jam-428094_640
image-572
Papírszagú, régi dobozban turkált, fakuló fényképek halmai között, amelyeken divatjamúlt hajú és öltözetű, mosolygós emberek, fiatalok és idősek élték hétköznapi pillanataikat. Találomra kivett egy-egy fotót, és máris újra hallotta a csengő gyermekkacajt, miközben a csattogó kis talpak végigrohannak az árnyas verandán. Orrában érezte az éltes kert bodza-, rózsa- és orgonaillatát, és a hűvös konyhát megnyugtatóan betöltő pirítósillatot, ahogy a Mama sparheltjének vaslapján hirtelen sötétbarnára sültek a kenyérszeletek. Emlékezetében felidézte a friss aludttejjel készült, lágy tésztájú palacsinták sorát a sokat megélt, kopott szegélyű, csorba tányéron, az élénk sötétsárga lekvárral megtöltött csatos üveg mellett, és vágyakozva nyelt egyet.

Egy percnyi csendes tűnődés után letette a kezében tartott képeket, és lassan, töprengve elballagott a spájzig. Felnyúlt az egyik felső polcra, annak is a hátsó sarkába – ehhez a művelethez fel kellett állnia egy kopottas hokedlire. Kutakodása sikerrel járt, és elégedetten emelt le egy régi, sötétbordó, majdnem fekete színű masszával félig megtöltött befőttesüveget. Széles mosollyal tanulmányozta a rég nem látott, kacskaringós kézírást a régimódi lekvárosüveg oldalán: „Hecsedli, 1989. Velence”.

– Három nagynéni… két nagybácsi… kilenc unokatestvér… – dünnyögte ott a hokedli tetején, elgondolkodva, kezében forgatva a több, mint húszéves lekvárt a míves üvegben. Lelépett a székről, és egy másik polcról tizennégy egyforma kis üveget válogatott össze. Mindegyikbe szedett néhány kiskanállal a sűrűre érett hecsedlilekvárból, amelyhez a csipkebogyót a Papa gyűjtötte, s amit a Mama főzött a vadszőlővel benőtt falú kis nyárikonyhában a család saját, régi receptje szerint azon az emlékezetes nyáron, majd pedig gondosan ellátta valamennyi üvegecskét felirattal, s azon töprengett, mennyivel egyszerűbb manapság családi találkozót egyeztetni a facebookon, megvitatva a legalkalmasabb időpontot, helyszínt és menüt. Annakidején még telefon sem volt, hogy értesítsék egymást, mégis majd’ minden szombaton teljes létszámban összegyűltek a nagyszülői házban, ahol aznap reggel választották ki az ebédhez a csirkéket a baromfiudvarról, a tojást a tyúkólból, hogy a húsleveshez tésztát gyúrhassanak, a friss zöldségeket a konyhakertből, a zamatos gyümölcsöket a süteményhez. Olyan ízek és illatok törtek elő emlékezetéből, amelyek azóta eltűntek ebből a világból.

Azután elővette a tálalószekrény fiókjából a család féltve őrzött, kézzel írt, közel kétszáz éves receptfüzetét, hogy a szokásos évi családi találkozóra megsüsse a zsírral készült parasztpogácsát, és mindannyiuk örök kedvencét, a házi baracklekvárral ízesített rácsos diós linzert.

 

Hecsedlilekvár (novella, szórakoztató irodalom)
Cikk megosztása: Share on Facebook
Facebook

Velencei Rita

A honlap gazdája és a cikk írója: Pintérné Annus Rita

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. Erről bővebben érdemes elolvasni az Adatvédelmi tájékoztatót

Bezárom