image-1348
Homokszínű vászonba kötött, dísztelen, vékony könyvecske. Annak idején a szekreterben leltem rá, a szobámban – talán azért tette oda valaki, hogy én feljegyezhessem benne az emlékeimet, most pedig ide csente be nekem egy jóakaró. Kissé érdes tapintású, mint a ház mögötti kis kert esőkoptatta kőpadjai, a színe pedig a part hegyes, vad szikláinak a színére emlékeztet – egy borongós, napfénytelen, magányos délutánon.

Látszatra egy egyszerű, jelentéktelen könyv, pontosan olyan, mint azok, amelyekbe a számadások kerülnek: a háztartási kiadások és mindennapos beszerzések jegyzéke, a cselédek és szolgálók bérének pontos elszámolása, ahogyan a ház lelkiismeretes ura vagy a birtok intézője gondosan, napról napra vezeti, hogy egyetlen penny se kóborolhasson el, őrizetlen bárányka módjára, észrevétlenül.

A naplóm.

Leheletnyi kamilla-, geránium- és fodormentaillat érzik rajta, minthogy gyakorta a kertből visszatérve vettem a kezembe; gondolataim sürgető folyóárjának biztos medréül szolgált, ahogy lejegyeztem benne emlékeimet. Magam kanyarítottam a felső sarkába a kalligrafikus „Gwendolyn” feliratot, amikor tulajdonomba vettem. Elég most egyetlen rávetett pillantás, hogy felidézze a sercegő fehér lúdtollat, amint sorról sorra veti a szépiával rajzolt vonalakat a drapp-fehér papírra; a repkénnyel, borostyánnal befuttatott egyszintes ház előtti kis bokros parkot s a hozzá felvezető kavicsos kocsiutat, amelyre asztalomnál ülve, írás közben éppen ráláttam; az ablakom előtt elröppenő, csivitelő, cserregő madárcsapatok szárnysuhogásának megnyugtató hangját; de még a friss vajjal megkent kétszersült ízét is előcsalogatja a délutáni tea mellől – ami egy ilyen puritán könyvecskétől már-már a Példabeszédek körébe illő csodának tűnik.

Történnek-e csodák egyszerű halandókkal is?

Minden bizonnyal.

Sok bátorságra, s nem kevés erőre van szükségem, hogy szembenézzek a múltammal. Fájdalmasnak ígérkezik ez az emlékezés: annyi sebet szakít fel, amelyet gyógyultnak hittem!

(A történet első részletét itt találod!)

Gwendolyn – romantikus kisregény a 19. századi Angliából… Olvass róla többet!

Gwendolyn – így kezdődik a történet
Cikk megosztása: Share on facebook
Facebook
Share on google
Google

Velencei Rita

A honlap gazdája és a cikk írója: Pintérné Annus Rita

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom