Németh Krisztina nevével akkor találkoztam először, amikor a Rejtelmes karácsonyok című kisregénygyűjtemény történeteit olvastam. Fiatalos, könnyed és szellemes a stílusa, de komoly témákról is lebilincselően tud írni. Ismerjétek meg az írónőt! 🙂
– Talán tizenkét éves lehettem. Elhatároztam, hogy én most aztán krimit írok. Leültem egy vonalas füzet mellé és körmölni kezdtem: Valahol Angliában, egy hosszú kabátos férfi, sietős léptekkel egy parkon megy át. A hó térdig ért, és a bokrok mögül megvillant két szem. Eddig jutottam, mert nem tudtam, hogy ki fog megölni kicsodát, és miért? Szóval ezt elvetettem, de az érzés, hogy valamit írni akarok, ott maradt bennem. Később inkább csak fejben formáltam sztorikat, hogy egyszer majd… 2015-ben aztán rátaláltam Nádasi Krisz karácsonyi kisregénypályázatára, amire egy hónap alatt összerántottam egy kb. száz oldalas történetet. Akkor a toplistáig jutottam, a könyvbe nem kerültem be, de egy hatalmas tapasztalással lettem bölcsebb: ha nem győzöl, az nem jelenti azt, hogy nem is nyersz. Én nyertem azzal, hogy megismertem rengeteg írót, és írást szerető embert, ami aztán a későbbi hozzáállásomat gyökeresen megváltoztatta. A pályázatra beadott kisregényem 2016-ban a Rejtelmes karácsonyok című antológiába Révállomás, New York címen kiadásra került, Nádasi Krisznek köszönhetően.
– Mesélnél valamit magadról? Mivel foglalkozol, amikor éppen nem írsz? Vannak hobbijaid?
– Szombathelyen élek párommal és huszonnégy éves lányommal, aki épp most próbálkozik kilépni a nagy életbe. A fiam a nyáron nősült meg, izgalmas, boldog időszak volt ez. Civilben egy ausztriai hotelben dolgozom, konyhán. Nagyon szeretem, és ez annak köszönhető, hogy esténként a látványkonyhán dolgozom, ahol kapcsolatban vagyok az emberekkel, lehet beszélgetni, társalogni. Ez vagyok én. Ha csak főznék, az nem lenne ennyire izgalmas. Hobbim? Mi más, mint az írás, de emellett elmaradhatatlan a sport. Kell a szellemnek, hogy néha teljesen kipurcanjon a test.
– Mit jelent számodra az írás?
– Amióta a gyerekek kirepültek, valamiféle hiánypótlás. Alkotni valamit, amivel aztán másokat megörvendeztethetek, kellemes, vicces percekkel vagy éppen mély mondanivalókkal. Éppen milyen kedvem van. Néha úgy érezem, hogy egy-egy messzi tájon játszódó írásommal szinte elrepítem oda magam, így valahol egy kis utazás is nekem. Élünk egy életet, de közben milliónyi más kaland várhat ránk. Nos, én az írásaimmal ezeket a kalandokat élem át.
– Honnan inspirálódsz? Sok személyes élmény van az írásaidban?
– Szeretem a valós történeteken alapuló sztorikat. Régi vagy épp ma játszódó, az mindegy. Átélni, megérteni mások küzdelmeit vagy hatalmas élményeiket mindig nagy kaland. Izgalmas leírni úgy egy történetet, hogy közben ismered a főszereplőt, vagy a helyszín, ahol a történet játszódik, ismerős. Ugyanakkor megvan az nehézsége, hogy nem lehet csak úgy egyszerűen leülni a gép elé, és hagyni a képzeleted szárnyalni. Komoly kutatómunkát, rengeteg beszélgetést, utána járást igényel. De így lehet hiteles.
– Van saját írói zugod, ahová elvonulsz? Hogyan teremtesz magadnak optimális hangulatot az íráshoz? Mikor van időd írni?
– Amikor az első kisregényemet írtam, senki nem tudta a családból. Hazaértem a munkából éjjel tizenegy órakor, és volt, hogy hajnali kettőig írtam. Ez azóta sem változott. Ha szabadnapos vagyok, akkor szakítok pár órát, de maradnak az éjjeli órák. Fárasztó, de akkor van csend, akkor tudok igazán kikapcsolni. Brazília meg saját halottjának tekint majd, ami a napi kávéfogyasztásomat illeti… Saját zugom nincs, de épp kialakítás alatt áll, mert az egy nagy álmom.
– Kik a példaképeid, kedvenc szerzőid?
– Kiemelni nehéz bárkit is. Vannak nagy klasszikusok, mint Rejtő Jenő, Agatha Christie, vagy Vavyan Fable, de mint a zenében, itt is mindenevő vagyok. Kivéve a nagyon horrorisztikus, nagyon parázósakat, azokat nem szívesen olvasom. Oka csak az, hogy utána veszettül félek, és kizárt dolog, hogy sötétben akár csak egy pohár vízért is kimenjek. Így inkább hanyagolom ezt a stílust. Az utóbbi idők nagy felfedezettje számomra Khaled Hosseini. Nem csak könyvei, de maga az ember is fantasztikus, tanulhatnánk tőle. Műveiben rengeteg válasz van olyan kérdésre, melyeket talán fel sem merünk tenni. Pedig aktuális, és elkerülhetetlen. A mai kortárs írókat pedig nagyon nagyra tartom. Leginkább azt, szeretem ebben a „társaságban”, hogy elenyésző esetben futok bele szakmai féltékenységbe. Támogatják, segítik egymást, és ez jó. Például te azzal, hogy velem csinálsz riportot, vagy Bogár Erika és T. C. Lang, akik a novelláskönyvemben sok segítséget nyújtottak. Öröm lesz, ha köztük tudhatom magam.
– Min dolgozol most?
– Jelenleg épp az előbb említett novelláskötet véghajrájában vagyunk. Sorsforgácsok címmel fog megjelenni. Kilenc változatos témájú novellát, és egy romantikus kisregényt tartalmaz. Fura ez tőlem, mert a kifejezetten romantikus témájú írások távol állnak tőlem, de ez most kikívánkozott belőlem. Azért a romantika mellett van egy másik vonala is. Egy novellás könyvnek épp az a fő tulajdonsága, hogy apró pici történetekkel szórakoztatja az olvasót. Utazás közben, hosszú várakozás közben, nyaralás alatt, vagy ha csak nincs időnk egy többszáz oldalas könyvbe belekezdeni. Én jobb szeretném, ha az emberek kezéből a mobilokat kiütnék a könyvek. Kezdje ezt bárki egy novellás könyvvel. Én nagyon szeretem őket. De ha ezt a könyvet elengedtem, akkor folytatom a már egy éve megkezdettet, ahol egy igaz történetet dolgozok fel (picit felturbózva). Egy menekült fiú történetét. Egyelőre a többi még titok.
– Ha kívánhatnál valamit a jó tündértől, mi lenne az?
– Most sokan felnevetnek, de egy elcsépelt, világszerte ismert közhely lenne az: világbéke. Mondom ezt anélkül, hogy szépségkirálynő lennék. De gondoljunk bele. Hova halad ez a világ? Ijesztő, néha már-már reménytelen dolgokat hozó irányba. Békében, nyugalomban élni mindennél fontosabb lenne. Elsősorban nem miattunk, hanem a gyerekeink, unokáink miatt.
Krisztina írásait elérheted a Facebookon:
https://www.facebook.com/profile.php?id=100010818523421
https://www.facebook.com/nemethkrisztiwrites/
