– A negyedik gombóc legyen mangó. Az biztos finom… Ó, nem, nem! Bocsánat! Inkább mégis mogyorót szeretnék. Köszi.

A lány udvariasan rámosolygott sapkája sildje alól a tetovált felsőtestű vevőre, lemosta a fagylaltoskanalat, aztán kikanyarított egy gombócot a mogyorós tégelyből, és a tölcsér tetejére biggyesztette.

– Beleszúrok egy rolettit, jó? A cég ajándéka.

– Ó, köszi! – vigyorgott a férfi, a lány kezébe számolta a pénzt, aztán távozott a fagyizótól.

A lány lerántotta magáról a sapkát. Már nem nagyon várhatók vevők, késő van, az idő pedig túl hűvös. Utálta ezt a szoros fejfedőt, ami mindig lenyomta a haját. Ami azt illeti, ezt a fagyizót is utálta, minden este láb- és derékfájással tért haza, a szomszédos halsütőnél üvöltő zenétől pedig hasogatott a feje. De a legjobban Karolából, a főnökéből volt elege. Hiába mondta neki az elmúlt hónap alatt háromszor is, hogy adjon a marketingre – négy gombóc mellé cukorszórást vagy ostyát ajándékba, mondjuk – Karola elutasította valamennyi ötletét. Az életben semmit sem adnak ingyen, jelentette ki szárazon.

A lány fogta az ablaktisztítót és a rongyot, kilépett a faházikóból, és gondosan letörölgette a málnás ragacsfoltot, amit a tetovált férfi hisztis gyereke nyomott rá az üvegre. Leporolta a falra rögzített táblát is, aztán visszasétált a helyére, a hűtőpultnak támaszkodott, és a tópartot bámulta. Talán két tucatnyian hevertek vagy fürdőztek a lemenő nap egyre gyengülő sugaraiban. A szomszédos nagy strandon biztos most is van sorban állás a fagyiért, gondolta. Egy kuponos akcióval viszont fel lehetne pörgetni a forgalmat a hűvös napokon is.

A bögréje után nyúlt, és belemért egy gombócnyi pisztáciát. Ezt szerette a legjobban.

A kis fabódé mellé egy markáns motorhangú autó gurult be. A lány oldalra pillantott: a fehér BMW-ből egy felékszerezett, neonrózsaszínbe öltözött, teltkarcsú nő szállt ki. A karjára kanyarította márkás retiküljét és a csomagtartóhoz tipegett.

Talán ma jobb kedve van, vélekedett a lány, esetleg meghallgatja a javaslatomat. A pult alá rejtette a bögrét, és a fejébe nyomta a sapkát.

– Csaó Niki! – köszönt be a nő a hátsó bejáraton.

A lány elhúzta a száját.

– Jó estét!

– Voltak ma? – Karola kivette a kasszát a pénztárgépből, aztán visszasétált a kis hátsó helyiségbe, helyet foglalt, és csörömpölve számolni kezdte a bevételt.

– Nem valami sokan – felelte a lány. – És ha nem találunk ki valamit, ezután sem lesznek – tette hozzá halkabban. Karola azonban így is meghallotta.

– Az üzletet bízd rám! Te csak mosolyogj és légy közvetlenebb, akkor többet fognak vásárolni.

A „légy közvetlenebb” Karola értelmezése szerint azt jelentené, hogy csábosan pislogjon a férfivásárlókra – ettől viszont forgott a gyomra. Ettől a munkától, az egész fagyizótól viszolygott; komolyan el is gondolkodott azon, hogy felmond most, a strandszezon kellős közepén. De amilyen nehéz munkaerőt találni, Karolát rosszul érintené a dolog, és ordítana vele, ő pedig ki nem állhatta, ha ordít vele valaki. A pénz pedig jól jött, nem akarta ezt a szeptembert is diákhitellel kezdeni.

Óvatosan kanalazott egyet a pisztáciafagyijából, élvezte a különleges, krémes ízt.

– Szia!

Felpillantott. Egy huszonéves srác nézett szembe vele, aki az egyik lábáról a másikra állt.

– Helló… Niki – pillantott a lány blúzára csíptetett névtáblácskára, és meglengette a kezét.

– Niké – pontosított a lány. – Hány gombócos lesz?

– Ööö… Niké?

– Igen. Mint a győzelem istennője a görögöknél, tudod. Kettőnél több gombócot kérsz?

– Hű – pirult el a srác. – Az istennő, az stimmel.

Nikét kezdte bosszantani ez a kötekedő fiú, aki zárórakor esik be, és képtelen közölni, hogy kicsi vagy nagy tölcsérbe kéri a fagyiját.

– Valójában Viktória vagyok – tette hozzá magyarázatul – de a vikizést ki nem állhatom, ezért hívatom így magam.

– Hát, nekem nagyon tetszik – vigyorgott a fiú.

Niké megeresztett egy mosolyt. Volt valami ebben a srácban, ami tetszett neki.

– A ribizli nagyon finom, a kávé és a túrós rétes is népszerű. A pisztáciát viszont nem annyira szokták szeretni.

– Én igazából a tábla miatt érdeklődöm – mutatott a fiú a deszkafalra szögezett hirdetésre.

Szerinted hogyan folytatódjon a történet? Írd meg a Facebook oldalamra!

Niké
Cikk megosztása: Share on Facebook
Facebook
Cimke:

Velencei Rita

A honlap gazdája és a cikk írója: Pintérné Annus Rita

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom