Romantikus regény blog – Kávé és krémes 11.

(Az előző részt itt találod.)

– Sziasztok! – huppant le Kata is az asztalunkhoz, s ezzel teljessé vált a dumaparti létszáma. – Bocsi, de Cinikét még el kellett vinnem a mamájához. – Beletúrt sűrű, göndör hajába. – Mi a mai téma?
– Eddig arról beszéltünk, hogy Annamari nagynénje szemtelenül beleszól az életébe. – összegezte Juli. – Képzeld, beíratta egy tanfolyamra, a megkérdezése nélkül!
– Az semmi – legyintett Kata, – az én anyukámon nem tud túltenni.
– Miért, most mit mondott? – érdeklődött Vivien, beleszürcsölve a kólájába.
– Hát, csak a szokásos. Megállás nélkül azért rágja a fülem, hogy szerezzek végre egy apukát Cinikének, különben visszamarad a fejlődésben.
Vivien elfojtott egy feltörő kuncogást, Juli pedig fejét ingatva kavargatta gőzölgő teáját.
– Az én Terka néném ugyanezt szajkózza, csak Cini nélkül – jegyeztem meg, és szívből együtt tudtam érezni Katával.

Kata barátném angyalszőke, bongyori fürtű kétéves kislányának természetesen volt apukája. Valamikor ez év elején azonban, szinte egyik napról a másikra faképnél hagyta családját egy másik nő kedvéért. Kata anyukája szerint ez csakis és kizárólagosan azért történhetett meg, mert nem voltak összeházasodva.
– Az anyukák már csak ilyenek – toldotta meg Juli. – Az én mamám meg folyton azzal jön, hogy mikor kelünk már egybe Nándival.
– Olyan régen nem voltam már egy jó kis esküvőn – sóhajtott fel Vivien, hátha ezzel kiugrasztja a tapsifülest a bokorból.
– Még nem került szóba – rázta meg a fejét Juli –, erőltetni pedig nem akarom.

Kihozták Kata üdítőjét. Egy pillanatra mindannyian a gondolatainkba merültünk.
– Az ilyesmi nem megy egyik napról a másikra – szólalt meg aztán Vivien. – Mármint a párkeresés. Katával jó ideje kísérletezünk…
Kata felnevetett.
– De a „kísérleti nyulak” valahogy nem az igaziak – fejezte be a gondolatot.

– Érdemes egyáltalán szórakozóhelyen ismerkedni?
Ez a kérdés nekem jutott eszembe, habár feltenni butaság volt, mert hiszen Tibivel is épp a Club77-ben jöttünk össze.
– Az csak attól függ, hogy hiszel-e benne – szögezte le Kata. – Bárhol rálelhetsz az ideális társra, előre sosem tudhatod.
– A legfontosabb, hogy sose add fel – tette hozzá Vivien, aki legalább két éve eszegette már a facér lányok keserédes kenyerét.
Az elkövetkező fél órában szó esett még Juli kiszámíthatatlan főnökeiről, Vivien új táncruhájáról, valamint Kata padlizsános cukkinilecsójáról is, mely utóbbi annyira ínycsiklandóan hangzott, hogy el is határoztam: megfőzöm egyik nap vacsorára.

Épp csak ledobtam az előszobában a kabátom, amikor Miki, a szomszéd srác kopogtatott át.
– Szia Annamari, lenne egy aprócska kérésem. Holnap elutazom, megtennéd, hogy adsz enni a röfiknek?
– Persze – bólintottam. – Menj csak nyugodtan.
– Nagyon köszönöm. Képzeld, megismerkedtem egy fantasztikus lánnyal! Talán ő lesz az Igazi. Most találkozunk először.
Idén már legalább a hatodik Igazihoz lesz szerencsénk.
– Tudom, mire gondolsz – mosolygott, tekintetemből kiolvasva a véleményemet. – De ő most tényleg egy szuper csaj!
– És csakis miatta utazol el?
– Nem, nem, üzleti út. De épp útba esik. Három hete levelezünk az interneten. Na jó, nem tartalak fel tovább. Köszi még egyszer, előre is!

Megvacsoráztam, s közben azon töprengtem, vajon miért nem tud Miki harminchat éves létére végre megállapodni. Nem olyan rossz pasi, bár egyáltalán nem az esetem. Talán ez a lány tényleg az Igazinak bizonyul végre… Ki tudja.
Miki „röfikéi” amúgy helyes kis tengerimalacok, akik rendesen a Zsömle és Kifli névre hallgatnak – legalábbis gazdájuk szerint. Mert én akárhogy hívogatom és becézgetem őket, nem hajlandóak önszántukból előjönni a kanapé alól, ahová azalatt bújnak el, míg én a dobozukat takarítom.