Tomcsik Nórával már készítettem korábban is interjút. A fiatal írónő nemrégiben már a 3. kötettel jelentkezett A változások kora regényfolyam olvasói számára, és ahogy az első két könyv, úgy ez az újabb regény, Az új idők hősei is letehetetlen olvasmányélményt ígér!

– Hogyan jellemeznéd a stílust, amelyben a regényeidet írod?

– A stílusomat még sosem próbáltam meghatározni. Szeretem a realista regényeket, és igyekszem én is ezt a vonalat követni.
Sokan mondják, hogy olvasás közben filmszerűen peregnek le előttük az események. Valószínűleg ez onnan maradt, hogy eredetileg a filmes világban képzeltem el magam, és az írás terén is a forgatókönyvhöz való ismereteket sajátítottam el elsősorban. Most már tudatosan játszom ezzel. Nagy hangsúly van a dramaturgián, azon, hogy mikor és hol vágok el egy-egy fejezetet, szeretek játszani a szöveg ritmusával, mint amikor a vágó összerak egy jelenetet.
Szerintem a stílusom még messze nem kiforrott, de ez a filmszerű elbeszélésmód nagyon közel áll hozzám.

– Kiknek ajánlod A változások kora regényfolyamot?

– A változások kora alapvetően öt fiatal felnőtté válásáról szól, a történelmi idő csak a színtér, sok küzdelem, belső harc szimbolikus, amivel a korunkbeli fiatalok is szembenéznek. Henryék naiv, öntelt vagy épp álmodozó kamaszokból válnak komoly felnőttekké. Közben megismerik saját démonaikat, gyengeségeiket, és a legnagyobb csatáikat önmagukkal vívják meg. Ha valaki vevő az efféle fejlődéstörténetekre, vagy a kalandregényekre, azoknak szeretettel ajánlom a könyveket.

– Mi vonzhat téged ehhez a korszakhoz, az 1. világháború körüli évekhez?

– Nem volt különösebb oka. Valahogy akkoriban, amikor nekikezdtem a történetnek, nagyon megindított a téma. Félek a háborúktól, ki akartam írni ezeket a félelmeket, értelmet találni a történteknek, tisztelegni a hősök előtt.
Szerintem a háború örök téma, mert mindkét világégés hatásai a mai napig meghatározzák a világot közvetve vagy közvetlenül. Ez olyasmi, amire emlékezni kell, tanulni belőle, legalább azt, hogy értékeljük jobban, hogy minden gond ellenére úgy élhetünk, hogy nem kell rettegnünk, harcolnunk vagy menekülnünk.

– Te személy szerint mennyire vagy benne a szereplőid karakterében?

– Nagyon. Tudatosan persze nem, vagyis csak egyetlen esetben játszottam ezzel, és csak később, amikor már a sorozat második, harmadik kötetét írtam, döbbentem rá, hogy mennyire benne vagyok a karakterekben. Henry nagyon hasonlít rám. A harmadik kötetben átélt belső csatái javarészt az én belső félelmeimből és küzdelmeimből születtek. Épp ezért ez a kötet különösen fontos, mert rengeteget adtam bele magamból. Persze a többiek is sok mindent örököltek tőlem. A világnézetemet például egyértelműen George testesíti meg, de az új, készülő regényemben főszereplő Borisz sem véletlenül készül írónak. Az ember szerintem elsősorban tudatosan vagy tudat alatt önmagából merít, aztán a közvetlen környezetéből.

– Mi ösztönzött arra, hogy fiatal nőként világháborús jeleneteket vess papírra, amikor írhatnál, mondjuk, romantikus könyveket is? Ez is menne neked, amint példa erre A baronet lánya című kisregényed.

– Mindig is a nehezebb témák érdekeltek. Ez meglátszik a könyves és filmes ízlésemen is. A könnyedebb történetek csak ideig-óráig kötnek le. Nagyon foglalkoztat az emberi lélek, és A változások kora írása közben rájöttem, mennyire izgalmas és tanulságos a történelmi események árnyékában élő emberek lelkének tanulmányozása. Rengeteget tanulok a kutatómunkák során, ha másért nem, hát emiatt megéri kitalálni ezeket a sztorikat. Azt gondolom, hogy sok mindent elnagyoltan, egy szemszögből látunk, emiatt előítéletesek vagyunk. A már megírt, és tervben lévő regényeim szereplői mindig a kor átlagemberei, akiknek a szemén keresztül láthatjuk az adott eseményeket.
Szerintem szükség van a történelmi regényekre, és a magyarok között jelenleg kevés író van, aki ezzel a zsánerrel foglalkozik, márpedig bőven akad izgalmas téma, és nem utolsósorban rengeteg tanulság.
A háborús, kegyetlen jelenetek írása pedig sajnos elkerülhetetlen ebben a műfajban. Eleinte nem is ment, nagyon féltem tőle. Viszont rá kellett jöjjek, hogy a finomkodás nem tesz jót, ha a realizmus határain belül akarok maradni, és el akarom érni a kívánt hatást. Persze figyelni kell, hogy ez ne legyen öncélú, a lelki dolgokra igyekszem a legnagyobb hangsúlyt fektetni, de ha valami véres és kegyetlen a valóságban, az a könyvben is legyen az.

– Nagy gondot fordítasz a hangulat megteremtésére. Hogyan készülsz fel írás előtt?

– Sokat hallgatok zenét, ami megadja a kellő hangulatot, filmeket nézek, hasonló témájú könyveket olvasok. Ha ez megvan, akkor a jeleneteket magamban nagyon sokszor lejátszom, mintha egy film lenne, és csak akkor írom le, amikor szinte teljesen olyan, amilyennek szerintem lennie kell. A hangulat megteremtése az egyik legfontosabb, ha nem sikerül megríkatni, megnevettetni, elborzasztani az olvasót, ha nem érez együtt a szereplőkkel, akkor valami nagyon nem sikerült.

– Mestere vagy a történetfűzésnek, hőseidet izgalmas bonyodalmakba kevered. Sokat töprengsz ezeken a kalandokon, vagy könnyedén jönnek?

– Van, ami egyik pillanatról a másikra jön, de akad, amit hetekig, hónapokig kell tervezni. A legújabb kötetet volt, hogy hónapokra félreraktam, mert nem állt össze, nem tetszett, és ilyenkor nálam az a bevált, ha egy időre szüneteltetem az írást. A dramaturgia az a dolog, amit teljesen tudatosan építek, ez az egyik legizgalmasabb az írásban. Olyan, mint megkomponálni egy zeneművet. Mindennek megvan a maga helye és ideje, az információkat megfelelően kell adagolni, semmi sem lehet céltalan. Minden, amit leírok, okkal van ott, és ha másképp nem, majd egy másik kötetben értelmet nyer. Szokásom, hogy imádok előre utalgatni, ami talán nem is mindig feltűnő az olvasóknak, de én elvezem az ezzel való játékot. Persze, amikor elkezdem az írást, nem mérek ki mindent kismérlegen, sokszor hagyom, hogy vigyen az ihlet, de azért szükség van a tudatosságra.

– Vannak kedvenc szerzőid, példaképeid?

– Tolkien számomra az etalon, az örök példakép. De nagyon szeretem Dickenst, és újabban Orwell is nagy hatást tett rám. Kosztolányi és Karinthy szintén a szívem csücskei, ha úgy 80-90 évvel ezelőtt élnék, folyton a kávéházakban kuksolnék, hogy egy szót válthassak velük.
A kortársak közül V. E. Schwab könyveit szeretem nagyon. Remekül fűzi a szálakat, csodálatos karakterei vannak. Nagyon inspiráló.

– Mi készül most? Mik a további terveid?

– Most egy második világháború alatt játszódó regényt írok. Két fiú, az orosz származású Borisz és a hitlerista apja ellen lázadó Franz barátsága kerül a középpontba, és a helyszín a náci Németország. Amikor kitaláltam ezt a történetet, nem gondoltam bele, mennyire meg fog néha viselni. Sokkal komolyabb, keményebb téma lett, mint az elején képzeltem. Ettől függetlenül azonban ez egy nagyon fiatalos könyv lesz terveim szerint. E/1-ben íródik, és az egész elbeszélésmód sokkal közvetlenebb lesz, mint A változások koráé.
Ezek után szeretnék nekilátni a sorozat negyedik kötetének, vannak tervben kiegészítő kötetek, egy regény az Amerikai Polgárháború idejéből, a Francia Forradalomból, de alakul a fejemben egy kicsit mai, kicsit könnyedebb történet is. Az, hogy mi valósul meg előbb, még sok mindentől függ, egyelőre sokat kell kutatni, inspirálódni, de egyelőre Boriszéké a főszerep.

Nóri könyveit megtalálod a Facebookon!