Ebben a témában készült írások: könyvek

Rendhagyó könyvtörténet

A könyv (nyomtatott papírkönyv) az UNESCO meghatározása szerint: Olyan, szövegből és ábrából álló, fizikai (papír) információhordozójú, nem periodikus (irodalmi vagy szakmai célú) publikáció, amely 49 vagy több oldalból áll, terjedelmi szempontból a borítót nem számítva. (Wikipédia)

A könyv története nemcsak régi, de olykor igen kalandos is volt, bizonyíték erre az alábbi összeállítás 🙂

image-1940
– A világ legrégibb ismert könyve egy Kr. e. 3350-ből való papirusztekercs, amelyet az egyiptomi Thébában, egy sírban találtak (Prisse-papirusz), és a helyes viselkedésről szól.

– A 16-18. században komoly tudósok sora állította, hogy az első könyvet Ádám írta – mégpedig nem is csak egyet, hanem tizenkettőt: köztük a teremtés történetét, ábécés könyvet, próféciákat, zsoltárokat, valamint az Ádám-család családfáját… Éva sem maradt el sokkal hitvestársa mögött, mert neki is tulajdonítottak egy evangéliumot és egy próféciát. Sajnos maguk az irományok sohasem kerültek elő.

Már az ókori görögök is szerették a romantikus-kalandos füzetregényeket. A történetek azonos sémára épültek: a gyönyörű szép, ámde szegény (talált gyerek) leány és ifjú szerelmesek, de elszakadnak egymástól, és sok viszontagság után, kalóztámadástól és rabszolgasorstól megmenekülve végül egymásra találnak – a végén az is kiderül, hogy mindketten gazdag család sarjai.
A Tiffany, Romana, Júlia füzetek irodalma tehát nem modern kori találmány.

És megszületett a nyomtatott könyv…

– A barokk időkben igen kedvelték a minél hosszabb címeket, amelyek akár az egész címlapot beborították. A legterjengősebb címmel talán William Prynne Londonban, 1633-ban kiadott műve büszkélkedhet a maga 43 sorával.

– A cirkalmas stílust kedvelő időkben maguk a címek is átestek a szükséges átalakuláson, így születhettek meg például ezek a figyelemfelkeltő művek:

Szellemi hálósapka, vigasztaló mondásokkal összevarrva.

Kapcsok és fűzőlyukak a hívők nadrágjára.

Magassarkú cipő azok számára, akik törpék az erényben.

Beöthy László: Puncs. Gyógyszerül unalomkór, adóssági mellbajok, nemfizethetési főfájások, bukásbani sántikálások s az egyenes lelkek kificamodásai ellen. (Az anekdotás könyvet Komáromban adták ki, 1853.)

– A világ leghosszabb előszavával Weislinger 1726-ban megjelent könyve dicsekedhet: a 618 oldalas műből 470 oldalt foglalt el.

– A kéziratos kódexek idején nem létezett még szerzői jog, s hogy a művet ne másolják vagy hamisítsák, a szerző a könyv előszavában megátkozta a bitorlókat és hamisítókat.

– Sajtóhibák azóta léteznek, mióta nyomtatott könyvek. A kezdeti időkben minden példányon kézzel javították ezeket, később a könyv végén, Errata gyűjtőcím alatt sorolták fel a sajtóhibákat. A könyvtörténet legterjedelmesebb hibajegyzékét Aquinói Szent Tamás Summájának 1578. évi kiadásában találhatjuk meg: 108 oldalra rúg.

– A kézzel írott könyvekben is akadtak leírási hibák, ezek miatt a másoló a könyv végén kérte az olvasó elnézését. 🙂

– A legkülönösebb naplót talán Restif de la Bretonne írta, pontosabban véste kőbe, mégpedig a párizsi Saint Louis sziget hídjának gránitköveibe, amelyek azóta sajnos már nem találhatóak meg eredeti helyükön.

“A könyv gyógyszer, a könyvtár patika”

– Az angol Edward Bulwe The Caxtons című, 1849-ben írt regényében olvasható az a javaslat, hogy a könyveket betegségek szerint kellene osztályozni. Náthára ugyanis legjobbak a könnyű olvasmányok, lelki bajok esetén az életrajzok, komoly lelki csapások esetén szellemi munkával kell megerőltetni magunkat. Pénzügyi gondokra verseket ajánl, hipochondereknek útleírásokat.

A könyv tényleg lehet gyógyszer? Ki tudja, meglehet. Talán ez magyarázza, hogy a könyvek között élő emberek: a könyvtárnokok, könyvkereskedők, kiadók, irodalomtörténészek és tudósok egy 1900-ban megjelent tanulmány szerint magasabb kort érnek meg.

(Forrás: Ráth-Végh István: A könyv komédiája, Nényei Pál: Az irodalom visszavág)

Az év legjobb olvasmányai

Sokan írnak Top5 listákat az olvasmányaikból, én is kedvet kaptam, annyi különbséggel, hogy képtelen voltam öt könyvnél megállni 🙂

Íme, egy teljesen szubjektív lista azokról a könyvekről, amelyek a leginkább tetszettek nekem 2018-ban. Vannak köztük vadonatúj és egészen régi művek is. Remélem, hogy Ti is találtok köztük új kedvenceket!

Emri Nórától a Szerelmem, Kefalónia és az írónő másik regénye, a Vissza Korfura is teljesen magával ragadott. A legjobb szerintem zimankóban olvasni, mert nem csupán a történetek helyszíne, de a romantikus bonyodalmak és a finom humor is átmelegítenek 🙂

C. Dickens: Copperfield Dávid. Gárdonyi Géza igen nagyra tartotta Dickenst karakterrajzoló képességéért. Valóban teljesen beszippantja az olvasót a történet már a legelső oldalon, és csak ámulunk, milyen színes, erőteljes és szórakoztató karakterek mozognak előttünk – az én legnagyobb kedvenceim egyértelműen Betsey Trotwood és Dick úr lett.

Marina Fioratót ebben az évben fedeztem fel magamnak, a Beatrice című regénnyel, ami a Sok hűhó semmiért lapjain megismert Beatrice és Benedek történetét fűzi tovább, egészen pazar kiállításban. Amint a könyv végére értem, azonnal el is kezdtem újra – ilyesmi pedig ritkán fordul elő velem.  A muránói üvegfúvó című regényt egyszerre találtam rémisztőnek és lebilincselőnek. A 17. századi Velencében játszódó, krimibeillő jelenetek mellett izgalmas mai románcnak is tanúi lehetünk. Az írónő további regényei már várakoznak a polcomon 🙂

P. G. Wodehouse-tól sok regényt olvastam már, idén került a kezembe Az életművész címet viselő elbeszéléssorozat, ami egyértelműen a legjobban sikerült művei közül való. Ilyen sokat, azt hiszem, legutóbb a Golfőrültek történetein kacagtam 🙂

Julianne Donaldson: Edenbrooke és Blackmoore című regényeit egyszerűen lehetetlen letenni. A romantika kedvelői számára mindenképpen kötelező mindkét történet, amelyek szinte filmszerű részletességgel peregnek a szemünk előtt. Rekordidő alatt kiolvastam!

Nicky Pellegrino Olaszország, szeretlek! című regénye bizony megríkatott. Annyi szív és érzelem van benne, hogy ha nem Itália adná a történet hátterét (legtöbbnyire, mert van egy angliai rész is), akkor is ugyanolyan élvezettel merülne bele az olvasó. Igazi emberek igazi szenvedélyei, botlásai, reményei. Kénytelen voltam az éjszakai pihenésem egy részét is feláldozni, mert a könyv nem bírt kiesni a kezemből!

A végére hagytam még három szerzőt, akik mindenképpen megérdemlik, hogy megemlítsem őket ebben a cikkben. Susan Vreeland (A jácintkék ruhás lány), Rebecca Stonehill (A lány és a nektármadár), Santa Montefiore (A ház a tengernél) mesteri módon fűzik a szavakat és a történetük szálait – szem nem marad szárazon. Azoknak ajánlom őket, akik jól bírják, ha egy olvasmány összetöri a szívüket (én sajnos nem tartozom ebbe a táborba, így a továbbiakban inkább csak a könyvborítóikat fogom megcsodálni).

