Ebben a témában készült írások: Szórakoztató irodalom

Camelia – romantikus kisregény 5. rész

(Az előző részt itt olvashatod.)

image-1754
1870. augusztus 17.

Eliza megígérte ugyan, hogy hamarosan meglátogat, mégis őszintén meglepődtem, amikor ma teaidőben megjelent nálunk Mr. Atkins társaságában. Az idő felettébb kedvező lévén a kertben terítettünk asztalt, és két vendégünknek a rózsaágyások szomszédságában szolgáltuk fel a teát és a süteményt.

– Kedves Mrs. Carlton, mit gondol, Camelia kisasszony nem jönne el velünk egy pár hétre Londonba? – szólalt meg Eliza, és a nénikémre pillantott.
– Ó, micsoda kitűnő ötlet, Miss Atkins, kitűnő! – lelkesedett Maria néni, rám pillantva. – Én a magam részéről máris támogatom, és bizonyosra veszem, hogy Mr. Carltonnak sem lesz ellenvetése… Legalábbis meg tudom majd győzni arról, hogy ne legyen ellenvetése – mosolygott vendégeinkre.
– Igazán nagy örömmel látnánk vendégül otthonunkban. Jöhetne velünk bálokba és színházba…
– De hiszen táncolni sem tudok – vetettem közbe.
– Az nem lehet akadály, Miss Woods, megtanítjuk!

– De hiszen nem csak bálok vannak Londonban, Eliza – mosolyodott el Mr. Atkins. – Miss Woodst talán érdekelnék a British Museum gyűjteményei, a nagyszerű építészeti alkotások, a képtárak műremekei, a parkok sétányai is.
– Igen, mindez nagyon is kedvemre való lenne – feleltem szerényen, de tudtam, hogy hiába erős Atkinsék bűvereje, bácsikám makacsságával szemben vajmi keveset ér.

Maria néni azonban nyilván másként gondolta. Valósággal sürgött-forgott: kicserélte a cukortartót, mert nem találta elég tisztának, a Victoria sponge mellé még kétféle kekszet meg vajat is hozott, és mindenáron a nagy sikerű lekváromat kínálgatta Atkinséknek, miközben a mosoly le nem törlődött volna az ajkáról. Azt hiszem, még soha nem láttam őt ilyen… izgatottnak. Igen, az izgatott a megfelelő kifejezés. Mint amikor egyik csésze kávét a másik után hörpinti fel, és aztán a szapora szívdobogástól megülni sem tud egy helyben. Most is ez történt volna? Hárompercenként felpattant, mint aki hangyabolyra ült, valami újabb dolog miatt. Nem tudtam mire vélni a viselkedését, és ha Elizára és a bátyjára pillantottam, biztosra vettem, hogy ők ugyancsak zavarban vannak tőle.

– Kicsit sápadtnak tűnik, Miss Woods – szólalt meg Mr. Atkins, amikor Maria néni újból a konyhába sietett, ezúttal egy újabb adag teáért. Éreztem, hogy ettől a megjegyzéstől máris elpirulok.
– Hát persze, hogy az, Freddie – nyugtázta Eliza a fivére véleményét. – Ha egy ifjú hölgy egészségi okok miatt kénytelen tartózkodni a testi megerőltetéssel járó tevékenységektől, akkor az arcszíne sem lehet olyan rózsás, mint az kívánatos lenne.
– Rózsásat mondtál? De hiszen abban nincsen semmi hiba – mosolyodott el Frederick Atkins az arcomat vizsgálgatva. Igazán zavarba ejtő volt a viselkedése! – Egy igazi angol rózsa. Világos bőr és haj, kék szemek… És egy hibátlanul finom hölgy.

– Nézzék csak a rózsabokrainkat – dadogtam, mert ez nekem már túl sok volt. – Nem gondolják, hogy idén elég kevés rajtuk a virág?
Elizabeth mosolya már-már anyaian elnéző volt.
– Nincsen oka szégyenkezni miattuk, kedvesem – szólt –, Whitakerék vagy Haywardék rózsái sem szebbek semmivel. Sőt, talán az önök bokrai még üdébbek is azoknál, ugye, Freddie? Én dúsnak találom őket.
– Ó, hát legfeljebb csak a levendulákhoz viszonyítva. Szinte teljesen kiszáradt ez a pár tő itt – mutattam az ágyás szélén szomorkodó, fakózöld növénykékre. – Talán elfagytak vagy kártevő támadhatta meg őket…
– Ha megengedi, Miss Woods, szívesen hozok új töveket, amiket a régiek helyére ültethet – jegyezte meg Frederick Atkins, és barna szeme felragyogott.
– Nagyon kedves, Mr. Atkins… De kérem, ne fárassza magát a növényeink miatt – feleltem.
– Nem a növényeik, hanem maguk miatt – mosolygott rám a fiatalember. – Egyébként nem jelent fáradságot, biztosíthatom.

(Folytatjuk…)

 

Camelia – romantikus kisregény 4. rész

image-1708
(Az előző, 3. részt itt találod.)

Június 6. hétfő

Míg ágyamban töprengtem álmatlanul, megérett bennem az elhatározás. Felkutatom a testvéremet! Egyelőre ugyan semmi ötletem sincs, hogyan fogjak hozzá, de szüntelenül ezen töröm a fejemet. Lehetséges, hogy Mary ugyancsak a megtalálásomon fáradozik, ezért testvéri kötelességem is, hogy törekedjem a nyomára bukkanni!

Miután elfogyasztottuk a sült csirkét és a citromfelfújtat (csirizes maszlag lett megint, de Maria néni, könnyeimmel mit sem törődve, leszögezte, hogy megtanítja nekem, ha belepusztul is), a néni átment Mrs. Greenhez, hogy megszemlélje a kiscsibéit. Minthogy Andrew bácsi újságolvasás ürügyén a szalonba tért, a kertbe indultam, hogy játsszam egy kicsit Poppy cicával, de közben nagyon füleltem, s amint elcsendesült a ház, rögtön visszaóvakodtam. Behallgatóztam a konyhába: Mabel a piszkos edényneművel csörömpölt, míg Jane-t szidta válogatott kifejezésekkel, amiért nem tisztította meg rendesen az ezüstöt, és ezért is neki kellett tartania a hátát (Maria néni valóban veszekedett reggel Mabellel amiatt, hogy nem Mr. Robertsnél vette a húst, de ezüstről nem volt szó), Jane meg szipogva seperte közben a padlót. A szalonból Andrew bácsi hortyogása hallatszott ki, megint belealudt az újságjába a kedvenc karosszékében.

