Néhány könyvvel, pár tucat novellával a hátam mögött (és újabb tervekkel a jegyzetfüzetemben) meg kellett állapítanom, hogy a kosztümös, történelmi díszletekkel dolgozó történetektől nem tudok elszakadni 🙂 Most is egy ilyesmin kezdtem el dolgozni, ami bizonyos értelemben rendhagyó lesz, de erről majd később. Most hoztam nektek belőle egy kis részletet!
A havat alaposan le kell söprögetni a lépcsőfokokról és a csenevész, széltépte cserjék között a ház felé vezető keskeny járdáról is, hiszen tudvalévő, hogy a hó – itt, a Baker streeten éppúgy, mint a Cheapside-on – igen komiszul tud viselkedni, ha egyszer is megolvad, s azután, ha a gyenge januári napsugárnak nincs ideje felszárítani sáros nyomait, könnyen előfordulhat, hogy járhatatlan, rücskös jégpáncéllá válik a kövezeten.
Sally serényen dolgozott, a hátán érezve Mrs. Donovan szúrós szemét, amellyel könyörtelen pontossággal rálelt a leghitványabbnak tűnő apróságra is, ami kilógott a dolgok gondosan rendezett soraiból; még akkor is, ha magának Mrs. Donovannak a jelenléte is rendkívüli volt a ház ajtaja előtt, hiszen neki ezen a korai órán a tea- meg pirítósillatú konyhában lett volna tennivalója, hogy elrendezgesse a cselédséget.
Sally kezében egy pillanatra megállt a kócos cirokseprű, mert a kendője kibomlott, ingválla meglazult a munkában; gyors mozdulattal rendbe szedte, mielőtt a szél belehordaná a hópelyheket kopottas ruhája réseibe.
– A hátsó bejáratról se feledkezz el! – hangzott Mrs. Donovan zord utasítása.
– Megcsinálom – bólintott Sally, és halk sóhajjal nyugtázta, hogy a házvezetőnő végre eltűnik a házban.
Az utca túlsó oldala felé sandított, hátha meglátná azt az inast, Franket, aki Miss Pennethorne-nál dolgozik, s aki, ha szembetalálkoztak az utcán, olyan különös tekintettel nézte őt. A szemében mindig titkok ígérete csillogott, talán távoli, elérhetetlen tájak és kalandok titkai, amelyekről ő, Sally a mosókonyha párája mögül sosem tudhat meg semmit.
Már az utcaszegélyhez ért a seprűjével, amikor felfigyelt valami mozgásra a Pennethorne-palota ajtajában. Egy kiskutya szaladt ki az utca közepére, az a foltos kis öleb, amit a lehetetlen kalapokat viselő Miss Pennethorne szokott sétáltatni. Sally kíváncsian meredt a kutyára, amelynek minden tagja reszketett a hidegtől, és rémülten ugrált jobbra-balra a közlekedő fogatok között, mint egy rakoncátlan kecske, ami makacsul elszökdel a fejőnő keze elől.
