Havi írások: szeptember 2017

Kávé és krémes: így látta az olvasó

Éppen 10 évvel ezelőtt, 2007. szeptember elején született meg bennem Annamari története, és ekkor vetettem papírra a Kávé és krémes első jeleneteit… 🙂 A regény 2015-ös megjelenése óta sok olvasói visszajelzést kaptam, ezekből olvashatsz egy újabb csokorra valót. És ha kedvet kaptál az olvasáshoz, dedikált példányt ide kattintva rendelhetsz magadnak!

image-870
“A regény keserédesen indul, mikor az írónő bemutatja nekünk Annamarit, a szinglivé vált, de igaz szerelmet kereső hősnőjét. Túlzások nélkül állítható, hogy bármelyikünk képes átérezni Annamari tépelődéseit, vágyait, álmait. A párkeresés olykor vicces fordulatait, máskor kellemetlen buktatóit mindannyian átéltük már. Az olvasás kezdetén nem tudtam, mire számítsak, így nem voltak elvárásaim sem. A hősnő kezdettől fogva szimpatikus, és az események folyamán egyre jobban kirajzolódik jellemének finomsága, romantikus, álmodozó természete, barátságos, segítőkész hozzáállása. Igazán szerethető lány, kinek helyén az esze és a szíve. A regény közepe tájékán már igazán szurkoltam neki, hogy végre találja már meg, aki méltó módon tudja őt szeretni. Igazi huszonegyedik századi tündérmese, hercegkisasszonnyal és ha nem is fehér lovon, de azért csak megérkező, herceggel. Meleg szívvel ajánlom a romantikus varázslatot szerető szingliknek és a hercegüket mintegy varázsütésre megtalált hercegkisasszonyoknak is, hogy ismét átélhessék az Egyszer volt, hol nem volt című kezdetet…” Kálló-Helmeczi Zsuzsanna

„A Kávé és krémes nem a „csak egyszer olvasható” könyvek kategóriájába tartozik. Lehangoltság és derűs hangulat esetén is bármikor kézbe lehet venni, hiszen megvan az a képessége, hogy kiválóan űzi a szomorúságot és általános jókedvet varázsol. Egyébként már a címét is imádom!” Balláné Mária

“A könyv zseniális, nagyon visz magával, könnyű és mulattató, sok-sok gratuláció hozzá! :)” Hegyesi-Kovács Kata

“Nekem nagyon tetszett, az eleje picit lassan indult be, de utána már izgalmasnak éreztem. 🙂 A történet a valóságban játszódik, a helyszínek, a szituációk, az emberek is mind valósak, így az olvasó is közelebb érzi magát az egészhez, de mégis teret hagy a képzeletnek is, mert nem túl részletes mindennek a leírása. Azt mondanom se kell, hogy utána egy hétig krémest kívántam 😀 Tetszett és szívesen olvasnám a következő könyvedet is. ” Südi Alexandra

“Nagyon jó a stílusod, tetszik:) Kisbabámtól picit lassan haladok vele, de teljesen kikapcsol 🙂” Varga Marianna

“A főhős, Annamari szenvelgése Tibi után, a könyv elején egy kicsit idegesített, mert én nem ilyen típus vagyok. De a cselekmény előrehaladtával sikeresen kiiktattad Tibit – szerencsére Annamari is igyekezett ezt tenni, habár nagyon lassan jutott el eddig. A továbbiakban már felgyorsult a cselekmény, nagyon tetszettek a szófordulataid, a humorod. Volt, hogy hangosan nevettem, volt, hogy meghatódtam. Összességében tetszett a könyv!” Deákné Kovács Klára

“Kellemes, könnyed olvasnivaló, olyan mint egy habos kávé krémessel; – egy kis kényeztetés ismerős ízekkel. 🙂  Gratulálok hozzá és kíváncsian várom a következő köteteket!” Lakatosné Gabriella

“A Kávé és krémes nagyon jó könyv volt, jó érzéssel gondolok vissza rá, én speciel le sem tudtam tenni. Nagyon nekem való olvasmány!!
Köszönöm a lehetőséget, az élményt!” Baranyai Edina

“Tegnapelőtt végre leültem este, senki nem volt itthon és elővettem a regényed. Mit ne mondjak!!! Kellően humoros, olykor elgondolkodtató. Még főzés közben is olvastam. Ez már régen fordult elő velem. Közben rengeteg “kapucsínót” ittam. 🙂  Egyébként én nagyon szeretem a detektívregényeket. Ez felért azzal is. Néha erős kísértés fogott el, hogy a végére lapozzak, hogy ki lesz már Annamarinál a befutó, de nem tettem meg. Elolvastam a végéig. Köszönöm az élményt!” F. Attiláné

“Annak ellenére, hogy nem szeretem a női regényeket, ez a történet beszippantott! Együtt rezdültem Annamarival, együtt szomorkodtam vele és lestem, hogy melyik nap ébred rá végre, hogy a múltat le kell zárni. Együtt keltünk és feküdtünk le és vártuk, hogy vajon hol bukkan fel az igazi, aki hozzá illik. Annyira természetesen van megírva az egész könyv, hogy úgy éreztem, hogy én is pont így írnám meg, ilyen egyszerűen. Köszönöm az élményt!” 🙂 Szabó-Vida Zsófia

“Nagyon jól szórakoztam az olvasása közben :)! Nagyon élvezhető, humoros, könnyed regény lett!” Hajnalka

“Feleségemmel felváltva olvastuk a Kávé és krémest. A regény címe is megelőlegezi a várható cselekményt: a csalódott ember gyakran süti evésbe fojtja bánatát.
Az a benyomásunk, hogy nemcsak szórakoztató, de tanulságos nyári olvasmány is egyben. A történetbe, amely játszódhatott volna bárhol az országban, ízlésesen beleszőtted a szűkebb környezet tájait, alakjait, családi nagynéniket, nagybácsikat (ízes mondásaikat) és az ünnepeket, meg az üdüléseket.

A keresztszüleinknél tett gárdonyi látogatásaink emlékei elevenítődtek fel bennünk, kavarodtak a sztori kiváltotta reminiszcenciákkal: Keresztmama finom tyúklevese és feledhetetlen diós bélese, keresztapa gyümölcsöse vagy az idei vendégeskedésünk alatt megismert nyugalmat árasztó, szépen művelt kert és hatalmas cseresznyefája, a hajókázás a Velencei-tavon… Mind, mind nem feledhető élmény.

Egykori irodalomtanárként regényed elolvasása után konstatáltam magamnak, hogy Emily Brontën, Jane Austenen, Virginia Woolfon, Kaffka Margiton és Agatha Christie-n kívül prózai művet írónőtől alig olvastam. Könyved most lefaragott valamit kulturális hiányosságaimból. (Azt tudtam, hogy a női írók megjelenítik magukat a főhős alakjában. Ezt láttam a Kávé és krémesben is. Aki nem így tesz, az nem is igazi író!)

A nyelviskolai élet történetei nagyon plasztikusak. Az Annamariéhoz hasonló társkereső történetekkel találkoztam férfiszerzőknél is, de a te regényed átéltebben, életszerűbben fogalmazza meg a mindennapokban előforduló fiatal nő és férfi problémáit. Tetszett, hogy a majd másfél évet, évszakokat átívelő lebilincselő történet két idősíkban játszódik és a fejezetek formailag is jól tükrözik a naplóregény műfaját. A barátnők örömei, Annamari boldogság keresése megszépíti, szinte  abszolutizálja a Tibivel töltött időt. Tibi a lány számára etalon, más férfi nem ér fel hozzá. A mű befejezése a folytatás lehetőségének érzését váltotta ki bennünk. Köszönjük az élményt.” Mihály és Irén

 

Saját dedikált példányt (bármelyik könyvemből) ide kattintva rendelhetsz magadnak!

A moly.hu-n további véleményeket olvashatsz a regényről:

https://moly.hu/konyvek/velencei-rita-kave-es-kremes

Gyakorlatsor, ami segít az írásra összpontosítani

Biztosan veled is előfordult már, hogy tanulnod vagy írnod kellett volna, de nem voltál képes koncentrálni, túl sok minden járt a fejedben vagy kimerült voltál a rengeteg információtól, ami ért napközben. Ha ilyen állapotban akarnál fogalmazni, valószínűleg hasztalan merednél a fehér lapra vagy a monitorra, egy épkézláb mondat sem kerülne ki a kezed alól.

Ezen az összekuszált állapoton néhány perc alatt túljuthatsz, ha összehangolod a két agyféltekét, és biztosítod, hogy a tested energiái újra szabadon áramolhassanak.

Utánozd Donnát!

Donna Eden neves energiagyógyász alábbi gyakorlatsora az ősi kínai gyógyászat elvein alapul. Csupán néhány percet vesz igénybe, de utána úgy érzed majd, mintha kicseréltek volna – vagy legalábbis mintha a fejed egyszeriben kitisztult volna, a gondolataid pedig rendezettebbé váltak.

Nézd meg a felvételen, mi a teendőd (angolul nem értők kedvéért a videó alatt leírtam az elhangzottak lényegét):

1. A három ütögetés: kopogtasd, masszírozd vagy ütögesd az ujjak hegyével a kulcscsont alatt található mélyedést, azután a csecsemőmirigy felett, majd a mell alatt. Közben lélegezz mélyen.

2. Keresztlendítés: “menetelj” 20 lépést, meg is érintheted a térded, ha akarod.

3. A Wayne Cook-póz. Kulcsold össze a kezed, és figyeld meg, melyik hüvelykujjad van felül: a jobb vagy a bal. Azzal az oldallal kell majd kezdened a gyakorlatot, tehát pl. ha a jobb kezed hüvelykujja volt följebb, akkora jobb lábaddal kezdesz. (Ez a technika hatásosnak bizonyult diszlexia és dadogás kezelésében, zavartság, rögeszmék, kényszeres viselkedés, szétesettség, depresszió és túlzott düh esetében is! Erősíti a test integritását is, védettebbé téve azt a külső hatásokkal szemben. Érdemes elvégezned akkor is, ha előadás előtt állsz, így energiáid kellően rendezettek lesznek!)

Ülj le, tedd keresztbe a jobb lábad a bal térdeden. Helyezd a bal tenyered a jobb bokádra, a jobb tenyereddel fogd át a bal lábfejed. Mélyen lélegezz, orron be, szájon ki, ötször. Ezután tedd le a lábad a talajra, érints össze az ujjaid hegyét, és ismét lélegezz mélyen ugyanígy, ötször. Végül végezd el a gyakorlatot a másik irányban is.
A videón láthatsz egy másik helyettesítő gyakorlatot (2.50-nél találod), amellyel kiválthatod a Wayne Cook pózt, ha valami oknál fogva nem tudod elvégezni: keresztezd a bokád, keresztben kulcsold össze a kezed, és emeld a mellkasodhoz, végezz így öt mély légzést.

4. Koronahúzás: Hegyezd az ujjaid hegyét a homlokod közepére, gyakorolj velük enyhe nyomást, és oldalirányban húzd őket a homlok széléig. Ezután a kisujjaid helyezd oda, ahol a hajad kezdődik, és ismételd meg az előbbi eljárást. Folytasd ugyanígy tovább, egyre feljebb, míg a fej hátsó részéhez nem érsz.

5. Neurolimfatikus masszázs: ujjhegyeiddel masszírozd mindkét oldalon a következő pontokat: 1.) kulcscsont alatt, 2.) a kar és a törzs csatlakozási pontján (a hónaljtól lefelé), 3.) a szegycsont elülső részén, fentről lefelé haladva, majd kicsivel emellett, mindkét oldalon 4.) a mell alatt félhold alakban, kintről közép felé haladva, 5.) a bordák alatt, a szegycsonttól lefelé kb. 2,5 cm-re 6.) külső combélen csípőtől a térdig, majd a belső oldalon is

6. Bezárás: a szeméremcsonttól az alsó ajkadig húzd felfelé az ujjaid, mintha összecipzáraznád magad. Közben mélyen lélegezz. Ez a gyakorlat segít abban, hogy védettebbnek érezd magad a külvilággal szemben. Főleg akkor fogod hasznosnak találni, ha nagyon érzékeny vagy mások gondolataira, érzéseire és negativitására 🙂

Persze nem csak kezdő és haladó írók vagy éppen diákok számára hasznos megtanulni ezeket a fogásokat, kisgyerektől az aggastyánig mindenkinek hasznára válik.

Különösen akkor érdemes gyakran elvégezned a gyakorlatokat, ha sok időt kell számítógép mellett töltened, mivel az elektroszmog sajnos rendesen összekuszálja a természetes energiaáramlásodat és hamarabb elfáradsz (én éppen ezért inkább papírra szeretek írni). De mellékhatások nélkül alkalmazhatod bármikor, ha fáradt, energiátlan vagy, és nagyszerű hatású a reggeli tennivalók közé is beilleszteni!

Hatékonynak találtad a technikákat? Mit tapasztaltál?

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárom

Honlap alap: WordPress ---- Sablon: Giftidea WordPress Theme ---- Készítés, működési támogatás: Egeszseghonlapok.hu