Havi írások: május 2016

Levendulaméz és bodzaszörp (novella, szórakoztató irodalom nőknek)

“Remény. Olyan, mint egy csepp tiszta méz, tavasszal virágzó tulipánmező. Friss eső, suttogott ígéret, felhőtlen ég, a tökéletes írásjel a mondat végén.”
(Tahereh Mafi)

Nyomasztóan forrón tűzött a déli nap fedetlen fejére, amit csak a laza kontyba fogott dús haj védett a könyörtelen sugaraktól. A napfény körberajzolta kecses alakját a veranda vöröses kövezetén, amelyet az imént takarított le az apró fehér szirmoktól – a terebélyesre nőtt labdarózsabokor pettyezte velük tele az éjjel. Sötétbarna hajában még alig fehérlett szemtelenül néhány színtelen szál, pedig az előző nyáron ünnepelte a harminckilencedik születésnapját.

cat-1169300_960_720_renamed_8582
image-942
Felegyenesedett az üvegekkel telepakolt fonott kosár mellől, és öklével letörölte izzadt homlokát.
– Még hogy fagyosszentek…! – dünnyögte félhangosan.
Körbepillantott a göcsörtös körtefa és a labdarózsa által határolt csöppnyi belső udvaron. Pár lépésre, egy sötétzöldre mázolt kis pad tetején megtalálta, amit keresett.

Ősszel festette át, amikor rábukkant az apja pincéjében. Akkor költözött haza, hátha így könnyebb lesz. Nem csupán neki, mindkettőjüknek. A kaptárakkal az apja foglalatoskodott, a méz meg az ő reszortja lett. Jól is jött némi kiegészítés: amit a rendelőben keresett, az rendszerint el is ment az albérletre meg a betevőre. Mostantól meg majd félre is tud tenni. Apus annyira megörült egy szem lánya hazaköltözésének, hogy két teljes ágyást bevetett cukkinivel, és kigyomlált neki egy harmadikat is, hogy legyen hely az imádott dáliáinak.

Fejére csapta a meglelt, nagy karimás szalmakalapot, és visszalépett a verandára, ahol egy ötliteres befőttesüveg meg egy jókora fazék terpeszkedett egy alacsony, tömör faasztalka közepén.
– Lépesméz, sicc innen! – lendítette meg a kezét az asztal felé.
A fehér macska kelletlenül huppant a kövezetre, s a mézesüvegekkel teli kosarat megkerülve célba vette a zöld padot, hogy onnan meresztgesse mézszínű szemeit a gazdira.
Kerített egy hokedlit a dézsában nyújtózó citromfa mellől, és az asztalhoz telepedett.

Reggel óta nem bírta kiverni Rácz Misit a fejéből.
Az általános vélekedés szerint ő volt az iskola legszívdöglesztőbb fiúja, a zsenge női szívek megdobogtatója nyolc egész éven át. Ugyanabba a szépreményű évfolyamba jártak, a boldog-tudatlan nyolcvanas években, amikor még minden olyan egyszerűnek tűnt. Zengett az ének és szép volt az élet, az ég kék volt, mint a kisdobosnyakkendő,  a munkacsapatgyűléseken pedig mindig egymás mellett ücsörgött az a és a b osztály a tornaterem hűs padlóján. Ott nézték meg egymást először. A hetedikes farsangon rendezett szépségversenyen ki más lett volna a zsűri elnöke, mint ő, és amikor sor került az eredményhirdetésre, a mindig mosolygós igazgatóhelyettes, Jutka néni végső kérdésére (“És ki lett a legszebb?”) Misi a világ legtermészetesebb módján így felelt:
– Hát a Mézes Lizi!
Mert iskolaszerte így hívta őt mindenki, az apja foglalkozása után.

Elmosolyodott. Ölében tartva az öblös merőkanalat (ez is a mamáé volt valaha, mint a zöld pad), mozdulatlanul ült a hokedlin, és a teli üvegre bámult, bár egyáltalán nem látta. A belső mozigépész egészen más képeket vetített lelki szemei elé, huszonöt évvel korábbiakat.

A nyolcadikos évfolyambulin táncoltak együtt, Misi lekérte őt a dagadt Zemancsektől, aztán meghívta egy bodzaszörpre a büfében. Sohasem volt olyan boldog, mint azon a délutánon.
Talán lehetett volna belőle akármi is, ha a pályaválasztás messze nem sodorja őket egymástól.

Sóhajtott egy egészen kicsit, és felkelt. Hármat lépett a konyha felé, melynek apró kockaköves padlóját lehullott pünkösdirózsaszirmok tarkították, mint megannyi vérző, összetört szív. Kihúzott egy fiókot, hogy elővegyen egy tisztára öblített vászondarabot. A négyzet formájú textilt halvány okkersárgára színezte a sokéves használat.
Visszaült az asztalkához, a vásznat gondosan az üres fazék karimájára rögzítette, hogy átszűrhesse rajta a zavaros levet, amelyben citromkarikák és bodzavirágok lebegtek olyan békésen, mint a derűs égen a ragyogóan fehér bárányfelhők.
Lassú munka volt, mert a folyadék nem sietett átszivárogni a szöveten.
Volt bőven ideje gondolkodni.

fruit-juices-667570_960_720_renamed_20225
image-943
Sokszor eszébe jutott Misi főiskolás korában is, amikor megtudta, hogy Amerikába ment, ahová annak idején ő is vágyakozott. A lehetőségek hazája, az ígéret földje, maga Eldorádó – egészen biztosan nagyszerű ország lehet, ha Misit is magában foglalja…
És most újra itt van. Visszatért a hegy tövében szerénykedő faluba, és megvett egy csinos hosszúházat a paplak mellett. Ott lakik a két gyerekével. Hogy az anyjukkal mi lett, arról még a legjobban értesült öregasszonyok sem tudtak biztosat mondani a szombati piacon – talán össze sem voltak házasodva.

Két helyes kis kapucsínógyerek, ahogy apus nevezi a félvéreket. Őket vitte reggel az iskolába, amikor szélesen mosolyogva kiintegetett neki az autó ablakán.
– Vajon tudnám őket szeretni? – fordult meg a fejében.
Lassan meregette át a fazékba a bodzaszörpöt.
Két kis veréb röppent a veranda kitaposott kövezetére, hogy egy pillanat múlva boldogan csicseregve továbbálljanak a kert irányába.
– Még mindig milyen jóképű! – sóhajtott önkéntelenül.

Éppen akkor telepítette az elárusító standot a kapu elé, a csinos “Termelői méz és szörp” felirattal, amit a télen festett a megkopott régi helyett.
Misinek a levendulaméz ízlett mind közül a legjobban. Még a piros nyakkendője is ragadt az aranyosan áttetsző cseppektől, amelyek a vajaskenyeréről csöpögtek megállíthatatlanul. Mindez az úttörőavatás napján történt, az iskola izgatottan zsongó aulájában, ahová Apus vitt kóstolót az összes fajta mézéből. A levendulás volt a legnépszerűbb.
Kellene még belőle vinni a standhoz pár üveggel, határozta el.

Végre az utolsó csepp bodzaszörp is belekerült a fazékba. Felállt, hogy megszabaduljon a szűrleménytől csöpögő vászontól, s kezét alá tartva belépett az árnyas konyhába.

Talán megáll majd itt délután, iskolába menet, hogy vegyen abból a híres levendulamézből. Addigra a szörpöt is beletöltögeti majd az előkészített palackokba.
Egy pillanatnyi elmélkedés után levett a kredencről két szép üvegpoharat, és egy régiesnek ható, levendulamintás fatálcára helyezte őket.

 

Ez és még számos hasonló történet olvasható a hamarosan megjelenő novelláskötetben!

 

Tarts velem Facebook oldalaimon is:

Kávé és krémes:
https://www.facebook.com/KaveEsKremes?fref=ts

Velencei Rita:
https://www.facebook.com/pages/Velencei-Rita/1488429234781657?fref=ts

 

 

Tavasz (novella, szórakoztató irodalom nőknek)

dandelion-463928_960_720_renamed_2208
image-927
Hajszálra együtt haladt a két hinta. Csodálta a hosszú szőke haj hullámzását, meg azt, ahogy csillogtak azok a nevető kék szemek. A zöld szoknya hol lágyan simult a lábaira, hol dagadó vitorlaként emelkedett fel aszerint, hogy honnan kapta a fuvallatot.

Kinyújtotta bal kezét a lány felé. Önfeledt kacagás volt a válasz. A két kis kéz összekapcsolódott. Arcukat simogatta a lágy délutáni nap.
– Emi, ha nagyok leszünk, te leszel a feleségem – mondta ki elpirulva.
A lány nem felelt semmit, de nevetése kacéran csilingelt a játszótér felett.

Amikor a hinták imbolyogni kezdtek, egyszerre ugrottak le róluk, hogy körbenyargalják a teret, mint két, karámból szabadult, féktelen kispóni. Talpuk alatt csikorogva-zörrenve mozdultak meg az apró kavicsok.

Három kör után lerogytak a mászóka melletti dús fűbe, az apró százszorszépek és a pitypangok közé. Míg a kisfiú letépett néhány bóbitás szálat, s finoman a pihéire fújt, hogy azok engedelmesen szálljanak el sorban a kis tér felett, a kislány egy fűszálat kezdett kis ujjai között sodorgatni. Addig tekergette, csavarta a vékony szálat, míg egy kis karika nem kerekedett belőle. Felhúzta az ujjára, hogy ellenőrizzen valamit, majd levette, és odanyújtotta a fiúnak.

– Ez a tiéd, Marci! – mondta, és ránevetett.
A kisfiú megszemlélte kezében a csöppnyi zöld ékszert, aztán felhúzta a gyűrűsujjára. Éppen illett rá.
Egymásra mosolyogtak, nyílt, őszinte mosollyal, ahogyan csak a gyerekek tudnak, meg a szerelmesek.

– Ülhetsz majd mellém a kiránduláson – mondta fejét oldalra billentve a kislány, és kisöpört egy tincset az arcából.
– Jó. Melléd ülök – válaszolt a kisfiú. Leszakított egy halvány rózsaszínű százszorszépet, és a lányhoz hajolt, hogy a májusi napfényben aranyosan csillámló hajába tűzze.

 

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárom

Honlap alap: WordPress ---- Sablon: Giftidea WordPress Theme ---- Készítés, működési támogatás: Egeszseghonlapok.hu