Felsurrantam az emeletre, és beóvakodtam a könyvtárszobába. A szemem lassan szokott hozzá a befüggönyzés miatti félhomályhoz – ráadásul azt sem tudtam, mit is keresek valójában. Valamiféle nyomot, valami fogódzót, egy papírt, feljegyzést, keresztlevelet, okiratot… bármit, amin a Woods név szerepel. Körbepillantottam a polcokkal borított falakon, hátha ráérzek, hol is kezdjem a kutakodást. Végül a nagy tölgyfa íróasztalra esett a választásom. Leültem a hatalmas karosszékbe, és óvatosan kihúzogattam sorra valamennyi fiókot. Színültig voltak papírokkal! Egészen elcsüggesztett a látvány – mert bár nem számíthattam arra, hogy bármelyik fiók tetején egy “Camelia Woods” feliratú dosszié vár rám, azt azért mégsem gondoltam, hogy Andrew bácsi évtizedekre visszamenően gondosan őrizget mindenféle számlát, levelet, unalmas elszámolást meg kimutatást. Időmből persze nem futotta, hogy apróra átvizsgáljak mindent, csak itt-ott néztem bele a papírhalmokba. Semmit sem találtam, aminek szemernyi köze lett volna hozzám. Semmit! Tanácstalanul ültem a hatalmas székben, a szemközti könyvespolcra meredve. Elmémben lázasan kutakodtam, hátha valami használható kiindulópontot találok…

“Maria néni, hány éves is voltam, amikor Andrew bácsival örökbe tetszettek fogadni?” – kérdeztem egyszer nevelőanyámat. “Kettő múltál egy kevéssel, kedvesem. 1855 őszén történt, azóta viseljük gondodat.”

Felálltam és körbesétáltam a polcokat, hogy gondosan szemügyre vegyek minden olyan napló- és évkönyvet, amin ez az évszám szerepel. Lassan, módszeresen haladtam, a legfelső polcnál kezdve, s ehhez a létrát is használnom kellett, és habár megállapítottam hogy Jane nem csupán az ezüsttel bánik mostohán, hanem a portörölgetés is a hanyagul teljesített feladatainak sorát gyarapítja, keresésem céljához egy fikarcnyival sem jutottam közelebb. Utolsóként az íróasztal mögötti szekreterbe is bekukkantottam. Sokszor megcsodáltam már ezt a szép intarziás bútordarabot, amin a világos és sötét felületek váltakozása csillagmintát ad ki, de mivel sokszor hallottam már, hogy nagyon régi, családi örökség, és nem szabad fogdosni, még sosem volt merszem még csak hozzáérni sem. Most először simítottam végig a fafelületeken. Zárva volt ugyan, de a kulcsa ott pihent a zárban, így könnyedén, szinte hangtalanul nyílt ki előttem az ajtaja. Ebben, az üres papírlapokon kívül, csak kisebb, jelentéktelen jegyzeteket találtam Andrew bácsi gyógyszerreceptjeiről meg effélékről.

Az alsó polcon viszont valami érdekeset találtam! Egy szép kis láda pihent ott, akkora volt, mint egy kisebbfajta kincsesláda, sötét színű fából, veretes vasalattal az élein, a felső részében pedig a “C.D.” betűk díszelegtek, a síkból kissé kiemelkedve. Rögtön az jutott eszembe, hogy ez egy monogram lehet, de akárhogy is töröm rajta a fejemet, senkit sem ismerek, akire ráillene. Még ha “C.W.” volna… akkor akár az enyém is lehetne! Sajnos a fedele nem nyílt, kulcsot pedig nem találtam hozzá, és már időm sem volt, hogy keresgélni kezdjem, mert a lépcsőről meghallottam Jane bősz szipogását. Mielőtt rajtakapna, gyorsan elhagytam a könyvtárszobát, és az ablak elé álltam a folyosón, mintha csak a kertet csodálnám. Jane ekkor ért fel seprűjével az emeletre, s miután lapátjára húzta az összegyűjtött port, megigazgatta kibomlott haját, ügyetlenül pukedlizett felém, és visszacammogott a földszintre.

(Folytatjuk!)

Újabb idézetek az olvasásról

fragonard-91063_960_720
image-932
“Aki könyvet olvas, maga idézi fel a látványt, maga teremti meg a hangokat, maga alkotja meg a mozdulatokat, az arcvonásokat, az érzelmeket. Maga alkot meg mindent, ami több a puszta szónál. És aki a legcsekélyebb örömét leli az alkotásban, annak olyasvalamit nyújt a könyv, amit a televízió soha.” (Isaac Asimov)

“A könyvek, mint az emberek, csak akkor adják ide titkukat, bizalmukat, ha te is átadod magad nekik.” (Márai Sándor)

“Egy olyan ember, aki nem olvas jó könyveket, semmivel sem különb, mint az, aki nem tudja elolvasni őket.” (Mark Twain)

“Csak az irodalom őrzi meg az ember ifjúságát; a sokat olvasó egy kicsit mindig diák marad.” (Szerb Antal)

“…És még azt is gondolom, hogy az írás és az olvasás a meditáció legtartalmasabb formája. Még senki sem talált fel ennél is tartalmasabbat. Ha a világtörténelem legérdekesebb elméinek műveit olvassuk, nemcsak a saját elménkkel töprengünk, de az övékkel is.” (Kurt Vonnegut)

“Egy olvasó ember kettővel felér.” (Valentino Bompiani)

„A könyvek és a tapasztalatok együtt alakítják a lelket.” ( Radnóti Miklós)

“A könyv a tökéletes szórakozás. Nincsenek reklámok, nincsenek lemerülő elemek.” (Stephen King)

“A könyv a lélek orvossága.” (Diodórosz)

“Ma a könyvek a mi véneink. Észre sem vesszük, de azáltal vagyunk gazdagabbak, mint az analfabéta (vagy aki nem az, de nem olvas), hogy ő csak a saját életét éli, mi viszont megszámlálhatatlanul sokat.” (Umberto Eco)

“Az olvasás az író életének alkotó központja. Én akárhova megyek, könyvet viszek magammal, és mindig találok alkalmat, hogy bele is olvashassak. A trükk abban áll, hogy az embernek meg kell tanulnia kis és nagy adagokban olvasni. A várószobákat egyenesen a könyvekre tervezték. De ugyanezt szolgálják a mozik előcsarnokai vetítés előtt, a hosszú és unalmas sorban állások, és a mindenki kedvence, a vécé. Még vezetés közben is olvashat az ember, hála a hallható könyv forradalmának.” (Stephen King)

“Az ember nem beleteszi a könyvekbe az életét, hanem bennük találja meg.” (Alan Bennett)

“A könyv igényes, mert alkotó tevékenységet követel az olvasótól. Nem mindenki, sőt, roppant kevesen felelnek meg e követelménynek, így hát nem olvasnak, és nem is fognak olvasni.”(Isaac Asimov)

“Az olvasás igazi partneri viszony. Az író épít egy házat, de csak az olvasó tudja azt igazi otthonná tenni.” (Jodi Picoult)

“Könyvek lapjai között töltöttem az életemet. Emberi kapcsolatok hiányában papírszereplőkkel létesítettem kapcsolatot. A leírt történetek által éltem meg szerelmeket és veszteségeket, képzettársításokban tapasztaltam meg a kamaszkort. Világom világok hálójával átszőtt háló; láb a lábhoz, csont az ínhoz, gondolatok és képek együvé szövődnek. Betűkből vagyok, mondatokból kreált karakter, kitalált történetek alakította képzelettöredék.” (Tahereh Mafi)

image-933

Camelia – romantikus regény 3. rész

image-1702
(Az előző részért ide kattints.)

Június 5. vasárnap

– Jó reggelt, Maria néni – köszöntem az étkezőbe lépve. Diszkréten elnyomtam egy ásítást, s körbepillantottam a csendes helyiségben. Azonnal feltűnt, hogy mi a szokatlan. – Hát a bácsi…?
– Korán reggel elhívták egy beteghez. Ülj csak le és eszegess, közben pedig megtervezzük a jövő heti menüsort.
Töltöttem magamnak egy bögre forró tejeskávét, és a vajas pirítósomra csurgattam egy kevés dzsemet. Maria néni elővette a tálalószekrény fiókjából konyhai füzetét meg egy ceruzát, kihegyezte a végét, aztán átnyújtotta nekem az asztal túlsó oldalára. Beleharaptam a meggylekváros kenyérbe, s közben egyre tegnapi gondolataim motoszkáltak a fejemben.

Maria néni szürke szeme a függönytartóra tapadt (reméltem, hogy nem találja porosnak, mert akkor szegény Jane megint szipoghat egész nap), és átszellemült arccal egyszer csak diktálni kezdett, mint aki égi sugallatot kapott.
– Tehát, hétfő… Írd szépen! Reggeli: tükörtojás, sült szalonna, tea… Ebéd: sült csirke zöldbabbal, citromfelfújt. Vacsora: rakott sonka, almás pite.
Szorgosan körmöltem, és már előre szomorkodtam azon, hogy holnap megint a citromfelfújttal fogott bajlódni.
– Kedd. Reggeli: lágy tojás, mézes kenyér…
– Maria néni!
– Igen, kedvesem? – zökkent vissza a valóságba, rám ejtve kérdő tekintetét.
– Kérem, meséljen a testvéremről! Mit tud róla? Hány éves, hol él? Miért választottak el bennünket egymástól? Mi történt a szüleinkkel? – buktak ki belőlem a kérdések, amelyek úgy égettek, mint a tűz, mint a forró tejeskávé a festett porcelánbögrémben.

– Hiszen elmondtam már mindent, amit tudok – válaszolt gyorsan. Ujjait a kiürült csészéjére fonta, és szórakozottan forgatta jobbra-balra a fehér porcelánt. – Mindent tudsz már Maryről, amit tudni lehet. Őt egy tehetős derbyshire-i család vette magához, miután a szüleitek nem tudtak többé gondoskodni rólatok.
– De én…
– Te a gyenge tüdőd miatt nem tarthattál vele. De azért boldog vagy Andrew bácsi házában, ugye? – mosolygott. – Mindent megkapsz, amit csak szemed-szád kíván.
– Igen. De… – Tétováztam, hogy ki merjem-e mondani a titkos vágyamat. – Úgy szeretném… nagyon szeretném látni a tengert is egyszer!
– Majd eljön annak is az ideje… Folytassuk akkor! – csapta össze a kezét. – Kedd, reggeli: lágy tojás, mézes kenyér, kávé. Ebéd: marhahústekercs, sárgarépa, almapuding.

– Maria néni…
A néni szája idegesen megrándult.
– Nos, mi az megint? – kérdezte.
– Nem levelezhetnék esetleg Maryvel? – esdekeltem. – Annyira szeretnék! Annyira, de annyira, hogy… Még a medvecukorról is lemondanék örök életemre, csak vele találkozhassam egyszer!
– Camelia, kedvesem, nincsen tudomásom a pontos lakhelyéről. Lássuk csak tovább, mi legyen a vacsora? Andrew bácsi igen kedveli a halat. Legyen hát haltorta, desszertnek pedig ribizlis lepény. Szereted a ribizlis lepényt, ugye? Vagy inkább mást ennél? Lehetne akár mandulatorta is vagy dzsemes pite, ha azt jobban szereted.
– Bármelyik megfelel nekem, Maria néni.
– Akkor hát jól van. Ribizlis lepényt fogunk sütni. Nézzük a szerdát!

Így folytattuk tovább, amíg fel nem jegyeztem a vasárnapi menüt is; akkor Jane jelentette, hogy Mrs. Green kocsija már a ház előtt vár. Felszaladtam átöltözni, és már indultunk is az istentiszteletre.
Maryhez ma sem jutottam közelebb.

(Folytatása következik!)

Camelia – romantikus regény, 2. rész

image-1692
Az első részt ide kattintva találod.

Szomorúan ingattam a fejem.
– Legalábbis elkeserítően keveset.
– Lehet, hogy több testvéred is van, ki tudja?
– Több…? – Ez az eshetőség eddig még sohasem jutott eszembe. – Gondolod…? Maria néni és Andrew bácsi sosem beszélt másról, mint Maryről.
– Nem kizárt, hogy elhallgatják előled az igazságot.
– William! – pirított Adelaide az öccsére, és a nyitott szalonajtón át a folyosó felé sandítgatott. – Kérlek, ne ilyen hangosan!
– Én nem hiszem, hogy félre akarnának vezetni. Mi haszna volna? – vélekedtem.
– Hát, én nem tudom – vont William vállat. – Mindenesetre az ügy túlzottan titokzatos. Egy jó nyomozóra lenne szükségünk, az kiderítené az igazat.

Adelaide válaszolni akart a felvetésre, de a szava elakadt, amikor Poppy, a macskám ugrott be a nyitott ablakon át a komódra, onnan a perzsaszőnyegre, s végül nem is hozzám, hanem barátnőm lábához dörgölőzött.
– Ó, milyen édes kiscica! – gügyögte lehajolva, és megvakargatta fekete szőrű, fehér mellénykéjű és tappancsú új kedvencem fülét. – Ez a kis édes még nem volt itt a múlt héten… Hogy hívnak, gyönyörűm?
Megmondtam a nevét és hogy Mrs. Greentől kaptam a minap.
– Ó, a kedves Mrs. Green…! – szólt Adelaide vicces hangon, az említett hölgy modorát utánozva, arca azonban hirtelen engedelmesre vált, amikor észrevette Maria nénit az ajtónyílásban.

– Drága Miss Hayward, az édesapja nem küldött magukkal egy csomagot, benne pirulákkal meg labdacsokkal? – kérdezte.
– Dehogynem, Mrs. Carlton. Még az ajtóban Jane kezébe nyomtam, alighanem a konyhába vitte, ha nem tévedek.
– Ó, az a lány…! – kiáltott fel Maria néni, és távozóban vetett egy pillantást a madárrajzokat nézegető Williamre.
Adelaide egy fél percig tisztelettudóan ült a széken, aztán suttogva fordult hozzám.
– Hát a citromfelfújttal hányadán állsz?
– Ez az étel olyan nekem, mint neked a francia igeidőid – válaszoltam kesernyésen.
– Akkor ne is mondj többet, mindent értek – felelte Adelaide, és a hangja tele volt együttérzéssel.

(A folytatást itt olvashatod)

Camelia – romantikus regény, 1. rész

image-1689
Camelia, romantikus kisregény, a Gwendolyn – Manor House titka folytatása. A történetről itt olvashatsz összefoglalót.

Az első részben megismerkedünk a 17 esztendős Camelia Woodsszal, aki nevelőszülőknél él, és a baráti testvérpárral, Adelaide-del és öccsével, Williammel, aki iránt főhősnőnk gyengéd érzelmeket táplál…

1870. Május 24. kedd

Ó, micsoda rémes nap! Miss Smith halálra gyötört ma a földrajzleckével. Szó, mi szó, valóban nem tudtam felsorolni Európa valamennyi főbb folyóját, mi több: Anglia uralkodói közül is kifelejtettem néhány unalmas alakot, akik nem küldtek tengeri flottákat a gaz spanyolok ellen, nem építettek lenyűgöző kastélyokat a skót felföldek kísértetei számára, és egyetlen valamirevaló puding sem őrzi a nevüket a Brit-szigeteken.
Miss Smith elégedetlenül biggyesztgette az ajkát, kilátásba helyezve, hogy könyörtelenül beszámol a bácsinak hanyagságomról.

Andrew bácsi azonban egész délelőtt elmaradt a betegeinél, s Miss Smithnek be kellett érnie azzal, hogy panaszait Maria néninek adja elő, aki azonban jóformán csak egy legyintésre méltatta a feddő szavakat.
– A folyók nem olyan fontosak, mint a felfújt. Ha mindent megtanulsz sütni, én egészen elégedett leszek – zárta le a témát. Miss Smith durcásan távozott, a néni pedig magamra hagyott a szalonban s visszatért a konyhába, hogy bőségesen ellássa Mabelt utasításokkal az esti sültet illetően.
Nem kellett sokáig a pianínó mellett unatkoznom, mert Adelaide és William váratlanul beállítottak tea előtt. Adelaide elbűvölő kék ruhát viselt, ami remekül kiemelte a szeme színét, William pedig egy madaras képeskönyvet szorongatott a kezében, és rögvest letelepedett vele a kanapéra.

– Engem Miss Lenoir nyaggat hetente háromszor a francia igeidőkkel – gyűlölöm valamennyit! És ha nem mutatok elégséges előrehaladást, papa nem fog elengedni Dorchesterbe!
Adelaide csüggedt tekintettel meredt maga elé.
– Tehát Dorchesterbe utaztok idén? – kérdeztem, és töltöttem vendégeimnek egy-egy pohár bodzaszörpöt az asztalon álló tálcáról.
– Igen, kiveszünk ott egy házat két hétre – felelte Adelaide, és elvett egy pohár italt. – De én csak akkor mehetek, ha Miss Lenoir, az a fonnyadt vénség elégedett lesz a tudományommal. Máskülönben míg a családom üdül, én maradok itthon…

– Biztosan megkegyelmez majd a papád – vélekedtem. Töltöttem magamnak is egy kis szörpöt és belekortyoltam.
– Á, nem hiszem, a papa nem olyan. Kénytelen leszek addigra megtanulni a franciát, különben két hét sivár szobafogságra leszek kárhoztatva!
Ha egy kis tanulással megválthatnám a bezártságomat, én bizony éjjel-nappal lelkesen magolnék, gondoltam, míg a bodzaízű italt szopogattam. Szerencsémre nevelőszüleim korántsem szigorúak ennyire, és megelégednek azzal, hogy földrajzot, történelmet és zongorázást tanuljak, a franciával szerintük ráérek még egy-két évig.

– Most miért kedvetlenedtél így el? A testvéredre gondolsz megint? – szólított meg barátnőm. Felpillantottam a poharamból.
– Ó… Maryre? Szüntelenül rá gondolok – feleltem, és ezúttal valóban elkedvetlenedtem. – Nevelőszüleim szeretnek és jól bánnak velem, és azt is értem, miért ők nevelnek, de annyira szeretném megismerni a vér szerinti rokonaimat is!
– Mary Woods… Milyen kár, hogy nem ismerheted őt! – sóhajtott fel Adelaide. William most végre felnézett a könyvéből, igéző kék tekintetét egyenest rám szegezve. A szívem egy pillanat töredéke alatt hangosabban kezdett verni (remélem, ő nem hallotta meg)!
– Tényleg nem tudsz róla semmit? – kérdezte.

 

(A folytatást itt találod!)

Új romantikus kisregény: Camelia

Bár egyáltalán nem úgy terveztem, hogy a Gwendolyn után egy újabb, 19. századi történetet írok, mégis így alakult. Hogy miért? Arról az egyik nagynénim tehet. 🙂 (Lentebb elárulom, miért!)

Jól haladok az írással, úgy tervezem, hogy április környékén nyomdába mehet a könyv! De lássuk, miről is szól a történet!

image-1671
Camelia – Manor House örökösei

1870, Dél-Anglia. A fiatal Camelia Woods egy kis dorsetshire-i faluban él nevelőszülőknél, gyenge egészsége miatt a világtól szinte elzártan. Kétségbeesetten kutat testvére után, akinek csak a keresztnevét ismeri, a felbukkanó apró nyomok azonban tévútra vezetnek. Előkerül egy gazdátlan kincsesláda, néhány londoni látogató, egy bolondos férfi, egy kalandornő meg egy áskálódó rokon – mígnem, egy sikertelen szökési kísérletet követően, egy haláleset kapcsán rá nem lel eredeti származásának titkára.

Az élete azonban ezzel nem válik könnyebbé: nevelőanyja elvesztésével az ő nyakába szakad a ház és lakóinak minden gondja, sőt, a kincsesládának is nyoma vész rejtélyes körülmények között. De Camelia nem az a fajta, aki hagyja magát…

Megtalálhat-e mindent: családot, szerelmet és boldogságot a múlt és a jelen kísértőinek, igazi és hamis barátoknak az árnyékában?

A Camelia a Gwendolyn – Manor House titka folytatása.

 

image-1672

Dorset, Dél-Anglia

 

Ahhoz, hogy hitelesen tudjak írni egy távoli időben és helyen játszódó történetet, nem csekély kutatómunkára volt szükségem. Hálás köszönettel tartozom Dékány András írónak a tengeren játszódó regényeiért, amelyekből rengeteg információhoz jutottam; Jane Austennak és Jo Bakernek a csodálatos könyvekért, a hangulatért és az inspirációért; Bart Istvánnak az Angol-magyar kulturális

image-1673
szótár
által nyújtott messzemenő segítségért, mellyel az angol életet kézzelfogható közelségbe hozta számomra. A korhű hangulat megteremtésében segítségemre voltak a Birodalmak és fénykorok sorozat Viktória királynőről szóló filmjei, a Gasztronómiai kalandozások Európában című Halász Zoltán-mű és Nádasi Krisz lektor javaslatai 🙂

És legelsősorban is  Mariann nagynénimnek szeretnék köszönetet mondani. Történt ugyanis, hogy egy kora nyári estén, egy velencei-tavi hajón beszélgettünk a Gwendolynról, amit éppen akkor olvasott, és nagyon tetszett neki. – Ilyet írjál még, sokat! – mondta, és ez volt az a mondat, ami elgondolkodtatott… Egy héttel később pedig papírra vetettem a Camelia első sorait. Remélem, tetszeni fog Nektek is! 🙂

Kávé és krémes: így látta az olvasó

Éppen 10 évvel ezelőtt, 2007. szeptember elején született meg bennem Annamari története, és ekkor vetettem papírra a Kávé és krémes első jeleneteit… 🙂 A regény 2015-ös megjelenése óta sok olvasói visszajelzést kaptam, ezekből olvashatsz egy újabb csokorra valót. És ha kedvet kaptál az olvasáshoz, dedikált példányt ide kattintva rendelhetsz magadnak!

image-870
“A regény keserédesen indul, mikor az írónő bemutatja nekünk Annamarit, a szinglivé vált, de igaz szerelmet kereső hősnőjét. Túlzások nélkül állítható, hogy bármelyikünk képes átérezni Annamari tépelődéseit, vágyait, álmait. A párkeresés olykor vicces fordulatait, máskor kellemetlen buktatóit mindannyian átéltük már. Az olvasás kezdetén nem tudtam, mire számítsak, így nem voltak elvárásaim sem. A hősnő kezdettől fogva szimpatikus, és az események folyamán egyre jobban kirajzolódik jellemének finomsága, romantikus, álmodozó természete, barátságos, segítőkész hozzáállása. Igazán szerethető lány, kinek helyén az esze és a szíve. A regény közepe tájékán már igazán szurkoltam neki, hogy végre találja már meg, aki méltó módon tudja őt szeretni. Igazi huszonegyedik századi tündérmese, hercegkisasszonnyal és ha nem is fehér lovon, de azért csak megérkező, herceggel. Meleg szívvel ajánlom a romantikus varázslatot szerető szingliknek és a hercegüket mintegy varázsütésre megtalált hercegkisasszonyoknak is, hogy ismét átélhessék az Egyszer volt, hol nem volt című kezdetet…” Kálló-Helmeczi Zsuzsanna

„A Kávé és krémes nem a „csak egyszer olvasható” könyvek kategóriájába tartozik. Lehangoltság és derűs hangulat esetén is bármikor kézbe lehet venni, hiszen megvan az a képessége, hogy kiválóan űzi a szomorúságot és általános jókedvet varázsol. Egyébként már a címét is imádom!” Balláné Mária

“A könyv zseniális, nagyon visz magával, könnyű és mulattató, sok-sok gratuláció hozzá! :)” Hegyesi-Kovács Kata

“Nekem nagyon tetszett, az eleje picit lassan indult be, de utána már izgalmasnak éreztem. 🙂 A történet a valóságban játszódik, a helyszínek, a szituációk, az emberek is mind valósak, így az olvasó is közelebb érzi magát az egészhez, de mégis teret hagy a képzeletnek is, mert nem túl részletes mindennek a leírása. Azt mondanom se kell, hogy utána egy hétig krémest kívántam 😀 Tetszett és szívesen olvasnám a következő könyvedet is. ” Südi Alexandra

“Nagyon jó a stílusod, tetszik:) Kisbabámtól picit lassan haladok vele, de teljesen kikapcsol 🙂” Varga Marianna

“A főhős, Annamari szenvelgése Tibi után, a könyv elején egy kicsit idegesített, mert én nem ilyen típus vagyok. De a cselekmény előrehaladtával sikeresen kiiktattad Tibit – szerencsére Annamari is igyekezett ezt tenni, habár nagyon lassan jutott el eddig. A továbbiakban már felgyorsult a cselekmény, nagyon tetszettek a szófordulataid, a humorod. Volt, hogy hangosan nevettem, volt, hogy meghatódtam. Összességében tetszett a könyv!” Deákné Kovács Klára

“Kellemes, könnyed olvasnivaló, olyan mint egy habos kávé krémessel; – egy kis kényeztetés ismerős ízekkel. 🙂  Gratulálok hozzá és kíváncsian várom a következő köteteket!” Lakatosné Gabriella

“A Kávé és krémes nagyon jó könyv volt, jó érzéssel gondolok vissza rá, én speciel le sem tudtam tenni. Nagyon nekem való olvasmány!!
Köszönöm a lehetőséget, az élményt!” Baranyai Edina

“Tegnapelőtt végre leültem este, senki nem volt itthon és elővettem a regényed. Mit ne mondjak!!! Kellően humoros, olykor elgondolkodtató. Még főzés közben is olvastam. Ez már régen fordult elő velem. Közben rengeteg “kapucsínót” ittam. 🙂  Egyébként én nagyon szeretem a detektívregényeket. Ez felért azzal is. Néha erős kísértés fogott el, hogy a végére lapozzak, hogy ki lesz már Annamarinál a befutó, de nem tettem meg. Elolvastam a végéig. Köszönöm az élményt!” F. Attiláné

“Annak ellenére, hogy nem szeretem a női regényeket, ez a történet beszippantott! Együtt rezdültem Annamarival, együtt szomorkodtam vele és lestem, hogy melyik nap ébred rá végre, hogy a múltat le kell zárni. Együtt keltünk és feküdtünk le és vártuk, hogy vajon hol bukkan fel az igazi, aki hozzá illik. Annyira természetesen van megírva az egész könyv, hogy úgy éreztem, hogy én is pont így írnám meg, ilyen egyszerűen. Köszönöm az élményt!” 🙂 Szabó-Vida Zsófia

“Nagyon jól szórakoztam az olvasása közben :)! Nagyon élvezhető, humoros, könnyed regény lett!” Hajnalka

“Feleségemmel felváltva olvastuk a Kávé és krémest. A regény címe is megelőlegezi a várható cselekményt: a csalódott ember gyakran süti evésbe fojtja bánatát.
Az a benyomásunk, hogy nemcsak szórakoztató, de tanulságos nyári olvasmány is egyben. A történetbe, amely játszódhatott volna bárhol az országban, ízlésesen beleszőtted a szűkebb környezet tájait, alakjait, családi nagynéniket, nagybácsikat (ízes mondásaikat) és az ünnepeket, meg az üdüléseket.

A keresztszüleinknél tett gárdonyi látogatásaink emlékei elevenítődtek fel bennünk, kavarodtak a sztori kiváltotta reminiszcenciákkal: Keresztmama finom tyúklevese és feledhetetlen diós bélese, keresztapa gyümölcsöse vagy az idei vendégeskedésünk alatt megismert nyugalmat árasztó, szépen művelt kert és hatalmas cseresznyefája, a hajókázás a Velencei-tavon… Mind, mind nem feledhető élmény.

Egykori irodalomtanárként regényed elolvasása után konstatáltam magamnak, hogy Emily Brontën, Jane Austenen, Virginia Woolfon, Kaffka Margiton és Agatha Christie-n kívül prózai művet írónőtől alig olvastam. Könyved most lefaragott valamit kulturális hiányosságaimból. (Azt tudtam, hogy a női írók megjelenítik magukat a főhős alakjában. Ezt láttam a Kávé és krémesben is. Aki nem így tesz, az nem is igazi író!)

A nyelviskolai élet történetei nagyon plasztikusak. Az Annamariéhoz hasonló társkereső történetekkel találkoztam férfiszerzőknél is, de a te regényed átéltebben, életszerűbben fogalmazza meg a mindennapokban előforduló fiatal nő és férfi problémáit. Tetszett, hogy a majd másfél évet, évszakokat átívelő lebilincselő történet két idősíkban játszódik és a fejezetek formailag is jól tükrözik a naplóregény műfaját. A barátnők örömei, Annamari boldogság keresése megszépíti, szinte  abszolutizálja a Tibivel töltött időt. Tibi a lány számára etalon, más férfi nem ér fel hozzá. A mű befejezése a folytatás lehetőségének érzését váltotta ki bennünk. Köszönjük az élményt.” Mihály és Irén

 

Saját dedikált példányt (bármelyik könyvemből) ide kattintva rendelhetsz magadnak!

A moly.hu-n további véleményeket olvashatsz a regényről:

https://moly.hu/konyvek/velencei-rita-kave-es-kremes

Négyszáz nap szabadság – interjú Sienna Cole-lal

image-1633
Sienna Cole második regénye, a Négyszáz nap szabadság a napokban jelent meg a könyvesboltokban. Első könyve, a Laura Porterrel együtt írt Száz évvel utánad megjelenésekor már beszélgettem Siennával (itt elolvashatod a cikket) – ahhoz hasonlóan az új regény szintén nem csak kellemes szórakozást, de gondolkodnivalót is kínál az olvasónak…

– Miről és kikhez szól a könyved?

– Néha mind úgy érezzük, hogy belefásultunk a mókuskerékbe, a megoldhatatlannak tűnő problémákba, az életünket mérgező régi sérelmekbe, és legszívesebben mindent felrúgva elmenekülnénk. Három főhősöm, Dena, Patrick és Jason is ezzel néznek szembe, és úgy döntenek, maguk mögött hagyva a régi életüket, belevágnak életük kalandjába, hogy megtapasztalhassák a szabadság gondtalan állapotát. Az utazás során ismerik meg igazán egymást és önmagukat is, amelynek egy nem mindennapi, szenvedélyes szerelmi háromszög ad keretet.

A szerelem, a humor és a szórakozás mellett van egy igen erős drámai vonulata is a történetnek. Amellett, hogy együtt élik át ezt a négyszáz napig tartó kalandot, mindhármuk sztorija és utazása egyedi, más-más problémákkal, kérdésekkel, válaszokkal. De vajon meddig lehet életképes egy ilyen különös kapcsolat, és meddig lehet elmenni önmagunk keresésében? Elsősorban nőknek szól a történetem, de igazából mindenkinek, aki maga is keresztülment már hasonló válságon, keresi a válaszokat az élet kérdéseire, vagy csak egyszerűen kíváncsi rá, mi történik, ha három ember úgy dönt, nem szab többé korlátokat semminek…

– Mióta érlelődött benned ez a sztori?

– Ez egy nagyon régi történet. Az alapötlet egy álomból származik még 2011 környékéről, de csak 2014-ben kezdtem komolyabban foglalkozni vele. Miután megírtam a könyv kétharmadát, adódott egy komolyabb alkotói válságom, ami miatt nagyjából egy évre félre kellett tennem. Ezalatt megírtam két másik regényt; a Száz évvel utánad is ekkor született. Végül 2016 decemberében fejeztem be. Érdekesség, hogy az eredeti kézirat közel hétszáz oldalra rúgott és az eredeti címe Hatszáz nap szabadság volt, ami természetesen több cselekményt, hosszabb utazást rejtett. A kiadó tanácsára húztam meg a történetet, amit utólag nagyon jó döntésnek tartok.

image-1634
– Hol vagy te benne ebben a történetben, van benne valami személyes élmény?

– A könyv egy több mint egyéves utazás történetét meséli el, melynek során bejárjuk Európa legszebb, legizgalmasabb tájait. Én magam is imádok utazni, és amikor csak lehetőségem adódik rá, meg is teszem. A regény helyszíneinek egy részén jártam, így persze a személyes megfigyeléseimet, élményeimet és tapasztalataimat is beleszőttem a leírásokba. Ahol pedig még nem jártam, ott mások elbeszéléseire és a kutatásaimra támaszkodtam. A legjobban mégis inkább a karaktereimben vagyok benne: mindegyikük gondolataiból, érzéseiből, attitűdjéből van bennem egy kisebb-nagyobb darab.

– Te mit kezdenél 400 nap szabadsággal?

– Valószínűleg ugyanazt, amit a főhőseim: bejárnám a világot, megpróbálnék minél több élményt, tapasztalatot gyűjteni, és közben keresném önmagamat.

– El lehet szökni a világ, a megszokott életünk elől?

– Csak ideig-óráig. Az új környezet és a szokatlan helyzetek egy pillanatra képesek feledtetni a problémákat, de ez az állapot kérészéletű. Önmagunk elől nem tudunk elszökni: bármilyen messzire menekülünk is, mindig mindenhova magunkkal cipeljük az „énünket”. Csak akkor van esélyünk az újrakezdésre, ha az utazás befelé, a lelkünk, a személyiségünk legmélyebb rétegei felé irányul, és van elég bátorságunk szembenézni azzal, amit ott találunk.

– Az első könyvedről milyenek a visszajelzések?

– Szerencsére többnyire nagyon pozitív visszajelzéseket kapunk szerzőtársammal, Laura Porterrel, akivel közösen írtuk a Száz évvel utánadot. Úgy tűnik, hogy sikerül átadni azt az üzenetet, amit szerettünk volna. Az a tapasztalatom, hogy a harmincas és idősebb hölgyek kedvelik elsősorban a regényt, akiknek nem annyira furcsa és idegen a XIX. századot felelevenítő romantikus, avíttas szövegezés, ami a történet egyik szálára jellemző. Aki ezzel nem tud megbarátkozni, az nehezen képes átadni magát a regény sodrásának. Egyébként tizen-huszonéves lányoktól és férfiaktól is kaptunk már kedves, dicsérő szavakat.

– Mit tervezel most, dolgozol már új könyvön?

– Hál’istennek rengeteg ötlet vár arra, hogy megvalósítsam. Most dolgozom egy új regényen, ami egy kicsit sötétebb hangulatot fest a mostanihoz képest, és ismét megpiszkál néhány kényes témát. A Négyszáz nap szabadságnak is lapul egy folytatása a polcomon, mely nem kapcsolódik szorosan az előzőhöz, önmagában is kerek történet. Majd meglátjuk, a kiadó melyikben lát fantáziát.

image-1635

Megsebzett sziklatömb – beszélgetés Tasev Norbert íróval

image-1425
Tasev Norbert nem a ma divatos macsó irodalmat író férfiszerzők körét gyarapítja, annál jóval sokoldalúbb szerző, aki már bő egy tucatnyi megjelent könyvvel büszkélkedhet. A romantikát kedvelő nőolvasók a krimijeiben, verseiben és novelláiban egyaránt találnak számukra kedves témákat…

– Milyen műfajban írsz, kiknek szólnak a könyveid?

– Igyekszem változatos műfajokban írni, és próbálgatni a műfaji kereteket, és határokat. Főként a fiatal felnőtteket szeretném megszólítani; bár ebben a multikulturális, cyber-generációban, melyben értékvesztéssel állunk szemben, és a XXI. századi ,,tömegember” látomásáról lehet beszélni, ez is egyre nehezebb!

 – Mivel foglalkozol az írás mellett, civilben?

– Kicsi koromban szakács, ügyvéd, színész szerettem volna lenni – nem feltétlenül ebben a sorrendben. Jordán Tamás a Színművészeti Egyetemen azt mondta: – Jó lesz maga tanárnak is! Így végül az ELTE-BTK és TFK magyar-történelem szakából lett egyetlen történelem diplomám.

– Hogyan kezdtél el írni, emlékszel még a döntő pillanatra?

– A döntő pillanat az írásra talán egy ártatlan, kis szerelmes versikével kezdődött, még a gimnáziumi korszakomból; az illető hölgy szerintem még most sem tudhatja, hogy a Mindenség titkos lobogását jelentette számomra!

Volt magyar tanárnőm sokszor mesélte, hogy diszgráfia nyomait mutattam, és nehezen tanultam meg olvasni is; én még képekről tanultam, és nem az ábécé törvényei szerint. Sajnos bal kezes vagyok, és ezért a családomban mindig is fekete báránynak számítottam… Vonzom a magányt, de nem vagyok magamnak való. Hallgatom a termékeny csendet, és sokszor aggastyánnak érzem magam, mint Füst Milán bácsi, akire egy egész, megszerkesztett világ terhe nehezedik… Igyekszem inkább nem panaszkodni, de nagyon intenzíven élem meg a világ eseményeit.

– Mi mindenről szólnak az írásaid?

– A témaválasztás sok mindentől függ. Egyfelől az újságok érdekes, vagy furcsa-különcködő cikkei, ami fölött a legtöbb emberi szem elsiklik, és nehéz észrevenni őket. Vagy hírekből hallott, olvasott információk, akik többségükben Pató Pál urasak, abszurdak, vagy kellőképpen groteszk szatírával képviselik e mostani világot. A szabadversek tekintetében a tulajdonképpen vett lírai én benső, kozmikus határvonalakká rendeződik át, hogy jobban kibonthassa a lélek rezgő szirmait; a sűrített tömörséget sokszor nehezebb megragadni, mint amikor az ember a próza közben átlendül az új bekezdéseken.

– Mely könyveid szólnak a női olvasóközönségnek?

Nehéz és tág körű fogalom a hölgy olvasók köre, úgy érzem! 🙂

image-1426
A Tetovált rózsa, a Sakkjátszma, a Méregkeverők alapvetően krimik volnának, talán egy csipetnyi thrilleres borzongással megfűszerezve. Sokkal inkább a szereplők egymás közötti konfliktusaira szerettem volna helyezni a hangsúlyt. Ugyanakkor az adott környezet hatása is fontos, mert ez lenne az a váz, ami alapján a lélektani ok-okozati összefüggéseket fel lehet építeni. Fontos az a szükséges plusz, benső elveszettség, ami az egyes szereplőkben mindvégig jelen van, és amire előbb, vagy utóbb megoldást kell találni, mint a történet megfejtését, és befejezését.

Fontos továbbá, hogy főként a nagyvárosi szleng, tolvajnyelvek, vagy az alvilág körében elterjedt szavakat is igyekeztem egynémely mondatomban finoman elrejteni, hogy az olvasók még jobban azonosulhassanak az adott karakterrel. Ugyanakkor fontos számomra a romantika; az a bizonyos gyertyafényes vacsora, ami megalapozza a kellő, baráti hangulatot, és ami után nem feltétlenül egy szexis ágyjelenet következik! Sőt! Vagy a női, vagy a férfi főszereplő igyekszik bölcs megfontoltsággal hárítani, nem azért mert védekezik, hanem mert értékes személyiségét nem akarja egyszerre kiszolgáltatni. Persze a csábításnak, flörtölésnek is meglehetnek a maguk bevett szabályai, mégis inkább azokat a pillanatokat szeretem, amikor én is megismerem az egyes szereplőim benső tulajdonságait, és jellemét, és ezek együttes összességéből próbálok meg valamit kibontani.

Kicsit még gondban vagyok a drámai késleltetési technikákkal; a pattanásig feszített, puskaporszerű levegővel, és bizonyos akciószekvenciákkal, de igyekszem fejlődni. 🙂 Szeretem egy-két kevésbé jelentős, vagy kisstílű mellékszereplőmet rejtélyes homályban tartani, hogy az olvasó hadd hihesse: még nem tudhatott meg mindent róluk, aztán fordul a kocka a történetben…

image-1427

A Megsebzett sziklatömböt ellenben szerettem volna tipikus megható, szívet gyönyörködtető családregénnyé elkészíteni.

Két novelláskötetem is megjelent, melyekben szintén vannak hölgyek számára kedves elbeszélésszerű írások. Az az igazság, hogy nehéz a novella, és elbeszélés pontos tartalmi határait meghatározni, mert a novellának sokkal kisebbnek kellene lennie, mint az elbeszélésnek (Mészöly Miklósnak például a Jelentés öt egérről eredetileg filmnovellának lett szánva, amit átdolgozott a szerző).

 

A kisemberek kuporgatós világa is közel áll hozzám, amit az elbeszéléseimben próbálok kifejezni.

image-1428

Jó volna, ha az emberek kicsit újból megkedvelnék a verseket, és visszatérnének a líra élvezetéhez, mert hihetetlenül gazdag, szivárványos, és termékeny nyelvezet, és gazdagon tömör. A hölgy olvasóknak ajánlom szabadverseimet, melyekben mindig felbukkan a romantika, szerelem, és a Mindenség metamorfózisa.

– Említenél néhány példaképet, akik hatással voltak-vannak Rád?

– Anyai nagymamám az egyik példaképem, mert ő a jég hátán is megél, és idős asszony lévén makacs határozottsággal bízni szeretne az emberekben még akkor is, ha e mostani többség sajnos mindig elveti a sulykot.

– Mit kívánnál a jó tündértől?

– Ha lehetne kívánni, én az örök, őszinte, és igaz Barátságra szavaznék, hogy azok az emberek, akik fáradtságos munkával nem voltak restek, és igazán megismerték a másikat, soha ne változzanak rosszá – de legyenek mindig jók és békességesek!

Az igazság sajnos az, hogy a mai rohanó világban minden borzasztóan sürgős, és ideges lett, és akik valamit megígértek azok is üres szólamok maradtak csupán. Szomorú megkeseredettséggel tapasztalom, hogy a halhatatlan romantika, bókolás, vagy Don Quijote-i erények a mostani világban már fabatkát sem érnek…

– Mi a következő munka, amit olvashatunk Tőled?

Most egy újabb krimi jellegű történeten dolgozom és már beszéltem az egyik kiadó szerkesztőjével, aki megígérte, hogy ha elkészült a kézirat, elolvassa…

 

Tasev Norbert megjelent írásait keresd a Publio Kiadó könyvei között! 🙂

 

 

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárom

Honlap alap: WordPress ---- Sablon: Giftidea WordPress Theme ---- Készítés, működési támogatás: Egeszseghonlapok.hu