Ebben a témában készült írások: Párkapcsolat

Kávéról, főzésről, könyvkiadásról – írók kérdeztek

Néhány írótársam alakított az egyik közösségi oldalon egy csoportot, hogy tapasztalatokkal, tanácsokkal segíthessük egymást. Felmerült az ötlet, hogy egy-egy bejegyzésben mutatkozzunk be egymásnak, és persze az olvasóknak. Ezúttal rám került a sor 🙂

– Mondj magadról pár szót, beszélj a (leendő) könyve(i)dről és ossz meg a többiekkel pontosan egy, marketinggel vagy könyvkiadással, könyvírással kapcsolatos tapasztalatot.

Francia szakos tanár vagyok eredetileg, mostanában inkább alternatív gyógymódokkal, stresszoldással és az írással foglalkozom. Olyan szerencsém van, hogy szabad időbeosztásban dolgozhatom, de két főnököm azért van: a nagyocska fiam és a kislányom 🙂 .

20160520_181131-576x1024
image-1189
Két könyvem van jelenleg: a Kávé és krémes című regényem, és a Levendulaméz című novelláskötetem, ami a héten érkezett meg a nyomdából. További terveim közt szerepel két elkészült kisregényem megjelentetése (egyelőre e-könyv formában), és 4 újabb regény megírása – ezek közül leghamarabb a Kávé és krémes folytatását szeretném befejezni.

Azt tapasztaltam könyveim írása közben, hogy jobban járok, ha időnként szüneteltetem kicsit a munkát, és valami mással foglalkozom pár napig vagy hétig (esetleg még tovább). Így, amikor újra előveszem az írásokat, friss szemmel tudok ránézni, jobban észreveszem a hibáit, és az időközben eszembe jutott új ötletekkel is bővíteni, javítani tudom.

-Miért ezeket a címeket választottad? Levendulaméz/ Kávé és krémes

A regényem címén sokáig gondolkodtam. Valami frappáns, találó, könnyen megjegyezhető címet szerettem volna találni. A történetben fontos szerep jut a kávénak és a krémesnek – így végül is beugrott az ötlet 🙂 A cím egyúttal szimbolikus is: a regény a társkeresés nehézségeiről szól, ami éppoly keserű és édes, mint a krémes kávéval.

A novelláskötet címe pedig szinte az utolsó pillanatban változott meg, az egyik újabb novellám, a Levendulaméz és bodzaszörp címet viselő írás lett a váratlan ihletadó.

hardcover-book-mockup
image-1190

-Mi a kedvenc ételed: 1) amit szeretsz enni 2) amit szeretsz főzni?

Sok kedvencem van, leginkább a zöldséges ételeket, főzelékeket kedvelem, húst viszonylag ritkán eszem. Szeretem, ha egy étel gazdag ízeket kínál, mert ez is inspirálóan hat rám, és nem hallgathatom el azt sem, hogy nagyon édesszájú vagyok 🙂 Naponta főzök, a kenyeret is magam sütöm, ezért a könnyen, rövidebb idő alatt elkészíthető ételeket részesítem előnyben. Mivel tejmentesen étkezünk, és egy ideje a fehérlisztet és a cukrot is mellőzzük, sok kreativitásra van szükségem a konyhában. Megszokott ételeket másként elkészíteni, új, ízletes és tápláló ételeket kitalálni válogatós gyerkőcök és egy hagyományos ételeken nevelkedett férj számára – ez az igazi kihívás 🙂

-Mi a kedvenc süteményed? Mennyire vagy konyhatündér? Tudatos döntés volt, hogy lemondtál a kávéról?

A csokis, krémes, habos sütiknek nem bírok ellenállni. Konyhatündérnek nem tartom magam, mert azért nem mindig úgy sikerülnek az alkotások, ahogy terveztem, de azért többnyire ehetőek 🙂 A kávéról 2003-ban szoktam le, egy egészségi problémám kapcsán szembesített azzal az orvos, hogy túl kevés vizet iszom, kávé mellé pedig még többet kellene inni. Akkor döntöttem, mivel úgyis csak az íze miatt ittam…

-Miért a nők az elsődleges célcsoportod?

Azok a történetek, amelyek a fejemben vannak, érzelmesebb húrokat pendítenek meg. Főbb témáim a társkeresés, párkapcsolat, az élet dolgai… Olyan történeteket írok, amilyeneket magam is szívesen olvasok: humoros, romantikus, szórakoztató sztorikat. A hátborzongatás nem az én műfajom. Úgy vagyok vele, hogy épp elég rémes dolog történik a világban, legalább a könyvekben kapcsolódjunk ki! De most elárulom egy titkos vágyam: szeretnék gyerekeknek is írni néhány éven belül – már készülnek hozzá a jegyzetek…

-Miért magánúton adtad ki?

A regény írása közben sokat gondoltam arra, hogy egyszer talán majd meg fog jelenni, bár nem tudtam, hol és hogyan, egyszerűen bíztam benne, hogy mások is olvashatják majd Annamari történetét. Elkezdtem tájékozódni a neten, és ott találkoztam először a magánkiadás fogalmával. Sok helyen írták, hogy a kiadók figyelmét nehéz felkelteni, sok a kezdő író, ezért ezen a vonalon nem is próbálkoztam. Mivel van egy családi bt-nk, amelynek a tevékenységei között a könyvkiadás is szerepel, nem volt nagyon nehéz a döntés: kis példányszámban megjelentetjük, és megpróbáljuk magunk értékesíteni. Boltokban nem is kaphatóak a könyveim, csak itt, a honlapon, illetve rendezvényeken.

-Hogyan szakadsz ki az írói világodból? Mit csinálsz, ha éppen nem írsz?

Kifejezett hobbim nincsen, két gyerek mellett nem is nagyon tudnék hódolni ilyesminek… 🙂 De mindenféle tevékenység közben is tovább szoktam töprengeni az aktuális irományaimon, így bevásárlás, kirándulás, főzés, kirakózás sőt még meseolvasás közben is. 😀

-Mi a helyzet a szóbeli megnyilatkozással? Simán megy vagy őőő, hááát, hmmm? 🙂

Az írásbeliség jobban bejön, mint a beszéd, ez tény. De miután hat tanévet lehúztam középiskolai tanárként, mára egész jól belejöttem a dologba 🙂

-Szingli, karrierista”, csúcsnők”, végzet asszonyai, vagy elég jó anyák csoportja az ideálod?

Azt gondolom, hogy a hőseim-hősnőim teljesen átlagosak, olyan karakterek, akik itt élnek közöttünk. A kíváncsiskodó, mindenbe beleszóló rokonok, a volt osztálytársak, a jó barátnők, a kellemetlenkedő főnök, a kedves és segítőkész szomszédok. Így bármelyik olvasóm beleképzelheti magát a történetek szereplőinek bőrébe, a saját életére is vonatkoztathatja az ő tapasztalataikat, és azt gondolom, ez is emeli a regény értékét.

-Milyen kötődésed van Olaszországhoz?

Olaszország mágikus vonzerőt gyakorol rám, meggyőződésem, hogy valamelyik előző életem helyszíne Itália volt 🙂 Eddig sajnos csak kétszer jártam ott, egyszer átutazóban Franciaország felé, egyszer pedig egy hétig nyaraltunk Jesolóban, és szerencsém volt meglátogatni Velencét és Padovát is. Álomszép volt, sokszor eszembe jut! Egyik készülő regényem is Olaszországban fog játszódni… Talán egyszer, nem is olyan sokára, újra eljutok oda.

Akik kérdeztek: Nádasi Krisz, Lang Tünde, Diana Soto, Judy Tóth, нора лезо, Baló Andrea, Zsatkovics Edit

Levendulaméz – a novelláskötet

girl-1208307_960_720_renamed_20273
image-978
Az elmúlt hónapokban számos rövid írást, novellát olvashattál a blogomon. Ezeket – és még két tucat másikat – kötetté fűztem, és egy kötetben olvashatod őket! 🙂

A 42 történetet felvonultató gyűjteményben akadnak romantikusak (mint pl. a Hajnal vagy a Szerelem olasz módra), vannak humorosak (ilyen A thébai és a gyógyír is), vagy épp meghatóak (Rajzok, Zöldbab és farhát), nosztalgikusak (Hecsedlilekvár), vannak elgondolkodtatóak, meglepőek (Ötös, Sorsjegy), és került közéjük egészen rendhagyó is: az Olasz kezdőknek.

 

Miért olvasunk novellát?

A novella az egyik kedvenc műfajom: írni és olvasni egyaránt szórakoztató.

Azért is szeretem a novellát, mert “gyors” műfaj: viszonylag hamar meg lehet írni, ugyanakkor nagy hatást tud gyakorolni az olvasóra. Elolvasni gyakran nem tart tovább néhány percnél, az élmény, a történet mondanivalója viszont elkísér bennünket a napunk végéig – vagy még tovább. A novellaírás olyan, mint egy univerzum megteremtése, egy kerek világé, ami rövidebb és tömörebb a regénynél, mégis képes lehet akár egy egész életet is jellemezni.

Egy novella olyan, mint egy jó húsleves, amibe belefőtt minden finomság. Egyfajta “sűrítmény”, “eszencia”, amelynek a soraiból sokszor egy egész élet képes kibontakozni. Az emberek, sorsok gyakran önmagunkra emlékeztetnek, vigasztalnak, hogy másnak sem könnyebb – vagy épp ellenkezőleg, megoldást, kiutat próbálnak mutatni saját nehéznek érzett élethelyzetünkből.

 

Levendulaméz – különleges, ínycsiklandó csemegék gyűjteménye

A kötet címét az egyik novellától kölcsönöztem, s a címválasztás két okból is szimbolikus. Egyrészt azért, mert a sok-sok különféle virágméz között a levendulás igazán ritkának mondható. A levendula ugyanakkor egy különleges gyógynövény is. A virágaiból készített eszencia a lélekre is gyógyító, feszültségcsökkentő hatást gyakorol: azoknak a hiperérzékeny egyéneknek ajánlott a szedése, akiket megvisel a mai rohanó világ zűrzavara, a nap mint nap tapasztalható események.

A történetek témái között kiemelt szerep jutott a párkapcsolatoknak. Hogy miért? Igazából nem volt ez tudatos tervezés eredménye. De ha körülnézünk a környezetünkben élőkön, legyenek bármilyen élethelyzetben, szerencsés vagy kevésbé kellemes körülmények között, azt látjuk, hogy a legtöbbeknek – hogy, hogy nem – elsősorban a párkapcsolatokkal gyűlik meg a baja…

Az írások közt vannak vidámak és kevésbé vidámak is – hisz maga az élet is ilyen.

A jó novella nem csupán elmesél egy történetet, hanem közben érzéseket is kelt az olvasóban, amelyek visszhangot vernek a szívében, és rávilágítanak a saját életére, jó vagy rossz élményeire, élete szereplőire, álmaira és még kisebb-nagyobb vétkeire is…

És ha megtaláljuk a velünk együtt rezonáló történeteket, akkor azokból lelkileg építkezni is tudunk éppen úgy, mint egy jó regényből.

A Levendulaméz című novellagyűjteményt itt rendelheted meg!

(Nem csak) romantikus novellák

evening-959028_960_720_renamed_1421
image-248
Az első olvashatóra sikeredett novellámat, minden rákészülés nélkül (szinte magam is meglepődtem rajta 🙂 ) 1998-ban vetettem papírra, s annyira megkedveltem ezt a műfajt, hogy az első után még vagy két tucatnyi további került a kis novellás füzetembe.

A Késői ébredés és néhány másik írás Nívódíjat hozott számomra 2002-ben az Accordia Kiadó által meghirdetett írói pályázaton, egyik-másik történet nyomtatásban is napvilágot látott (a Tévelygő idők és a Szavak délkörei című antológiákban 2003-ban és 2005-ben).

Az írás során mindig hangulatokból vagy egy-egy erőteljes képből indultam ki – kedvenceim az első időben a “kosztümös korok” voltak. Az utóbbi pár hónapban, a Kávé és krémes befejezésével ismét kedvet kaptam a novellaíráshoz, és elsősorban “mai” témák ihlettek meg – ebben nagy szerepe volt M. D. Norman írásainak is (www.papircsavar.hu).

Már nem kell sokat várni, és megjelenik a novelláskötetem! 🙂

 

Egy kis ízelítő az írásaimból…

Egy olasz kisváros pletykálkodó mindennapjai:
http://www.velenceirita.hu/2015/03/27/szerelem-olasz-modra-novella/

Újrakezdés Olaszhonban (- rendhagyó formában):
http://www.velenceirita.hu/2015/03/26/olasz-kezdoknek-novella/

Főzzünk a családnak olaszul:
http://www.velenceirita.hu/2015/10/13/olasz-ebed-novella/

Mai történet az ókori Thébából:
http://www.velenceirita.hu/2016/01/02/a-thebai-es-a-gyogyir-novella/

Egy egészen mai és hétköznapi történet:
http://www.velenceirita.hu/2015/10/05/zoldbab-es-farhat-novella/

Vegyünk-e utolsó forintjainkon kaparós sorsjegyet…?
http://www.velenceirita.hu/2015/11/17/sorsjegy-novella-szorakoztato-irodalom/

Hogyan születik a művész?
http://www.velenceirita.hu/2015/11/01/rajzok-novella/

Szeretni és elengedni – jobb későn, mint…
http://www.velenceirita.hu/2015/03/22/kesoi-ebredes-novella/

Szerelem és dráma a reneszánsz Itáliában:
http://www.velenceirita.hu/2015/04/07/hajnal-romantikus-novella/

 

Hamarosan könyv alakban is kézbe veheted őket, gőzerővel készül a novelláskötet, negyvenkét történettel…

Rebarbara (novella, szórakoztató irodalom nőknek)

dish-970448_960_720_renamed_30887
image-968
Negyven deka, a pirosabbjából, ennyi kell a tortába. De három szál még messze nem lesz elég. A rövidebb zöldek pedig éretlenek.
Kezeivel kutatva kuporgott a széles lapulevelek között. Félhosszú, melírozott haját időnként félrehúzta a füle mögé. Folyton összezilálta a tincseit az erős szél, nem látta tőlük a rebarbaraszárakat.

Különös ízlés, ebben az apjára ütött a gyerek. De mit tehet egy anya? Ha a táborból hazatérő fia rebarbaralepényt kér, hát kénytelen megsütni neki.

Összefogta a letört szárakat, és beledugta őket egy gyűrött műanyagszatyorba. Elégedetlen tekintettel pillantott végig a kerten, a veteményes helyén hullámzó gyomtengeren.
Csak az az állandó küzdelem ne volna!, sóhajtott.

Szeretett falun élni. Nagy tálakba szedegetni az édesre pirosult epret a tücsökdalos májusi naplementében, amikor a távolban megkondul egy templomharang, és a gyengülő sugarak a szemétdombot is aranyfénybe vonják… Világot feledve csipegetni a parfümillatú málnát délutáni lombsátor árnya alatt, a pitypalattyos erdő szomszédságában… A kelő nap sugaraival együtt mászni létrára a cseresznyefa tövében, meg annak a fahéjillatú pitének az aromája uzsonnaidőben, a puhává omlott gyümölccsel pettyezve… Kezet-festő feketeszedret szüretelni a lekvárhoz, amiből öntet lesz majd a vasárnapi felfújt tetején; vasárnap, amikor a felnőtt gyerekei is hazajönnek a főztjére…
Csak az állandó küzdelem, az ne volna!

Úgy nőtt a keserűség a szívében, mint a kertben a rebarbara. Évről évre, gondozatlanul, terebélyesedve, mint amivel nem törődnek. Csak elfogadják, mint megváltoztathatatlan körülményt, mint egy testi adottságot, vagy azt, hogy az égen vannak felhők is.
Naphosszat hallgatja az ember a gyöngytyúkok éktelen rikoltozását, a bégetést, gágogást meg a száz másféle állathangot, mintha csak egy vadaspark közepén lakna. Azért ez mégis jobb, mint egy szennyes körút robajlása. Bár, ha a lányai kibírják, csak kibírná ő is.

Itt hagyná a kiirthatatlan gaztengert, az állandó szidalmakat, amiket a férje vagdos a fejéhez kiszámíthatóan, hat éve mindennap. De lehet, hogy van az már nyolc is. Tegnap a lencsefőzelék miatt vesztek össze, azelőtt a gyerek osztályzatain meg a hanyagul mosogatott villán. Az elköltött pénzen, a tévéműsoron, a kifolyt kávén. Hogy miért a futóbab mellé ültette a paprikát, meg minek ment fodrászhoz.
Nem ment ez mindig így. Azóta lett ilyen tüskés természete, hogy kirúgták a gyárból, ahol művezető volt huszonkét évig.

Miért nem költözöl hozzánk a városba, kérdezgeti a nagyobbik lánya. Hely lenne, ketten vannak a kislányával, a férje ki tudja, merre jár.

Ha az olyan egyszerű volna!, sóhajt ilyenkor. Hátrahagyni mindazt, ami addig az életedet jelentette: eperágyást, hajnali napfényt, rikoltozást, gazt, rebarbarát. Kisjoci maradni akar. Nem kicsi már, de egy italozgató apára mégsem lehet bízni. Az ezeregyedik számvetés sem ad más eredményt.
A körúti lakásban nincs kapálnivaló, a rebarbarát pedig megveheted a nagybanin, fűzi tovább a lány, de ő erre is csak rázza a fejét.
Az élet örökös küzdelem.

Utálattal nézte a szélben hullámzó fakózöld perjét, csalánt, tarackot. Halk harangkongást sodort felé a levendulaillatú szél.
Ki kellene tépni ezt a mindent elárasztó gyomot, ami végletesen eluralkodott a veteményesén, a kertjén, az életén.
Mi is az, egy elhatározás, néhány szó, célirányos tettek…?

Egy öreg kapa hevert némán, dologtalanul, elhagyottan a rebarbarák tövében, a zöld tenger mélyén. Épp csak az éle látszott ki az ég felé nyújtózkodó szálerdőből.
Lehajolt érte, hogy nagy elszántsággal hozzáfogjon a gyomláláshoz.

Levendulaméz és bodzaszörp (novella, szórakoztató irodalom nőknek)

“Remény. Olyan, mint egy csepp tiszta méz, tavasszal virágzó tulipánmező. Friss eső, suttogott ígéret, felhőtlen ég, a tökéletes írásjel a mondat végén.”
(Tahereh Mafi)

Nyomasztóan forrón tűzött a déli nap fedetlen fejére, amit csak a laza kontyba fogott dús haj védett a könyörtelen sugaraktól. A napfény körberajzolta kecses alakját a veranda vöröses kövezetén, amelyet az imént takarított le az apró fehér szirmoktól – a terebélyesre nőtt labdarózsabokor pettyezte velük tele az éjjel. Sötétbarna hajában még alig fehérlett szemtelenül néhány színtelen szál, pedig az előző nyáron ünnepelte a harminckilencedik születésnapját.

cat-1169300_960_720_renamed_8582
image-942
Felegyenesedett az üvegekkel telepakolt fonott kosár mellől, és öklével letörölte izzadt homlokát.
– Még hogy fagyosszentek…! – dünnyögte félhangosan.
Körbepillantott a göcsörtös körtefa és a labdarózsa által határolt csöppnyi belső udvaron. Pár lépésre, egy sötétzöldre mázolt kis pad tetején megtalálta, amit keresett.

Ősszel festette át, amikor rábukkant az apja pincéjében. Akkor költözött haza, hátha így könnyebb lesz. Nem csupán neki, mindkettőjüknek. A kaptárakkal az apja foglalatoskodott, a méz meg az ő reszortja lett. Jól is jött némi kiegészítés: amit a rendelőben keresett, az rendszerint el is ment az albérletre meg a betevőre. Mostantól meg majd félre is tud tenni. Apus annyira megörült egy szem lánya hazaköltözésének, hogy két teljes ágyást bevetett cukkinivel, és kigyomlált neki egy harmadikat is, hogy legyen hely az imádott dáliáinak.

Fejére csapta a meglelt, nagy karimás szalmakalapot, és visszalépett a verandára, ahol egy ötliteres befőttesüveg meg egy jókora fazék terpeszkedett egy alacsony, tömör faasztalka közepén.
– Lépesméz, sicc innen! – lendítette meg a kezét az asztal felé.
A fehér macska kelletlenül huppant a kövezetre, s a mézesüvegekkel teli kosarat megkerülve célba vette a zöld padot, hogy onnan meresztgesse mézszínű szemeit a gazdira.
Kerített egy hokedlit a dézsában nyújtózó citromfa mellől, és az asztalhoz telepedett.

Reggel óta nem bírta kiverni Rácz Misit a fejéből.
Az általános vélekedés szerint ő volt az iskola legszívdöglesztőbb fiúja, a zsenge női szívek megdobogtatója nyolc egész éven át. Ugyanabba a szépreményű évfolyamba jártak, a boldog-tudatlan nyolcvanas években, amikor még minden olyan egyszerűnek tűnt. Zengett az ének és szép volt az élet, az ég kék volt, mint a kisdobosnyakkendő,  a munkacsapatgyűléseken pedig mindig egymás mellett ücsörgött az a és a b osztály a tornaterem hűs padlóján. Ott nézték meg egymást először. A hetedikes farsangon rendezett szépségversenyen ki más lett volna a zsűri elnöke, mint ő, és amikor sor került az eredményhirdetésre, a mindig mosolygós igazgatóhelyettes, Jutka néni végső kérdésére (“És ki lett a legszebb?”) Misi a világ legtermészetesebb módján így felelt:
– Hát a Mézes Lizi!
Mert iskolaszerte így hívta őt mindenki, az apja foglalkozása után.

Elmosolyodott. Ölében tartva az öblös merőkanalat (ez is a mamáé volt valaha, mint a zöld pad), mozdulatlanul ült a hokedlin, és a teli üvegre bámult, bár egyáltalán nem látta. A belső mozigépész egészen más képeket vetített lelki szemei elé, huszonöt évvel korábbiakat.

A nyolcadikos évfolyambulin táncoltak együtt, Misi lekérte őt a dagadt Zemancsektől, aztán meghívta egy bodzaszörpre a büfében. Sohasem volt olyan boldog, mint azon a délutánon.
Talán lehetett volna belőle akármi is, ha a pályaválasztás messze nem sodorja őket egymástól.

Sóhajtott egy egészen kicsit, és felkelt. Hármat lépett a konyha felé, melynek apró kockaköves padlóját lehullott pünkösdirózsaszirmok tarkították, mint megannyi vérző, összetört szív. Kihúzott egy fiókot, hogy elővegyen egy tisztára öblített vászondarabot. A négyzet formájú textilt halvány okkersárgára színezte a sokéves használat.
Visszaült az asztalkához, a vásznat gondosan az üres fazék karimájára rögzítette, hogy átszűrhesse rajta a zavaros levet, amelyben citromkarikák és bodzavirágok lebegtek olyan békésen, mint a derűs égen a ragyogóan fehér bárányfelhők.
Lassú munka volt, mert a folyadék nem sietett átszivárogni a szöveten.
Volt bőven ideje gondolkodni.

fruit-juices-667570_960_720_renamed_20225
image-943
Sokszor eszébe jutott Misi főiskolás korában is, amikor megtudta, hogy Amerikába ment, ahová annak idején ő is vágyakozott. A lehetőségek hazája, az ígéret földje, maga Eldorádó – egészen biztosan nagyszerű ország lehet, ha Misit is magában foglalja…
És most újra itt van. Visszatért a hegy tövében szerénykedő faluba, és megvett egy csinos hosszúházat a paplak mellett. Ott lakik a két gyerekével. Hogy az anyjukkal mi lett, arról még a legjobban értesült öregasszonyok sem tudtak biztosat mondani a szombati piacon – talán össze sem voltak házasodva.

Két helyes kis kapucsínógyerek, ahogy apus nevezi a félvéreket. Őket vitte reggel az iskolába, amikor szélesen mosolyogva kiintegetett neki az autó ablakán.
– Vajon tudnám őket szeretni? – fordult meg a fejében.
Lassan meregette át a fazékba a bodzaszörpöt.
Két kis veréb röppent a veranda kitaposott kövezetére, hogy egy pillanat múlva boldogan csicseregve továbbálljanak a kert irányába.
– Még mindig milyen jóképű! – sóhajtott önkéntelenül.

Éppen akkor telepítette az elárusító standot a kapu elé, a csinos “Termelői méz és szörp” felirattal, amit a télen festett a megkopott régi helyett.
Misinek a levendulaméz ízlett mind közül a legjobban. Még a piros nyakkendője is ragadt az aranyosan áttetsző cseppektől, amelyek a vajaskenyeréről csöpögtek megállíthatatlanul. Mindez az úttörőavatás napján történt, az iskola izgatottan zsongó aulájában, ahová Apus vitt kóstolót az összes fajta mézéből. A levendulás volt a legnépszerűbb.
Kellene még belőle vinni a standhoz pár üveggel, határozta el.

Végre az utolsó csepp bodzaszörp is belekerült a fazékba. Felállt, hogy megszabaduljon a szűrleménytől csöpögő vászontól, s kezét alá tartva belépett az árnyas konyhába.

Talán megáll majd itt délután, iskolába menet, hogy vegyen abból a híres levendulamézből. Addigra a szörpöt is beletöltögeti majd az előkészített palackokba.
Egy pillanatnyi elmélkedés után levett a kredencről két szép üvegpoharat, és egy régiesnek ható, levendulamintás fatálcára helyezte őket.

 

Ez és még számos hasonló történet olvasható a hamarosan megjelenő novelláskötetben!

 

Tarts velem Facebook oldalaimon is:

Kávé és krémes:
https://www.facebook.com/KaveEsKremes?fref=ts

Velencei Rita:
https://www.facebook.com/pages/Velencei-Rita/1488429234781657?fref=ts

 

 

Író-olvasó találkozó Sukorón

20160226_164953-e1456750731580-576x1024_renamed_2355
image-896
A tavaly novemberben felavatott sukorói könyvtár és borház első rendezvénye volt 2016. február 26-án az az író-olvasó találkozó, melynek meghívott vendége én voltam a Kávé és krémes című regényemmel (ezúton is köszönöm nekik a lehetőséget és a szervezést!). A résztvevőket stílszerűen kávéval és krémessel kínálták. Beszélgetőtársam Adorján Ágnes volt, és elhangzott néhány részlet is a regényből.

Az elhangzott beszélgetésből idézek az alábbiakban.

– Ki a kedvenc mellékszereplőd, és miért pont ő?

– Nagy kedvencem Terka néni, Annamari minden lében kanál nagynénje, aki mindig képes bonyolítani a környezete életét.

Lássunk erre egy rövidke példát a regényből!

  Anyu nővére világéletében kilógott a családból. Egy időben Tarka néninek hívtam magamban, mert olyan holmikban járt, amilyeneket egy mexikói arapapagáj is elirigyelhetett volna tőle. Amikor megözvegyült, elkezdett diszkóba járni. Ötvennyolc évesen!
– Annamarcsikám – telepedett mellém a kanapéra Terka néni egy tányér gesztenyés bejglivel –, vegyél, aranyom. Olyan kis sovány vagy.
Külön jólesik, ha emlékeztetnek rá.
– Na, mi újság a fiúkkal? – vetette fel a következő kedvenc témámat. Nyilván mindent tudott, mert válaszra sem várva folytatta: – Épp most hallottam egy remek partiról, a sógornőm szomszédjának az unokaöccse, egy kiváló fiatalember… valami bonyolult keresztneve van, ejnye… nem jut eszembe… Talán Józsi? Igaz, hogy van most valakije, de az nem komoly. Nagyon neked való fiú lenne, aranyom, kedves, rendes, nagyon jóképű, találkoztam is vele a minap a sógornőmnél, van jó állása is, villanyszerelő vagy tévészerelő…? Már nem is tudom. Bárcsak össze tudnálak ismertetni benneteket, Annamarcsikám! Vegyél még egy szelet süteményt, olyan kis sovány vagy!
Aztán hirtelen felpattant, mintha bolha csípte volna meg, és Vilma nénit kezdte valamivel ostromolni.
Elnyammogtam a bejglimet, és azon morfondíroztam, vajon miért nem sorolják Terka nénit is a természeti csapások közé.

 

De szeretem a házsártos főnökasszony, Zsuzsa alakját is: az ő személyében kiírhattam magamból az utálatos emberekkel kapcsolatos élményeimet 🙂 . Annamari barátnői közül Kata és Vivien is közel áll a szívemhez: előbbi ezoterikus érdeklődése miatt, utóbbi meg azért, mert hozzá hasonlóan én is táncoltam flamenco tánccsoportban, jó pár évvel ezelőtt. Íme, egy bizonyíték ez utóbbira:

igen, itt a jobb oldalon én táncolok (Duende Flamenco Tánccsoport)
image-897

igen, itt a jobb oldalon én táncolok (Duende Flamenco Tánccsoport)

– Gondolkodtál azon, hogy másképp is befejezhetted volna a történetet?
– Nem, ilyen meg sem fordult a fejemben. A regény egy régebbi novellám alapján készült, a befejezésen nem akartam változtatni.

– Beszélgessünk egy kicsit Tibiről! Az ő szerepe egy konkrét személyt testesít meg, vagy a nagy szerelmi csalódások szimbóluma?
– Is-is. Volt egy konkrét személy, aki mintául szolgált Tibi alakjának megrajzolásához, de erősen színeztem rajta, az illető biztos nem ismerne magára 🙂 . Úgyhogy vehetjük szimbolikusnak is. Azt hiszem, a legtöbbünk életében akadt egy-két “Tibi”: lelépő, cserbenhagyó partner.

A Fejér Megyei Hírlap rövidhíre...
image-898

A Fejér Megyei Hírlap rövidhíre a rendezvényről

– A véletlenekben hiszel inkább vagy a sorsszerűségben?
– Szerintem az életben vannak sorsszerű dolgok: találkozások, körülmények, ezek sokszor véletleneken át érnek el hozzánk, tehát olyan események által, amelyeket előre nem láttunk, nem számítottunk rá. De ha valamit nagyon szeretnénk elérni, akkor gyakran azt is véletlenek által kapjuk meg. Ahogy ez a Kávé és krémesben is történik.

– Maradnál a romantikus vonalon, vagy tervezed kipróbálni magad más területen is?
– Az irányvonal, amiben el tudom képzelni magam, inkább a romantikus szóval jellemezhető. Nem a szirupos romantikára kell gondolni, ezek nőknek, nőkről szóló, többnyire humorban gazdag történetek. A világban úgyis épp elég elszomorító dolgot látunk, szerintem olyan könyvekre van szükség, amelyek szórakoztatnak és reményt adnak. Krimit például nem tudnék írni, azt írjanak helyettem mások! 🙂

 

A könyv boltokban egyelőre nem kapható, de megrendelheted itt!

Olvass véleményeket a regényről: Ti írtátok…

Kávé és krémes a Facebookon is:

https://www.facebook.com/KaveEsKremes?fref=ts

Mit tegyünk, ha nem enged el a könyv?

Szóval, mit tehetünk akkor, ha egy könyv nem akar elengedni?

Mit tehetnénk? Olvassuk csak tovább! 🙂

Főleg, ha tele van humorral, szerelemmel, romantikus kalandokkal, meglepő fordulatokkal és életre szóló tanulságokkal – mint a Kávé és krémes című, nőknek szóló regény!

Olvasóink visszajelzéseiből válogattam az alábbiakban…

 

coffee-983935__180
image-794
“Évek óta nem olvastam romantikus regényt, de ez annyira tetszett, alig tudtam letenni! Mindenkinek szeretettel ajánlom!” (Prech Katalin)

“Mivel már kétszer fent maradtam miatta éjjel fél 2-ig, mert nem engedett el, és másnap hulla voltam, az utolsó 100 oldalt félretettem valamikorra, amikor lesz időm egy szuszra végignyomni éjszakázás nélkül. 🙂 De tudom a végét, mivel kilyukadt az oldalam, beleolvastam. 😀

És még amit gondolok róla:
  • abszolút ráismertem a főhősnőben az akkori énemre, amikor én is hasonlóan kétségbeesetten kerestem a hozzám illő fiút (szerencsére jó régen volt)
  • példaértékű, amilyen könnyen a főhősnő el tudja engedni a nem hozzá való férfiakat, sokat tanulhatnak belőle a társra vágyók
  • nagyon szórakoztatóak benne a hasonlatok, a véletlenek, és a végén a csattanó 😀

Várom a könyv folytatását.” (Szalkainé Tímea)

 

“Kedves Rita!

Élek a felajánlott lehetőséggel és megrendeltem e-book formátumban a könyvedet. Beleolvastam és kíváncsivá tettél. Ezt akár nagy piros pontnak is tekintheted egy “finnyás”? könyvtárostól, akinek a kortárs magyar irodalom Esterházyt és Darvasi Lászlót jelenti. :)” (Bana Éva)

… és ugyanettől az olvasótól, három nappal később:

“Kedves Rita!

Tegnap elolvastam a könyvedet – nem is csináltam mást – nem tudtam abbahagyni. Jár Neked az óriási piros pont! Rendkívül szórakoztató, humoros, jó írás.

Nemrég olvastam egy Frei Tamással készített interjúban, aki azt mondja: Ma már mozis technikákkal kell regényeket írni, látnia kell egy belső filmet az olvasónak a lelki szemei előtt. A regényed nekem ilyen volt. Ismertem a szereplőidet, éreztem a hol ilyen, hol olyan hangulatot, láttam a nyüzsi-büzsi életet a B.Ábelben, stb. Tetszik a stílusod és főként az, hogy nincs egy fölösleges mondatod sem.

Évkezdésnek jólesett ez a laza, vidám, kiváló regény. Köszönöm!
Érdeklődve várom következő könyved.
Sok sikert kívánok Neked!
Üdvözlettel; Éva
Igazán sajnáltam, hogy mellékletként nincs egy darab krémes sem az írásod mellett! :)”

 

Itt olvashatsz bővebben a regényről: Kávé és krémes

 

Az ünnepek alatt sikerült kiolvasni a könyvet. Nagyon tetszett, vicces volt. Kölcsön is adtam a nagylányom barátnőjének. Szerintem tanul belőle.” (Bödő Viki)

“Kedves Rita!
Nagy-nagy gratulációmat küldöm!
A regényed tetszett, már a végére is értem. Csak azért nem hamarabb, merthogy azért dolgoznom is el kellett közben menni..:)
Köszönöm még egyszer a lehetőséget az olvasásra, imádtam!” (Kálló-Helmeczi Zsuzsanna)

“Kedves Rita!

Nagyon sok szeretettel gratulálok könyvedhez.

Két nap alatt elolvastam (alig tudtam letenni!) a regényedet. Bár sohasem voltam szingli – húsz évesen férjhez mentem az én Tibimhez és azóta is együtt élvezzük a „kávé és krémes” néha keserű, de a végén mégis mindig édes életünket – ennek ellenére bele tudtam képzelni magam Annamari és a többi leányzó „férjkeresési” szituációiba.

Élveztem a humorral fűszerezett részeket. A lajhárral keresztezett reumás csigát pl. megpróbáltam elképzelni, jókat nevettem.

A Zsuzsa nevű főnökasszonyt sajnos száz százalékban mintha az én volt főnökasszonyomról mintáztad volna, (rémálmaimban se jöjjön elő) és természetesen mi is cincogtunk, ha végre kitette a lábát az iskolából.

Szóval nagyon örülök, hogy elolvashattam regényedet. Még egyszer gratulálok , további sok sikert és sok új könyvet kívánok Neked (természetesen nekünk is)!

Ui: Én is imádom a capuccinót és a krémest is, sőt sütni is szoktam! Minő véletlenek!” (Retkesné Panni)

 

 

Itt juthatsz hozzá a saját dedikált példányodhoz: http://www.velenceirita.hu/megrendeles/

 

Tarts velem és Annamarival Facebook oldalaimon is:

Kávé és krémes:
https://www.facebook.com/KaveEsKremes?fref=ts

Velencei Rita:
https://www.facebook.com/pages/Velencei-Rita/1488429234781657?fref=ts

A thébai és a gyógyír (novella, szórakoztató irodalom)

egypt-945311_960_720
image-836
Képzeljük el, hogy az ókor fényes ege alatt egy egyszeri thébai alattvaló emelgeti saruit egy impozáns épület irányában, hogy az éktelenül tűző egyiptomi nap, meg lelke búja elől menedékre leljen. Belép a hűs oszlopok közé, tisztelettudóan köszön, olvasójegyét – egy aprócska papiruszszeletet – átnyújtja a könyvek őrzőjének, s ekképpen szólítja meg az érdemes férfiút:

-Mondja, ó könyvek tiszteletreméltó őre, van-e önöknél olyan papirusztekercs, ami a magamfajta igényes olvasónak szellemi és lelki táplálékul egyaránt szolgálhat?

Az ősz  szakállú öreg készségesen pillant fel gyékényből font zsámolyán.

-Kegyed talán nem látta bejövet cégünk jelmondatát? Ez esetben szíveskedjék a bejárat fölé pillantani.

Ha ekkor hősnőnk visszalépdel az ajtónyílásig, és – a napszúrást kockáztatva – kitekint az ég felé, azt láthatja, hogy a fáraó szorgos írnokai ezt a három szót vésték a gondosan munkált homokkőbe: Gyógyír a léleknek!

Mivel a mi thébaink figyelmes perszóna, ezt a kis plusz sétát megspórolta magának, s ekképpen válaszolhat a könyvtárosnak:

-Igen, ismerem a szlogenjüket, és pontosan ezért is vagyok itt.

Az öreg elégedetten mosolyodik el hosszú szakálla fölött: végre egy ügyfél, aki tudja, mit is akar.

-Nekem, kérem, olyan irodalomra van szükségem, ami a napi robot után segít kikapcsolódni, elszórakoztat, és magányosságom bús felhőit is eloszlatja. Mit ajánl?

A könyvtáros sivatagi széltől barázdált arca némi zavarról árulkodik.

-Nálunk minden sikerszerzőt megtalál: Arisztotelészt, Arisztophanészt, Szophoklészt, Euripidészt, Platónt, Plutarkhoszt; Róma és a provinciák bestsellereit: ifjabb Pliniust, Marcus Aureliust, Tomaszfreiuszt…

-Oziriszre és Íziszre! Azt reméltem, hogy a modern szépirodalom gyöngyszemeit is megtalálom maguknál! Elvégre ez a Thébai Nagykönyvtár, vagy mi a szkarabeusz!

-Nézze, hölgyem – igazgatná meg orrán a szemüveget, ha már feltalálták volna -, a papirusztekercsek temérdek helyet foglalnak, már így is komoly helyhiánnyal küzdünk. De Platón dialógusai és a Párhuzamos életrajzok is igazán kellemes kikapcsolódást nyújtanak…

A hölgy morcosan nyúl az asztalon pihenő olvasójegyért, és megvető tekintettel veti hátra a fejét.

-Csupa férfiszerző! Semmi izgalom, semmi romantika, semmi szerelem meg kacagás! Még hogy gyógyír a léleknek! Hah! Ide se jövök többet, Oziriszre!

Az agg könyvtárnok sajnálkozással tekint a szaporán távolodó, fehérbe burkolt nőalak után, s mi mélyen egyet tudunk érteni vele, midőn úgy vélekedik: ez nem épp dicsérendő elhatározás – Szophoklész és ifjabb Plinius veretes szövegei kitűnő időtöltést biztosítanak, s valóban épületes olvasmányok.

A thébai hölgyet ugyanakkor azzal biztatjuk, hogy már csak pár ezer évet kell várnia – hacsak Ré földi leszármazottjának felkent papjai ki nem olvassák a szent feliratokból az időutazás titkát -, s jobbnál jobb szórakoztató női regényekből válogathat majd kedvére – mint amilyen például ez is: Kávé és krémes…

 

Tarts velem Facebook oldalaimon is:

Kávé és krémes:
https://www.facebook.com/KaveEsKremes?fref=ts

Velencei Rita:
https://www.facebook.com/pages/Velencei-Rita/1488429234781657?fref=ts

 

Kávé és krémes – regényrészlet 19.

chocolate-639209__180
image-812
Újabb részlet a Kávé és krémes című romantikus regényből

(Az előző részt itt olvashattad, az elsőt pedig ide kattintva találod.)

Az előzményekben kiderült, hogy Annamari olykor modellt áll reklámcélú fotók kedvéért…

Amíg csevegtünk a lányokkal, egy újdonsült ismerős lépett oda hozzám.
– Annamari! Ugye, így hívnak? – szólított meg Győző. – Ráérsz egy percre?
– Természetesen – feleltem.

Pár lépést eltávolodtunk a többiektől.
– Mondd csak, mennyire tudsz olaszul?
Először az ugrott be, hogy Luigitól vehetnék pár leckét, bár egy ilyen felvetést csak félreérteni lehet.

– Talán tizenkét szót – vallottam be őszintén.

– Az elég – válaszolta Győző lezseren, majd így folytatta: –Láttam a portfóliódat. Ha gondolod, el tudok intézni neked egy milánói fotózást.

Alig hittem a fülemnek. Annamari – és Milánó???
Ezt már nevezem!
Hej, ha Tibinek ezt elmesélhetném…!

A pasas valamit hablatyolt a milánói divatvilágról, kicsit összefüggéstelenül, legalábbis nekem úgy tűnt. Persze az is lehet, hogy izgalmamban átmenetileg károsodott a szintaktikai felismerő képességem (Keti ezt a kifejezést szokta használni).

Megalapozott gyanúm szerint kissé bárgyún nézhettem ki a fejemből, pedig nagyon igyekeztem felfogni, mit jelenthet egy ilyen lehetőség a modellkarrierem felvirágoztatása szempontjából. Először is, szabit kell kivennem. Zsuzsa nem fog örülni, de kit érdekel! Talán hamarosan fel is mondok abban a Bábel tornyában, úgyis elegem van már az undok, kötekedő stílusából! Rám a kifutók várnak, címlapok és rengeteg hódoló (talán hercegfiak is), aztán Milánó után Párizs, London, New York… És hát, rengeteg pénz is, persze, meg ékszerek, ruhák, kocsik, egzotikus nyaralások, világhírnév… Reszkess, Naomi, Cindy, Claudia – jön Annamari Toth!

– Te meddig maradsz még terveid szerint? – kérdezte Győző, Rolex márkájú karórájára pillantva.
Visszatértem a jelenbe.
– Mennyi is az idő? – kérdeztem vissza, lebucskázva egy rózsaszínű felhő tetejéről.
– Fél kilenc múlt. Ha mostanában indulnál, szívesen hazaviszlek.

Kicsit sok volt már a nyüzsgésből, hirtelen vágyakozni kezdtem a fotel nyugalma után.
Igent mondtam az ajánlatra, aztán gyorsan elköszöntem pár ismerőstől.

Győző a kapuban várt rám. Rögtön a bejárat mellett parkolt egy olasz rendszámú fehér Alfa Romeo, amelynek az ajtaját most kinyitotta előttem, én pedig elhelyezkedtem az anyósülésen.

– Merre laksz? – kérdezte, miután beült a volán mögé.
– A kertváros felé, Liliom utca. A körút elején, a múzeumnál érdemes balra kanyarodni, arra lesz a legrövidebb az út.

Elindultunk. Valamelyik olasz énekesnő kellemes hangja töltötte be az utasteret.

Ez hihetetlen, gondoltam magamban. Eljutok Milánóba! Perfekt leszek olaszból, és hülyére keresem magam a sztárgázsimból…!

Elhagytuk a múzeumot, a kereszteződést, és Győző nem kanyarodott el balra.
(…)

 

Tovább is olvasnád?

Ha kíváncsi vagy, hogyan alakul tovább Annamari, Luigi és a B.Ábel Nyelviskola további sorsa, olvasd el a teljes regényt!

Itt juthatsz hozzá a saját dedikált példányodhoz: http://www.velenceirita.hu/megrendeles/

 

Tarts velem és Annamarival Facebook oldalaimon is:

Kávé és krémes:
https://www.facebook.com/KaveEsKremes?fref=ts

Velencei Rita:
https://www.facebook.com/pages/Velencei-Rita/1488429234781657?fref=ts

Kávé és krémes – regényrészlet 18.

 
Cloud 1 (1)
image-810

Újabb részlet a Kávé és krémes című romantikus regényből

(Az előző részt itt olvashattad, az elsőt pedig ide kattintva találod.)

– Helló, Annamari! – köszönt Juli a telefonba, valamikor három óra felé. – Túl vagy már a randin?
– Még nem – sóhajtottam, és újból görcs állt a gyomromba.
– Biztos jó lesz! – bátorított. – Na, de azért hívlak, mert egy új lovagod jelentkezett nálam.

Micsoda? Hogy új lovag? És az enyém? Ez tökéletesen irrealisztikusan hangzott.

– Ödönnek hívják a fazont, újságíró. A kiállításmegnyitón futottam össze vele, tudod, ahova együtt mentünk, még decemberben. Na, szóval a pasas most felhívott, hogy szeretne megismerkedni veled, és megadnám-e neki a számodat. Megadhatom?

Úgy éreztem magam, mintha álmodnék. Ilyen egyszerűen is mehet a pasizás?!

– Igen, persze – hebegtem –, de azért mondhatnál róla valamit. Hogy néz ki?
– Hát, szerintem nem rossz bőr. Még abból az időből ismerem, amikor egyik fotózásról a másikra szaladgáltam. Szerintem normális pasas. Harminchat éves, de huszonnyolcnak néz ki.

Aztán Juli elköszönt, s én magamra maradtam a gondolataimmal.

Teljesen elképedtem azon, hogy valaki – egy férfi! – egy teljes hónapja rólam ábrándozik, és nekem még csak fogalmam sem volt erről…
Mindazonáltal az Ödön névről nekem mindig egy kövér, kopaszodó bácsi képe ugrik be (egész véletlenül anyuékkal szemközt lakott valaha egy ilyen Ödön bácsi). De, egye fene, ha ő lenne az Igazi, én hajlandó vagyok felülírni ezt a képet.

Végül, mintegy a nap megkoronázásaként, Luigi is tiszteletét tette nálunk.
Valószínűleg nem egészen úgy reagáltam rá, mint ahogyan várta, s ennek hangot is adott.
– Annamari haragszik Luigira – mondta Verának, jó hangosan.
– Úgy találod? Nekem eddig nem tűnt fel.

Mindketten rám néztek.

– Elnézéseteket kérem, de mennem kell, sietek – válaszoltam a kérdő tekintetekre, és lekapcsoltam a gépemet.
– Látod? – folytatta Luigi, szélesen gesztikulálva. – Úgy tesz, mintha nem is ismerne. Talán megbántottam őt, Vera?
– Nem gondolnám – vélekedett Vera, és rám sandított.
– Pedig biztos haragszik, nézd, rám se néz – folytatta Luigi sértett hangon, még mindig Verának.

Ránéztem. Nem volt ötletem, mit válaszoljak neki. Összeszedtem a holmimat, és a fogashoz léptem.

– Szólna valamit, signorina? – próbálkozott ismét, és (ki tudja, miért) felém nyújtotta a karját.
– Hagyd, siet, randira megy – dobta be Vera (és tuti, hogy szándékosan!).
Meghatározhatatlan érzelemegyveleg tükröződött Luigi arcán.
Vettem a kabátom, elköszöntem, és eljöttem.

Amint a Szantorini Kávézó közelébe értem, óriásit dobbant a szívem.
Mintha Tibit láttam volna a bejárat előtt ácsorogni.
(…)

 

Tovább is olvasnád?

Ha kíváncsi vagy, hogyan alakul tovább Annamari, Luigi és a B.Ábel Nyelviskola további sorsa, olvasd el a teljes regényt!

Itt juthatsz hozzá a saját dedikált példányodhoz: http://www.velenceirita.hu/megrendeles/

 

Tarts velem és Annamarival Facebook oldalaimon is:

Kávé és krémes:
https://www.facebook.com/KaveEsKremes?fref=ts

Velencei Rita:
https://www.facebook.com/pages/Velencei-Rita/1488429234781657?fref=ts

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom

Honlap alap: WordPress ---- Sablon: Giftidea WordPress Theme ---- Készítés, működési támogatás: Egeszseghonlapok.hu