(Az előző részt itt találod.)
„Kedves Halak-szülött, ne menjen el a kínálkozó lehetőségek mellett, ragadja meg a kedvező alkalmakat! Ma előnyös üzletet ajánlhatnak önnek, bátran fogadja el!”
Vajon ez illik a mai napjára? Mit csinálhat ilyentájt? Talán a munkahelyén ücsörög, talán autózik, talán… Az is lehet, hogy szabadságon van az új nőjével. Remélem, faképnél hagyja majd az a némber! És akkor térden csúszva könyörgi vissza magát hozzám. Én pedig nagy kegyesen megbocsátok neki, és boldogan élünk, míg…
– Sziasztok! Itt vagyok – köszönt be Krisz, az angol nyelvoktatás ifjú titánja, nagyjából olyan hangnemben, mintha azt mondta volna: „Mostantól minden gondotokat elfelejthetitek, mert megérkezett Superman!”
– Figyelj, csak, Krisz – szólalt meg Vera. – Zsuzsa irtó dühös volt a múltkor, hogy fél órával előbb elengedted a diákjaidat.
– Muszáj volt. Különben nem értem volna oda a moziba. Mit tehettem volna? Már megvolt a jegyem – tárta szét a karját. – Különben is, azóta félig bepótoltuk a kiesett időt.
– Jó, jó – legyintett Vera. – Legközelebb azért szólj neki előre, ha lehet.
– Megbeszéltük! – Már indult volna, de hirtelen visszafordult. – Annamari, hányasban is lesz most órám?
– A hármasban, mint mindig – feleltem.
– Oksi! – emelte magasba a kezét köszönés gyanánt, és elégedetten elügetett.
Miután összesítettem a tankönyvrendeléseket, beszéltem a tankönyvboltosunkkal, aztán újra nekiveselkedtem, hogy megalkossam a tökéletes órarendet. Tekintve, hogy tizenöt tanulócsoportunk és négy tantermünk van, ez nem kevés fejtörést okozott. Végül be kellett látnom: akár tetszik, akár nem, szombatra is kell tennem valakit.
