Meglepő, ha egy íróról kiderül, hogy már gyerekkorában is vezetett naplót? Bizonyára nem (én 12 éves koromban kezdtem, mégpedig Adrian Mole titkos naplója hatására).  Úgy gondolom, hogy teljesen átlagos ember vagyok, de azért az átlagos emberekről is kiderülhetnek meglepő dolgok, nem? 😉

Az alábbiakban néhány érdekesnek tűnő, számomra fontos tényt gyűjtöttem össze az életemből…

– Gyerekkoromban (ami zömmel a 80-as évekre esett) sok minden akartam lenni – pl. kozmetikus, űrhajós vagy operaénekes (na, utóbbi kizárólag a szép ruhák miatt, mert egyébként esélytelen volt a dolog 😉 ). 10 évesen döntöttem el, hogy tanár néni leszek (és végül képesítést is szereztem). Az írói hivatás sokáig meg sem fordult a fejemben, bár az olvasás mindig is előkelő helyet foglalt el a szabadidős tevékenységeim között. A szövegelemzős irodalomórák viszont sohasem tartoztak a kedvenceim közé!

– 16 évesen manökentanfolyamot végeztem, és még a kifutón is megfordultam párszor (na, ez tényleg meglepő, még én magam is alig hiszem el, hogy ilyesmi megesett velem 😀 ). Innen jött az ötlet, hogy a Kávé és krémes Annamarija mellékesként modellkedjen.

– Több évig voltam tagja a székesfehérvári Duende flamenco tánccsoportnak (ez a Kávé és krémesben is felbukkan), nem ritkán közönség előtt is felléptünk. Egy rövid ideig a Vis Vitalis női kar alt szólamát is erősítettem (legalább egy kicsit…).

– Hat tanévet tanítottam középiskolában franciatanárként. Érdekes tapasztalat volt, ennél többet nem mondanék róla. 🙂

– Mindent, amit írok, először általában kézzel írom, ceruzával. A Kávé és krémes című regényem írásakor megtanultam bal kézzel is olvashatóan írni. Ennek igazán prózai oka volt. Az írásra sokszor akkor tudtam időt szakítani, amikor a pici fiamat altattam a karomban – jó eséllyel éppen a jobb karomban. Mit tehet ilyenkor az ember, ha írni akar? Csak azt, hogy ír bal kézzel 🙂

– Nagy szerelmem a mediterrán világ, Provence, Itália… Szerintem egyik előző életemben Olaszországban éltem, ennek majd utánajárok egyszer. 😀

– Egyik komoly szívügyem a környezet védelme. Lehetőség szerint hulladékmentesen vásárolok, és a háztartásomban is törekszem erőteljesen csökkenteni a keletkező szemetet.

heart-601534_640
image-286
– Habár a Kávé és krémesben címszerepet adtam neki, kávét már 16 éve egyáltalán nem iszom. (A kávétermelés környezetre gyakorolt hatása miatt sem. Tudtad, hogy egyetlen csésze kávé előállításához 140 liter vizet használnak fel?)

– Nem rajongok az elektronikus kütyükért, és – ó, leírni is szörnyű ilyet 2019-ben! – még a telefonom is “buta” (de én így szeretem 😉 )

– Mérleg vagyok Szűz aszcendenssel, a kínai Nyúl évéből. Minden, amit írnak róla, igaz rám.

– A kézírás elemzése mindig is izgatott, így 2004-ben grafológus képesítést is szereztem, bár sajnos sok lehetőségem nem volt, hogy igazán gyakoroljam a megszerzett tudást.

– Közel egy évig könyvtárosként dolgoztam – öt különböző könyvtárban! Na nem azért, mintha mindenhonnan kirúgtak volna 😀 , csak mindig abba a fiókkönyvtárba küldtek, ahol szükség volt plusz egy segítőre. Nagyon érdekes munka volt, ott szerzett élményeim alapján írtam a Közkönyvtár című novellámat, ami a Levendulaméz c. kötetben olvasható. (A Moly-on ennek kapcsán ezt írta egy olvasó: Sok novella volt, ami igazán megfogott és nagyon tetszett, de talán a könyvtáras lett a kedvencem. Ez és az előző olvasmányom (Bovaryné jelenti) miatt rájöttem, hogy következő életemben könyvtáros akarok lenni. Majd szóljatok, hogy ne felejtsem el. :D)

– Szeretek mosogatni, mert közben nagyszerűen lehet töprengeni a történetfűzésen, a vízcsobogás ráadásul meg is nyugtatja az embert.

– Szenvedélyesen érdekel a szavak eredete: az etimológiai szótár és az idegen szavak szótára kedvenc könyveim közé tartoznak.

image-287
Ő Pisztácia

– Bár szeretem az állatokat, nagyon sokáig nem volt semmilyen háziállatom – kivéve egy magányos aranyhalat, ami egyszer négy napig vendégeskedett nálunk, mielőtt jogos tulajdonosának ajándékoztuk (nászajándékba). Aztán tavaly, egy nyári napon betévedt hozzánk egy éhező cica, és azóta kölcsönösen imádjuk egymást. 🙂

– Egyáltalán nem nézek tévét, sőt a gyerekeim sem tévéznek, legfeljebb konzervműsort engedélyezek nekik, kis mennyiségben. A számítógépes játékok is tiltólistán vannak. Úgy gondolom, hogy nem való a gyerekeknek, ugyanúgy, ahogyan az okostelefon sem.

– Nem kedvelem a krimiket és a sci-fit, viszont imádom az életrajzokat. Kedvenc szerzőim: Jane Austen, Wodehouse, Gerald Durrell, Shakespeare, Umberto Eco, James Redfield, Mikszáth Kálmán, Jo Baker (a Longbourn árnyékában miatt, egyszerűen imádtam!), Berg Judit (és persze még sokan mások).

– A Kávé és krémes több jelenetét is megtörtént események ihlették – van tipped, hogy melyek lehetnek azok? 😉

További meglepő tényeket olvashatsz rólam egy korábbi bejegyzésben is…

17+1 dolog, amit nem tudtál rólam
Cikk megosztása: Share on Facebook
Facebook

Velencei Rita

A honlap gazdája és a cikk írója: Pintérné Annus Rita

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom