Ebben a témában készült írások: Szórakoztató irodalom

Camelia – romantikus regény 3. rész

image-1702
(Az előző részért ide kattints.)

Június 5. vasárnap

– Jó reggelt, Maria néni – köszöntem az étkezőbe lépve. Diszkréten elnyomtam egy ásítást, s körbepillantottam a csendes helyiségben. Azonnal feltűnt, hogy mi a szokatlan. – Hát a bácsi…?
– Korán reggel elhívták egy beteghez. Ülj csak le és eszegess, közben pedig megtervezzük a jövő heti menüsort.
Töltöttem magamnak egy bögre forró tejeskávét, és a vajas pirítósomra csurgattam egy kevés dzsemet. Maria néni elővette a tálalószekrény fiókjából konyhai füzetét meg egy ceruzát, kihegyezte a végét, aztán átnyújtotta nekem az asztal túlsó oldalára. Beleharaptam a meggylekváros kenyérbe, s közben egyre tegnapi gondolataim motoszkáltak a fejemben.

Maria néni szürke szeme a függönytartóra tapadt (reméltem, hogy nem találja porosnak, mert akkor szegény Jane megint szipoghat egész nap), és átszellemült arccal egyszer csak diktálni kezdett, mint aki égi sugallatot kapott.
– Tehát, hétfő… Írd szépen! Reggeli: tükörtojás, sült szalonna, tea… Ebéd: sült csirke zöldbabbal, citromfelfújt. Vacsora: rakott sonka, almás pite.
Szorgosan körmöltem, és már előre szomorkodtam azon, hogy holnap megint a citromfelfújttal fogott bajlódni.
– Kedd. Reggeli: lágy tojás, mézes kenyér…
– Maria néni!
– Igen, kedvesem? – zökkent vissza a valóságba, rám ejtve kérdő tekintetét.
– Kérem, meséljen a testvéremről! Mit tud róla? Hány éves, hol él? Miért választottak el bennünket egymástól? Mi történt a szüleinkkel? – buktak ki belőlem a kérdések, amelyek úgy égettek, mint a tűz, mint a forró tejeskávé a festett porcelánbögrémben.

– Hiszen elmondtam már mindent, amit tudok – válaszolt gyorsan. Ujjait a kiürült csészéjére fonta, és szórakozottan forgatta jobbra-balra a fehér porcelánt. – Mindent tudsz már Maryről, amit tudni lehet. Őt egy tehetős derbyshire-i család vette magához, miután a szüleitek nem tudtak többé gondoskodni rólatok.
– De én…
– Te a gyenge tüdőd miatt nem tarthattál vele. De azért boldog vagy Andrew bácsi házában, ugye? – mosolygott. – Mindent megkapsz, amit csak szemed-szád kíván.
– Igen. De… – Tétováztam, hogy ki merjem-e mondani a titkos vágyamat. – Úgy szeretném… nagyon szeretném látni a tengert is egyszer!
– Majd eljön annak is az ideje… Folytassuk akkor! – csapta össze a kezét. – Kedd, reggeli: lágy tojás, mézes kenyér, kávé. Ebéd: marhahústekercs, sárgarépa, almapuding.

– Maria néni…
A néni szája idegesen megrándult.
– Nos, mi az megint? – kérdezte.
– Nem levelezhetnék esetleg Maryvel? – esdekeltem. – Annyira szeretnék! Annyira, de annyira, hogy… Még a medvecukorról is lemondanék örök életemre, csak vele találkozhassam egyszer!
– Camelia, kedvesem, nincsen tudomásom a pontos lakhelyéről. Lássuk csak tovább, mi legyen a vacsora? Andrew bácsi igen kedveli a halat. Legyen hát haltorta, desszertnek pedig ribizlis lepény. Szereted a ribizlis lepényt, ugye? Vagy inkább mást ennél? Lehetne akár mandulatorta is vagy dzsemes pite, ha azt jobban szereted.
– Bármelyik megfelel nekem, Maria néni.
– Akkor hát jól van. Ribizlis lepényt fogunk sütni. Nézzük a szerdát!

Így folytattuk tovább, amíg fel nem jegyeztem a vasárnapi menüt is; akkor Jane jelentette, hogy Mrs. Green kocsija már a ház előtt vár. Felszaladtam átöltözni, és már indultunk is az istentiszteletre.
Maryhez ma sem jutottam közelebb.

(Folytatása következik!)

Camelia – romantikus regény, 2. rész

image-1692
Az első részt ide kattintva találod.

Szomorúan ingattam a fejem.
– Legalábbis elkeserítően keveset.
– Lehet, hogy több testvéred is van, ki tudja?
– Több…? – Ez az eshetőség eddig még sohasem jutott eszembe. – Gondolod…? Maria néni és Andrew bácsi sosem beszélt másról, mint Maryről.
– Nem kizárt, hogy elhallgatják előled az igazságot.
– William! – pirított Adelaide az öccsére, és a nyitott szalonajtón át a folyosó felé sandítgatott. – Kérlek, ne ilyen hangosan!
– Én nem hiszem, hogy félre akarnának vezetni. Mi haszna volna? – vélekedtem.
– Hát, én nem tudom – vont William vállat. – Mindenesetre az ügy túlzottan titokzatos. Egy jó nyomozóra lenne szükségünk, az kiderítené az igazat.

Adelaide válaszolni akart a felvetésre, de a szava elakadt, amikor Poppy, a macskám ugrott be a nyitott ablakon át a komódra, onnan a perzsaszőnyegre, s végül nem is hozzám, hanem barátnőm lábához dörgölőzött.
– Ó, milyen édes kiscica! – gügyögte lehajolva, és megvakargatta fekete szőrű, fehér mellénykéjű és tappancsú új kedvencem fülét. – Ez a kis édes még nem volt itt a múlt héten… Hogy hívnak, gyönyörűm?
Megmondtam a nevét és hogy Mrs. Greentől kaptam a minap.
– Ó, a kedves Mrs. Green…! – szólt Adelaide vicces hangon, az említett hölgy modorát utánozva, arca azonban hirtelen engedelmesre vált, amikor észrevette Maria nénit az ajtónyílásban.

– Drága Miss Hayward, az édesapja nem küldött magukkal egy csomagot, benne pirulákkal meg labdacsokkal? – kérdezte.
– Dehogynem, Mrs. Carlton. Még az ajtóban Jane kezébe nyomtam, alighanem a konyhába vitte, ha nem tévedek.
– Ó, az a lány…! – kiáltott fel Maria néni, és távozóban vetett egy pillantást a madárrajzokat nézegető Williamre.
Adelaide egy fél percig tisztelettudóan ült a széken, aztán suttogva fordult hozzám.
– Hát a citromfelfújttal hányadán állsz?
– Ez az étel olyan nekem, mint neked a francia igeidőid – válaszoltam kesernyésen.
– Akkor ne is mondj többet, mindent értek – felelte Adelaide, és a hangja tele volt együttérzéssel.

(A folytatást itt olvashatod)

Camelia – romantikus regény, 1. rész

image-1689
Camelia, romantikus kisregény, a Gwendolyn – Manor House titka folytatása. A történetről itt olvashatsz összefoglalót.

Az első részben megismerkedünk a 17 esztendős Camelia Woodsszal, aki nevelőszülőknél él, és a baráti testvérpárral, Adelaide-del és öccsével, Williammel, aki iránt főhősnőnk gyengéd érzelmeket táplál…

1870. Május 24. kedd

Ó, micsoda rémes nap! Miss Smith halálra gyötört ma a földrajzleckével. Szó, mi szó, valóban nem tudtam felsorolni Európa valamennyi főbb folyóját, mi több: Anglia uralkodói közül is kifelejtettem néhány unalmas alakot, akik nem küldtek tengeri flottákat a gaz spanyolok ellen, nem építettek lenyűgöző kastélyokat a skót felföldek kísértetei számára, és egyetlen valamirevaló puding sem őrzi a nevüket a Brit-szigeteken.
Miss Smith elégedetlenül biggyesztgette az ajkát, kilátásba helyezve, hogy könyörtelenül beszámol a bácsinak hanyagságomról.

Andrew bácsi azonban egész délelőtt elmaradt a betegeinél, s Miss Smithnek be kellett érnie azzal, hogy panaszait Maria néninek adja elő, aki azonban jóformán csak egy legyintésre méltatta a feddő szavakat.
– A folyók nem olyan fontosak, mint a felfújt. Ha mindent megtanulsz sütni, én egészen elégedett leszek – zárta le a témát. Miss Smith durcásan távozott, a néni pedig magamra hagyott a szalonban s visszatért a konyhába, hogy bőségesen ellássa Mabelt utasításokkal az esti sültet illetően.
Nem kellett sokáig a pianínó mellett unatkoznom, mert Adelaide és William váratlanul beállítottak tea előtt. Adelaide elbűvölő kék ruhát viselt, ami remekül kiemelte a szeme színét, William pedig egy madaras képeskönyvet szorongatott a kezében, és rögvest letelepedett vele a kanapéra.

– Engem Miss Lenoir nyaggat hetente háromszor a francia igeidőkkel – gyűlölöm valamennyit! És ha nem mutatok elégséges előrehaladást, papa nem fog elengedni Dorchesterbe!
Adelaide csüggedt tekintettel meredt maga elé.
– Tehát Dorchesterbe utaztok idén? – kérdeztem, és töltöttem vendégeimnek egy-egy pohár bodzaszörpöt az asztalon álló tálcáról.
– Igen, kiveszünk ott egy házat két hétre – felelte Adelaide, és elvett egy pohár italt. – De én csak akkor mehetek, ha Miss Lenoir, az a fonnyadt vénség elégedett lesz a tudományommal. Máskülönben míg a családom üdül, én maradok itthon…

– Biztosan megkegyelmez majd a papád – vélekedtem. Töltöttem magamnak is egy kis szörpöt és belekortyoltam.
– Á, nem hiszem, a papa nem olyan. Kénytelen leszek addigra megtanulni a franciát, különben két hét sivár szobafogságra leszek kárhoztatva!
Ha egy kis tanulással megválthatnám a bezártságomat, én bizony éjjel-nappal lelkesen magolnék, gondoltam, míg a bodzaízű italt szopogattam. Szerencsémre nevelőszüleim korántsem szigorúak ennyire, és megelégednek azzal, hogy földrajzot, történelmet és zongorázást tanuljak, a franciával szerintük ráérek még egy-két évig.

– Most miért kedvetlenedtél így el? A testvéredre gondolsz megint? – szólított meg barátnőm. Felpillantottam a poharamból.
– Ó… Maryre? Szüntelenül rá gondolok – feleltem, és ezúttal valóban elkedvetlenedtem. – Nevelőszüleim szeretnek és jól bánnak velem, és azt is értem, miért ők nevelnek, de annyira szeretném megismerni a vér szerinti rokonaimat is!
– Mary Woods… Milyen kár, hogy nem ismerheted őt! – sóhajtott fel Adelaide. William most végre felnézett a könyvéből, igéző kék tekintetét egyenest rám szegezve. A szívem egy pillanat töredéke alatt hangosabban kezdett verni (remélem, ő nem hallotta meg)!
– Tényleg nem tudsz róla semmit? – kérdezte.

 

(A folytatást itt találod!)

Új romantikus kisregény: Camelia

Bár egyáltalán nem úgy terveztem, hogy a Gwendolyn után egy újabb, 19. századi történetet írok, mégis így alakult. Hogy miért? Arról az egyik nagynénim tehet. 🙂 (Lentebb elárulom, miért!)

Jól haladok az írással, úgy tervezem, hogy március környékén nyomdába mehet a könyv! De lássuk, miről is szól a történet!

image-1671
Camelia – Manor House örökösei

1870, Dél-Anglia. A fiatal Camelia Woods egy kis dorsetshire-i faluban él nevelőszülőknél, gyenge egészsége miatt a világtól szinte elzártan. Kétségbeesetten kutat testvére után, akinek csak a keresztnevét ismeri, a felbukkanó apró nyomok azonban tévútra vezetnek. Előkerül egy gazdátlan kincsesláda, néhány londoni látogató, egy bolondos férfi, egy kalandornő meg egy áskálódó rokon – mígnem, egy sikertelen szökési kísérletet követően, egy haláleset kapcsán rá nem lel eredeti származásának titkára.

Az élete azonban ezzel nem válik könnyebbé: nevelőanyja elvesztésével az ő nyakába szakad a ház és lakóinak minden gondja, sőt, a kincsesládának is nyoma vész rejtélyes körülmények között. De Camelia nem az a fajta, aki hagyja magát…

Megtalálhat-e mindent: családot, szerelmet és boldogságot a múlt és a jelen kísértőinek, igazi és hamis barátoknak az árnyékában?

A Camelia a Gwendolyn – Manor House titka folytatása.

 

image-1672

Dorset, Dél-Anglia

 

Ahhoz, hogy hitelese tudjak írni egy távoli időben és helyen játszódó történetet, nem csekély kutatómunkára volt szükségem. Hálás köszönettel tartozom Dékány András írónak a tengeren játszódó regényeiért, amelyekből rengeteg információhoz jutottam; Jane Austennak és Jo Bakernek a csodálatos könyvekért, a hangulatért és az inspirációért; Bart Istvánnak az Angol-magyar kulturális

image-1673
szótár
által nyújtott messzemenő segítségért, mellyel az angol életet kézzelfogható közelségbe hozta számomra. A korhű hangulat megteremtésében segítségemre voltak a Birodalmak és fénykorok sorozat Viktória királynőről szóló filmjei, a Gasztronómiai kalandozások Európában című Halász Zoltán-mű és Nádasi Krisz lektor javaslatai 🙂

És legelsősorban is  Mariann nagynénimnek szeretnék köszönetet mondani. Történt ugyanis, hogy egy kora nyári estén, egy velencei-tavi hajón beszélgettünk a Gwendolynról, amit éppen akkor olvasott, és nagyon tetszett neki. – Ilyet írjál még, sokat! – mondta, és ez volt az a mondat, ami elgondolkodtatott… Egy héttel később pedig papírra vetettem a Camelia első sorait. Remélem, tetszeni fog Nektek is! 🙂

Kávé és krémes: így látta az olvasó

Éppen 10 évvel ezelőtt, 2007. szeptember elején született meg bennem Annamari története, és ekkor vetettem papírra a Kávé és krémes első jeleneteit… 🙂 A regény 2015-ös megjelenése óta sok olvasói visszajelzést kaptam, ezekből olvashatsz egy újabb csokorra valót. És ha kedvet kaptál az olvasáshoz, dedikált példányt ide kattintva rendelhetsz magadnak!

image-870
“A regény keserédesen indul, mikor az írónő bemutatja nekünk Annamarit, a szinglivé vált, de igaz szerelmet kereső hősnőjét. Túlzások nélkül állítható, hogy bármelyikünk képes átérezni Annamari tépelődéseit, vágyait, álmait. A párkeresés olykor vicces fordulatait, máskor kellemetlen buktatóit mindannyian átéltük már. Az olvasás kezdetén nem tudtam, mire számítsak, így nem voltak elvárásaim sem. A hősnő kezdettől fogva szimpatikus, és az események folyamán egyre jobban kirajzolódik jellemének finomsága, romantikus, álmodozó természete, barátságos, segítőkész hozzáállása. Igazán szerethető lány, kinek helyén az esze és a szíve. A regény közepe tájékán már igazán szurkoltam neki, hogy végre találja már meg, aki méltó módon tudja őt szeretni. Igazi huszonegyedik századi tündérmese, hercegkisasszonnyal és ha nem is fehér lovon, de azért csak megérkező, herceggel. Meleg szívvel ajánlom a romantikus varázslatot szerető szingliknek és a hercegüket mintegy varázsütésre megtalált hercegkisasszonyoknak is, hogy ismét átélhessék az Egyszer volt, hol nem volt című kezdetet…” Kálló-Helmeczi Zsuzsanna

„A Kávé és krémes nem a „csak egyszer olvasható” könyvek kategóriájába tartozik. Lehangoltság és derűs hangulat esetén is bármikor kézbe lehet venni, hiszen megvan az a képessége, hogy kiválóan űzi a szomorúságot és általános jókedvet varázsol. Egyébként már a címét is imádom!” Balláné Mária

“A könyv zseniális, nagyon visz magával, könnyű és mulattató, sok-sok gratuláció hozzá! :)” Hegyesi-Kovács Kata

“Nekem nagyon tetszett, az eleje picit lassan indult be, de utána már izgalmasnak éreztem. 🙂 A történet a valóságban játszódik, a helyszínek, a szituációk, az emberek is mind valósak, így az olvasó is közelebb érzi magát az egészhez, de mégis teret hagy a képzeletnek is, mert nem túl részletes mindennek a leírása. Azt mondanom se kell, hogy utána egy hétig krémest kívántam 😀 Tetszett és szívesen olvasnám a következő könyvedet is. ” Südi Alexandra

“Nagyon jó a stílusod, tetszik:) Kisbabámtól picit lassan haladok vele, de teljesen kikapcsol 🙂” Varga Marianna

“A főhős, Annamari szenvelgése Tibi után, a könyv elején egy kicsit idegesített, mert én nem ilyen típus vagyok. De a cselekmény előrehaladtával sikeresen kiiktattad Tibit – szerencsére Annamari is igyekezett ezt tenni, habár nagyon lassan jutott el eddig. A továbbiakban már felgyorsult a cselekmény, nagyon tetszettek a szófordulataid, a humorod. Volt, hogy hangosan nevettem, volt, hogy meghatódtam. Összességében tetszett a könyv!” Deákné Kovács Klára

“Kellemes, könnyed olvasnivaló, olyan mint egy habos kávé krémessel; – egy kis kényeztetés ismerős ízekkel. 🙂  Gratulálok hozzá és kíváncsian várom a következő köteteket!” Lakatosné Gabriella

“A Kávé és krémes nagyon jó könyv volt, jó érzéssel gondolok vissza rá, én speciel le sem tudtam tenni. Nagyon nekem való olvasmány!!
Köszönöm a lehetőséget, az élményt!” Baranyai Edina

“Tegnapelőtt végre leültem este, senki nem volt itthon és elővettem a regényed. Mit ne mondjak!!! Kellően humoros, olykor elgondolkodtató. Még főzés közben is olvastam. Ez már régen fordult elő velem. Közben rengeteg “kapucsínót” ittam. 🙂  Egyébként én nagyon szeretem a detektívregényeket. Ez felért azzal is. Néha erős kísértés fogott el, hogy a végére lapozzak, hogy ki lesz már Annamarinál a befutó, de nem tettem meg. Elolvastam a végéig. Köszönöm az élményt!” F. Attiláné

“Annak ellenére, hogy nem szeretem a női regényeket, ez a történet beszippantott! Együtt rezdültem Annamarival, együtt szomorkodtam vele és lestem, hogy melyik nap ébred rá végre, hogy a múltat le kell zárni. Együtt keltünk és feküdtünk le és vártuk, hogy vajon hol bukkan fel az igazi, aki hozzá illik. Annyira természetesen van megírva az egész könyv, hogy úgy éreztem, hogy én is pont így írnám meg, ilyen egyszerűen. Köszönöm az élményt!” 🙂 Szabó-Vida Zsófia

“Nagyon jól szórakoztam az olvasása közben :)! Nagyon élvezhető, humoros, könnyed regény lett!” Hajnalka

“Feleségemmel felváltva olvastuk a Kávé és krémest. A regény címe is megelőlegezi a várható cselekményt: a csalódott ember gyakran süti evésbe fojtja bánatát.
Az a benyomásunk, hogy nemcsak szórakoztató, de tanulságos nyári olvasmány is egyben. A történetbe, amely játszódhatott volna bárhol az országban, ízlésesen beleszőtted a szűkebb környezet tájait, alakjait, családi nagynéniket, nagybácsikat (ízes mondásaikat) és az ünnepeket, meg az üdüléseket.

A keresztszüleinknél tett gárdonyi látogatásaink emlékei elevenítődtek fel bennünk, kavarodtak a sztori kiváltotta reminiszcenciákkal: Keresztmama finom tyúklevese és feledhetetlen diós bélese, keresztapa gyümölcsöse vagy az idei vendégeskedésünk alatt megismert nyugalmat árasztó, szépen művelt kert és hatalmas cseresznyefája, a hajókázás a Velencei-tavon… Mind, mind nem feledhető élmény.

Egykori irodalomtanárként regényed elolvasása után konstatáltam magamnak, hogy Emily Brontën, Jane Austenen, Virginia Woolfon, Kaffka Margiton és Agatha Christie-n kívül prózai művet írónőtől alig olvastam. Könyved most lefaragott valamit kulturális hiányosságaimból. (Azt tudtam, hogy a női írók megjelenítik magukat a főhős alakjában. Ezt láttam a Kávé és krémesben is. Aki nem így tesz, az nem is igazi író!)

A nyelviskolai élet történetei nagyon plasztikusak. Az Annamariéhoz hasonló társkereső történetekkel találkoztam férfiszerzőknél is, de a te regényed átéltebben, életszerűbben fogalmazza meg a mindennapokban előforduló fiatal nő és férfi problémáit. Tetszett, hogy a majd másfél évet, évszakokat átívelő lebilincselő történet két idősíkban játszódik és a fejezetek formailag is jól tükrözik a naplóregény műfaját. A barátnők örömei, Annamari boldogság keresése megszépíti, szinte  abszolutizálja a Tibivel töltött időt. Tibi a lány számára etalon, más férfi nem ér fel hozzá. A mű befejezése a folytatás lehetőségének érzését váltotta ki bennünk. Köszönjük az élményt.” Mihály és Irén

 

Saját dedikált példányt (bármelyik könyvemből) ide kattintva rendelhetsz magadnak!

A moly.hu-n további véleményeket olvashatsz a regényről:

https://moly.hu/konyvek/velencei-rita-kave-es-kremes

Négyszáz nap szabadság – interjú Sienna Cole-lal

image-1633
Sienna Cole második regénye, a Négyszáz nap szabadság a napokban jelent meg a könyvesboltokban. Első könyve, a Laura Porterrel együtt írt Száz évvel utánad megjelenésekor már beszélgettem Siennával (itt elolvashatod a cikket) – ahhoz hasonlóan az új regény szintén nem csak kellemes szórakozást, de gondolkodnivalót is kínál az olvasónak…

– Miről és kikhez szól a könyved?

– Néha mind úgy érezzük, hogy belefásultunk a mókuskerékbe, a megoldhatatlannak tűnő problémákba, az életünket mérgező régi sérelmekbe, és legszívesebben mindent felrúgva elmenekülnénk. Három főhősöm, Dena, Patrick és Jason is ezzel néznek szembe, és úgy döntenek, maguk mögött hagyva a régi életüket, belevágnak életük kalandjába, hogy megtapasztalhassák a szabadság gondtalan állapotát. Az utazás során ismerik meg igazán egymást és önmagukat is, amelynek egy nem mindennapi, szenvedélyes szerelmi háromszög ad keretet.

A szerelem, a humor és a szórakozás mellett van egy igen erős drámai vonulata is a történetnek. Amellett, hogy együtt élik át ezt a négyszáz napig tartó kalandot, mindhármuk sztorija és utazása egyedi, más-más problémákkal, kérdésekkel, válaszokkal. De vajon meddig lehet életképes egy ilyen különös kapcsolat, és meddig lehet elmenni önmagunk keresésében? Elsősorban nőknek szól a történetem, de igazából mindenkinek, aki maga is keresztülment már hasonló válságon, keresi a válaszokat az élet kérdéseire, vagy csak egyszerűen kíváncsi rá, mi történik, ha három ember úgy dönt, nem szab többé korlátokat semminek…

– Mióta érlelődött benned ez a sztori?

– Ez egy nagyon régi történet. Az alapötlet egy álomból származik még 2011 környékéről, de csak 2014-ben kezdtem komolyabban foglalkozni vele. Miután megírtam a könyv kétharmadát, adódott egy komolyabb alkotói válságom, ami miatt nagyjából egy évre félre kellett tennem. Ezalatt megírtam két másik regényt; a Száz évvel utánad is ekkor született. Végül 2016 decemberében fejeztem be. Érdekesség, hogy az eredeti kézirat közel hétszáz oldalra rúgott és az eredeti címe Hatszáz nap szabadság volt, ami természetesen több cselekményt, hosszabb utazást rejtett. A kiadó tanácsára húztam meg a történetet, amit utólag nagyon jó döntésnek tartok.

image-1634
– Hol vagy te benne ebben a történetben, van benne valami személyes élmény?

– A könyv egy több mint egyéves utazás történetét meséli el, melynek során bejárjuk Európa legszebb, legizgalmasabb tájait. Én magam is imádok utazni, és amikor csak lehetőségem adódik rá, meg is teszem. A regény helyszíneinek egy részén jártam, így persze a személyes megfigyeléseimet, élményeimet és tapasztalataimat is beleszőttem a leírásokba. Ahol pedig még nem jártam, ott mások elbeszéléseire és a kutatásaimra támaszkodtam. A legjobban mégis inkább a karaktereimben vagyok benne: mindegyikük gondolataiból, érzéseiből, attitűdjéből van bennem egy kisebb-nagyobb darab.

– Te mit kezdenél 400 nap szabadsággal?

– Valószínűleg ugyanazt, amit a főhőseim: bejárnám a világot, megpróbálnék minél több élményt, tapasztalatot gyűjteni, és közben keresném önmagamat.

– El lehet szökni a világ, a megszokott életünk elől?

– Csak ideig-óráig. Az új környezet és a szokatlan helyzetek egy pillanatra képesek feledtetni a problémákat, de ez az állapot kérészéletű. Önmagunk elől nem tudunk elszökni: bármilyen messzire menekülünk is, mindig mindenhova magunkkal cipeljük az „énünket”. Csak akkor van esélyünk az újrakezdésre, ha az utazás befelé, a lelkünk, a személyiségünk legmélyebb rétegei felé irányul, és van elég bátorságunk szembenézni azzal, amit ott találunk.

– Az első könyvedről milyenek a visszajelzések?

– Szerencsére többnyire nagyon pozitív visszajelzéseket kapunk szerzőtársammal, Laura Porterrel, akivel közösen írtuk a Száz évvel utánadot. Úgy tűnik, hogy sikerül átadni azt az üzenetet, amit szerettünk volna. Az a tapasztalatom, hogy a harmincas és idősebb hölgyek kedvelik elsősorban a regényt, akiknek nem annyira furcsa és idegen a XIX. századot felelevenítő romantikus, avíttas szövegezés, ami a történet egyik szálára jellemző. Aki ezzel nem tud megbarátkozni, az nehezen képes átadni magát a regény sodrásának. Egyébként tizen-huszonéves lányoktól és férfiaktól is kaptunk már kedves, dicsérő szavakat.

– Mit tervezel most, dolgozol már új könyvön?

– Hál’istennek rengeteg ötlet vár arra, hogy megvalósítsam. Most dolgozom egy új regényen, ami egy kicsit sötétebb hangulatot fest a mostanihoz képest, és ismét megpiszkál néhány kényes témát. A Négyszáz nap szabadságnak is lapul egy folytatása a polcomon, mely nem kapcsolódik szorosan az előzőhöz, önmagában is kerek történet. Majd meglátjuk, a kiadó melyikben lát fantáziát.

image-1635

Megsebzett sziklatömb – beszélgetés Tasev Norbert íróval

image-1425
Tasev Norbert nem a ma divatos macsó irodalmat író férfiszerzők körét gyarapítja, annál jóval sokoldalúbb szerző, aki már bő egy tucatnyi megjelent könyvvel büszkélkedhet. A romantikát kedvelő nőolvasók a krimijeiben, verseiben és novelláiban egyaránt találnak számukra kedves témákat…

– Milyen műfajban írsz, kiknek szólnak a könyveid?

– Igyekszem változatos műfajokban írni, és próbálgatni a műfaji kereteket, és határokat. Főként a fiatal felnőtteket szeretném megszólítani; bár ebben a multikulturális, cyber-generációban, melyben értékvesztéssel állunk szemben, és a XXI. századi ,,tömegember” látomásáról lehet beszélni, ez is egyre nehezebb!

 – Mivel foglalkozol az írás mellett, civilben?

– Kicsi koromban szakács, ügyvéd, színész szerettem volna lenni – nem feltétlenül ebben a sorrendben. Jordán Tamás a Színművészeti Egyetemen azt mondta: – Jó lesz maga tanárnak is! Így végül az ELTE-BTK és TFK magyar-történelem szakából lett egyetlen történelem diplomám.

– Hogyan kezdtél el írni, emlékszel még a döntő pillanatra?

– A döntő pillanat az írásra talán egy ártatlan, kis szerelmes versikével kezdődött, még a gimnáziumi korszakomból; az illető hölgy szerintem még most sem tudhatja, hogy a Mindenség titkos lobogását jelentette számomra!

Volt magyar tanárnőm sokszor mesélte, hogy diszgráfia nyomait mutattam, és nehezen tanultam meg olvasni is; én még képekről tanultam, és nem az ábécé törvényei szerint. Sajnos bal kezes vagyok, és ezért a családomban mindig is fekete báránynak számítottam… Vonzom a magányt, de nem vagyok magamnak való. Hallgatom a termékeny csendet, és sokszor aggastyánnak érzem magam, mint Füst Milán bácsi, akire egy egész, megszerkesztett világ terhe nehezedik… Igyekszem inkább nem panaszkodni, de nagyon intenzíven élem meg a világ eseményeit.

– Mi mindenről szólnak az írásaid?

– A témaválasztás sok mindentől függ. Egyfelől az újságok érdekes, vagy furcsa-különcködő cikkei, ami fölött a legtöbb emberi szem elsiklik, és nehéz észrevenni őket. Vagy hírekből hallott, olvasott információk, akik többségükben Pató Pál urasak, abszurdak, vagy kellőképpen groteszk szatírával képviselik e mostani világot. A szabadversek tekintetében a tulajdonképpen vett lírai én benső, kozmikus határvonalakká rendeződik át, hogy jobban kibonthassa a lélek rezgő szirmait; a sűrített tömörséget sokszor nehezebb megragadni, mint amikor az ember a próza közben átlendül az új bekezdéseken.

– Mely könyveid szólnak a női olvasóközönségnek?

Nehéz és tág körű fogalom a hölgy olvasók köre, úgy érzem! 🙂

image-1426
A Tetovált rózsa, a Sakkjátszma, a Méregkeverők alapvetően krimik volnának, talán egy csipetnyi thrilleres borzongással megfűszerezve. Sokkal inkább a szereplők egymás közötti konfliktusaira szerettem volna helyezni a hangsúlyt. Ugyanakkor az adott környezet hatása is fontos, mert ez lenne az a váz, ami alapján a lélektani ok-okozati összefüggéseket fel lehet építeni. Fontos az a szükséges plusz, benső elveszettség, ami az egyes szereplőkben mindvégig jelen van, és amire előbb, vagy utóbb megoldást kell találni, mint a történet megfejtését, és befejezését.

Fontos továbbá, hogy főként a nagyvárosi szleng, tolvajnyelvek, vagy az alvilág körében elterjedt szavakat is igyekeztem egynémely mondatomban finoman elrejteni, hogy az olvasók még jobban azonosulhassanak az adott karakterrel. Ugyanakkor fontos számomra a romantika; az a bizonyos gyertyafényes vacsora, ami megalapozza a kellő, baráti hangulatot, és ami után nem feltétlenül egy szexis ágyjelenet következik! Sőt! Vagy a női, vagy a férfi főszereplő igyekszik bölcs megfontoltsággal hárítani, nem azért mert védekezik, hanem mert értékes személyiségét nem akarja egyszerre kiszolgáltatni. Persze a csábításnak, flörtölésnek is meglehetnek a maguk bevett szabályai, mégis inkább azokat a pillanatokat szeretem, amikor én is megismerem az egyes szereplőim benső tulajdonságait, és jellemét, és ezek együttes összességéből próbálok meg valamit kibontani.

Kicsit még gondban vagyok a drámai késleltetési technikákkal; a pattanásig feszített, puskaporszerű levegővel, és bizonyos akciószekvenciákkal, de igyekszem fejlődni. 🙂 Szeretem egy-két kevésbé jelentős, vagy kisstílű mellékszereplőmet rejtélyes homályban tartani, hogy az olvasó hadd hihesse: még nem tudhatott meg mindent róluk, aztán fordul a kocka a történetben…

image-1427

A Megsebzett sziklatömböt ellenben szerettem volna tipikus megható, szívet gyönyörködtető családregénnyé elkészíteni.

Két novelláskötetem is megjelent, melyekben szintén vannak hölgyek számára kedves elbeszélésszerű írások. Az az igazság, hogy nehéz a novella, és elbeszélés pontos tartalmi határait meghatározni, mert a novellának sokkal kisebbnek kellene lennie, mint az elbeszélésnek (Mészöly Miklósnak például a Jelentés öt egérről eredetileg filmnovellának lett szánva, amit átdolgozott a szerző).

 

A kisemberek kuporgatós világa is közel áll hozzám, amit az elbeszéléseimben próbálok kifejezni.

image-1428

Jó volna, ha az emberek kicsit újból megkedvelnék a verseket, és visszatérnének a líra élvezetéhez, mert hihetetlenül gazdag, szivárványos, és termékeny nyelvezet, és gazdagon tömör. A hölgy olvasóknak ajánlom szabadverseimet, melyekben mindig felbukkan a romantika, szerelem, és a Mindenség metamorfózisa.

– Említenél néhány példaképet, akik hatással voltak-vannak Rád?

– Anyai nagymamám az egyik példaképem, mert ő a jég hátán is megél, és idős asszony lévén makacs határozottsággal bízni szeretne az emberekben még akkor is, ha e mostani többség sajnos mindig elveti a sulykot.

– Mit kívánnál a jó tündértől?

– Ha lehetne kívánni, én az örök, őszinte, és igaz Barátságra szavaznék, hogy azok az emberek, akik fáradtságos munkával nem voltak restek, és igazán megismerték a másikat, soha ne változzanak rosszá – de legyenek mindig jók és békességesek!

Az igazság sajnos az, hogy a mai rohanó világban minden borzasztóan sürgős, és ideges lett, és akik valamit megígértek azok is üres szólamok maradtak csupán. Szomorú megkeseredettséggel tapasztalom, hogy a halhatatlan romantika, bókolás, vagy Don Quijote-i erények a mostani világban már fabatkát sem érnek…

– Mi a következő munka, amit olvashatunk Tőled?

Most egy újabb krimi jellegű történeten dolgozom és már beszéltem az egyik kiadó szerkesztőjével, aki megígérte, hogy ha elkészült a kézirat, elolvassa…

 

Tasev Norbert megjelent írásait keresd a Publio Kiadó könyvei között! 🙂

 

 

Jane Austen tanácsai kezdő íróknak

“Akár úr, akár hölgy, aki nem leli élvezetét egy jó regényben, bizonyára elviselhetetlenül ostoba.” – állítja Jane Austen A klastrom titka című regényében.

De milyen is az írónő szerint egy jó regény?


Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy beleolvashatunk Miss Austen levelezésébe (magyarul is megjelentek válogatott levelei a Koinónia Kiadó gondozásában), és magunk is okulhatunk tollforgatással próbálkozó unokahúgának, Anna Austennak adott írói tanácsaiból.

image-1511

“Három-négy család egy faluban, ennél több nem is kell egy írónak.”

 

  • – A karakterek legyenek színesek, árnyaltak és emberiek, ne pedig feketék vagy fehérek:

“Tetszik az is, ahogy [D. F.] megjelenik, sokkal jobb így, mintha nagyon jó vagy nagyon rossz ember volna.” (1814. júliusi levél)

 

  • – Ami az életben megtörténhet, az nem mindig mutat jól nyomtatásban.
  • – Arról írj, amihez értesz!
  • – A történetmondás legyen átgondolt és következetes.

“…egy-egy helyen úgy éreztük, rövidebben is összefoglalható a lényeg, és kitöröltem azt a részt, ahol Sir Tho. és a többiek átmennek az istállókhoz kevéssel azután, hogy Sir Tho. eltöri a karját. Ámbár meg vagyok győződve arról, hogy a te papád valóban lement az istállókhoz, mihelyst az orvos sínbe tette a karját, mégis azt hiszem, ez annyira szokatlan, hogy könyvben olvasva természetellenesnek hat. (…) És úgy érezzük, nem kellett volna elhagynod Angliát. Engedd Írországba utazni a Portman családot, de te ne menj velük, mert mit sem tudsz az ottani szokásokról! Fennáll a veszélye annak, hogy téves dolgokat írsz. Maradj csak Bathban, Foresterékkel, ahol otthonosan mozogsz! Cassandra nénikéd nem szereti a szaggatott cselekményt, félős, hogy a te könyvedben éppen ez történik, túl gyakran váltasz egyik csoportról a másikra, a körülmények pedig helyenként úgy jelennek meg, mintha valami fontos következne belőlük, miközben sehova sem vezetnek. Engem ez nem zavar annyira. Ami a mozgásteret illeti, sokkal engedékenyebb vagyok, mint ő, azt hiszem, a természet és a szellem a csapongó történetmondás számos hibáját képes elfedni. Szolgáljon vigasztalásodra, hogy az emberek általában nem is igen törődnek ezzel.” (1814. augusztusi levél)

 

  • – Ne terheljük az olvasót felesleges dolgokkal:

“Bájos helyszínt rajzolsz meg, de a leírásaid sokszor a kelleténél aprólékosabbak. Túl sok részletet zsúfolsz beléjük.” (1814. szept. 9-18.)

 

  • – Kerüljük a kliséket:

“Remek ötlet, hogy (D. F.)-t saját hiúsága teszi tönkre, de szeretném, ha nem hagynád a “züllés örvényébe” merülni. Semmi kifogásom a tény ellen, de nem állhatom a kifejezést, annyira jellegzetes regénybeillő és olyan elavult, már Ádám is ezzel találkozott az első könyvben, amit felütött.” (1814. szept. 28.)

 

Mielőtt azt gondolnánk, hogy neki magának könnyen ment az írás, pillantsunk bele egy, a nővérének, Cassandrának szóló levélbe:

“Még nagyobb csodálatra késztet az, hogy vajon hogyan írhatott a jó Mrs. West olyan könyveket, hogyan gyűjthetett össze annyi súlyos kifejezést családjának oly sok gondja közepette. A fogalmazás lehetetlennek tűnik, mikor az ember feje tele van báránycombokkal és rebarbaraporciókkal.” (1816. szept. 8.)

 

“… Olyan természetes, annyi remek jellemrajz van mindenben, amit ön ír…”

 

Jane Austent alighanem magát is meglepte regényeinek sikere, s nem tette elbizakodottá.
1815. dec. 11-én James Stenier Clarke-nak, a Régensherceg könyvtárosának címzett levelében így fogalmaz:

“Én pedig minden hiúságom ellenére csupán azzal büszkélkedhetem, hogy a legtanulatlanabb és legműveletlenebb nő vagyok, aki valaha írónak merészelte nevezni magát.”

😀

Clarke úr romantikus történelmi regény írására buzdította Miss Austent, aki így hárította el a felkérést:

“… de hát annyit értek a romantikus regényhez, mint az eposzíráshoz. Hacsak nem életem megmentéséről volna szó, képtelen lennék megírni egy komoly regényt, ha pedig mégis erre kényszerülnék, s így nem pihentetne az önmagamon és másokon való szórakozás, biztos vagyok benne, hogy felkötnének, még mielőtt az első fejezetet befejezném. Nem, meg kell maradnom a saját stílusom, a saját utam mellett. Lehet, hogy ezen az úton több siker nem vár rám, bármely más úton viszont biztos a kudarc.” (1816. ápr. 1.)

 

És hogy mi lehet ma is Jane Austen műveinek legfőbb vonzereje? Talán James Stenier Clarke fogalmazta ezt meg a legvelősebben:

“…nagyon tetszett [az Emma], olyan természetes, annyi remek jellemrajz van mindenben, amit ön ír.” (1815. dec. 21.)

 

Mit tanácsol vajon egy mai sikerszerző a ma írópalántáinak?

A Harry Potterkönyvek írójának, J. K. Rowlingnak a tanácsait az alábbi cikkben olvashatod el:

http://konyv.guru/kituztem-a-konyhamba-az-elso-visszautasito-levelet-a-harry-potter-szerzojenek-tanacsai-iroknak/

 

 

Kalandos felnőtté válás, négy kötetben

image-1589
Viszonylag ritkán fordul elő velem, hogy négy nap alatt két regényt is sikerüljön kiolvasnom. Márpedig pontosan ez történt velem a napokban: Tomcsik Nóra kitűnő történelmi regényeit egyszerűen lehetetlen letenni!

Korábban, A változások kora című első kötet apropóján már készítettem Nórával egy interjút, de a folytatás, Az elveszett ifjúság elolvasása után úgy éreztem, muszáj többet is megtudnom a tehetséges ifjú írónőről és a könyveiről…

– Mi ösztönzött arra, hogy pl. romantikus regény vagy krimi helyett egy olyan komoly témát mesélj el, mint a felnőtté válás (ráadásul egy olyan vészterhes korban, mint az első világháború)?

– Őszintén szólva sosem voltam a kifejezetten romantikus könyvek rajongója. Egyszer írtam egy második világháborús forgatókönyvtervet a főiskolán. Egy német és egy szovjet diák barátságáról szólt, és arról, hogy a szemben álló ideológiák véres harca közepén mennyit bír ki ez a barátság. Szeretném ezt is megírni egyszer. Na ebben semmi romantika nem volt. A szaktársaim szóvá is tették 🙂 )
Persze sok kedvencem van a témában. Jane Austent nagyon szeretem. De mindig is a kalandregényeket, fejlődésregényeket olvastam szívesen. A változások kora is tulajdonképpen fejlődésregény. De azért némi romantika van itt is, de mint az élet része.
A felnőtté válás témája pedig nagyon aktuális nálam. Huszonhét éves vagyok, és az elmúlt néhány évem azzal telt, hogy rendre rácsodálkoztam a felnőtt lét kihívásaira. Az első világháborút pedig azért választottam, mert szerettem volna, ha a szereplők átesnek valami nagy és sorsfordító eseményen. A világháborúk mindig érdekeltek, és írói szempontból is érdekes volt eljátszani a gondolattal, milyen lehetett, amikor megérkezett a hadüzenet és megváltoztatta milliók életét.

– A történetben betekinthetünk egy papnevelde és a tengerészeti akadémia falai közé is. Honnan informálódtál ezeknek a mindennapi életéről, szabályairól, a tanulmányi követelményekről?

– A tengerész iskolákról nem sokat tudok, ezért nem is részleteztem nagyon, de amit írtam, azt itt-ott életrajzokból, esetleg ma működő akadémiák leírásaiból szemezgettem. A papneveldével más a helyzet. Vannak pap ismerőseim, sokat mozgok ebben a közegben, így ha teljes képet nem is kaptam, de a fontosabb dolgokkal tisztában vagyok.

– A könyved hiteles történelmi tabló, konkrét eseményeket is megemlítesz. A New York-i robbantás és a marokkói merénylet valóban megtörténtek vagy a fantáziád szüleményei?

– A New York-i robbantás nem történt meg. De az anarchista mozgalmak akkoriban nagyon is működtek a városban, és hasonló esetek előfordultak. Marokkóban pedig azokban az években nagyon sok volt a lázongás (ezt használják ki a könyvben is). Ezek az epizódok arra szolgáltak, hogy bemutassák, a Boldog Békeévek akkoriban már nem is voltak olyan békések. Ez a sok kisebb esemény vezetett a világégésig.
A marokkói eseményeknek amúgy lesz következménye, erre épül majd a 3. kötet.

– Korábbi beszélgetésünkben elárultad, hogy könyvek, filmek segítségével igyekeztél beleélni magad az adott korba. Említenél néhány konkrét címet?

– Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan című könyve nagyon sokat segített, mert hihetetlenül naturalista módon írja le a háborút. Faulks Madárdal című könyvébe még csak beleolvastam, de a mini sorozatot többször láttam már. Kedvencem pedig Az ifjúság végrendelete. Ez a könyv magyarul sajnos nem kapható. Nagy kár érte. Ellenben remek film készült belőle. Vera Brittain brit hadinővér emlékiratai alapján készült. Egy gyönyörű és szívszorító film arról, milyen lehetett a háború alatt nőnek lenni.

– Amikor megemlítetted a White Star Line hajózási társaságot, arra gondoltam, hogy a tengerésztisztnek tanuló Henryt is felülteted a Titanicra… Izgalmas fejezet lett volna – nem éreztél kísértést rá?

– Azt hiszem Henryt így is sok mindennek teszem ki. 🙂 Nem szerettem volna jobban megemlíteni a Titanicot, mint ahogy megtettem. Ellenben sokáig volt egy olyan változat, amiben Henry a Britannicra kerül, ami ugye elsüllyed a háború alatt. De aztán nem állt össze a történet, így más vizekre eveztem.

– Honnan az indíttatás, hogy nő létedre első világháborús lövészárkokról írj, mégpedig teljes részletességgel?

– Fogalmam sincs. Sosem a nőies témaválasztásaimról voltam híres :). Javarészt történelmi regényötletek vannak a fejemben, de indíthattam volna könnyedebben is. Szeretem, ha egy könyv realista, és nem romantizálja túl a háborút. Úgy véltem, hogy a karakterfejlődések, amikre nagyon igyekszem összpontosítani, akkor lesznek hitelesek és megérthetőek, ha az olvasó maga is átéli ezeket a borzalmakat. Írhattam volna egy könyvet arról, hogy Henry bátran harcol, majd boldogan tér haza az ő Sarah-jához, de a valóság nem ilyen. Egy háborúban nincs semmi romantika.

image-1590
– Az ápolónővé lett Charlotte-ot, a tábori lelkész George-ot és a katona Henryt is elkíséred a hadikórházak falai közé. Ezeknek a jeleneteknek az olvasása is szívszorító – nehéz volt megírni őket vagy éppen így akartál kiírni magadból valamit?

– Rettegek a betegségektől, kórházaktól. Talán ez is benne volt tudat alatt. De a kevésbé prózai válasz az, hogy ezeknek a leírása hozzátartozott ahhoz a korhoz, így bele kellett írni. Ha a világháborúkról van szó, leginkább a hősi eposzokká emelt amerikai filmek jutnak eszünkbe, de az nem fedi a valóságot.

– A 2. kötet elején azt írod, hogy dédnagyapád emléke előtt szeretnél tisztelegni. Az ő háborús emlékeit is felhasználtad a könyvhöz?

– Sajnos sokat nem tudok arról, ő miként élte meg a háborút. Isonzónál szolgált. Futár volt, ami egy nagyon veszélyes beosztás volt, hiszen el kellett jutnia egyik frontszakaszról a másikra. Még kitüntetést is kapott személyesen IV. Károlytól. Büszke vagyok, hogy a dédunokája lehetek.

A történet rendkívül fordulatos és pörgős, az olvasó egyetlen oldalon sem unatkozik. Az első szótól az utolsóig mennyi idődbe telt, amíg megírtál egy-egy kötetet? Hol tartasz most a 3. kötettel?

– Azt leszámítva, hogy évekig érlelődött a fejemben a történet, nagyjából két év kellett az első két kötetre.
A 3. kötetnek megvan a végleges vázlata és kész van két fejezet. Sajnos lassan haladok az egyéb teendőim miatt, de remélem jövő nyárra elkészül. Sietni viszont nem szeretnék vele, mert ez egy nagyon fontos kötet lesz, amit jól kell megírni. A főszereplőknek egészen új oldalát ismerhetjük majd meg.

– Mikor fog megjelenni a 4., befejező kötet? Elárulsz róla valamit?

– Legalább két év kell, mire elkészülök a 4. kötettel. Lehet, hogy több. Szeretném, ha jó lenne, méltó lezárás. Vagyis nem lezárás, mert lesz egy 5. könyv, de az nem kapcsolódik szorosan, és lesznek rövid elbeszélések, kisregények még.
A 4. kötet címe A hazatérés lesz, és leginkább a háború utáni újrakezdésekről szól majd. Fontos lesz Írország és néhány eltitkolt, múltbéli esemény.

– Van tervben hasonló, megírásra váró ötleted, egy újabb történelmi regényfolyam? (Pl. a francia forradalom idejéből?)

– Nagyon sok, de most annyira beszippantott Henryék története, hogy egy darabig biztosan nem írok mást.
Az egyik ötlet épp a francia forradalom, de tervben van egy magyar témájú, ami István király idején játszódna. 1848 is mozgatja a fantáziám, szeretnék egy politikai sallangoktól mentes történetet írni ebből az időből, és lesz második világháborús is.

– Valahol elárultad, hogy írtál egy ifjúsági regényt is. Mi volt ez, miről szól, kapható-e?

– A címe: A hercegnő és a sárkányok dala. Egy rövid kisregény, ami egy kitalált világban játszódik. Egy elveszett hercegnő, egy apród és egy lovag a főszereplő, akik nekivágnak, hogy megkeressék a száz éve szunnyadó sárkányokat, mielőtt az egyik teljhatalomra törő király talál rájuk. A sárkányokat pedig csak egyetlen módon lehet engedelmességre bírni.
A könyv jelenleg elektronikus formátumban kapható a nagyobb webshopokban. Karácsonyra pedig készülünk egy szép illusztrált változattal.

 

Ha izgalmas olvasnivalót keresel, ami beszippant és nem enged egy pillanatra sem unatkozni, akkor Tomcsik Nóra regényeiben garantáltan nem fogsz csalódni

Nóri blogján érdekes cikkeket is olvashatsz: https://jesuisvoyager.blogspot.hu/

 

 

10 kérdés- 10 válasz

Az Író kérdez írót játékban T. C. Lang (Lang Tünde) tíz kérdésére válaszoltam. Némelyikre bizony nem volt könnyű! 🙂

image-1564

T. C. Langnak dedikálok a Könyvhéten 🙂

1. Szerinted melyik az a könyv, amit mindenkinek el kéne olvasnia?

Ez egy igazán nehéz kérdés, hiszen minden ember más, más érdekli, más a stílusa, másfajta élményekre vágyik. Mást olvasnak nők és férfiak. De ha mégis konkrét címet kell említenem, akkor legyen mondjuk egy nagyszabású, sokszereplős nagyregény, a Háború és béke – bár egyúttal azt is be kell vallanom, hogy én magam sajnos még nem olvastam…

2. Van olyan olvasmányod, ami beférkőzött az álmaidba?

Nagyon szeretem Jane Austen Büszkeség és balítéletét, és miután nemrégiben újraolvastam, álmomban találkoztam a Mr. Darcyt megformáló színésszel, Colin Firthszel, és németül elbeszélgettem vele (valójában nem tudok németül). Feledhetetlen álom volt! 😀

3. Írónak tartod magad vagy szerzőnek?

Nem tudom, van-e pontos definíciója ennek a két kifejezésnek, de három megjelent könyvvel és hat könyvbemutatóval a hátam mögött azt hiszem, akár írónak is nevezhetem magam, már csak azért is, mert a mindennapjaimat átszövi az írás: folyamatosan ötletelek, fogalmazok, és sok tervem van még, amit meg szeretnék írni.

4. Számodra mi jelenti a legnagyobb nehézséget írás során?

Amikor van egy ötletem, legszívesebben azonnal belekezdek az írásba, még mielőtt alaposan kidolgoznám a részleteket. A tervezés persze elengedhetetlen, de rá a fordítandó időt mindig nehezen áldozom fel. Könnyebben megy, ha már benne vagyok a sztori közepében, akkor jobban bele tudom élni magam ahhoz, hogy a legapróbb részletet is kidolgozzam.

5. Mit tartasz a legnagyobb erősségednek?

Nem is tudom… Több olvasóm emelte ki a Kávé és krémes kellemes humorát, és olyan is volt, aki szerint jók a párbeszédeim. Igyekszem fordulatosan fűzni a történeteket, Oscar Wilde szerint “A romantika lényege a bizonytalanság” – és bizony igaza is van. 🙂 Sokan mondták, hogy a könyvem letehetetlen, és alig tudták megállni, hogy ne lapozzanak a végére, annyira izgultak a hősnőm boldogságáért. A Bridget Jones naplójához is hasonlították többen – ennek azért is örülök, mert valami olyasmit akartam írni magyar közegben, magyar szereplőkkel.

6. Volt rá példa, hogy beleírtál a történetedbe valakit a való életből, hogy ott bosszút állhass rajta?

Huh, most lebuktam. 😀 Bevallom, igen, volt ilyen, mégpedig Annamari randipartnerei között. Az illetővel olyan emlékezetesen pocsék randevúnk volt, hogy az regénybe kívánkozott, beleírtam hát a Kávé és krémesbe. Ezzel persze csak elméletben tudtam bosszút állni, mert a fickó női regényeket biztosan nem olvas… De nem is baj, az én lelkemnek ez is kellő elégtétel. 🙂

image-1565
7. Van olyan karaktered, aki önálló életre kelt, és képtelen vagy/voltál irányítani?

Ennyire nem fogalmaznék sarkosan, de olyan előfordult, hogy írás közben valamelyik jelenet előre nem várt irányba fordult, ami ellen persze nem tiltakoztam – így nem egyedül nekem kell a történetfűzés terhét cipelnem (ha ez teher egyáltalán)…

8. Mennyire üt szíven egy negatív kritika?

Ilyesmit szerencsére nem nagyon kaptam még, és azt gondolom, hogy egyetlen könyv sem tetszhet kivétel nélkül mindenkinek. Amíg a visszajelzések többsége pozitív, addig egy-egy negatív kritika egyszerűen azt jelenti, hogy adott helyzetben nem találta meg egymást a könyv és az olvasó. 🙂

9. Ha tehetnéd, melyiket választanád: legyen a könyved iskolai tananyag, vagy kerüljön inkább megfilmesítésre?

A kötelező olvasmányok általában negatívan csengenek a diákfülekben… Jobban örülnék, ha inkább szünetekben kapkodnák egymás kezéből a könyveimet, ez jobb fokmérője a sikernek 🙂 De egy film ellen sem tiltakoznék!

10. Mit szeretnél, hogyan emlékezzenek majd a munkásságodról halálod után?

Hát, remélem, az még elég messze van. 🙂 Ilyesféle egoista vágyaim nincsenek. Szeretek írni, mert felüdít, és őszinte örömmel olvasom az olyan olvasói leveleket, hogy “imádtam a könyvedet, alig tudtam letenni”. Nekem ennyi elég. 🙂

 

És most következzen az én kérdéssorom:

  1. Ki(k) a kedvenc szerző(i)d és miért?
  2. Melyik az a 3-5 könyv, ami a legnagyobb hatást tette rád?
  3. Kinek a könyvét/könyveit ajánlanád a mai fiataloknak és miért?
  4. Van kiforrott munkamódszered? Melyik napszakban szeretsz írni leginkább?
  5. Előfordult már veled, hogy egy különleges étel íze indított el benned egy történetet?
  6. Miből, honnan merítesz ihletet, ha elakadsz?
  7. Mi a véleményed a többszerzős regényírásról? Szívesen részt vennél ilyesmiben vagy inkább az önálló szerzőség pártján vagy?
  8. Ha kívánhatnál valami könyvvel kapcsolatos dolgot, mi lenne az?
  9. Hol fog játszódni a következő történeted, és miért éppen ott?

 

Szeretnéd megrendelni a könyveimet?

Kattints ide és máris postázom Neked dedikálva (boltokban nem kaphatók).

Olvass bele a Gwendolyn – Manor House titka című kisregénybe – és ha tetszett, neved és emailcímed megadása után a könyv felét el is olvashatod ingyen (katt ide!) 🙂

Tarts velem a Facebookon és a moly.hu-n is:

https://www.facebook.com/VelenceiRita

https://moly.hu/konyvek/velencei-rita

 

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárom

Honlap alap: WordPress ---- Sablon: Giftidea WordPress Theme ---- Készítés, működési támogatás: Egeszseghonlapok.hu