Ezzel a címkével készült írások: romantikus regény

A görög tájak szerelmese – interjú Emri Nórával

image-1786
Amikor Emri Nóra két regényét olvastam, odakint éppen márciusi tél tombolt hóval-széllel-mínuszokkal – és én mégis úgy éreztem magam, mintha egy napfényes görög szigeten nyaralnék. Ha szereted a humorral átszőtt romantikát, akkor Nóra neked is az egyik kedvenc szerződ lesz!

– Mi volt az első történet, amit megírtál?

Az első papírra vetett történetem biztosan valami állatmese lehetett, óvodás – kisiskolás koromban. Óvodás korom óta imádok olvasni és írni. Az első novellám a főiskolai újságban jelent meg, és Exupéry halálát mesélte el, természetesen a Kisherceg bevonásával.

– Mesélnél valamit magadról? Mivel foglalkozol, amikor éppen nem írsz? Vannak hobbijaid?

Munka, gyerek és írás mellett nincs sok szabadidőm, de amikor mégis akad, akkor olvasok, vagy sütök valamit. Most már leginkább a kisfiammal „kreatívkodok”, de kikapcsolódásként kipróbáltam például az üvegékszer-készítést, vagy a porcelán festést, egyszer még mackót is varrtam. Szeretek utazni, kirándulni is.

– Honnan jött a regényeid alapötlete?

Mindkét görög témájú regényem alapötlete nyaralás közben, a helyszínen született. A Szerelmem, Kefalónia vázlatát több év után vettem elő, és írtam meg. A Vissza Korfura pedig Perithiában született, egy kis taverna teraszán, ahol azonnal tudtam, hogy erről a helyről írni fogok. A leveleket ott már „láttam” fejben, csak a párhuzamos, mai történetet kellett hozzá kitalálni.

– Kiknek ajánlod őket?

Elsősorban azoknak ajánlanám, akik szeretik Görögországot, vagy legalább a mediterrán életérzést.

– Van valami különös kötődésed Görögországhoz, a görög emberekhez?

Utazásaim során sok szép hely volt hatással rám – olyanok, mint Toszkána vagy Skócia – de Görögország olyan zsigerből jövő szerelem számomra, amely minden találkozásnál egyre csak mélyül. Szeretem a nyíltszívű embereket, a csodás tájakat, a mediterrán ízeket, illatokat.

image-1787
– A
Szerelmem, Kefalónia olvasása közben úgy éreztem, sok személyes tapasztalat rejlik a történetben. Az látszik, hogy a helyszínt jól ismered, de felmerül a kérdés bennem: panziót is vezettél már? 🙂

Sok személyes tapasztalat, élmény van a Szerelmem, Kefalóniában – a párom is mosolyogva olvasta végig emiatt – de panziót még nem vezettem soha. Csak eljátszottam a gondolattal. Végül olyan jól sikerült, hogy levelet kaptam egy idegenvezetőként dolgozó lánytól – aki azóta már kedves ismerősöm. Ő több nyarat is Görögországban töltött, és vagy húsz pontban sorolta fel a párhuzamokat Hanna és saját kinti élete között.

– Hogyan találtál kiadót?

Mindkét könyv magánkiadás, elsősorban a páromnak köszönhetem, ő vette a kezébe a „menedzselésemet”.
Igyekeztünk komolyan csinálni, voltak próbaolvasók, korrektúra, szerkesztő, ahogy azt kell. A Vissza Korfura szerkesztője Nádasi Krisz, tőle is sok-sok segítséget, biztatást kaptam.
Ami a legcsodálatosabb érzés, hogy rengeteg pozitív visszajelzés érkezett az olvasóktól. Sokan vették a fáradtságot, hogy levelet írjanak nekem, elmondják, mennyire tetszett nekik a Szerelmem, Kefalónia és biztassanak, hogy írjak még.

– A hősnőid mennyiben hasonlítanak Rád?

Nagyon igyekszem, hogy a hősnőim mások legyenek, mint én, és hagyom őket, hogy szabadon alakítsák a sorsukat a történetben, de aki ismer, az biztosan lát hasonlóságokat.

– A borítókon látható fotókat Te készítetted?

Az összes felhasznált fotót – a borítókat és a Vissza Korfura képeit is mi készítettük útjaink során. Sokszor ezeket a fotókat használom inspirációként.

– Mikor van időd írni?

Sosincs időm írni ☹ Legalábbis, annyi, amennyit szeretnék. Leginkább az alvásidőm rovására tudok ezzel foglalkozni.

– Kik a példaképeid?

Számtalan író van, akiket csodálok, szeretek. Mivel könnyed, szórakoztató könyveket írok, nem akarom például Hemingwayt említeni, de szívesen elfogadnám Jojo Moyes dramaturgiai érzékét, élő karaktereit, Gerald Durrell nevettető és színes mesélő képességét, és Széchenyi Zsigmond finom humorral átszőtt, szórakoztatóan informatív stílusát.

– Min dolgozol most? Miről fog szólni a következő könyved?

Jelenleg novellákon dolgozom – elővettem néhány régebbit, azután született pár új – meglátjuk, lesz-e belőlük valami. A fejemben készen áll több regény is, már csak időre van szükségem, hogy megírjam őket. Az egyik szintén görög témájú, a másik viszont Budapesten játszódik.

– Ha kívánhatnál valamit a jótündértől, mi lenne az?

A jótündértől éppen ezért sok-sok időt kérnék ☺ Élni és írni.

 

Nóra könyvei a www.emrinora.hu oldalon illetve a Líra bolthálózatában kaphatók.

 

 

Camelia – romantikus kisregény 5. rész

(Az előző részt itt olvashatod.)

image-1754
1870. augusztus 17.

Eliza megígérte ugyan, hogy hamarosan meglátogat, mégis őszintén meglepődtem, amikor ma teaidőben megjelent nálunk Mr. Atkins társaságában. Az idő felettébb kedvező lévén a kertben terítettünk asztalt, és két vendégünknek a rózsaágyások szomszédságában szolgáltuk fel a teát és a süteményt.

– Kedves Mrs. Carlton, mit gondol, Camelia kisasszony nem jönne el velünk egy pár hétre Londonba? – szólalt meg Eliza, és a nénikémre pillantott.
– Ó, micsoda kitűnő ötlet, Miss Atkins, kitűnő! – lelkesedett Maria néni, rám pillantva. – Én a magam részéről máris támogatom, és bizonyosra veszem, hogy Mr. Carltonnak sem lesz ellenvetése… Legalábbis meg tudom majd győzni arról, hogy ne legyen ellenvetése – mosolygott vendégeinkre.
– Igazán nagy örömmel látnánk vendégül otthonunkban. Jöhetne velünk bálokba és színházba…
– De hiszen táncolni sem tudok – vetettem közbe.
– Az nem lehet akadály, Miss Woods, megtanítjuk!

– De hiszen nem csak bálok vannak Londonban, Eliza – mosolyodott el Mr. Atkins. – Miss Woodst talán érdekelnék a British Museum gyűjteményei, a nagyszerű építészeti alkotások, a képtárak műremekei, a parkok sétányai is.
– Igen, mindez nagyon is kedvemre való lenne – feleltem szerényen, de tudtam, hogy hiába erős Atkinsék bűvereje, bácsikám makacsságával szemben vajmi keveset ér.

Maria néni azonban nyilván másként gondolta. Valósággal sürgött-forgott: kicserélte a cukortartót, mert nem találta elég tisztának, a Victoria sponge mellé még kétféle kekszet meg vajat is hozott, és mindenáron a nagy sikerű lekváromat kínálgatta Atkinséknek, miközben a mosoly le nem törlődött volna az ajkáról. Azt hiszem, még soha nem láttam őt ilyen… izgatottnak. Igen, az izgatott a megfelelő kifejezés. Mint amikor egyik csésze kávét a másik után hörpinti fel, és aztán a szapora szívdobogástól megülni sem tud egy helyben. Most is ez történt volna? Hárompercenként felpattant, mint aki hangyabolyra ült, valami újabb dolog miatt. Nem tudtam mire vélni a viselkedését, és ha Elizára és a bátyjára pillantottam, biztosra vettem, hogy ők ugyancsak zavarban vannak tőle.

– Kicsit sápadtnak tűnik, Miss Woods – szólalt meg Mr. Atkins, amikor Maria néni újból a konyhába sietett, ezúttal egy újabb adag teáért. Éreztem, hogy ettől a megjegyzéstől máris elpirulok.
– Hát persze, hogy az, Freddie – nyugtázta Eliza a fivére véleményét. – Ha egy ifjú hölgy egészségi okok miatt kénytelen tartózkodni a testi megerőltetéssel járó tevékenységektől, akkor az arcszíne sem lehet olyan rózsás, mint az kívánatos lenne.
– Rózsásat mondtál? De hiszen abban nincsen semmi hiba – mosolyodott el Frederick Atkins az arcomat vizsgálgatva. Igazán zavarba ejtő volt a viselkedése! – Egy igazi angol rózsa. Világos bőr és haj, kék szemek… És egy hibátlanul finom hölgy.

– Nézzék csak a rózsabokrainkat – dadogtam, mert ez nekem már túl sok volt. – Nem gondolják, hogy idén elég kevés rajtuk a virág?
Elizabeth mosolya már-már anyaian elnéző volt.
– Nincsen oka szégyenkezni miattuk, kedvesem – szólt –, Whitakerék vagy Haywardék rózsái sem szebbek semmivel. Sőt, talán az önök bokrai még üdébbek is azoknál, ugye, Freddie? Én dúsnak találom őket.
– Ó, hát legfeljebb csak a levendulákhoz viszonyítva. Szinte teljesen kiszáradt ez a pár tő itt – mutattam az ágyás szélén szomorkodó, fakózöld növénykékre. – Talán elfagytak vagy kártevő támadhatta meg őket…
– Ha megengedi, Miss Woods, szívesen hozok új töveket, amiket a régiek helyére ültethet – jegyezte meg Frederick Atkins, és barna szeme felragyogott.
– Nagyon kedves, Mr. Atkins… De kérem, ne fárassza magát a növényeink miatt – feleltem.
– Nem a növényeik, hanem maguk miatt – mosolygott rám a fiatalember. – Egyébként nem jelent fáradságot, biztosíthatom.

(Folytatjuk…)

 

Camelia – romantikus kisregény 4. rész

image-1708
(Az előző, 3. részt itt találod.)

Június 6. hétfő

Míg ágyamban töprengtem álmatlanul, megérett bennem az elhatározás. Felkutatom a testvéremet! Egyelőre ugyan semmi ötletem sincs, hogyan fogjak hozzá, de szüntelenül ezen töröm a fejemet. Lehetséges, hogy Mary ugyancsak a megtalálásomon fáradozik, ezért testvéri kötelességem is, hogy törekedjem a nyomára bukkanni!

Miután elfogyasztottuk a sült csirkét és a citromfelfújtat (csirizes maszlag lett megint, de Maria néni, könnyeimmel mit sem törődve, leszögezte, hogy megtanítja nekem, ha belepusztul is), a néni átment Mrs. Greenhez, hogy megszemlélje a kiscsibéit. Minthogy Andrew bácsi újságolvasás ürügyén a szalonba tért, a kertbe indultam, hogy játsszam egy kicsit Poppy cicával, de közben nagyon füleltem, s amint elcsendesült a ház, rögtön visszaóvakodtam. Behallgatóztam a konyhába: Mabel a piszkos edényneművel csörömpölt, míg Jane-t szidta válogatott kifejezésekkel, amiért nem tisztította meg rendesen az ezüstöt, és ezért is neki kellett tartania a hátát (Maria néni valóban veszekedett reggel Mabellel amiatt, hogy nem Mr. Robertsnél vette a húst, de ezüstről nem volt szó), Jane meg szipogva seperte közben a padlót. A szalonból Andrew bácsi hortyogása hallatszott ki, megint belealudt az újságjába a kedvenc karosszékében.

Felsurrantam az emeletre, és beóvakodtam a könyvtárszobába. A szemem lassan szokott hozzá a befüggönyzés miatti félhomályhoz – ráadásul azt sem tudtam, mit is keresek valójában. Valamiféle nyomot, valami fogódzót, egy papírt, feljegyzést, keresztlevelet, okiratot… bármit, amin a Woods név szerepel. Körbepillantottam a polcokkal borított falakon, hátha ráérzek, hol is kezdjem a kutakodást. Végül a nagy tölgyfa íróasztalra esett a választásom. Leültem a hatalmas karosszékbe, és óvatosan kihúzogattam sorra valamennyi fiókot. Színültig voltak papírokkal! Egészen elcsüggesztett a látvány – mert bár nem számíthattam arra, hogy bármelyik fiók tetején egy “Camelia Woods” feliratú dosszié vár rám, azt azért mégsem gondoltam, hogy Andrew bácsi évtizedekre visszamenően gondosan őrizget mindenféle számlát, levelet, unalmas elszámolást meg kimutatást. Időmből persze nem futotta, hogy apróra átvizsgáljak mindent, csak itt-ott néztem bele a papírhalmokba. Semmit sem találtam, aminek szemernyi köze lett volna hozzám. Semmit! Tanácstalanul ültem a hatalmas székben, a szemközti könyvespolcra meredve. Elmémben lázasan kutakodtam, hátha valami használható kiindulópontot találok…

“Maria néni, hány éves is voltam, amikor Andrew bácsival örökbe tetszettek fogadni?” – kérdeztem egyszer nevelőanyámat. “Kettő múltál egy kevéssel, kedvesem. 1855 őszén történt, azóta viseljük gondodat.”

Felálltam és körbesétáltam a polcokat, hogy gondosan szemügyre vegyek minden olyan napló- és évkönyvet, amin ez az évszám szerepel. Lassan, módszeresen haladtam, a legfelső polcnál kezdve, s ehhez a létrát is használnom kellett, és habár megállapítottam hogy Jane nem csupán az ezüsttel bánik mostohán, hanem a portörölgetés is a hanyagul teljesített feladatainak sorát gyarapítja, keresésem céljához egy fikarcnyival sem jutottam közelebb. Utolsóként az íróasztal mögötti szekreterbe is bekukkantottam. Sokszor megcsodáltam már ezt a szép intarziás bútordarabot, amin a világos és sötét felületek váltakozása csillagmintát ad ki, de mivel sokszor hallottam már, hogy nagyon régi, családi örökség, és nem szabad fogdosni, még sosem volt merszem még csak hozzáérni sem. Most először simítottam végig a fafelületeken. Zárva volt ugyan, de a kulcsa ott pihent a zárban, így könnyedén, szinte hangtalanul nyílt ki előttem az ajtaja. Ebben, az üres papírlapokon kívül, csak kisebb, jelentéktelen jegyzeteket találtam Andrew bácsi gyógyszerreceptjeiről meg effélékről.

Az alsó polcon viszont valami érdekeset találtam! Egy szép kis láda pihent ott, akkora volt, mint egy kisebbfajta kincsesláda, sötét színű fából, veretes vasalattal az élein, a felső részében pedig a “C.D.” betűk díszelegtek, a síkból kissé kiemelkedve. Rögtön az jutott eszembe, hogy ez egy monogram lehet, de akárhogy is töröm rajta a fejemet, senkit sem ismerek, akire ráillene. Még ha “C.W.” volna… akkor akár az enyém is lehetne! Sajnos a fedele nem nyílt, kulcsot pedig nem találtam hozzá, és már időm sem volt, hogy keresgélni kezdjem, mert a lépcsőről meghallottam Jane bősz szipogását. Mielőtt rajtakapna, gyorsan elhagytam a könyvtárszobát, és az ablak elé álltam a folyosón, mintha csak a kertet csodálnám. Jane ekkor ért fel seprűjével az emeletre, s miután lapátjára húzta az összegyűjtött port, megigazgatta kibomlott haját, ügyetlenül pukedlizett felém, és visszacammogott a földszintre.

(Folytatjuk!)

Camelia – romantikus regény 3. rész

image-1702
(Az előző részért ide kattints.)

Június 5. vasárnap

– Jó reggelt, Maria néni – köszöntem az étkezőbe lépve. Diszkréten elnyomtam egy ásítást, s körbepillantottam a csendes helyiségben. Azonnal feltűnt, hogy mi a szokatlan. – Hát a bácsi…?
– Korán reggel elhívták egy beteghez. Ülj csak le és eszegess, közben pedig megtervezzük a jövő heti menüsort.
Töltöttem magamnak egy bögre forró tejeskávét, és a vajas pirítósomra csurgattam egy kevés dzsemet. Maria néni elővette a tálalószekrény fiókjából konyhai füzetét meg egy ceruzát, kihegyezte a végét, aztán átnyújtotta nekem az asztal túlsó oldalára. Beleharaptam a meggylekváros kenyérbe, s közben egyre tegnapi gondolataim motoszkáltak a fejemben.

Maria néni szürke szeme a függönytartóra tapadt (reméltem, hogy nem találja porosnak, mert akkor szegény Jane megint szipoghat egész nap), és átszellemült arccal egyszer csak diktálni kezdett, mint aki égi sugallatot kapott.
– Tehát, hétfő… Írd szépen! Reggeli: tükörtojás, sült szalonna, tea… Ebéd: sült csirke zöldbabbal, citromfelfújt. Vacsora: rakott sonka, almás pite.
Szorgosan körmöltem, és már előre szomorkodtam azon, hogy holnap megint a citromfelfújttal fogott bajlódni.
– Kedd. Reggeli: lágy tojás, mézes kenyér…
– Maria néni!
– Igen, kedvesem? – zökkent vissza a valóságba, rám ejtve kérdő tekintetét.
– Kérem, meséljen a testvéremről! Mit tud róla? Hány éves, hol él? Miért választottak el bennünket egymástól? Mi történt a szüleinkkel? – buktak ki belőlem a kérdések, amelyek úgy égettek, mint a tűz, mint a forró tejeskávé a festett porcelánbögrémben.

– Hiszen elmondtam már mindent, amit tudok – válaszolt gyorsan. Ujjait a kiürült csészéjére fonta, és szórakozottan forgatta jobbra-balra a fehér porcelánt. – Mindent tudsz már Maryről, amit tudni lehet. Őt egy tehetős derbyshire-i család vette magához, miután a szüleitek nem tudtak többé gondoskodni rólatok.
– De én…
– Te a gyenge tüdőd miatt nem tarthattál vele. De azért boldog vagy Andrew bácsi házában, ugye? – mosolygott. – Mindent megkapsz, amit csak szemed-szád kíván.
– Igen. De… – Tétováztam, hogy ki merjem-e mondani a titkos vágyamat. – Úgy szeretném… nagyon szeretném látni a tengert is egyszer!
– Majd eljön annak is az ideje… Folytassuk akkor! – csapta össze a kezét. – Kedd, reggeli: lágy tojás, mézes kenyér, kávé. Ebéd: marhahústekercs, sárgarépa, almapuding.

– Maria néni…
A néni szája idegesen megrándult.
– Nos, mi az megint? – kérdezte.
– Nem levelezhetnék esetleg Maryvel? – esdekeltem. – Annyira szeretnék! Annyira, de annyira, hogy… Még a medvecukorról is lemondanék örök életemre, csak vele találkozhassam egyszer!
– Camelia, kedvesem, nincsen tudomásom a pontos lakhelyéről. Lássuk csak tovább, mi legyen a vacsora? Andrew bácsi igen kedveli a halat. Legyen hát haltorta, desszertnek pedig ribizlis lepény. Szereted a ribizlis lepényt, ugye? Vagy inkább mást ennél? Lehetne akár mandulatorta is vagy dzsemes pite, ha azt jobban szereted.
– Bármelyik megfelel nekem, Maria néni.
– Akkor hát jól van. Ribizlis lepényt fogunk sütni. Nézzük a szerdát!

Így folytattuk tovább, amíg fel nem jegyeztem a vasárnapi menüt is; akkor Jane jelentette, hogy Mrs. Green kocsija már a ház előtt vár. Felszaladtam átöltözni, és már indultunk is az istentiszteletre.
Maryhez ma sem jutottam közelebb.

(Folytatása következik!)

Camelia – romantikus regény, 2. rész

image-1692
Az első részt ide kattintva találod.

Szomorúan ingattam a fejem.
– Legalábbis elkeserítően keveset.
– Lehet, hogy több testvéred is van, ki tudja?
– Több…? – Ez az eshetőség eddig még sohasem jutott eszembe. – Gondolod…? Maria néni és Andrew bácsi sosem beszélt másról, mint Maryről.
– Nem kizárt, hogy elhallgatják előled az igazságot.
– William! – pirított Adelaide az öccsére, és a nyitott szalonajtón át a folyosó felé sandítgatott. – Kérlek, ne ilyen hangosan!
– Én nem hiszem, hogy félre akarnának vezetni. Mi haszna volna? – vélekedtem.
– Hát, én nem tudom – vont William vállat. – Mindenesetre az ügy túlzottan titokzatos. Egy jó nyomozóra lenne szükségünk, az kiderítené az igazat.

Adelaide válaszolni akart a felvetésre, de a szava elakadt, amikor Poppy, a macskám ugrott be a nyitott ablakon át a komódra, onnan a perzsaszőnyegre, s végül nem is hozzám, hanem barátnőm lábához dörgölőzött.
– Ó, milyen édes kiscica! – gügyögte lehajolva, és megvakargatta fekete szőrű, fehér mellénykéjű és tappancsú új kedvencem fülét. – Ez a kis édes még nem volt itt a múlt héten… Hogy hívnak, gyönyörűm?
Megmondtam a nevét és hogy Mrs. Greentől kaptam a minap.
– Ó, a kedves Mrs. Green…! – szólt Adelaide vicces hangon, az említett hölgy modorát utánozva, arca azonban hirtelen engedelmesre vált, amikor észrevette Maria nénit az ajtónyílásban.

– Drága Miss Hayward, az édesapja nem küldött magukkal egy csomagot, benne pirulákkal meg labdacsokkal? – kérdezte.
– Dehogynem, Mrs. Carlton. Még az ajtóban Jane kezébe nyomtam, alighanem a konyhába vitte, ha nem tévedek.
– Ó, az a lány…! – kiáltott fel Maria néni, és távozóban vetett egy pillantást a madárrajzokat nézegető Williamre.
Adelaide egy fél percig tisztelettudóan ült a széken, aztán suttogva fordult hozzám.
– Hát a citromfelfújttal hányadán állsz?
– Ez az étel olyan nekem, mint neked a francia igeidőid – válaszoltam kesernyésen.
– Akkor ne is mondj többet, mindent értek – felelte Adelaide, és a hangja tele volt együttérzéssel.

(A folytatást itt olvashatod)

Camelia – romantikus regény, 1. rész

image-1689
Camelia, romantikus kisregény, a Gwendolyn – Manor House titka folytatása. A történetről itt olvashatsz összefoglalót.

Az első részben megismerkedünk a 17 esztendős Camelia Woodsszal, aki nevelőszülőknél él, és a baráti testvérpárral, Adelaide-del és öccsével, Williammel, aki iránt főhősnőnk gyengéd érzelmeket táplál…

1870. május 24. kedd

Ó, micsoda rémes nap! Miss Smith halálra gyötört ma a földrajzleckével. Szó, mi szó, valóban nem tudtam felsorolni Európa valamennyi főbb folyóját, mi több: Anglia uralkodói közül is kifelejtettem néhány unalmas alakot, akik nem küldtek tengeri flottákat a gaz spanyolok ellen, nem építettek lenyűgöző kastélyokat a skót felföldek kísértetei számára, és egyetlen valamirevaló puding sem őrzi a nevüket a Brit-szigeteken.
Miss Smith elégedetlenül biggyesztgette az ajkát, kilátásba helyezve, hogy könyörtelenül beszámol a bácsinak hanyagságomról.

Andrew bácsi azonban egész délelőtt elmaradt a betegeinél, s Miss Smithnek be kellett érnie azzal, hogy panaszait Maria néninek adja elő, aki azonban jóformán csak egy legyintésre méltatta a feddő szavakat.
– A folyók nem olyan fontosak, mint a felfújt. Ha mindent megtanulsz sütni, én egészen elégedett leszek – zárta le a témát. Miss Smith durcásan távozott, a néni pedig magamra hagyott a szalonban s visszatért a konyhába, hogy bőségesen ellássa Mabelt utasításokkal az esti sültet illetően.
Nem kellett sokáig a pianínó mellett unatkoznom, mert Adelaide és William váratlanul beállítottak tea előtt. Adelaide elbűvölő kék ruhát viselt, ami remekül kiemelte a szeme színét, William pedig egy madaras képeskönyvet szorongatott a kezében, és rögvest letelepedett vele a kanapéra.

– Engem Miss Lenoir nyaggat hetente háromszor a francia igeidőkkel – gyűlölöm valamennyit! És ha nem mutatok elégséges előrehaladást, papa nem fog elengedni Dorchesterbe!
Adelaide csüggedt tekintettel meredt maga elé.
– Tehát Dorchesterbe utaztok idén? – kérdeztem, és töltöttem vendégeimnek egy-egy pohár bodzaszörpöt az asztalon álló tálcáról.
– Igen, kiveszünk ott egy házat két hétre – felelte Adelaide, és elvett egy pohár italt. – De én csak akkor mehetek, ha Miss Lenoir, az a fonnyadt vénség elégedett lesz a tudományommal. Máskülönben míg a családom üdül, én maradok itthon…

– Biztosan megkegyelmez majd a papád – vélekedtem. Töltöttem magamnak is egy kis szörpöt és belekortyoltam.
– Á, nem hiszem, a papa nem olyan. Kénytelen leszek addigra megtanulni a franciát, különben két hét sivár szobafogságra leszek kárhoztatva!
Ha egy kis tanulással megválthatnám a bezártságomat, én bizony éjjel-nappal lelkesen magolnék, gondoltam, míg a bodzaízű italt szopogattam. Szerencsémre nevelőszüleim korántsem szigorúak ennyire, és megelégednek azzal, hogy földrajzot, történelmet és zongorázást tanuljak, a franciával szerintük ráérek még egy-két évig.

– Most miért kedvetlenedtél így el? A testvéredre gondolsz megint? – szólított meg barátnőm. Felpillantottam a poharamból.
– Ó… Maryre? Szüntelenül rá gondolok – feleltem, és ezúttal valóban elkedvetlenedtem. – Nevelőszüleim szeretnek és jól bánnak velem, és azt is értem, miért ők nevelnek, de annyira szeretném megismerni a vér szerinti rokonaimat is!
– Mary Woods… Milyen kár, hogy nem ismerheted őt! – sóhajtott fel Adelaide. William most végre felnézett a könyvéből, igéző kék tekintetét egyenest rám szegezve. A szívem egy pillanat töredéke alatt hangosabban kezdett verni (remélem, ő nem hallotta meg)!
– Tényleg nem tudsz róla semmit? – kérdezte.

 

(A folytatást itt találod!)

Új romantikus kisregény: Camelia

Bár egyáltalán nem úgy terveztem, hogy a Gwendolyn után egy újabb, 19. századi történetet írok, mégis így alakult. Hogy miért? Arról az egyik nagynénim tehet. 🙂 (Lentebb elárulom, miért!)

Jól haladok az írással, úgy tervezem, hogy április környékén nyomdába mehet a könyv! De lássuk, miről is szól a történet!

image-1671
Camelia – Manor House örökösei

1870, Dél-Anglia. A fiatal Camelia Woods egy kis dorsetshire-i faluban él nevelőszülőknél, gyenge egészsége miatt a világtól szinte elzártan. Kétségbeesetten kutat testvére után, akinek csak a keresztnevét ismeri, a felbukkanó apró nyomok azonban tévútra vezetnek. Előkerül egy gazdátlan kincsesláda, néhány londoni látogató, egy bolondos férfi, egy kalandornő meg egy áskálódó rokon – mígnem, egy sikertelen szökési kísérletet követően, egy haláleset kapcsán rá nem lel eredeti származásának titkára.

Az élete azonban ezzel nem válik könnyebbé: nevelőanyja elvesztésével az ő nyakába szakad a ház és lakóinak minden gondja, sőt, a kincsesládának is nyoma vész rejtélyes körülmények között. De Camelia nem az a fajta, aki hagyja magát…

Megtalálhat-e mindent: családot, szerelmet és boldogságot a múlt és a jelen kísértőinek, igazi és hamis barátoknak az árnyékában?

A Camelia a Gwendolyn – Manor House titka folytatása.

 

image-1672

Dorset, Dél-Anglia

 

Ahhoz, hogy hitelesen tudjak írni egy távoli időben és helyen játszódó történetet, nem csekély kutatómunkára volt szükségem. Hálás köszönettel tartozom Dékány András írónak a tengeren játszódó regényeiért, amelyekből rengeteg információhoz jutottam; Jane Austennak és Jo Bakernek a csodálatos könyvekért, a hangulatért és az inspirációért; Bart Istvánnak az Angol-magyar kulturális

image-1673
szótár
által nyújtott messzemenő segítségért, mellyel az angol életet kézzelfogható közelségbe hozta számomra. A korhű hangulat megteremtésében segítségemre voltak a Birodalmak és fénykorok sorozat Viktória királynőről szóló filmjei, a Gasztronómiai kalandozások Európában című Halász Zoltán-mű és Nádasi Krisz lektor javaslatai 🙂

És legelsősorban is  Mariann nagynénimnek szeretnék köszönetet mondani. Történt ugyanis, hogy egy kora nyári estén, egy velencei-tavi hajón beszélgettünk a Gwendolynról, amit éppen akkor olvasott, és nagyon tetszett neki. – Ilyet írjál még, sokat! – mondta, és ez volt az a mondat, ami elgondolkodtatott… Egy héttel később pedig papírra vetettem a Camelia első sorait. Remélem, tetszeni fog Nektek is! 🙂

10 kérdés- 10 válasz

Az Író kérdez írót játékban T. C. Lang (Lang Tünde) tíz kérdésére válaszoltam. Némelyikre bizony nem volt könnyű! 🙂

image-1564

T. C. Langnak dedikálok a Könyvhéten 🙂

1. Szerinted melyik az a könyv, amit mindenkinek el kéne olvasnia?

Ez egy igazán nehéz kérdés, hiszen minden ember más, más érdekli, más a stílusa, másfajta élményekre vágyik. Mást olvasnak nők és férfiak. De ha mégis konkrét címet kell említenem, akkor legyen mondjuk egy nagyszabású, sokszereplős nagyregény, a Háború és béke – bár egyúttal azt is be kell vallanom, hogy én magam sajnos még nem olvastam…

2. Van olyan olvasmányod, ami beférkőzött az álmaidba?

Nagyon szeretem Jane Austen Büszkeség és balítéletét, és miután nemrégiben újraolvastam, álmomban találkoztam a Mr. Darcyt megformáló színésszel, Colin Firthszel, és németül elbeszélgettem vele (valójában nem tudok németül). Feledhetetlen álom volt! 😀

3. Írónak tartod magad vagy szerzőnek?

Nem tudom, van-e pontos definíciója ennek a két kifejezésnek, de három megjelent könyvvel és hat könyvbemutatóval a hátam mögött azt hiszem, akár írónak is nevezhetem magam, már csak azért is, mert a mindennapjaimat átszövi az írás: folyamatosan ötletelek, fogalmazok, és sok tervem van még, amit meg szeretnék írni.

4. Számodra mi jelenti a legnagyobb nehézséget írás során?

Amikor van egy ötletem, legszívesebben azonnal belekezdek az írásba, még mielőtt alaposan kidolgoznám a részleteket. A tervezés persze elengedhetetlen, de a ráfordítandó időt mindig nehezen áldozom fel. Könnyebben megy, ha már benne vagyok a sztori közepében, akkor jobban bele tudom élni magam ahhoz, hogy a legapróbb részletet is kidolgozzam.

5. Mit tartasz a legnagyobb erősségednek?

Nem is tudom… Több olvasóm emelte ki a Kávé és krémes kellemes humorát, és olyan is volt, aki szerint jók a párbeszédeim. Igyekszem fordulatosan fűzni a történeteket, Oscar Wilde szerint “A romantika lényege a bizonytalanság” – és bizony igaza is van. 🙂 Sokan mondták, hogy a könyvem letehetetlen, és alig tudták megállni, hogy ne lapozzanak a végére, annyira izgultak a hősnőm boldogságáért. A Bridget Jones naplójához is hasonlították többen – ennek azért is örülök, mert valami olyasmit akartam írni magyar közegben, magyar szereplőkkel.

6. Volt rá példa, hogy beleírtál a történetedbe valakit a való életből, hogy ott bosszút állhass rajta?

Huh, most lebuktam. 😀 Bevallom, igen, volt ilyen, mégpedig Annamari randipartnerei között. Az illetővel olyan emlékezetesen pocsék randevúnk volt, hogy az regénybe kívánkozott, beleírtam hát a Kávé és krémesbe. Ezzel persze csak elméletben tudtam bosszút állni, mert a fickó női regényeket biztosan nem olvas… De nem is baj, az én lelkemnek ez is kellő elégtétel. 🙂

image-1565
7. Van olyan karaktered, aki önálló életre kelt, és képtelen vagy/voltál irányítani?

Ennyire nem fogalmaznék sarkosan, de olyan előfordult, hogy írás közben valamelyik jelenet előre nem várt irányba fordult, ami ellen persze nem tiltakoztam – így nem egyedül nekem kell a történetfűzés terhét cipelnem (ha ez teher egyáltalán)…

8. Mennyire üt szíven egy negatív kritika?

Ilyesmit szerencsére nem nagyon kaptam még, és azt gondolom, hogy egyetlen könyv sem tetszhet kivétel nélkül mindenkinek. Amíg a visszajelzések többsége pozitív, addig egy-egy negatív kritika egyszerűen azt jelenti, hogy adott helyzetben nem találta meg egymást a könyv és az olvasó. 🙂

9. Ha tehetnéd, melyiket választanád: legyen a könyved iskolai tananyag, vagy kerüljön inkább megfilmesítésre?

A kötelező olvasmányok általában negatívan csengenek a diákfülekben… Jobban örülnék, ha inkább szünetekben kapkodnák egymás kezéből a könyveimet, ez jobb fokmérője a sikernek 🙂 De egy film ellen sem tiltakoznék!

10. Mit szeretnél, hogyan emlékezzenek majd a munkásságodról halálod után?

Hát, remélem, az még elég messze van. 🙂 Ilyesféle egoista vágyaim nincsenek. Szeretek írni, mert felüdít, és őszinte örömmel olvasom az olyan olvasói leveleket, hogy “imádtam a könyvedet, alig tudtam letenni”. Nekem ennyi elég. 🙂

 

És most következzen az én kérdéssorom:

  1. Ki(k) a kedvenc szerző(i)d és miért?
  2. Melyik az a 3-5 könyv, ami a legnagyobb hatást tette rád?
  3. Kinek a könyvét/könyveit ajánlanád a mai fiataloknak és miért?
  4. Van kiforrott munkamódszered? Melyik napszakban szeretsz írni leginkább?
  5. Előfordult már veled, hogy egy különleges étel íze indított el benned egy történetet?
  6. Miből, honnan merítesz ihletet, ha elakadsz?
  7. Mi a véleményed a többszerzős regényírásról? Szívesen részt vennél ilyesmiben vagy inkább az önálló szerzőség pártján vagy?
  8. Ha kívánhatnál valami könyvvel kapcsolatos dolgot, mi lenne az?
  9. Hol fog játszódni a következő történeted, és miért éppen ott?

 

Szeretnéd megrendelni a könyveimet?

Kattints ide és máris postázom Neked dedikálva (boltokban nem kaphatók).

Olvass bele a Gwendolyn – Manor House titka című kisregénybe – és ha tetszett, neved és emailcímed megadása után a könyv felét el is olvashatod ingyen (katt ide!) 🙂

Tarts velem a Facebookon és a moly.hu-n is:

https://www.facebook.com/VelenceiRita

https://moly.hu/konyvek/velencei-rita

 

Nyár, Gwendolyn, bodzaszörp

Kellemes nyári estén, 2017. június 15-én találkoztunk az érdeklődő olvasókkal a Gwendolyn – Manor House titka című kisregényem bemutatkozásán a fehérvári Budai úti könyvtárban, beszélgetőtársam Horváth Hella volt.

Az elhangzottakból készítettem az alábbi kis hangulatképet. 🙂

image-1555

– A kisebb lélegzetvételű írásoknak, novelláknak más a felépítése, rövidebb terjedelemben kell egy történetnek kibontakoznia, valamit átadnia. Egy regényben más lehetőségek rejlenek. Hogyan fogalmazódott meg a gondolat, hogy apróbb történetek után egy hosszú sztorit mesélj el? Nehéz feladat volt?

A Gwendolyn tulajdonképpen a legkorábbi írásaim közül való, több mint tíz évvel ezelőtt írtam meg az első változatát, és a télen, miután megjelent a Levendulaméz, úgy gondoltam, elő lehetne venni és leporolni. Elküldtem lektorálásra Nádasi Krisznek (ő író és szerkesztő, a Hogyan írjunk könyvet? szerzője), és az ő javaslatai, ötletei alapján kibővítettem a sztorit, így az addigi 76 oldalból 114 lett. Eredetileg úgy terveztem, hogy több kisregényt teszek majd egy kötetbe, de jelenleg csak más korban és helyen játszódó kisregény-kezdeményeim vannak, amelyeket nem lehet egymás mellé szerkeszteni, úgyhogy erről letettem. Az ötletet az önálló megjelenésre végül egy olvasóm adta, aki már nagyon várta ezt a regényt, de csak a nyomtatott változat érdekelte. Így lett ebből most könyv…

– A regényben az események, feszültség adagolása remekül valósul meg, végig fenntartja az érdeklődést. A történet kialakulása – előre írt vázlat alapján alakult vagy menet közben is?

Mindkettő. Mindig van egy vezérfonal, ami mentén haladok, tudom, hogy honnan hová akarok eljutni, de írás közben mindig jutnak eszembe újabb részletek, amiket bele tudok szőni a történetbe. Általában a precíz előretervezés nem az erősségem, a legtöbb dolgot menet közben találom ki, nekem így sokkal könnyebben megy.

– A naplóforma – nehéz műfaj: érdekes is legyen, izgalmas és peregjenek az események. Miért ezt választottad?

Tizenkét éves korom óta írok naplót, voltak időszakok, amikor sokat írtam, és részletesen feljegyeztem mindent, ami történt velem és amit fontosnak találtam, így az E/1. hangnemet teljesen természetesnek érzem. Egyébként úgy gondolom, hogy így a legkönnyebb érzésekről írni, gyakorlatilag első kézből, és én is szívesen olvasok E/1.-ben írt történeteket.

– Hogyan írsz? Hagyományosan, tollal papírra, vagy modern író vagy laptoppal? Mikor van időd írni?

Teljesen régimódi vagyok, papírra írok, ceruzával. Utána persze sokáig tart, míg bepötyögöm a gépbe a szöveget (a Kávé és krémest hét hónapig gépeltem éjszakánként!), másra bízni viszont nem tudom, mert eközben is sokat alakul a szöveg. Közvetlenül a gépbe fogalmazni… nem az én stílusom. A gép feszélyez, kényelmetlen ülni előtte és zúg is… Ráadásul nagyon ritka, hogy nyugodtan le tudjak ülni írni, az a jellemző, hogy a napi tevékenységeim közben gondolkodom az írnivalón, és amit kitaláltam, gyorsan lejegyzem a kéznél tartott papírjaimra (akár egy-két mondatonként), aztán folytatom tovább a főzést, rendrakást, a gyerekekkel a játékot. Az is gyakori, hogy este, amikor elcsendesedik a ház, jobban hallom a gondolataimat, és rászánok egy kis időt, hogy leírjam, amit addig nem tudtam. Volt már olyan is, hogy reggel korán ébredtem, és még felkelés előtt, tiszta fejjel, kipihenten könnyebben ment a fogalmazás.

 

image-1556

 

– Kapsz visszajelzéseket az írásaidról?

Igen, elég sok visszajelzést kapok, a legtöbbet a Kávé és krémesről, és általában szerepel bennük az “alig tudtam letenni” szókapcsolat 😀 . Többen írták, hogy olvasás közben krémest meg cappuccinót kívántak… Sokan kiemelték a regény kellemes humorát és azt, hogy mennyire mai és átérezhető Annamari története.

– Mik a terveid? Van készülő új könyved?  Várható a Kávé és krémes folytatása?

A Kávé és krémes folytatásán, a Tiramisun dolgozom (tudom, hogy vannak, akik már várják), tulajdonképpen a könyv fele meg is van, de két újabb ötlet miatt félre kellett tennem… A télen ugyanis, amikor elolvastam Nádasi Krisz Az én Diótörőm című kisregényét (itt írtam róla), kedvet kaptam ahhoz, hogy én is írjak egy karácsonyi romantikus történetet, Édes meglepetés címmel. Ez jókora meglepetés volt nekem is. 🙂 Pár hétig csak ezen dolgoztam, a szöveg nagy része elkészült, a megjelenésről azonban nem tudok még nyilatkozni.

image-1557
Most pedig az jutott eszembe, hogy megírom a Gwendolyn történetét egy másik szereplő szemszögéből, és már ez a könyv is szépen halad (az ötletért egyik nagynénémnek tartozom köszönettel, akivel pár hete találkoztam, éppen a Gwendolyn olvasásának közepén tartott, és nagyon tetszett neki. Azt mondta: “Ilyet írj még, sokat!” Én pedig szót fogadtam. 🙂 ) Ha nem jön közbe semmi, azért a Tiramisu is napvilágot láthat jövőre.

 

Nagy örömömre szolgált, hogy Tomcsik Nóra, A változások kora című regény szerzője is ( a fenti kép jobb oldalán, fehér blúzban) megtisztelt részvételével, és neki is dedikálhattam egy példányt. 🙂 (Nórával készített interjúmat itt olvashattad.) Nóra, nézői szemszögből, szintén beszámolt blogján a rendezvényről, olvasd el: https://jesuisvoyager.blogspot.hu/2017/06/romantika-levendulamez-es-bodzaszorp.html

 

image-1558
Pár nappal korábban a 88. Ünnepi Könyvhét fehérvári rendezvényén dedikáltam – itt találkoztam T.C. Langgal, akivel korábban itt olvashattál interjút. 🙂

 

Szeretnéd megrendelni a könyveimet?

Kattints ide és máris postázom Neked dedikálva (boltokban nem kaphatók).

Olvass bele a Gwendolyn – Manor House titka című kisregénybe – és ha tetszett, neved és emailcímed megadása után a könyv felét el is olvashatod ingyen (katt ide!) 🙂

Tarts velem a Facebookon és a moly.hu-n is:

https://www.facebook.com/VelenceiRita

https://moly.hu/konyvek/velencei-rita

 

A boldog pillanatok inspirálnak – interjú Vivien Bodréval

image-1500
A mindössze huszonegy éves szegedi írónő első könyvének főhőse egy teljesen hétköznapi lány, aki a díjugratás világában próbálja megállni a helyét, miközben a sors egy tengerkék szemű, sármos versenytárs közelébe sodorja…

A szerzővel, Vivien Bodréval készítettem interjút 🙂

– Mesélj egy kicsit a könyvedről!

– A The Real Love című könyvem egy fiataloknak szóló romantikus regény egy csipetnyi humorral megfűszerezve. A főszereplő nehéz megpróbáltatásokon megy keresztül, de a legfontosabb, hogy mindig önmaga marad. És végül rátalál arra, amire vágyik.

– A lovas témához van személyes kötődésed?

– Igen, van személyes kötődésem. Nagyon szeretem a lovakat és szeretem magát a lovas sportot is. Az egész kb. 8-9 éve kezdődhetett, amikor a nagyszüleim beírattak egy nyári lovas táborba. Azóta is a lovaglás szerelmese vagyok.

– Mióta írsz? Gyerekkorodban vonzott az írói hivatás? Mivel foglalkozol civilben?

Körülbelül 2 éve írok. Gyermekkoromban is több alkalommal megpróbálkoztam az írással, de mindig arra kellett rájönnöm, hogy még nem állok készen megírni egy olyan regényt, amely megfelelő lesz az olvasóim számára. De visszatértem újból az íráshoz és sikeresen befejeztem az első könyvemet. Ezzel pedig valóra vált az álmom.
Civilben az egészségügyben dolgozom asszisztensként.

– Emlékszel a döntő pillanatra, amikor elhatároztad, hogy írni fogsz?

– Igen emlékszem. Egy tavaszi délutánon iskolából hazafelé menet jött a gondolat, hogy milyen jó lenne most lovagolni a szabadba. Így elhatároztam, hogy belefogok egy ilyen témájú regény megírásába. Hát, így kezdődött a The Real Love.

image-1501
– Kik a példaképeid?

A példaképeim természetesen a szüleim. Viszont az írói példaképem Samantha Young. Egyszerűen imádom a könyveit. Én is próbálok arra törekedni, hogy olyan írónővé válhassak, mint Ő.

– Van saját írói zugod, ahová elvonulsz? Hogyan választod ki a témáid?

– Konkrét írói zugom nincs, na jó, talán a kanapé. De amikor megszáll az ihlet, akkor a ház bármely pontja megfelel számomra, csak legyen ott a laptopom, vagy egy papír tollal, ahol tudok írni.

Témáimat főként a számomra kedves foglalkozásokból, szabadidős tevékenységekből merítem. De sokat segít egy-egy boldog pillanat, egy szép emlék, vagy egy jókedvűen eltöltött délután a szeretteimmel. Ezek mind inspirálnak engem.

– Dolgozol most új könyvön?

– Igen jelenleg is dolgozom egy új könyvön. A mostanitól eltérően más műfajt választottam. Méghozzá azért, mert szeretném magam kipróbálni egy más témájú regény megírásában, illetve szeretném kibővíteni az olvasóim körét. Egyelőre nem árulok el többet róla, de az a célom, hogy még ebben az évben az olvasók kezébe kerülhessen.

– Hogyan teremtesz magadnak optimális hangulatot az íráshoz?

– Nem is tudom, talán könnyebb úgy ráhangolódnom, ha szól a kedvenc zeném, vagy esetleg a TV.

– Ha kívánhatnál a jó tündértől valamit, mi lenne az?

– A kívánságom nem más, mint legyen mindig elég ihletem és kellő témám az íráshoz, hogy ezek által még jobb írónővé válhassak.

 

Vivien honlapját, a könyv megrendelési lehetőségét ide kattintva találod:

https://vivienbodre.wixsite.com/vivienbodre

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom

Honlap alap: WordPress ---- Sablon: Giftidea WordPress Theme ---- Készítés, működési támogatás: Egeszseghonlapok.hu