Havi írások: január 2019

Rendhagyó könyvtörténet

A könyv (nyomtatott papírkönyv) az UNESCO meghatározása szerint: Olyan, szövegből és ábrából álló, fizikai (papír) információhordozójú, nem periodikus (irodalmi vagy szakmai célú) publikáció, amely 49 vagy több oldalból áll, terjedelmi szempontból a borítót nem számítva. (Wikipédia)

A könyv története nemcsak régi, de olykor igen kalandos is volt, bizonyíték erre az alábbi összeállítás 🙂

image-1940
– A világ legrégibb ismert könyve egy Kr. e. 3350-ből való papirusztekercs, amelyet az egyiptomi Thébában, egy sírban találtak (Prisse-papirusz), és a helyes viselkedésről szól.

– A 16-18. században komoly tudósok sora állította, hogy az első könyvet Ádám írta – mégpedig nem is csak egyet, hanem tizenkettőt: köztük a teremtés történetét, ábécés könyvet, próféciákat, zsoltárokat, valamint az Ádám-család családfáját… Éva sem maradt el sokkal hitvestársa mögött, mert neki is tulajdonítottak egy evangéliumot és egy próféciát. Sajnos maguk az irományok sohasem kerültek elő.

Már az ókori görögök is szerették a romantikus-kalandos füzetregényeket. A történetek azonos sémára épültek: a gyönyörű szép, ámde szegény (talált gyerek) leány és ifjú szerelmesek, de elszakadnak egymástól, és sok viszontagság után, kalóztámadástól és rabszolgasorstól megmenekülve végül egymásra találnak – a végén az is kiderül, hogy mindketten gazdag család sarjai.
A Tiffany, Romana, Júlia füzetek irodalma tehát nem modern kori találmány.

És megszületett a nyomtatott könyv…

– A barokk időkben igen kedvelték a minél hosszabb címeket, amelyek akár az egész címlapot beborították. A legterjengősebb címmel talán William Prynne Londonban, 1633-ban kiadott műve büszkélkedhet a maga 43 sorával.

– A cirkalmas stílust kedvelő időkben maguk a címek is átestek a szükséges átalakuláson, így születhettek meg például ezek a figyelemfelkeltő művek:

Szellemi hálósapka, vigasztaló mondásokkal összevarrva.

Kapcsok és fűzőlyukak a hívők nadrágjára.

Magassarkú cipő azok számára, akik törpék az erényben.

Beöthy László: Puncs. Gyógyszerül unalomkór, adóssági mellbajok, nemfizethetési főfájások, bukásbani sántikálások s az egyenes lelkek kificamodásai ellen. (Az anekdotás könyvet Komáromban adták ki, 1853.)

– A világ leghosszabb előszavával Weislinger 1726-ban megjelent könyve dicsekedhet: a 618 oldalas műből 470 oldalt foglalt el.

– A kéziratos kódexek idején nem létezett még szerzői jog, s hogy a művet ne másolják vagy hamisítsák, a szerző a könyv előszavában megátkozta a bitorlókat és hamisítókat.

– Sajtóhibák azóta léteznek, mióta nyomtatott könyvek. A kezdeti időkben minden példányon kézzel javították ezeket, később a könyv végén, Errata gyűjtőcím alatt sorolták fel a sajtóhibákat. A könyvtörténet legterjedelmesebb hibajegyzékét Aquinói Szent Tamás Summájának 1578. évi kiadásában találhatjuk meg: 108 oldalra rúg.

– A kézzel írott könyvekben is akadtak leírási hibák, ezek miatt a másoló a könyv végén kérte az olvasó elnézését. 🙂

– A legkülönösebb naplót talán Restif de la Bretonne írta, pontosabban véste kőbe, mégpedig a párizsi Saint Louis sziget hídjának gránitköveibe, amelyek azóta sajnos már nem találhatóak meg eredeti helyükön.

“A könyv gyógyszer, a könyvtár patika”

– Az angol Edward Bulwe The Caxtons című, 1849-ben írt regényében olvasható az a javaslat, hogy a könyveket betegségek szerint kellene osztályozni. Náthára ugyanis legjobbak a könnyű olvasmányok, lelki bajok esetén az életrajzok, komoly lelki csapások esetén szellemi munkával kell megerőltetni magunkat. Pénzügyi gondokra verseket ajánl, hipochondereknek útleírásokat.

A könyv tényleg lehet gyógyszer? Ki tudja, meglehet. Talán ez magyarázza, hogy a könyvek között élő emberek: a könyvtárnokok, könyvkereskedők, kiadók, irodalomtörténészek és tudósok egy 1900-ban megjelent tanulmány szerint magasabb kort érnek meg.

(Forrás: Ráth-Végh István: A könyv komédiája, Nényei Pál: Az irodalom visszavág)

Rejtély a Baker streeten 2. rész

(Az első rész itt olvasható.)

Sally mintha úgy látta volna, hogy Frank lép ki a palota ajtaján, ekkor azonban mintegy karnyújtásnyi közelségben elsietett mellette egy kocsi, s annak a tetejéről jó maréknyi hó hullott a lány fedetlen nyakába.

Akkor eszébe jutott, hogy a fagyos büntetést talán a megkérgesedett Mrs. Donovan küldte rá valamiféle varázslattal, hiszen most már a hátsó bejáratnál kellene söprögetnie a havat, nem pedig kutyák meg inasok után bámészkodnia az utcán. Kendője végével lesepregette a nyakából a havat, és a seprűt megmarkolva visszafelé indult.

A házvezetőnő nem kedvelte őt az első naptól fogva, hogy Mr. Barnes házához került. Látta a tekintetén, ahogy részvétlenül a mosástól kisebesedett kezére nézett, meg abból, amilyen érzéstelenül ejtette ki a nevét. Talán minden reggel bedörzsölte szegfűszegolajjal az ajkát, nehogy bármilyen kiejtett szó fájdalmat okozzon neki?

De talán nem kedvelt senkit sem; az ilyen szikár, csontos arcú asszonyoknál sosem lehet tudni.

Érezte, hogy a hideg jócskán megcsipkedte már az arcát, az ujjait alig tudta már mozgatni, annyira meggémberedtek. Mielőtt a lépcsőre fordult volna, hogy a munkája után eredjen, még egy vágyakozó pillantást vetett az utca szabadsága, a valahová sietve haladó emberek után, meg a folyton unatkozó Miss Pennethorne éles hangú, mulatságos ölebecskéjére – a látvány azonban jobban megdermesztette, mint a fagyott reggel. Egy cicomás hintó állt a Pennethorne-palota előtt. Az ajtaja hirtelen lendülettel kivágódott, és a belsejéből egy gazdag öltözetet, tollas kalapot viselő nő karja nyúlt ki a kiskutya felé. Egyetlen szempillantás műve volt az egész: Miss Pennethorne agyondédelgetett kis kedvencének már nyoma is veszett, a hintó pedig újra elindult a barnásra taposott havon. Sally látta, hogy valahonnét előront az inas, és olyan szitkokat szórva fut a hintó után, aminőket ő eddig leginkább a Cheapside csapszékei meg cselédszállásai környékén hallott. A különös tekintetű Frank most fedetlen fővel, a szélben lobogó kabátban csúszkált, kanyargott, futkorászott a kocsik és a járókelők között; ezt azonban Sally már nem bámulta tovább.

A dolgok megint összegubancolódtak, mint egy makrancos gyapjúgombolyag, de ezúttal végre nem neki kell kibontogatnia a szálakat.

A rejtélyes Baker streeti eset

Néhány könyvvel, pár tucat novellával a hátam mögött (és újabb tervekkel a jegyzetfüzetemben) meg kellett állapítanom, hogy a kosztümös, történelmi díszletekkel dolgozó történetektől nem tudok elszakadni 🙂 Most is egy ilyesmin kezdtem el dolgozni, ami bizonyos értelemben rendhagyó lesz, de erről majd később. Most hoztam nektek belőle egy kis részletet!

A havat alaposan le kell söprögetni a lépcsőfokokról és a csenevész, széltépte cserjék között a ház felé vezető keskeny járdáról is, hiszen tudvalévő, hogy a hó – itt, a Baker streeten éppúgy, mint a Cheapside-on – igen komiszul tud viselkedni, ha egyszer is megolvad, s azután, ha a gyenge januári napsugárnak nincs ideje felszárítani sáros nyomait, könnyen előfordulhat, hogy járhatatlan, rücskös jégpáncéllá válik a kövezeten.

Sally serényen dolgozott, a hátán érezve Mrs. Donovan szúrós szemét, amellyel könyörtelen pontossággal rálelt a leghitványabbnak tűnő apróságra is, ami kilógott a dolgok gondosan rendezett soraiból; még akkor is, ha magának Mrs. Donovannak a jelenléte is rendkívüli volt a ház ajtaja előtt, hiszen neki ezen a korai órán a tea- meg pirítósillatú konyhában lett volna tennivalója, hogy elrendezgesse a cselédséget.

Sally kezében egy pillanatra megállt a kócos cirokseprű, mert a kendője kibomlott, ingválla meglazult a munkában; gyors mozdulattal rendbe szedte, mielőtt a szél belehordaná a hópelyheket kopottas ruhája réseibe.

– A hátsó bejáratról se feledkezz el! – hangzott Mrs. Donovan zord utasítása.

– Megcsinálom – bólintott Sally, és halk sóhajjal nyugtázta, hogy a házvezetőnő végre eltűnik a házban.

Az utca túlsó oldala felé sandított, hátha meglátná azt az inast, Franket, aki Miss Pennethorne-nál dolgozik, s aki, ha szembetalálkoztak az utcán, olyan különös tekintettel nézte őt. A szemében mindig titkok ígérete csillogott, talán távoli, elérhetetlen tájak és kalandok titkai, amelyekről ő, Sally a mosókonyha párája mögül sosem tudhat meg semmit.

Már az utcaszegélyhez ért a seprűjével, amikor felfigyelt valami mozgásra a Pennethorne-palota ajtajában. Egy kiskutya szaladt ki az utca közepére, az a foltos kis öleb, amit a lehetetlen kalapokat viselő Miss Pennethorne szokott sétáltatni. Sally kíváncsian meredt a kutyára, amelynek minden tagja reszketett a hidegtől, és rémülten ugrált jobbra-balra a közlekedő fogatok között, mint egy rakoncátlan kecske, ami makacsul elszökdel a fejőnő keze elől.

(Itt találod a folytatást!)

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom

Honlap alap: WordPress ---- Sablon: Giftidea WordPress Theme ---- Készítés, működési támogatás: Egeszseghonlapok.hu