Jó olvasást mindenkinek 2019-re is! 🙂

Sorsforgácsok – interjú Németh Krisztinával

Németh Krisztina nevével akkor találkoztam először, amikor a Rejtelmes karácsonyok című kisregénygyűjtemény történeteit olvastam. Fiatalos, könnyed és szellemes a stílusa, de komoly témákról is lebilincselően tud írni. Ismerjétek meg az írónőt! 🙂

image-1947
– Mi volt az első történet, amit megírtál?

– Talán tizenkét éves lehettem. Elhatároztam, hogy én most aztán krimit írok. Leültem egy vonalas füzet mellé és körmölni kezdtem: Valahol Angliában, egy hosszú kabátos férfi, sietős léptekkel egy parkon megy át. A hó térdig ért, és a bokrok mögül megvillant két szem. Eddig jutottam, mert nem tudtam, hogy ki fog megölni kicsodát, és miért? Szóval ezt elvetettem, de az érzés, hogy valamit írni akarok, ott maradt bennem. Később inkább csak fejben formáltam sztorikat, hogy egyszer majd… 2015-ben aztán rátaláltam Nádasi Krisz karácsonyi kisregénypályázatára, amire egy hónap alatt összerántottam egy kb. száz oldalas történetet. Akkor a toplistáig jutottam, a könyvbe nem kerültem be, de egy hatalmas tapasztalással lettem bölcsebb: ha nem győzöl, az nem jelenti azt, hogy nem is nyersz. Én nyertem azzal, hogy megismertem rengeteg írót, és írást szerető embert, ami aztán a későbbi hozzáállásomat gyökeresen megváltoztatta. A pályázatra beadott kisregényem 2016-ban a Rejtelmes karácsonyok című antológiába Révállomás, New York címen kiadásra került, Nádasi Krisznek köszönhetően.

– Mesélnél valamit magadról? Mivel foglalkozol, amikor éppen nem írsz? Vannak hobbijaid?

– Szombathelyen élek párommal és huszonnégy éves lányommal, aki épp most próbálkozik kilépni a nagy életbe. A fiam a nyáron nősült meg, izgalmas, boldog időszak volt ez. Civilben egy ausztriai hotelben dolgozom, konyhán. Nagyon szeretem, és ez annak köszönhető, hogy esténként a látványkonyhán dolgozom, ahol kapcsolatban vagyok az emberekkel, lehet beszélgetni, társalogni. Ez vagyok én. Ha csak főznék, az nem lenne ennyire izgalmas. Hobbim? Mi más, mint az írás, de emellett elmaradhatatlan a sport. Kell a szellemnek, hogy néha teljesen kipurcanjon a test.

– Mit jelent számodra az írás?

– Amióta a gyerekek kirepültek, valamiféle hiánypótlás. Alkotni valamit, amivel aztán másokat megörvendeztethetek, kellemes, vicces percekkel vagy éppen mély mondanivalókkal. Éppen milyen kedvem van. Néha úgy érezem, hogy egy-egy messzi tájon játszódó írásommal szinte elrepítem oda magam, így valahol egy kis utazás is nekem. Élünk egy életet, de közben milliónyi más kaland várhat ránk. Nos, én az írásaimmal ezeket a kalandokat élem át.

– Honnan inspirálódsz? Sok személyes élmény van az írásaidban?

Szeretem a valós történeteken alapuló sztorikat. Régi vagy épp ma játszódó, az mindegy. Átélni, megérteni mások küzdelmeit vagy hatalmas élményeiket mindig nagy kaland. Izgalmas leírni úgy egy történetet, hogy közben ismered a főszereplőt, vagy a helyszín, ahol a történet játszódik, ismerős. Ugyanakkor megvan az nehézsége, hogy nem lehet csak úgy egyszerűen leülni a gép elé, és hagyni a képzeleted szárnyalni. Komoly kutatómunkát, rengeteg beszélgetést, utána járást igényel. De így lehet hiteles.

– Van saját írói zugod, ahová elvonulsz? Hogyan teremtesz magadnak optimális hangulatot az íráshoz? Mikor van időd írni?

– Amikor az első kisregényemet írtam, senki nem tudta a családból. Hazaértem a munkából éjjel tizenegy órakor, és volt, hogy hajnali kettőig írtam. Ez azóta sem változott. Ha szabadnapos vagyok, akkor szakítok pár órát, de maradnak az éjjeli órák. Fárasztó, de akkor van csend, akkor tudok igazán kikapcsolni. Brazília meg saját halottjának tekint majd, ami a napi kávéfogyasztásomat illeti… Saját zugom nincs, de épp kialakítás alatt áll, mert az egy nagy álmom.

– Kik a példaképeid, kedvenc szerzőid?

– Kiemelni nehéz bárkit is. Vannak nagy klasszikusok, mint Rejtő Jenő, Agatha Christie, vagy Vavyan Fable, de mint a zenében, itt is mindenevő vagyok. Kivéve a nagyon horrorisztikus, nagyon parázósakat, azokat nem szívesen olvasom. Oka csak az, hogy utána veszettül félek, és kizárt dolog, hogy sötétben akár csak egy pohár vízért is kimenjek. Így inkább hanyagolom ezt a stílust. Az utóbbi idők nagy felfedezettje számomra Khaled Hosseini. Nem csak könyvei, de maga az ember is fantasztikus, tanulhatnánk tőle. Műveiben rengeteg válasz van olyan kérdésre, melyeket talán fel sem merünk tenni. Pedig aktuális, és elkerülhetetlen. A mai kortárs írókat pedig nagyon nagyra tartom. Leginkább azt, szeretem ebben a „társaságban”, hogy elenyésző esetben futok bele szakmai féltékenységbe. Támogatják, segítik egymást, és ez jó. Például te azzal, hogy velem csinálsz riportot, vagy Bogár Erika és T. C. Lang, akik a novelláskönyvemben sok segítséget nyújtottak. Öröm lesz, ha köztük tudhatom magam.

– Min dolgozol most?

– Jelenleg épp az előbb említett novelláskötet véghajrájában vagyunk. Sorsforgácsok címmel fog megjelenni. Kilenc változatos témájú novellát, és egy romantikus kisregényt tartalmaz. Fura ez tőlem, mert a kifejezetten romantikus témájú írások távol állnak tőlem, de ez most kikívánkozott belőlem. Azért a romantika mellett van egy másik vonala is. Egy novellás könyvnek épp az a fő tulajdonsága, hogy apró pici történetekkel szórakoztatja az olvasót. Utazás közben, hosszú várakozás közben, nyaralás alatt, vagy ha csak nincs időnk egy többszáz oldalas könyvbe belekezdeni. Én jobb szeretném, ha az emberek kezéből a mobilokat kiütnék a könyvek. Kezdje ezt bárki egy novellás könyvvel. Én nagyon szeretem őket. De ha ezt a könyvet elengedtem, akkor folytatom a már egy éve megkezdettet, ahol egy igaz történetet dolgozok fel (picit felturbózva). Egy menekült fiú történetét. Egyelőre a többi még titok.

– Ha kívánhatnál valamit a jó tündértől, mi lenne az?

– Most sokan felnevetnek, de egy elcsépelt, világszerte ismert közhely lenne az: világbéke. Mondom ezt anélkül, hogy szépségkirálynő lennék. De gondoljunk bele. Hova halad ez a világ? Ijesztő, néha már-már reménytelen dolgokat hozó irányba. Békében, nyugalomban élni mindennél fontosabb lenne. Elsősorban nem miattunk, hanem a gyerekeink, unokáink miatt.

 

Krisztina írásait elérheted a Facebookon:

https://www.facebook.com/profile.php?id=100010818523421

https://www.facebook.com/nemethkrisztiwrites/

 

 

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom

Honlap alap: WordPress ---- Sablon: Giftidea WordPress Theme ---- Készítés, működési támogatás: Egeszseghonlapok.hu