(Az első részt itt találod.)

image-1274

Augusztus 19.

Tegnap körül sem néztem a szobámban. Milyen furcsa ezt leírni, hogy „a szobám”! A zárdai cellámat sokkal inkább magaménak éreztem – ami érthető, hisz ott töltöttem szinte az egész eddigi életemet. De mégis: ide köt minden.

Tulajdonképpen mi is az a minden? Hiszen csak anyám és Edward van nekem. Más rokonom, tudtommal, nincs is a világon.

Kellemes ez a délelőtti nap, ahogy besüt a délkeletre néző ablakomon. A függöny egy kicsit megszűri, és mókás, ahogyan a porszemek táncolnak a fényben, szabadon, mindenféle kötöttség és szabályok nélkül, mégis, mintha egy láthatatlan vezető irányítása alatt mozognának, teljes összhangban. Az Isteni Rendet juttatja eszembe, amely mindig oda irányítja teremtményeit, ahol lenniük kell. Hmm, talán egy-két dolog mégis hiányozni fog a kolostorból. Mivel töltöm majd a napjaimat? Dolgoznom nem szükséges, tanulni többé nem fogok. Megkérdezem majd anyámat, hogyan képzelte el az életünket.

Azt már elhatároztam, hogy naplót fogok vezetni.

Kis kerek asztalkámat a szoba sarkából az ablakom elé állítottam, itt ülök most. Szemközt áll a vaskályha, a falak szinte üresek – de jól látható, hogy hosszú éveken át képeknek adtak helyet –, s van egy tükör, ami innen nézve éppen visszatükrözi az egyetlen megmaradt festményt: virágos mező felett röpdöső madarakat ábrázol.

A szobalányunkat Jilliannek hívják, kedves lány. Rajta kívül ketten vannak a háznál, közülük Rosalynre még emlékszem kisgyermek koromból. Anyám azt mondja, hamarosan el kell küldenünk egyiküket.

Edward eljött ma ebédre. Anyám megkérdezte tőle, nem költözne-e hozzánk a faluból Manor House-ba. Edward azt felelte, nem szívesen adná fel a házát, és különben is, majd’ mindennap jön hozzánk látogatóba.

Nem látom semmiféle okát, miért ne lakhatna nálunk; három üres szoba közül is választhatna. De ha nem tévedek, Edward ragaszkodik megszokott otthonához, amely, mint mondják, kényelmes és igen kellemes helyen áll Fraselly szívében. Lehet bármi egyéb oka döntésének? Tudomásom szerint unokabátyám nem kötelezte el magát senkivel. Vagy tévedek?

 

Augusztus 20.

A házunk mögött van egy kis park, amelyre nem is emlékeztem. Magas sövény szegélyezi az ösvényeket, van benne pár kőszobor, meg egy kis szökőkút, egészen belepte őket a moha. Az egyik szobor egy vigyorgó törpét formáz. Bárhová lépek, mindig engem figyel, de még nem döntöttem el, hogy rosszindulatúan, vagy éppen hogy vigyáz reám. Van néhány virágágyás is, de eléggé benőtte őket a gyom. Anyám azt mondja, a kertészünket nemrég el kellett bocsátanunk, és azóta senki nem foglalkozik a parkkal. Amikor felvetettem, hogy kedvem támadt rendbe tenni, anyám engedélyt adott rá: azt mondta, tegyem csak, ha úgy tartom jónak, ez a foglalatosság legalább kitölti üres óráimat.

Délután kisétáltam a közeli mezőre. Nagyon meleg volt az idő, lefeküdtem a fűbe, és néztem, ahogy az égen vonulnak a felhők. Hallgattam a tücsköket, és a zsongás majdnem elnyomott. Azon merengtem, voltaképpen ki vagyok én… Úgy értem: mi a célja az életemnek? Eddig a zárda falai közt teltek napjaim, s ott természetszerűleg arra ösztökéltek, hogy tegyem le a fogadalmat, amelyhez azonban semmi indíttatást sem éreztem. Most itt vagyok, s már nem köti semmiféle szabály az életem. Nekem kellene hát valamiféle irányt szabnom neki?

 

(A folytatást itt olvashatod.)

 

Gwendolyn – 2. rész
Cikk megosztása: Share on Facebook
Facebook

Velencei Rita

A honlap gazdája és a cikk írója: Pintérné Annus Rita

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom