Skolik Ágnes az az író, aki a leghétköznapibb helyzetekről is képes egy kacagtató írást kreálni – csak legyen nála toll és egy füzet 🙂 Olasz vacsora című novelláskötetét élvezettel olvastam és jókat nevettem a tangótáncos vízóraleolvasón és a bombanőn, aki végül is nem lett bombanő…
– Mesélj egy kicsit a könyveidről! Van kedvenced közöttük?
Az elsőként megjelent kötet (A csodatermő fa, 2015) a 6-14 éves korosztálynak szól. Ebben a könyvben olvashatóak azok a mesék, és versek, amiket legkorábban írtam. Persze ez sem volt nagyon régen, mert kb. 10-15 éve foglalkozom az írással.
A következő könyvem a Csibemese (2016) az óvodás korosztálynak készült. Ebben is, mint az első könyvben, rövid mesék és versek vannak, a könyv végén pedig kettő, kicsit hosszabb történet. Itt minden versnél és mesénél színes illusztrációk is vannak.
Az utolsóként, 2016 decemberében megjelent kötetem pedig egy novelláskötet, felnőtteknek. Ebben a gyermekkori emlékeimet elevenítem fel, aztán néhány novellát, és humoros, a való életből merített témájú írást talál a kedves Olvasó.
Hát, igazából mindhárom könyv kedvenc. Az első azért, mert ő volt az első, a második azért, mert szép rajzok és kedves történetek vannak benne, a harmadik meg azért, mert abban nagyon sok életrajzi vonatkozású dolog van, persze úgy tálalva, hogy az egy idegennek is érdekes legyen.
– Gyerekkorodban gondoltad volna, hogy egyszer könyveket fogsz írni?
– Nem, nem gondoltam erre. A gyerekkorom nagy részét egy művelődési házban, azon belül is a könyvtárban töltöttem. Erről a korszakról több írásomban is megemlékezem. Abban az időszakban nagyon sokat olvastam, és az olvasás szeretete meg is maradt a mai napig. Írni viszont egészen későn, 45 éves korom körül kezdtem el. Akkor sem azért írtam, hogy egyszer könyvet készítsek belőle.
Aztán nagyjából 10 év múlva megmutattam egy írónak a meséimet, és ő biztatott arra, hogy vegyük elő a fiókból a kéziratot, és adjunk rá másnak is lehetőséget, hogy olvashassa a meséimet, verseimet. Hát, valahogy így kezdődött.
– Jelenleg Németországban élek, de sokat járunk haza, mert a családunk és a 3 hónapos kisunokánk Magyarországon él. Néhány éven belül viszont szeretnénk hazaköltözni és egy kis zalai falucskában élni és dolgozni.
– Emlékszel a döntő pillanatra, amikor elhatároztad, hogy írni fogsz?
– Nem, erre nem emlékszem. Arra emlékszem, hogy volt egy kutyusunk, és az ő életéről írtam, pontosabban írtam róla, vele egy történetet.
Az, hogy komolyabban foglalkozzam az írással az nem egy döntő pillanat műve volt, inkább a sok pozitív visszajelzés miatt kezdtem el azon gondolkodni, hogy talán komolyabban kellene ezt csinálni. Ez már kicsit későbbi történet, amikor egy közösségi oldalon kezdtem el megmutatni az írásaimat, napi morgolódásaimat, humoros történeteimet. Ezeknek egy része bele is került a novelláskötetbe.
– Kik a példaképeid?
És jó lenne, ha olyan gyönyörűen tudnék írni, mint Tamási Áron, vagy olyan utánozhatatlanul, mint Janikovszky Éva.
– Van saját írói zugod, ahová elvonulsz?
– Van egy kis dolgozósarkom, általában ott, és rögtön a számítógépen szoktam írni. Viszont vannak kivételek. Például, amikor az erdei séta közepén jut eszembe egy versike, akkor ott pötyögöm be a telefonba, vagy ha a hosszú és unalmas autózás közben, akkor ott írom le, egy füzetbe. Persze a vége mindig az, hogy a számítógépbe is bepötyögöm, hiszen ma már az írók nem mászkálnak vaskos kéziratkötegekkel a kiadóhoz vagy a nyomdába.
– Hogyan választod ki a témáid?
– A témáim általában a földön hevernek. Vagy a faágakon, vagy épp a baromfiudvarban. Esetleg egy bevásárlás közben, vagy amikor itthon a vízóraleolvasót várom.
A gyerekeknek szánt mesék témáit általában az őket körülvevő világ adja. A mesékben igyekszem megtanítani azokat a hétköznapi dolgokat, amik fontosak a gyermekek számára. Hogyan születik a kiscsibe, hogyan készül a kenyér, vagy például, hogy miért fontosak a barátok, és miért segítsünk annak, aki rászorul.
A novelláskötet témái a való életemből adódnak, vagy épp azokról a dolgokról írok, amik foglalkoztatnak.
Ezek a gondolatsorok többnyire nem arra készültek, hogy megváltsam a világot velük, inkább csak arra, hogy szórakoztassa a nagyérdeműt.
Ebben mai zűrös és túlságosan is zaklatott, modern világban mindenkinek jól esik kikapcsolódni, és lazítani egy könyv olvasásával.
Legalábbis ezt remélem.:-)
– Hogyan teremtesz magadnak optimális hangulatot az íráshoz?
Van amikor leülök ide a géphez dolgozni, de amire beindul a gép, eszembe jut valami megírnivaló, és akkor félreteszem a munkát és írok.
Általában azért kell, hogy egyedül legyek, és ne szóljon sem zene, sem más mellettem, de ha van a szobában valaki, aki nem szól hozzám pár óra hosszat, akkor is elkészülhet egy novellácska. Ha közbeszól, kizökkenek, de általában gyorsan visszazuhanok újra. Nagyon ritkán van, hogy este későn, vagy éjjel írok, de ez tényleg ritka, mert az álmosság általában győzedelmeskedik az írói hajlamokon. 😀
– Ha kívánhatnál a jó tündértől valamit, mi lenne az?
– Csak azt, hogy nyerjünk a lottón. Tudom, ez elcsépelt, és lejárt lemez, de nekünk a hazaköltözést jelentené, és ebben a pillanatban ennél fontosabb és erősebben kívánt dolgot nem tudok mondani. Mondjuk, ha esetleg elég sokat nyernénk, akkor megvennék egy nyomdát, felvennék néhány profi munkatársat és csinálnék egy könyvkiadó céget. Remélem a kedves jótündér is olvasni fogja ezt az interjút… 😀
Ági könyveit megtalálod a honlapján: http://www.skolikagnes.hu
