Havi írások: szeptember 2015

Zimankó (novella, szórakoztató irodalom)

Már nem is tudod, mióta nem érzed a táskádat görcsösen markoló ujjaidat. A metsző, jeges szél kíméletlenül átkúszik a gondosan a nyakadra tekert sálon keresztül a kabátod alá. Az arcod ég a fagytól, az apró hódara fájdalmasan vágódik a szemedbe, valahányszor résnyire kinyitod. De hát csukott szemmel mégsem mehetsz egész úton, hiszen figyelned kell a lábad elé, nehogy megint eléd vetődjön egy kamikáze hókupac, és te orra bukjál benne… Azóta is sajog az orrod hegye – illetve, biztosan sajogna, ha egy órával ezelőtt nem fagyott volna le. Már csak gépiesen emelgeted merevre dermedt lábaidat az úti célod felé, az öltözéked legapróbb rései is lassan megtelnek a levegőben süvítő hószemcsékkel.  Még kilométerek sorakoznak előtted – pontosabban fogalmad sincs, mennyit kell még botorkálnod a csúszós járdán, de minden egyes méter tíznek érződik.

Aztán egyszerre egy hívogató, tűzpiros felirat ötlik a szemedbe, s egy fényben tündöklő palota tűnik fel elhomályosult tekinteted előtt. Csilingelve, könnyedén nyílik ki a kedvenc kávéházad ajtaja, a meleg és a fanyar, krémes illat nyomban körülölel, mint egy puha takaró. A lábaid maguktól visznek a törzsasztalodhoz, úgy vetődsz a székre, mint hajótörött a megmenekülést jelentő csöpp szigetre. Az asztalkán már ott gőzölög egy teltkarcsú csésze forrón, habosan, édes-keserűn – pont úgy, ahogyan szereted. Átfagyott ujjaid végre felengednek a csésze melegétől. Belekortyolsz a selymes italba, s nyomban végigfut rajtad az a jóleső borzongás, libabőrt csalva a karodra, átmelegítve minden egyes porcikád… Ez az érzés megfizethetetlen.

Ma van a kávé világnapja. Sok boldog kávézást! 🙂

valentines-day-624440__180
image-648

A valódi kikapcsolódáshoz a finom kávé mellé már csak egy szórakoztató olvasnivaló hiányzik?

 

 

Liebster Award díjat kaptam :)

liebsteraward-600x450-300x225
image-626
Hogy mi ez a Liebster Award díj? Hogy még sosem hallottál róla? Megvallom, hogy tegnap estig még én sem. Pekkel Edina révén ért ez a megtiszteltetés, aki a regényem első olvasója volt.

Az eredetileg Németországból indult Liebster Award vándordíjat bloggerek adják egymásnak, aki megkapja, tovább adja 5-10 másik bloggernek (reklámnak sem utolsó dolog 🙂 ).

A szabályai nagyon egyszerűek:

  • Írd meg, hogy kitől kaptad a díjat, és a bejegyzésedbe linkeld be a blogját!
  • Írj 10 olyan dolgot magadról, ami nem köztudott!
  • Válaszolj a jelölő személy által feltett 10 kérdésre!
  • Nevezd meg a jelöltjeidet (max. 10-et), és tegyél fel 10 kérdést nekik!

Hát akkor lássuk… 🙂

10 dolog, amit eddig nem tudtál rólam:

Ötös (novella, szórakoztató irodalom)

hairbrush-349563_640
image-570
– Linácska, csak igazítás lesz – mondta fáradtan a táskás szemű, molett hölgy, s mialatt az olló fürgén csattogott burgundivörös feje körül, szünet nélkül panaszkodott italozó, kiállhatatlan férjére.

Vajon miért nem válik el az ilyen?, futott át Karolina agyán a gondolat, és udvariasan hümmögött a sűrűn ismétlődő „Hát nem borzasztó?” sóhajokra, míg arra gondolt: milyen jó, hogy a férje elhagyta, mielőtt ők is beleszorultak volna a mindennapi zsörtölődés mókuskerekébe.

– A tövét kellene festeni, Linácska – biccentett a fekete hajú, elegáns üzletasszony, s míg az ecset gondosan feldolgozta a fejére a festéket, a hálátlan gyerekei valamennyi égbekiáltó tettét elsorolta, tizenhárom éves koruktól a tegnapi napig. Karolina arra gondolt, micsoda szerencse, hogy egyik lombikprogramja sem sikerült, s így nem kényszerült arra, hogy egy nyomorúságos fizetésből tartson el akárhány porontyot, mert a férje úgysem fizette volna a gyerektartást.

– Dauer lesz, ahogy múltkor megbeszéltük, Linácskám – huppant le kimerülten a szikár, barázdált arcú nagymama a forgószékre, s alig került fel az első néhány csavaró s a szúrós szagú vegyszer a feje tetejére, máris kibukott belőle a keserű sirám. Míg Karolina végighallgatta, miként dobták ki az albérletből annyi év után a lányával és unokáival együtt, hogy most, télvíz idején költözködjenek el valahová, amit meg tudnak fizetni, arra gondolt, milyen hálás lehet azért, hogy az adósságokkal terhelt lakás a férjéé maradt, őt pedig befogadta egy kényelmes manzárdszobába az unokahúga.

– Linácska, tudna javasolni egy jó fazont? – kérdezte a következő kliens, szomorúan libbentve meg lenőtt tincseit. Míg Karolina egy divatos frizurát alakított a fáradtszőke hajból, s együtt érző mosollyal hallgatta végig az állását elveszítő tanárnő kesergését, arra gondolt: nem is volt akkora baj, hogy két próbálkozással sem jutott be a főiskolára.

– Csak elbúcsúzni jöttem, Linácska – lépett be az aznapi utolsó vendég elfeküdt, szétnyomódott loknijaival, amelyeket egy csattal igyekezett utcaképessé bűvölni. – Többet nem találkozunk, kedves, ugyanis külföldre költözünk, a férjem kint kapott munkát… – szipogta. – Köszönöm a sok szép frizurát és a megértő füleket…!

Karolina átvette a szemeit törölgető egykori kuncsaft kezéből a kis virágcsokrot, majd komótosan bezárta a fodrászüzletet, és közben arra a lottószelvényre gondolt, ami három hét múlva egy napfényes szigetre, egy tengerparti házba repíti őt, száz kilométerekre valamikori férjektől, adósságoktól, kudarcoktól – egy teljesen új életbe.

S magában elégedetten elmosolyodott.

 

Ez és még számos hasonló történet olvasható a hamarosan megjelenő Vénusz arcai című novelláskötetben!

 

Hecsedlilekvár (novella, szórakoztató irodalom)

jam-428094_640
image-572
Papírszagú, régi dobozban turkált, fakuló fényképek halmai között, amelyeken divatjamúlt hajú és öltözetű, mosolygós emberek, fiatalok és idősek élték hétköznapi pillanataikat. Találomra kivett egy-egy fotót, és máris újra hallotta a csengő gyermekkacajt, miközben a csattogó kis talpak végigrohannak az árnyas verandán. Orrában érezte az éltes kert bodza-, rózsa- és orgonaillatát, és a hűvös konyhát megnyugtatóan betöltő pirítósillatot, ahogy a Mama sparheltjének vaslapján hirtelen sötétbarnára sültek a kenyérszeletek. Emlékezetében felidézte a friss aludttejjel készült, lágy tésztájú palacsinták sorát a sokat megélt, kopott szegélyű, csorba tányéron, az élénk sötétsárga lekvárral megtöltött csatos üveg mellett, és vágyakozva nyelt egyet.

Egy percnyi csendes tűnődés után letette a kezében tartott képeket, és lassan, töprengve elballagott a spájzig. Felnyúlt az egyik felső polcra, annak is a hátsó sarkába – ehhez a művelethez fel kellett állnia egy kopottas hokedlire. Kutakodása sikerrel járt, és elégedetten emelt le egy régi, sötétbordó, majdnem fekete színű masszával félig megtöltött befőttesüveget. Széles mosollyal tanulmányozta a rég nem látott, kacskaringós kézírást a régimódi lekvárosüveg oldalán: „Hecsedli, 1989. Velence”.

– Három nagynéni… két nagybácsi… kilenc unokatestvér… – dünnyögte ott a hokedli tetején, elgondolkodva, kezében forgatva a több, mint húszéves lekvárt a míves üvegben. Lelépett a székről, és egy másik polcról tizennégy egyforma kis üveget válogatott össze. Mindegyikbe szedett néhány kiskanállal a sűrűre érett hecsedlilekvárból, amelyhez a csipkebogyót a Papa gyűjtötte, s amit a Mama főzött a vadszőlővel benőtt falú kis nyárikonyhában a család saját, régi receptje szerint azon az emlékezetes nyáron, majd pedig gondosan ellátta valamennyi üvegecskét felirattal, s azon töprengett, mennyivel egyszerűbb manapság családi találkozót egyeztetni a facebookon, megvitatva a legalkalmasabb időpontot, helyszínt és menüt. Annakidején még telefon sem volt, hogy értesítsék egymást, mégis majd’ minden szombaton teljes létszámban összegyűltek a nagyszülői házban, ahol aznap reggel választották ki az ebédhez a csirkéket a baromfiudvarról, a tojást a tyúkólból, hogy a húsleveshez tésztát gyúrhassanak, a friss zöldségeket a konyhakertből, a zamatos gyümölcsöket a süteményhez. Olyan ízek és illatok törtek elő emlékezetéből, amelyek azóta eltűntek ebből a világból.

Azután elővette a tálalószekrény fiókjából a család féltve őrzött, kézzel írt, közel kétszáz éves receptfüzetét, hogy a szokásos évi családi találkozóra megsüsse a zsírral készült parasztpogácsát, és mindannyiuk örök kedvencét, a házi baracklekvárral ízesített rácsos diós linzert.

 

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárom

Honlap alap: WordPress ---- Sablon: Giftidea WordPress Theme ---- Készítés, működési támogatás: Egeszseghonlapok.hu