Ezzel a címkével készült írások: novella

Levendulaméz – a novelláskötet

girl-1208307_960_720_renamed_20273
image-978
Az elmúlt hónapokban számos rövid írást, novellát olvashattál a blogomon. Ezeket – és még két tucat másikat – kötetté fűztem, és egy kötetben olvashatod őket! 🙂

A 41 történetet felvonultató gyűjteményben akadnak romantikusak (mint pl. a Hajnal vagy a Szerelem olasz módra), vannak humorosak (ilyen A thébai és a gyógyír is), vagy épp meghatóak (Rajzok, Zöldbab és farhát), nosztalgikusak (Hecsedlilekvár), vannak elgondolkodtatóak (Randevú az éjszakában), meglepőek (Ötös, Sorsjegy), és került közéjük egészen rendhagyó is: az Olasz kezdőknek.

 

Miért olvasunk novellát?

A novella az egyik kedvenc műfajom: írni és olvasni egyaránt szórakoztató.

Azért is szeretem a novellát, mert “gyors” műfaj: viszonylag hamar meg lehet írni, ugyanakkor nagy hatást tud gyakorolni az olvasóra. Elolvasni gyakran nem tart tovább néhány percnél, az élmény, a történet mondanivalója viszont elkísér bennünket a napunk végéig – vagy még tovább. A novellaírás olyan, mint egy univerzum megteremtése, egy kerek világé, ami rövidebb és tömörebb a regénynél, mégis képes lehet akár egy egész életet is jellemezni.

Egy novella olyan, mint egy jó húsleves, amibe belefőtt minden finomság. Egyfajta “sűrítmény”, “eszencia”, amelynek a soraiból sokszor egy egész élet képes kibontakozni. Az emberek, sorsok gyakran önmagunkra emlékeztetnek, vigasztalnak, hogy másnak sem könnyebb – vagy épp ellenkezőleg, megoldást, kiutat próbálnak mutatni saját nehéznek érzett élethelyzetünkből.

 

Levendulaméz – különleges, ínycsiklandó csemegék gyűjteménye

A kötet címét az egyik novellától kölcsönöztem, s a címválasztás két okból is szimbolikus. Egyrészt azért, mert a sok-sok különféle virágméz között a levendulás igazán ritkának mondható. A levendula ugyanakkor egy különleges gyógynövény is. A virágaiból készített eszencia a lélekre is gyógyító, feszültségcsökkentő hatást gyakorol: azoknak a hiperérzékeny egyéneknek ajánlott a szedése, akiket megvisel a mai rohanó világ zűrzavara, a nap mint nap tapasztalható események.

A történetek témái között kiemelt szerep jutott a párkapcsolatoknak. Hogy miért? Igazából nem volt ez tudatos tervezés eredménye. De ha körülnézünk a környezetünkben élőkön, legyenek bármilyen élethelyzetben, szerencsés vagy kevésbé kellemes körülmények között, azt látjuk, hogy a legtöbbeknek – hogy, hogy nem – elsősorban a párkapcsolatokkal gyűlik meg a baja…

Az írások közt vannak vidámak és kevésbé vidámak is – hisz maga az élet is ilyen.

A jó novella nem csupán elmesél egy történetet, hanem közben érzéseket is kelt az olvasóban, amelyek visszhangot vernek a szívében, és rávilágítanak a saját életére, jó vagy rossz élményeire, élete szereplőire, álmaira és még kisebb-nagyobb vétkeire is…

És ha megtaláljuk a velünk együtt rezonáló történeteket, akkor azokból lelkileg építkezni is tudunk éppen úgy, mint egy jó regényből.

A Levendulaméz című novellagyűjteményt itt rendelheted meg!

Randevú az éjszakában (novella, szórakoztató irodalom)

Kéz a kézben andalogtak a holdfényes parkbeli sétányon, a nyári színház elcsendesült helyszínéről a tóhoz vezető sövénylabirintuson át.
– Akkor fürdünk egyet a tóban? – kérdezte a fiú.

moon-65957_960_720_renamed_12114
image-574
A lány habozott egy pillanatig.
– De mondtam, hogy nincs nálam fürdőruha…
– Ugyan… Az már csak nem lehet akadály!
A lányhoz hajolt, csókot váltottak.

A homályba borult szabadstrand szinte kihalt volt, csak egy-két kitartó fürdőző úszkált a  langyos vízben ezen a késői órán. A telihold tányérja tükröződött a finoman rezgő tófelszínen.
A vízpartra érve vetkőzni kezdtek. Amikor a fiúról lekerült a feszülős póló, a lány halkan felsikoltott. A kigyúrt, izmos bicepszen két betű sötét árnya sejlett fel a hold sugaraiban.
Két szöges vonalú betű.
Két fekete S.
– Mi… mi ez rajtad? – szólalt meg remegő hangon.
– Mi…? – S meglátva, mire szegeződik a lány döbbent tekintete, könnyedén így felelt: – Ja, a tetkóm? Jó, nem?
– Ez… az, aminek látszik?
– Miért, mi lenne? Azt hitted, matrica? – S elnyomott egy gunyoros félmosolyt.

A lány csak állt, és nézte, ahogy a fiú leveszi az oldalzsebes nadrágját, és gondosan összehajtja.
– Hogy került ez rád? – szólalt meg aztán olyan halkan, hogy maga is alig hallotta.
A fiú kissé meglepődve pillantott a lányra, nem értve a kitartó érdeklődést.
– Az avatásom után csináltattam.
– Az avatásod… – ismételte a lány gépiesen, száraz torokkal.
– Aha, amikor tagja lettem a gárdának.

Egy pillanatnyi feszült csend ült a tópartra.
– Te náci vagy? – szólalt meg síri hangon a lány.
– Dehogy. Ugyan már. … De te nem vetkőzöl?
– Komolyan gondoltad?
– A fürdést? Persze. Állati jó lehet a víz. – A lány mozdulatlanságát észrevéve hirtelen megtorpant, és felé fordult. – Na, mi van? Most meggondoltad magad?
A lány végre úrrá lett első döbbenetén, és kissé nekibátorodva folytatta:
– A cigányokat is utálod?
A fiú arca feszültté vált, szeme elkerekedve bámult a lányra.
– Mi a franc van veled? Mit érdekel ez a dolog annyira?
– Utálod a cigányokat?
– És akkor mi van? Te nem vagy az.
– És ha az vagyok? – kérdezte a lány egy halk lélegzetvételnyi szünet után.

A fiú nem azonnal válaszolt, de amikor megszólalt, szokatlanul érdes hangjától a lány hátán hideg borzongás futott végig.
– Miért, te cigány vagy?
A lány válasz helyett hátrált egy lépést. Aztán még egyet. Majd még kettőt, mielőtt a parti homokon sarkon fordulva elrohant volna az utca fényei felé. A szandálja tele lett homokkal és apró szeméttel, de ő észre sem vette, csak rohant és futott, maga sem tudta, hová, hogy elmeneküljön a sötétség elől.

 

Ez és még számos hasonló történet olvasható a hamarosan megjelenő novelláskötetben!

 

Tarts velem Facebook oldalaimon is:

Kávé és krémes:
https://www.facebook.com/KaveEsKremes?fref=ts

Velencei Rita:
https://www.facebook.com/pages/Velencei-Rita/1488429234781657?fref=ts

 

 

Levendulaméz és bodzaszörp (novella, szórakoztató irodalom nőknek)

“Remény. Olyan, mint egy csepp tiszta méz, tavasszal virágzó tulipánmező. Friss eső, suttogott ígéret, felhőtlen ég, a tökéletes írásjel a mondat végén.”
(Tahereh Mafi)

Nyomasztóan forrón tűzött a déli nap fedetlen fejére, amit csak a laza kontyba fogott dús haj védett a könyörtelen sugaraktól. A napfény körberajzolta kecses alakját a veranda vöröses kövezetén, amelyet az imént takarított le az apró fehér szirmoktól – a terebélyesre nőtt labdarózsabokor pettyezte velük tele az éjjel. Sötétbarna hajában még alig fehérlett szemtelenül néhány színtelen szál, pedig az előző nyáron ünnepelte a harminckilencedik születésnapját.

cat-1169300_960_720_renamed_8582
image-942
Felegyenesedett az üvegekkel telepakolt fonott kosár mellől, és öklével letörölte izzadt homlokát.
– Még hogy fagyosszentek…! – dünnyögte félhangosan.
Körbepillantott a göcsörtös körtefa és a labdarózsa által határolt csöppnyi belső udvaron. Pár lépésre, egy sötétzöldre mázolt kis pad tetején megtalálta, amit keresett.

Ősszel festette át, amikor rábukkant az apja pincéjében. Akkor költözött haza, hátha így könnyebb lesz. Nem csupán neki, mindkettőjüknek. A kaptárakkal az apja foglalatoskodott, a méz meg az ő reszortja lett. Jól is jött némi kiegészítés: amit a rendelőben keresett, az rendszerint el is ment az albérletre meg a betevőre. Mostantól meg majd félre is tud tenni. Apus annyira megörült egy szem lánya hazaköltözésének, hogy két teljes ágyást bevetett cukkinivel, és kigyomlált neki egy harmadikat is, hogy legyen hely az imádott dáliáinak.

Fejére csapta a meglelt, nagy karimás szalmakalapot, és visszalépett a verandára, ahol egy ötliteres befőttesüveg meg egy jókora fazék terpeszkedett egy alacsony, tömör faasztalka közepén.
– Lépesméz, sicc innen! – lendítette meg a kezét az asztal felé.
A fehér macska kelletlenül huppant a kövezetre, s a mézesüvegekkel teli kosarat megkerülve célba vette a zöld padot, hogy onnan meresztgesse mézszínű szemeit a gazdira.
Kerített egy hokedlit a dézsában nyújtózó citromfa mellől, és az asztalhoz telepedett.

Reggel óta nem bírta kiverni Rácz Misit a fejéből.
Az általános vélekedés szerint ő volt az iskola legszívdöglesztőbb fiúja, a zsenge női szívek megdobogtatója nyolc egész éven át. Ugyanabba a szépreményű évfolyamba jártak, a boldog-tudatlan nyolcvanas években, amikor még minden olyan egyszerűnek tűnt. Zengett az ének és szép volt az élet, az ég kék volt, mint a kisdobosnyakkendő,  a munkacsapatgyűléseken pedig mindig egymás mellett ücsörgött az a és a b osztály a tornaterem hűs padlóján. Ott nézték meg egymást először. A hetedikes farsangon rendezett szépségversenyen ki más lett volna a zsűri elnöke, mint ő, és amikor sor került az eredményhirdetésre, a mindig mosolygós igazgatóhelyettes, Jutka néni végső kérdésére (“És ki lett a legszebb?”) Misi a világ legtermészetesebb módján így felelt:
– Hát a Mézes Lizi!
Mert iskolaszerte így hívta őt mindenki, az apja foglalkozása után.

Elmosolyodott. Ölében tartva az öblös merőkanalat (ez is a mamáé volt valaha, mint a zöld pad), mozdulatlanul ült a hokedlin, és a teli üvegre bámult, bár egyáltalán nem látta. A belső mozigépész egészen más képeket vetített lelki szemei elé, huszonöt évvel korábbiakat.

A nyolcadikos évfolyambulin táncoltak együtt, Misi lekérte őt a dagadt Zemancsektől, aztán meghívta egy bodzaszörpre a büfében. Sohasem volt olyan boldog, mint azon a délutánon.
Talán lehetett volna belőle akármi is, ha a pályaválasztás messze nem sodorja őket egymástól.

Sóhajtott egy egészen kicsit, és felkelt. Hármat lépett a konyha felé, melynek apró kockaköves padlóját lehullott pünkösdirózsaszirmok tarkították, mint megannyi vérző, összetört szív. Kihúzott egy fiókot, hogy elővegyen egy tisztára öblített vászondarabot. A négyzet formájú textilt halvány okkersárgára színezte a sokéves használat.
Visszaült az asztalkához, a vásznat gondosan az üres fazék karimájára rögzítette, hogy átszűrhesse rajta a zavaros levet, amelyben citromkarikák és bodzavirágok lebegtek olyan békésen, mint a derűs égen a ragyogóan fehér bárányfelhők.
Lassú munka volt, mert a folyadék nem sietett átszivárogni a szöveten.
Volt bőven ideje gondolkodni.

fruit-juices-667570_960_720_renamed_20225
image-943
Sokszor eszébe jutott Misi főiskolás korában is, amikor megtudta, hogy Amerikába ment, ahová annak idején ő is vágyakozott. A lehetőségek hazája, az ígéret földje, maga Eldorádó – egészen biztosan nagyszerű ország lehet, ha Misit is magában foglalja…
És most újra itt van. Visszatért a hegy tövében szerénykedő faluba, és megvett egy csinos hosszúházat a paplak mellett. Ott lakik a két gyerekével. Hogy az anyjukkal mi lett, arról még a legjobban értesült öregasszonyok sem tudtak biztosat mondani a szombati piacon – talán össze sem voltak házasodva.

Két helyes kis kapucsínógyerek, ahogy apus nevezi a félvéreket. Őket vitte reggel az iskolába, amikor szélesen mosolyogva kiintegetett neki az autó ablakán.
– Vajon tudnám őket szeretni? – fordult meg a fejében.
Lassan meregette át a fazékba a bodzaszörpöt.
Két kis veréb röppent a veranda kitaposott kövezetére, hogy egy pillanat múlva boldogan csicseregve továbbálljanak a kert irányába.
– Még mindig milyen jóképű! – sóhajtott önkéntelenül.

Éppen akkor telepítette az elárusító standot a kapu elé, a csinos “Termelői méz és szörp” felirattal, amit a télen festett a megkopott régi helyett.
Misinek a levendulaméz ízlett mind közül a legjobban. Még a piros nyakkendője is ragadt az aranyosan áttetsző cseppektől, amelyek a vajaskenyeréről csöpögtek megállíthatatlanul. Mindez az úttörőavatás napján történt, az iskola izgatottan zsongó aulájában, ahová Apus vitt kóstolót az összes fajta mézéből. A levendulás volt a legnépszerűbb.
Kellene még belőle vinni a standhoz pár üveggel, határozta el.

Végre az utolsó csepp bodzaszörp is belekerült a fazékba. Felállt, hogy megszabaduljon a szűrleménytől csöpögő vászontól, s kezét alá tartva belépett az árnyas konyhába.

Talán megáll majd itt délután, iskolába menet, hogy vegyen abból a híres levendulamézből. Addigra a szörpöt is beletöltögeti majd az előkészített palackokba.
Egy pillanatnyi elmélkedés után levett a kredencről két szép üvegpoharat, és egy régiesnek ható, levendulamintás fatálcára helyezte őket.

 

Ez és még számos hasonló történet olvasható a hamarosan megjelenő novelláskötetben!

 

Tarts velem Facebook oldalaimon is:

Kávé és krémes:
https://www.facebook.com/KaveEsKremes?fref=ts

Velencei Rita:
https://www.facebook.com/pages/Velencei-Rita/1488429234781657?fref=ts

 

 

Hagymás bab (novella, szórakoztató irodalom)

pinto-beans-356622__180
image-621
– Piedone módra. Hagymás bab, Piedone módra. Csilivel – ismételte immár harmadjára, egyre fogyatkozó türelemmel. – Sok csilivel.

Másodszor lapoztam át tüzetesen a megsárgult papírú, lassan már széteső szakácskönyvet, mindhiába.

– Nincs benne ilyen étel, apuka. Nem lenne jó az egyszerű, hétköznapi babfőzelék? – próbálkoztam.
– Az lehetetlen – szögezte le, idegesen fészkelődve a nyikorgó vén hokedlin. – Egész biztos, hogy van ilyen.
– Ha maga mondja, hogy van…
– Van hát. Erzsikém mindig ebből főzte nekem.
– Jól van, apuka, akkor megnézem még egyszer.

Amikor Joci kiment Münchenbe, és rám hagyta az öreget, nem volt sok illúzióm a gondozásával kapcsolatban. Kitartóbb egy elefántnál, és ragaszkodik az emlékeihez. Már azokhoz, amik még megmaradtak neki. Vagy azokhoz a képzetekhez, amiket emlékeknek vél.

– Ott lesz az – bizonygatta, a térdén dobolva csontos ujjaival, és a szebb napokat is megélt konyhaszekrényre szegezte eltökélt tekintetét.
– Igen, igen, itt van, megtaláltam – mosolyogtam rá, igyekezvén úgy tartani a könyvet, hogy ne lássa, hol van nyitva. – Igaza volt.

Bólintott egyet, és felvonta a szemöldökét, mintha azt akarta volna mondani ezzel: ez természetes, mert nekem mindig igazam van.
– Fel is olvasom a receptet, ha akarja. Addig iszogassa csak a kakaóját, apuka.

Csörömpölve megkavarta a forró italt a vele majdnem egyidős bögrében, én meg gyorsan összeszedtem a gondolataimat.

– Hagymás bab Piedone módra, sok csilivel – kezdtem lassan, a könyvet magam elé tartva. Ő lehunyta a szemét, úgy figyelte a szavaimat. Csak ajkával csücsörített olykor, a teljes beleélés jeleként. – Az ötven deka előzőleg beáztatott vörös vagy tarka babot feltesszük főni a kuktafazékban. Egy fej vöröshagymát és két gerezd fokhagymát apróra vágunk, és forró olajon megpirítjuk. Ezután hozzáadjuk az elkészült, leszűrt babot, és felöntjük öt deci paradicsomlével, valamint annyi vízzel, hogy háromnegyedig ellepje. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk az apróra vágott csilipaprikát, és készre főzzük.

– Igen, ez az. Ez legyen ma – bólogatott, és megnyalta kakaóbajszos száját. – De jó sok csili legyen benne. A szárított is jó. Erzsikém is úgy készítette.

– Persze, apuka, őrölt csilivel fogom én is elkészíteni – mondtam neki, és magamban megkönnyebbülten sóhajtottam.

A mai ebédünk hagymás bab lesz.

Ha elég sok szegedi csípőset teszek bele, semmi sem fog feltűnni neki.

 

Ez és még számos hasonló történet olvasható a hamarosan megjelenő Vénusz arcai című novelláskötetben!

 

A thébai és a gyógyír (novella, szórakoztató irodalom)

egypt-945311_960_720
image-836
Képzeljük el, hogy az ókor fényes ege alatt egy egyszeri thébai alattvaló emelgeti saruit egy impozáns épület irányában, hogy az éktelenül tűző egyiptomi nap, meg lelke búja elől menedékre leljen. Belép a hűs oszlopok közé, tisztelettudóan köszön, olvasójegyét – egy aprócska papiruszszeletet – átnyújtja a könyvek őrzőjének, s ekképpen szólítja meg az érdemes férfiút:

-Mondja, ó könyvek tiszteletreméltó őre, van-e önöknél olyan papirusztekercs, ami a magamfajta igényes olvasónak szellemi és lelki táplálékul egyaránt szolgálhat?

Az ősz  szakállú öreg készségesen pillant fel gyékényből font zsámolyán.

-Kegyed talán nem látta bejövet cégünk jelmondatát? Ez esetben szíveskedjék a bejárat fölé pillantani.

Ha ekkor hősnőnk visszalépdel az ajtónyílásig, és – a napszúrást kockáztatva – kitekint az ég felé, azt láthatja, hogy a fáraó szorgos írnokai ezt a három szót vésték a gondosan munkált homokkőbe: Gyógyír a léleknek!

Mivel a mi thébaink figyelmes perszóna, ezt a kis plusz sétát megspórolta magának, s ekképpen válaszolhat a könyvtárosnak:

-Igen, ismerem a szlogenjüket, és pontosan ezért is vagyok itt.

Az öreg elégedetten mosolyodik el hosszú szakálla fölött: végre egy ügyfél, aki tudja, mit is akar.

-Nekem, kérem, olyan irodalomra van szükségem, ami a napi robot után segít kikapcsolódni, elszórakoztat, és magányosságom bús felhőit is eloszlatja. Mit ajánl?

A könyvtáros sivatagi széltől barázdált arca némi zavarról árulkodik.

-Nálunk minden sikerszerzőt megtalál: Arisztotelészt, Arisztophanészt, Szophoklészt, Euripidészt, Platónt, Plutarkhoszt; Róma és a provinciák bestsellereit: ifjabb Pliniust, Marcus Aureliust, Tomaszfreiuszt…

-Oziriszre és Íziszre! Azt reméltem, hogy a modern szépirodalom gyöngyszemeit is megtalálom maguknál! Elvégre ez a Thébai Nagykönyvtár, vagy mi a szkarabeusz!

-Nézze, hölgyem – igazgatná meg orrán a szemüveget, ha már feltalálták volna -, a papirusztekercsek temérdek helyet foglalnak, már így is komoly helyhiánnyal küzdünk. De Platón dialógusai és a Párhuzamos életrajzok is igazán kellemes kikapcsolódást nyújtanak…

A hölgy morcosan nyúl az asztalon pihenő olvasójegyért, és megvető tekintettel veti hátra a fejét.

-Csupa férfiszerző! Semmi izgalom, semmi romantika, semmi szerelem meg kacagás! Még hogy gyógyír a léleknek! Hah! Ide se jövök többet, Oziriszre!

Az agg könyvtárnok sajnálkozással tekint a szaporán távolodó, fehérbe burkolt nőalak után, s mi mélyen egyet tudunk érteni vele, midőn úgy vélekedik: ez nem épp dicsérendő elhatározás – Szophoklész és ifjabb Plinius veretes szövegei kitűnő időtöltést biztosítanak, s valóban épületes olvasmányok.

A thébai hölgyet ugyanakkor azzal biztatjuk, hogy már csak pár ezer évet kell várnia – hacsak Ré földi leszármazottjának felkent papjai ki nem olvassák a szent feliratokból az időutazás titkát -, s jobbnál jobb szórakoztató női regényekből válogathat majd kedvére – mint amilyen például ez is: Kávé és krémes…

 

Tarts velem Facebook oldalaimon is:

Kávé és krémes:
https://www.facebook.com/KaveEsKremes?fref=ts

Velencei Rita:
https://www.facebook.com/pages/Velencei-Rita/1488429234781657?fref=ts

 

Rajzok (novella, szórakoztató irodalom)

painting-911800_640
image-737
Zsófi bénultan ült az asztalon fekvő üres rajzlap felett. Tudta jól, hogy csupán egyetlen délutánja maradt tizenöt rajz elkészítésére. Tudta előre, hogy így lesz. Tudta ezt már szeptemberben is, amikor elhatározta, hogy többé soha egyetlen vonást sem ejt rajzlapon, még akkor sem, ha emiatt meg fog bukni rajzból. De ő vállalta ezt és a vele járó szégyent is, mert beleégett a lelkébe a nagyapjától hallott intelem: „Az ember tartsa magát az elhatározásaihoz!” Ő kitartott, még azon az áron is, hogy ezzel fel kell adnia azt az álmát, hogy festőművész legyen. Nem, nagyapa nélkül nem lehet többé rajzolni. Ha nagyapa nincs többé, a rajzolásnak sincs értelme.

Tűnődve bambult a szűz lapra. Ha nincs meg a tizenöt beadott munka, akkor nem marad más, mint az osztályismétlés. De Zsófi úgy érezte, még ezzel a gondolattal is meg tudna barátkozni. Kénytelen lesz. Ha nagyapa itt volna, és vezetné a kezét, tanácsot adna a helyes árnyékoláshoz, kijavítaná az elrontott arányokat és újra elmagyarázná a színharmóniát… csak az tudna mindent megváltoztatni.

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom

Honlap alap: WordPress ---- Sablon: Giftidea WordPress Theme ---- Készítés, működési támogatás: Egeszseghonlapok.hu