült újra kényelembe helyezkednem a bögrémmel, amikor megszólalt a telefon.
– Halló?
– Szia, Annamari! Cili vagyok.
Cili? A Radó Cili az általánosból? Na nem, biztosan álmodom!
Vagy tizenöt éve nem hallottam róla, pedig a legjobb barátnőm volt. Mennyit ökörködtünk együtt! Órán, a pad alatt olvastuk a pöttyös könyveket. Szünetben a tanárokat parodizáltuk az udvaron, egész kis közönség gyűlt körénk. Amikor Cili átváltozott Juci nénivé, amint tűsarkú cipőjében egyensúlyozva riszál, majd’ megszakadtunk a nevetéstől. Az ő ötlete volt az is, hogy a hetedikes osztálykiránduláson szökjünk le éjfélkor kísérteni a fiúk hálótermébe, a fejünkre húzott lepedővel… Marika néni oltári nagy patáliát csapott, amikor megtudta, Cili emiatt nem is kapott év végi jutalomkönyvet, pedig színötös volt, mint minden évben.

– Halló! Itt vagy?
– Itt… persze. Ööö… hogy vagy? – nyögtem. – Ezer éve nem hallottam felőled!
– Remekül! – csicseregte. – Emlékszel, hogy negyedikben megfogadtuk, hogy majd meghívjuk egymást az esküvőnkre? – Trillázó hangon felkacagott. – Képzeld, férjhez megyek!
– Ez nagyszerű – feleltem gépiesen, gombóccal a torkomban. Tibi jutott eszembe, ezúttal minden nyilvánvaló ok nélkül. Nem mintha megkérte volna a kezem valaha is, de azért mégiscsak ő volt a legkomolyabb pasi az életemben.
– Remélem, el tudsz jönni! Október első szombatján lesz, a Velencei-tavon. Ha megmondod a címed, elküldöm a meghívót, azon minden rajta van. Jaj, de jó! – lelkendezett. – Olyan sokszor eszembe jutottál! Most végre újra találkozunk annyi év után! Persze, a barátod is hozhatod – tette még hozzá, hogy ezzel végképp megforgassa a kést a szívemben.

Először arra gondoltam, hogy nem fogok elmenni. De azt hiszem, utólag nagyon megbánnám, és Cilinek is rosszul esne. Mégiscsak jó barátnők voltunk.
Akkor viszont ki kell ötölnöm valami mesét arról, miért nem kísért el a barátom.
Mondjuk… épp külföldi úton van Kuala Lumpurban. Vagy a dédnagymamáját kellett meglátogatnia vidéken. Vagy elcsúszott egy banánhéjon, eltörte a lábát, és most fekvőgipszben van. Vagy esetleg… Most építik a kerti úszómedencénket, és felügyelnie kell a munkálatokat. A doktori disszertációján dolgozik.
A lehetőségek száma végtelen. Még bőven van időm választani közülük.

(A folytatást itt találod…)

 

Szeretnél elsőként értesülni arról, ha új részlet kerül fel az oldalra? Iratkozz fel az Értesítőre!

Kövesd Annamarit a Facebookon is: https://www.facebook.com/KaveEsKremes?fref=ts

A regény főoldalát itt találod.

Romantikus regény blog – Kávé és krémes 10.
Cikk megosztása: Share on facebook
Facebook
Share on google
Google

Velencei Rita

A honlap gazdája és a cikk írója: Pintérné Annus Rita

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom