image-1732
Szabó Katalint, a Katiötletek Nyomdai Ötletgyár tulajdonosát sokan ismerik azon szerzők közül, akik a magánkiadást választották műveik publikálásához. De Kati nem csak könyveket készít: feliratos csokiktól kezdve a kitűzőkön át a társasjátékig szinte bármilyen személyes, egyedi ajándék- vagy reklámtárgy készítését vállalja.

Mindhárom megjelent könyvemnek Kati volt a nyomdai előkészítője, és a borítók megszerkesztésénél is számíthattam rá: kreatív, pontos, megbízható szakember, akivel könnyű volt együtt dolgozni. Most elsősorban mint embert szeretném bemutatni őt 🙂

– Hogyan választottad a nyomdai gyártás-előkészítői hivatást?

Pályaválasztás kezdetén a tanáraim adtak ötletet, hogy induljak el a nyomdaipar felé és azóta sem bántam meg, hogy hallgattam rájuk. Valójában senki semmit nem tudott erről mondani, csak azt, hogy izgalmas lehet. Nos, tényleg az, izgalmas és változatos. Montírozóként vettek fel a középiskolába, majd fél év után a kéziszedő osztályba kértem az átvételemet, elvarázsolt az ólombetűk világa. Negyedik osztályban az iskola megkapta az első fényszedő gépet, melyre engem választottak ki, hogy megtanulhassam. Fura módon akkor ezt nem éreztem kiváltságnak, inkább kirekesztésnek a többiek gyakorlati óráiról. Ezután 3 év nyomdaipari főiskola következett. A nyári gyakorlatok alatt több nyomdában is heteket töltöttünk a gyártás-előkészítők mellett, figyeltük a munkájukat. Nagyon szerettem ezt az időszakot. Szerencsém volt a munkahelyeimen, mert az évek alatt sokrétű tudásra tettem szert, ami nélkülözhetetlen volt a szakmámhoz. Minden nyomda más, mindenhol mást jelent a nyomdai gyártás-előkészítés. Sok helyen csak nyomdai árajánlatok kiadását, máshol csak az üzem számára a munkák paraméterezését.
Több mint 30 év gyakorlattal azt mondhatom, hogy megtaláltam a helyem ebben a szakmában vállalkozóként is. A nyomdai gyártás-előkészítői munka szerteágazó, kreatív, változatos munka. Kezdődik az ügyfél kérdésével, aki szeretne valamit, de nem tudja, hogy milyen paraméterekkel lehetne árban és minőségben a legjobbat elkészíteni. Folytatódik az árkalkulációval, majd az ütemezéssel, szerkesztéssel, gyártással, a logisztikával.

– Gyerekként is ez akartál lenni?

Kisgyermekként a régészet vonzott, de nem kedveltem az ókor utáni történelmet.
Nagyon szerettem volna színész lenni, de ezt a kis falunkban nem tartották jó ötletnek, nagyon nem… élt egy sztereotípia a nőkről, akik színésznők lettek.
Vonzott a fodrász szakma, de én mindenképpen érettségizni szerettem volna és ahhoz nem kellett (hobbi szinten most is foglalkozom vele).
Fanatikus könyv rajongó voltam. Nem, nem olvastam a könyveket, hanem rendezgettem, szagolgattam, könyvjelzőket gyártottam hozzájuk, katalogizáltam kivitel szerint – valahonnan innen eredeztethető a nyomdász érdeklődésem.

– Mi vonzott benne?

Egyértelműen a változatosság és a folyamatos tanulási lehetőség. Ez utóbbi miatt változtattam munkahelyeket is.

– Mi jellemzi a nálad készült könyveket?

A nálam készült könyvekre jellemző, hogy egyre nagyobb százalékban a tanácsadásommal már önállóan tudják nyomdakészre szerkeszteni az állományokat az ügyfeleim. A fő feladatom az állományok ellenőrzése a gyártási szempontok szerint.
Igen sokféle típusú könyvet készítek. 70%-ban fekete-fehér belívvel színes borítóval puhatáblás könyvek, regények, verses könyvek, mesekönyvek, nyelvkönyvek, termék leírások készülnek. Egyre többen választják a színes belíves megoldásokat és a keménytáblás kivitelezést. Elsősorban kis példányszámos könyveket gyártok, ez a fő profilom, akár 1 db is készülhet.
Nyitott vagyok az egyedi ügyfél igények teljesítésére, a minőségi nyomdai kivitelezés határain belül.

– Mi volt eddig a legnagyobb kihívás, amivel szembetaláltad magad a munkád során?

Több ezer példányszámos keménytáblás reprint könyv kiadás, vászon kötéssel, présaranyozással, arany élmetszéssel, burkolóval. Kihívás volt és igazi csapatmunka, ezt nagyon szerettem gyártás-előkészíteni.

image-1733
Kati a bohócdoktorok között – az álló sor bal szélén

– Úgy tudom, hogy nemrég elvégezted a bohócdoktori képzést, mesélnél erről egy kicsit? Honnan jött az indíttatás? Mit szólt hozzá a családod? Hol lehet találkozni veled bohócdoktorként?

Az indíttatás már több mint 20 éves. Azóta kerestem a lehetőséget, hogy ily módon segíthessek másoknak. Olvastam ilyen lehetőségekről és úgy éreztem, hogy nekem ezt csinálnom kell. Most adódott egy lehetőségem itt Szegeden, hogy elvégezzek egy több hónapos képzést. Mindennél jobban vágytam erre, így ezt a családom is megértette és támogatott benne. A képzés nem a nevetésről szólt, inkább a sírásról, a sebek feltépéséről, az érzékenyítésről, az elfogadásról. Először magunkat kellett jobban megismerni, hogy utána segíteni tudjunk. Bohócdoktorként eddig két alkalommal tudtam programokon részt venni. Az egyik egy több száz főnek szervezett családi mozi volt, ahol a vendégeket fogadtam és nevettettem a film kezdetéig. A másik alkalom a városi gyereknap, ahol az alapítvány sátra előtt játszottunk a családokkal. Kórházakban egyelőre nem tudtam a csapattal tartani, de amint időm engedi, csatlakozom hozzájuk. Nagyon jó valami olyat tenni, ami nem rólam szól, nem a munkámról, hanem azokról akikkel találkozom. Látni a szemükben az örömöt, kicsit megnevettetni őket, kicsit elvarázsolni… beszélgetni velük, játszani, ezt nagyon szeretem.
Igyekszem évente több alkalommal más önkéntes szervezetnél is segíteni. Ez engem is feltölt, nem csak azokat akiknek segítek. Emléket és élményt adni, ezt szeretem!

– Hogyan telik egy átlagos napod?

Ez jó kérdés. Igen kötött időbeosztást szabtam magamnak és ehhez igyekszem is tartani magam.
Reggel fél óra az “énidőm”, amikor tornázok. Délelőtt válaszolok az ügyfelek leveleire, árajánlatokat adok ki, gyártásokat indítok, szállításokat szervezek, ügyet intézek. A délutáni órák az állomány ellenőrzések, szerkesztések, tanácsadások időszaka, plusz egy kis online marketing.

image-1734
Feliratos csokik

 

Szabó Katalin nyomdai gyártás-előkészítő, nyomdai ötletgyáros

Telefon: 70-535-1726

Nyomdai munkák ötlettől a megvalósulásig – www.katiotletek.hu

Havi akciók: https://www.nyomdaiakciok.hu

 

 

 

 

A nyomdászat emberi arca – interjú Szabó Katalinnal
Cikk megosztása: Share on facebook
Facebook
Share on google
Google

Velencei Rita

A honlap gazdája és a cikk írója: Pintérné Annus Rita

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom