Havi írások: június 2015

Bemutatok néhány regényszereplőt

Kávé és krémes – avagy a társkeresés regénye…

coffee-791201_640
image-419
– történetünk főhősnője Tóth Annamari, a B.Ábel Nyelviskola 28 éves (néha kicsit kétbalkezes) oktatásszervezője

– Tibi, a hűtlen ex

– Terka néni, Annamari kotnyeles nagynénje, aki bizonyára titkos kémhálózatot tart fenn, mivel mindig mindent tud unokahúga magánéletéről

– további buggyant családtagok, akik olykor borsot törnek hősnőnk orra alá

– barátnők: a sznob Alíz, az ezoterikus Kata, a flamencotáncos Vivien és a vagány Juli, akinek abszolút rendben van a párkapcsolata (míg ki nem derül ennek az ellenkezője…)

– Luigi, az olasz óraadó, civilben nőcsábász

– Zsuzsa, a szigorú és zsémbes főnök (kávéfüggő)

– tucatnyi nyelvtanár, akik nem kevés munkát és fejtörést adnak Annamarinak

– a szomszéd Miki, aki kéthetente véli megtalálni az Igazit

– Hermina néni, a bölcs szomszédasszony és vaníliaillatú konyhája

– macskák és tengerimalacok: Prézli, Kifli és Zsömle

– két fényképész és néhány fotómodell

– egy delfines ezüstgyűrű

– spagettik, pizzák, gyrosok

– egy feliratos meglepetéstorta

– egy olasz rendszámú Alfa Romeo

– egy körúti óriásplakát

– a horvát tengerpart

– rengeteg kávé és krémes

– flörtök, társkeresők és randik

– romantikus fordulatok

– és számtalan kacagtató helyzet… 🙂

 

Itt tudsz beleolvasni a regénybe: http://www.velenceirita.hu/kave-es-kremes/

 

Találkozz Annamarival a Facebookon is: https://www.facebook.com/KaveEsKremes?fref=ts

 

A Kávé és krémes elektronikus és nyomtatott formában is a Tiéd lehet – kérj névre szóló dedikálást!
A megrendelőlaphoz ide kattints: http://www.velenceirita.hu/megrendeles/

Annamari és néhány kicsiny titka

dessert-453066_640
image-265
Ha eddig figyelemmel követted a regényrészleteket, lehet, hogy most Te is kíváncsi vagy:

felbukkan-e még valaha is Tibi (én a helyedben az igenre tippelnék…)

– Terka néni minden lében kanál természete hoz-e valami jót is Annamari számára

randizik-e Annamari Luigival, és ha igen, akarata ellenére mivel lehet őt erre rávenni

– melyik lehet az a sütemény, amibe első harapásra teljesen beleszeret (s aminek a receptjét is elárulom 😉 )

– hogyan keveredik ki a szerelmi bánat sötét erdejéből, és hány kacagtatóan tökéletlen randevúra van ehhez szükség

– megtalálja-e végül az igazi szerelmet és happy end lesz-e a könyv végén

– mi lesz a másik három lány sorsa

– mi lehet az a lényeges körülmény, amit még nem árultam el Annamariról, s amibe olyan váratlanul csöppent bele, mint porcukros sütimorzsa a délutáni habos kávéba? 🙂

Mindezekre választ kapsz a Kávé és krémes című romantikus naplóregény olvasása során
– nyomtatott vagy elektronikus változatban olvasnád inkább? 😉

Találkozz Annamarival a Facebookon is: https://www.facebook.com/KaveEsKremes?fref=ts

 

A Kávé és krémes elektronikus és nyomtatott formában is a Tiéd lehet – kérj névre szóló dedikálást!
A megrendelőlaphoz ide kattints: http://www.velenceirita.hu/megrendeles/

Romantikus regény egy csésze kávéval

coffee-690421__180
image-454
Romantikus történetünket ott hagytuk félbe, hogy:

– főhősnőnk, Annamari azon töpreng, vajon elmenjen-e október első szombatján régi barátnője, Cili esküvőjére (nem ciki, hogy nincs, akit magával vihetne…?)

– váratlanul felbukkant egy rajongó az angol tanfolyam egyik hallgatója, egy díjbirkózó külsejű fiatalember személyében. Ijesztően robusztus megjelenése nem teszi könnyebbé a visszautasítását…

– megismertük Annamari három legjobb barátnőjét, kettejükről kiderült, hogy szintén társtalanok, de eddigi keresési próbálkozásaik eredményével nemigen tudnak eldicsekedni… (Ennyire rossz lenne a felhozatal, vagy a társtalálás titkát nem fedezték még fel?)

– Luigi, az olasz óraadó kétségtelenül kivetette hálóját Annamarinkra, – és mint azt tudjuk, neki nem nagyon tudott ellenállni eddig senki a B.Ábelben… (vajon mi lehet a titka?)

– és ott van Tibi – pontosabban épp ez az: hogy nincs… Tibi, aki maga volt a megtestesült tökély – amíg le nem lépett, hogy egy másik nő oldalán keresse a boldogságot. De vajon lehet-e Tibit elfelejteni…?
Te mit tanácsolnál Annamarinak? Várjon tovább türelemmel, hátha visszatér hozzá térden csúszva, vagy zárja le végre magában ezt a fejezetet, és keressen mást?

Írd meg hozzászólásként, és nyerhetsz egy példányt a regényből!

Mintegy 85 fejezetnyi váratlan kaland és fordulat van még vissza, míg Annamari újra boldog lesz – egy részlettel máris tovább olvashatod a romantikus regényt, ha feliratkozol az Értesítőre: http://www.velenceirita.hu/ertesito/

Ha feliratkozol, nem csupán értesítést kapsz az oldalon megjelenő írásokról és kiadványainkkal kapcsolatos hírekről, de egy kávéra is meghívlak!

Ha esetleg lemaradtál volna a történet elejéről, itt kezdd az olvasást: http://www.velenceirita.hu/kave-es-kremes/

coffee-762674__180
image-455

Romantikus regény blog – Kávé és krémes 15.

(Az előző részt itt találod.)

coffee-690420__180
image-384
(…)
Egyszer csak bekandikált az ajtón egy tál szőlő – s rögtön utána a múltkori angolos lovagom.
– Szép napot – mondta behízelgő hangon, és beljebb lépett. – Hoztam egy kis szőlőt, hátha szereti… – Kissé zavartan állt meg az iroda közepén. – Hová tehetem le?
– Ööö… ide, az asztalra – hebegtem zavaromban.

Letette, és csak nézett rám, mintha valamire várna. Észbe kaptam, és megköszöntem.
Nagyon kellemetlenül éreztem magam. Ez a Sanyi akkora, mint  egy díjbirkózó, és nagyjából annyira éreztem magam biztonságban a társaságában, mint egy biztatóan vicsorító bengáli tigrissel.

– Nincs elmaradásom a részletekkel? – kérdezte végül, megtörve az egyre kínosabbá váló csendet.
– Nincs, nincs – biztosítottam róla sietve.
Jelentőségteljesen nézett, úgy tűnt, valamit még mondana. A helyzet egyre nyomasztóbbá vált.
– Igazság szerint elég rosszul megy nekem az angol – fogott bele lassan a mondandójába. – Arra gondoltam, hogy maga esetleg korrepetálhatna…

Egy pillanatra a lélegzetem is elállt.
– De… Én nem vagyok nyelvtanár! – tiltakoztam ijedten.
– Nem? Azt hittem – válaszolta. A hangja valahogy hamisan csengett. – De azért biztosan tud angolul – próbálkozott tovább.
Hűha, bölcsebb lesz elhallgatni az alapfokú írásbeli nyelvvizsgámat…!
– Hát, éppen csak pár szót. Igazán! – bizonygattam, remélve, hátha ejthetjük ezt a témát.
– Kár – jegyezte meg, nagyjából olyan beletörődéssel, mint egy bengáli tigris tenné, ha a karnyújtásnyira heverésző antilop azt mondaná neki, hogy még élni szeretne. – Nos… akkor megyek is órára.

Dermedten néztem utána, és még percekig nem tudtam napirendre térni a történtek felett.
Verának azonnal feltűnt a tál szőlő, amikor ebédelésből visszatért. Elmeséltem neki a sztorit.
– És én erről lemaradok! – dohogott viccesen. – Kóstoltad már?
– Még nem. Nem is tudtam, mihez kezdjek vele – tártam szét a karomat tanácstalanul.
– Szerintem megesszük! – indítványozta jókedvűen. – Habár… lehet, hogy előbb meg kéne kóstoltatni valakivel, nincs-e átitatva szerelmi bájitallal.
Jót nevettünk.

A kóstolás azonban egyelőre elmaradt, mert egyszerre többen is megrohamoztak minket: Réka és Gabi a diákjaikkal, Keti a fénymásolataiért, Krisz pedig egy óracserét kért. Amikor azután ismét nyugalom szállta volna meg a helyiséget, váratlanul felbukkant valaki, akinek az érkezése éppoly kevéssé volt számomra kívánatos, mint a fent említett bengáli tigrisé.

Frissen borotválva, makulátlan olasz eleganciával Luigi lépett be az irodánkba.

Tovább is olvasnád?

Ha feliratkoztál az Értesítőre, holnap küldöm el az emailcímedre a következő részletet. Ha még nem iratkoztál fel, itt most megteheted: http://www.velenceirita.hu/ertesito/

Ha kíváncsi vagy, hogyan alakul Annamari, Luigi és a B.Ábel Nyelviskola további sorsa, olvasd el a teljes regényt! Kattints ide a megrendeléshez: http://www.velenceirita.hu/megrendeles/
(Ha feliratkoztál az Értesítőre, egy kávé árával olcsóbban juthatsz hozzá!)

Kövesd Annamarit a Facebookon is: https://www.facebook.com/KaveEsKremes?fref=ts

A regény főoldalát itt találod.

Romantikus regény blog – Kávé és krémes 14.

(Az előző részt itt találod.)

blank-792125_640
image-156
Reggel egy hajszálon múlt, hogy el nem késtem, mert a vekker nem csörömpölt elég hangosan ahhoz, hogy legmélyebb álmomból felrázzon. Így már eleve rosszul kezdődött a nap. Majdnem felemás zokniban indultam el, kis híján szénné égett a pirítósom, az ujjamat odacsípte az ajtó, és még a busz után is futnom kellett. A szokott szolíd sminkemet is a munkahelyi mosdóban voltam kénytelen feldobni magamra – kilépve aztán kibe botlom? Naná, hogy Luigiba.

Scusa, Annamaria – vigyorgott rám, aztán továbbment.
Mit keres itt ilyen korán?
Eltöprengve tértem vissza az irodánkba. Az asztalom előtt már várt rám egy angolos hallgató, hogy befizesse a következő tandíjrészletet.
– Mondja a nevét… – foglaltam helyet a székemen.
– Alexandrosz – bazsalygott felém. – Nagy Sándor. – Aztán halkan hozzátette: – De magának csak Sanyi.

Meglepve pillantottam fel rá a papírokból. Félreérthetetlen arckifejezéssel bámult rám. Elvettem tőle a pénzt, aláírattam az átvételit, és látványosan gépelni kezdtem, hátha veszi a lapot.
Tisztelettudóan köszönt és távozott.
Vera felé sandítottam: elmélyülten bűvölte a faxgépet. Semmit sem látott az egészből.
Persze az is lehet, hogy csak túldimenzionáltam ezt a dolgot, és nem is akart tőlem semmit.

Te jó Ég, mióta nem flörtöltem már! Kicsit azért feldobott ez a váratlan hódoló.
Kár viszont, hogy Tibire cseppet sem hasonlít a fazon, és hát ami a külső megjelenést illeti (mert igenis van férfiszépség), a fasorban sincs hozzá képest.

Az egész délelőttöm efféle elmélkedéssel telt (na jó, icipicit azért dolgoztam is), és furcsa mód eszembe sem jutott nassolni. Csak ebéd után rohamoztam meg a hűtőszekrényt a tegnapról meghagyott krémeseim módszeres bekebelezése céljából.
A kis sütisdobozom azonban teljesen üres volt.

Egészen biztosan hagytam legalább két szeletet, töprengtem el. Világosan emlékszem rá, hogy az utolsó darabokat előző délután már nem tudtam megenni. Vajon Vera falta volna fel előlem?

Értetlenül álltam a frigó előtt, kezemben az üres dobozzal. Verának is feltűnt végül a tűnődésem.
– Ja, a sütik? – szólalt meg. – Hát, ha nem tévedek, Luigi lehetett…
Hirtelen bevillant a reggeli kaján mosoly a mosdó előtt.
Na ne! Ez már nyílt provokáció…

Sóhajtottam egy mélyet, és leverten visszakullogtam az asztalomhoz. Ki kell találnom valami frappáns viszontválaszt arra az esetre, ha a latin szerető felbukkanna.

(A folytatást holnap olvashatod…)

Szeretnél elsőként értesülni arról, ha új részlet kerül fel az oldalra? Iratkozz fel az Értesítőre!

Kövesd Annamarit a Facebookon is: https://www.facebook.com/KaveEsKremes?fref=ts

A regény főoldalát itt találod.

Romantikus regény blog – Kávé és krémes 13.

(Az előző részt itt találod.)

business-792113_640
image-154
Elballagtam a hűtőhöz, hogy megnézzem, maradt-e a tegnapi krémeseimből. Ott lapult a meghagyott három szelet süti a papírdobozban. Vittem egyet Verának is, a többivel pedig visszaültem a helyemre.
– Jut eszembe, Annamari – kukkantott ki Vera a képernyő mögül. – Hallottad, mi van Zitával?
– Arra gondolsz, hogy el akar menni Svájcba?
– Már fel is mondott.
Egyszeriben megállt bennem az ütő.
– Úgy érted…, hogy itt hagyja a B.Ábelt? És… és… és ilyen hirtelen?!
– Igen. Tegnap estefelé felhívott. Neked nem szólt?
– Nem. – Még mindig levegő után kapkodtam. – Na de miért nem szólt nekem?!
– Nem tudom. Zsuzsának is én mondtam meg. Zita nem mert beszélni vele, engem kért meg, hogy közöljem vele a hírt. Azt állította, hogy ma este már utazik is.

Jéghideg zuhanyként ért a dolog. Most aztán nem érek rá ejtőzni! Villámgyorsan találnom kell valakit helyette.
Bénultan meredtem a tányéromon feszítő krémeseimre, miközben azon töprengtem, mit fogok most csinálni, és vajon miért van az, hogy mindig én értesülök mindenről legutolsóként. Délután négyre itt lesz a csoportja, ki fog bemenni órát tartani?
Megvan! Károly úgyis jön ma két órára, négytől meg beugorhatna Zita helyett, legalább ma. Már tárcsáztam is a számát. Ha szerencsém van, most éppen lyukasórán üldögél a gimi tanárijában.
Tizenöt csörgésig vártam. Nem vette fel.

Ebben a drámai pillanatban megjelent a főnökasszonyunk.
– Annamari, mivel Zita hűtlen lett hozzánk, találnunk kell a helyére egy másik némettanárt. – Letett elém az asztalra egy dossziét, és olyan szúrós pillantást vetett rám, mintha én tehetnék erről az egészről. – Áthoztam neked a legutóbb beérkezett pályázói önéletrajzokat. Nagyon jó lenne, ha nem kellene órát halasztanunk emiatt a rendkívül sajnálatos esemény miatt. Találj egy új óraadót délutánig.

– Minden rendben volt az autóval? – szólt közbe Vera, Zsuzsa pedig kapott az alkalmon, hogy elmesélje a fejleményeket.
– Jól megjártam a biztosítóval! – fogott bele a panaszkodásba, míg töltött magának egy csésze kávét a termoszunkból. – Másfél órát vártam a kárszakértőre, és a végén még lehet, hogy saját zsebből kell fizetnem a javítást! Az a szemét alak nem hajlandó elismerni a felelősségét!
Amíg Zsuzsa a viszontagságaival szórakoztatta Verát, én átlapozta az önéletrajzokat. Négy németes pályázót számoltam össze. Sorban felhívtam őket. Az első hárommal nem jártam szerencsével, a negyedik azonban nagyon megörült a hívásomnak, és azt ígérte, hogy kora délután itt lesz. Már csupán az kell, hogy főnökünk tetszését is elnyerje.
Amikor beszámolója végére ért, előadtam neki, mit sikerült intéznem.

– Remek – nyugtázta. – Mellesleg, Annamari, mikor indíthatjuk végre a görögöt?
– Igazság szerint még egyetlen jelentkezőnk sincs. Sajnos ugyanez a helyzet a finn esetében is.
Sejtettem, hogy messzemenőkig nem lesz megelégedve ezzel a válasszal.
– Hirdetni kell, hirdetni, hirdetni! – adta ki a jelszót, alig leplezett türelmetlenséggel.

A viharos légkör távozásával megszavaztam magamnak egy ebédet. Amíg a hawaii pizzámat eszegettem a kávézóban, a hangszóróból pedig a Százszor ölelj még szólt, visszagondoltam az egyik karácsony estére, amikor Tibi olyan szakértelemmel tisztította, és szeletelte az ananászt a vacsorához… – és egyszer csak az utcán elhaladt az autója, vagy legalábbis egy teljesen ugyanolyan autó, mint neki volt a régi szép időkben! Sajnos nem tudtam megfigyelni, ki ült benne, pedig olyan hosszan néztem utána, hogy végül azt is meg kellett állapítanom: nagyon nehéz szimpla éttermi szalvétával letörölni a paradicsomszószos rúzsfoltot az ablaküvegről.

(A folytatást itt olvashatod…)

Szeretnél elsőként értesülni arról, ha új részlet kerül fel az oldalra? Iratkozz fel az Értesítőre!

Kövesd Annamarit a Facebookon is: https://www.facebook.com/KaveEsKremes?fref=ts

A regény főoldalát itt találod.

 

Romantikus regény blog – Kávé és krémes 12.

(Az előző részt itt találod.)

coffee-753897_640
image-152
Ha Bori néni, a kerámiatanfolyam élemedett korú oktatója azt a feladatot adta volna, hogy álmodjuk anyagba (agyagba) az Élet szobrát, feltétlenül őt magát választottam volna hozzá modellnek. Dundi volt és pirospozsgás, csupa erő és lendület, színtiszta elevenség és lelkesedés.

Mindazonáltal, amennyiben Terka néném arra számított, hogy majd itt lelek rá életem párjára, alaposan melléfogott. Férfi ugyanis egyetlenegy sem volt.
Egy Alíz nevű lány mellé telepedtem le, aki nagy esélyekkel indulhatott volna egy Penélope Cruz – hasonmásversenyen. Az utolsó divat szerinti, szűk Dolce&Gabbana trikóban feszített, amely bőven látni engedte tökéletesre edzett, bronzbarna bájait. Jóságos Ég, gondoltam magamban, egy ilyen cuccért én legalább egy hétig melózom a B.Ábelben – ő meg zokszó nélkül agyagozza össze…!

Alíz olyan szívélyesen fogadott padszomszédjául, mintha réges-régi ismerősök volnánk. Hamar kiderítettük, hogy annak idején ugyanabba a gimibe jártunk, csak ő két évvel fiatalabb nálam. Agyagozás közben Alíz megállás nélkül mesélt, elmondta többek közt, hogy a bíróságon dolgozik jogászként, és a vőlegényével él. A foglalkozás végére egész jó barátságba keveredtünk, meg is hívtam őt a kéthetenkénti dumapartikra, de kedvesen visszautasította, mivel ő minden kedden fallabdázni megy az ügyfeleivel, majd pedig hawaii-masszázsra siet egyenesen a szaunázásból.
Ami a művészi alkotókészségemet illeti, másfél óra alatt alkottam egy erősen avantgárd-gyanús vázaféleséget, ami még épp elég jól sikerült ahhoz, hogy betehessem a spájz leghátsó sarkába. Még Bori néni is azt mondta, hogy egészen egyedi a látásmódom.

 

Tízórai cappuccinómat kortyolgattam, és élveztem az ablakon beáradó őszi napfényt, a zavartalan nyugalmat. Zsuzsa szervizbe ment a törött autójával, sehol egy Luigi (későn kelő típus), a reggeli tanórák már megkezdődtek, a telefon hallgat. Még Vera is elmélyülten klimpíroz a billentyűzeten.
Vettem egy mély lélegzetet, és hátradőltem a székemen. Vajon mit fogok felvenni Cili esküvőjére? Sőt, ennél lényegesebb kérdés: mit vigyek neki nászajándékba? Egészen egyedi látásmódban készült köcsögöt ajándékozni nem biztos, hogy szerencsés. A kávéfőző meg a kristályváza rég nincs divatban. Azonkívül biztosan van is neki mindkettőből. Mert, tegyük fel, hogy évek óta együtt él a barátjával – ez esetben valószínűleg minden szükséges holmit rég beszereztek maguknak.

Egyszer Tibivel is voltam lagziban, amikor a nővére ment férjhez. Sokat törtük a fejünket, mit adjunk nekik ajándékba. Végül elmentünk egy kisállat-kereskedésbe, vettünk egy aranyhalat, beletettük egy üveggömbbe, és e szavakkal adtuk át az ifjú párnak: „Három kívánságig hiteles!” Volt is nagy sikere, Goldie (ahogy a halat elneveztük), az asztalfőről nézte végig a hajnalig tartó lakodalmat.

Tibinek voltak eredeti ötletei… Vajon most mit javasolna?
Felhörpintettem a maradék kávémat. Ami azt illeti, nincs valami nagy tőkém ajándékvásárlásra. Majd még megkérdezem Verát is, van-e épkézláb javaslata.

(A folytatást itt olvashatod…)

 

Szeretnél elsőként értesülni arról, ha új részlet kerül fel az oldalra? Iratkozz fel az Értesítőre!

Kövesd Annamarit a Facebookon is: https://www.facebook.com/KaveEsKremes?fref=ts

A regény főoldalát itt találod.

 

Romantikus regény blog – Kávé és krémes 11.

(Az előző részt itt találod.)

aroma-658708_640
image-146
– Sziasztok! – huppant le Kata is az asztalunkhoz, s ezzel teljessé vált a dumaparti létszáma. – Bocsi, de Cinikét még el kellett vinnem a mamájához. – Beletúrt sűrű, göndör hajába. – Mi a mai téma?
– Eddig arról beszéltünk, hogy Annamari nagynénje szemtelenül beleszól az életébe. – összegezte Juli. – Képzeld, beíratta egy tanfolyamra, a megkérdezése nélkül!
– Az semmi – legyintett Kata, – az én anyukámon nem tud túltenni.
– Miért, most mit mondott? – érdeklődött Vivien, beleszürcsölve a kólájába.
– Hát, csak a szokásos. Megállás nélkül azért rágja a fülem, hogy szerezzek végre egy apukát Cinikének, különben visszamarad a fejlődésben.
Vivien elfojtott egy feltörő kuncogást, Juli pedig fejét ingatva kavargatta gőzölgő teáját.
– Az én Terka néném ugyanezt szajkózza, csak Cini nélkül – jegyeztem meg, és szívből együtt tudtam érezni Katával.

Kata barátném angyalszőke, bongyori fürtű kétéves kislányának természetesen volt apukája. Valamikor ez év elején azonban, szinte egyik napról a másikra faképnél hagyta családját egy másik nő kedvéért. Kata anyukája szerint ez csakis és kizárólagosan azért történhetett meg, mert nem voltak összeházasodva.
– Az anyukák már csak ilyenek – toldotta meg Juli. – Az én mamám meg folyton azzal jön, hogy mikor kelünk már egybe Nándival.
– Olyan régen nem voltam már egy jó kis esküvőn – sóhajtott fel Vivien, hátha ezzel kiugrasztja a tapsifülest a bokorból.
– Még nem került szóba – rázta meg a fejét Juli –, erőltetni pedig nem akarom.

Kihozták Kata üdítőjét. Egy pillanatra mindannyian a gondolatainkba merültünk.
– Az ilyesmi nem megy egyik napról a másikra – szólalt meg aztán Vivien. – Mármint a párkeresés. Katával jó ideje kísérletezünk…
Kata felnevetett.
– De a „kísérleti nyulak” valahogy nem az igaziak – fejezte be a gondolatot.

– Érdemes egyáltalán szórakozóhelyen ismerkedni?
Ez a kérdés nekem jutott eszembe, habár feltenni butaság volt, mert hiszen Tibivel is épp a Club77-ben jöttünk össze.
– Az csak attól függ, hogy hiszel-e benne – szögezte le Kata. – Bárhol rálelhetsz az ideális társra, előre sosem tudhatod.
– A legfontosabb, hogy sose add fel – tette hozzá Vivien, aki legalább két éve eszegette már a facér lányok keserédes kenyerét.
Az elkövetkező fél órában szó esett még Juli kiszámíthatatlan főnökeiről, Vivien új táncruhájáról, valamint Kata padlizsános cukkinilecsójáról is, mely utóbbi annyira ínycsiklandóan hangzott, hogy el is határoztam: megfőzöm egyik nap vacsorára.

Épp csak ledobtam az előszobában a kabátom, amikor Miki, a szomszéd srác kopogtatott át.
– Szia Annamari, lenne egy aprócska kérésem. Holnap elutazom, megtennéd, hogy adsz enni a röfiknek?
– Persze – bólintottam. – Menj csak nyugodtan.
– Nagyon köszönöm. Képzeld, megismerkedtem egy fantasztikus lánnyal! Talán ő lesz az Igazi. Most találkozunk először.
Idén már legalább a hatodik Igazihoz lesz szerencsénk.
– Tudom, mire gondolsz – mosolygott, tekintetemből kiolvasva a véleményemet. – De ő most tényleg egy szuper csaj!
– És csakis miatta utazol el?
– Nem, nem, üzleti út. De épp útba esik. Három hete levelezünk az interneten. Na jó, nem tartalak fel tovább. Köszi még egyszer, előre is!

Megvacsoráztam, s közben azon töprengtem, vajon miért nem tud Miki harminchat éves létére végre megállapodni. Nem olyan rossz pasi, bár egyáltalán nem az esetem. Talán ez a lány tényleg az Igazinak bizonyul végre… Ki tudja.
Miki „röfikéi” amúgy helyes kis tengerimalacok, akik rendesen a Zsömle és Kifli névre hallgatnak – legalábbis gazdájuk szerint. Mert én akárhogy hívogatom és becézgetem őket, nem hajlandóak önszántukból előjönni a kanapé alól, ahová azalatt bújnak el, míg én a dobozukat takarítom.

(A folytatást itt találod…)

 

Szeretnél elsőként értesülni arról, ha új részlet kerül fel az oldalra? Iratkozz fel az Értesítőre!

Kövesd Annamarit a Facebookon is: https://www.facebook.com/KaveEsKremes?fref=ts

A regény főoldalát itt találod.

Romantikus regény blog – Kávé és krémes 10.

(Az előző részt itt találod.)

heart-588102_640
image-142
Hazaérve bekapcsoltam a rádiót, főztem egy jó forró cappuccinót, és elnyújtóztam a kedvenc fotelemben.
Hirtelen belém hasított a felismerés, hogy nyakamon a kerámiatanfolyam, és kerítenem kell valami munkaruhát, „amit nem sajnál, drágám”. Kipakoltam az előszobai ruhásszekrényt, mire találtam egy viszonylag megkímélt állapotú „Sandokan” feliratú piros trikót. Némi ráhatás után a felirat maradéktalanul lepergett róla. Bedobtam a mosógépbe, hogy azért mégse legyen két évtizedes szekrényszagom, amikor szombat délelőtt belibbenek benne a kultúrba.

Éppen sikerült újra kényelembe helyezkednem a bögrémmel, amikor megszólalt a telefon.
– Halló?
– Szia, Annamari! Cili vagyok.
Cili? A Radó Cili az általánosból? Na nem, biztosan álmodom!
Vagy tizenöt éve nem hallottam róla, pedig a legjobb barátnőm volt. Mennyit ökörködtünk együtt! Órán, a pad alatt olvastuk a pöttyös könyveket. Szünetben a tanárokat parodizáltuk az udvaron, egész kis közönség gyűlt körénk. Amikor Cili átváltozott Juci nénivé, amint tűsarkú cipőjében egyensúlyozva riszál, majd’ megszakadtunk a nevetéstől. Az ő ötlete volt az is, hogy a hetedikes osztálykiránduláson szökjünk le éjfélkor kísérteni a fiúk hálótermébe, a fejünkre húzott lepedővel… Marika néni oltári nagy patáliát csapott, amikor megtudta, Cili emiatt nem is kapott év végi jutalomkönyvet, pedig színötös volt, mint minden évben.

– Halló! Itt vagy?
– Itt… persze. Ööö… hogy vagy? – nyögtem. – Ezer éve nem hallottam felőled!
– Remekül! – csicseregte. – Emlékszel, hogy negyedikben megfogadtuk, hogy majd meghívjuk egymást az esküvőnkre? – Trillázó hangon felkacagott. – Képzeld, férjhez megyek!
– Ez nagyszerű – feleltem gépiesen, gombóccal a torkomban. Tibi jutott eszembe, ezúttal minden nyilvánvaló ok nélkül. Nem mintha megkérte volna a kezem valaha is, de azért mégiscsak ő volt a legkomolyabb pasi az életemben.
– Remélem, el tudsz jönni! Október első szombatján lesz, a Velencei-tavon. Ha megmondod a címed, elküldöm a meghívót, azon minden rajta van. Jaj, de jó! – lelkendezett. – Olyan sokszor eszembe jutottál! Most végre újra találkozunk annyi év után! Persze, a barátod is hozhatod – tette még hozzá, hogy ezzel végképp megforgassa a kést a szívemben.

Először arra gondoltam, hogy nem fogok elmenni. De azt hiszem, utólag nagyon megbánnám, és Cilinek is rosszul esne. Mégiscsak jó barátnők voltunk.
Akkor viszont ki kell ötölnöm valami mesét arról, miért nem kísért el a barátom.
Mondjuk… épp külföldi úton van Kuala Lumpurban. Vagy a dédnagymamáját kellett meglátogatnia vidéken. Vagy elcsúszott egy banánhéjon, eltörte a lábát, és most fekvőgipszben van. Vagy esetleg… Most építik a kerti úszómedencénket, és felügyelnie kell a munkálatokat. A doktori disszertációján dolgozik.
A lehetőségek száma végtelen. Még bőven van időm választani közülük.

(A folytatást itt találod…)

 

Szeretnél elsőként értesülni arról, ha új részlet kerül fel az oldalra? Iratkozz fel az Értesítőre!

Kövesd Annamarit a Facebookon is: https://www.facebook.com/KaveEsKremes?fref=ts

A regény főoldalát itt találod.

Romantikus regény blog – Kávé és krémes 9.

(Az előző részt itt találod.)

latte-249102_640
image-127
– Jaj, ne, már megint én? – háborgott Gabi, amikor tudattam vele, hogy szombat délelőtt lesz órája. – Annamari, találj mást, jó?
Na, ez az, amit utálok. Az ember nagy nehezen kiötöl valamit, aztán egyetlen négyszavas mondattal elintézik. Törhetem megint a fejem, mit találjak ki…
Egészen elmerültem a töprengésben, észre sem vettem Zitát, aki szép csendesen beoldalgott az irodába, és leült az asztalom előtt.

– Beszélni szeretnél velem? – kaptam fel a fejem, amikor halkan köhintett.
– Nos… igen – kezdte, olyasvalaki tekintetével, aki azt tervezi, hogy most rögtön felpattan, és elmenekül a helyszínről. Biztatóan néztem vissza rá. Zitának kell a bátorítás, különben estig itt fogunk csücsülni, mire megszólal. – Nos, igen. Az ösztöndíjról lenne szó.
– Igen, tudom. Tegnap említetted. Svájcba szól, ugye?
– Ó, igen. Nos… szóval… a helyzet az, hogy nem tudom, mit tegyek. Szerinted elvállaljam?
– Szerintem… – Ha jót akarok magamnak, okvetlenül le kell beszélnem erről az őrültségről. Még hogy faképnél hagyni a csoportját?! Amikor már épp kezdenék megszokni egymást, kölcsönösen belejönnének a dologba, és erre tessék, most kezdjék újra egy másik tanárral… A szegény oktatásszervező meg kerítsen máról holnapra valakit, aki átveszi a helyét. – Szerintem… Hm. A kérdés itt az, hogy te mit szeretnél.
– Hát… Nem is tudom.
Ezzel a lánnyal igazán semmi baj nincs, de határozatlanabb egy tucat kérdőjelnél.

– Tulajdonképpen miért pályáztad meg? – dobtam be a kérdést, hátha ezzel a helyes ösvényre terelhetem őt.
– Ööö… igazából a témavezető tanárom beszélt rá. Azt mondta, ez sokat segítene a szakdolgozatom megírásában.
– Akkor mi a gond?
– Tegnap beszéltem Zsuzsával. Nem szívesen enged el. Én szeretek itt, tudod, és… az is lehet, hogy… már nem venne vissza, ha most lelépek.
Ez a Zsuzsa egy igazi keresztapa. Bizony, ez fogas kérdés. Csak nehogy megkérdezze, mit javaslok…!
– Te mit javasolsz, Annamari?

– Hát… ez igazán nem egyszerű… De ha rám hallgatsz… – itt elharaptam a mondatot, mert így folytatódott volna: „azt csinálsz, amit akarsz”, és ez most elég ostobán hangzott volna. Tibi szokta ezt mondani, ha olyasvalamiben kértem a tanácsát, amiben nem akart állást foglalni. Sokszor ugratott a dodonai szövegével, nem mindig tudtam, mit gondol valójában. De az is igaz, hogy rengetegszer megnevettetett, irtó jó humora volt, sokszor a hasunkat fogtuk mindketten a kacagástól. Sosem felejtem el, egyszer azt az őrültséget találta, ki, hogy…
– Ha rád hallgatok…? – várta a folytatást Zita, és ekkor tértem magamhoz, ráeszmélve, hogy üveges tekintettel meredek rá, míg elmémben peregnek a múlt emlékképei.
– Ööö… – hebegtem, és ekkor óriási megkönnyebbülésemre megcsörrent a telefon, amit azonmód fel is kaptam. Zita még ült ott pár percig eltöprengve, aztán szóba elegyedett Verával, én pedig a telefont letéve el is szöktem ebédelni.

(A folytatást itt találod…)

 

Szeretnél elsőként értesülni arról, ha új részlet kerül fel az oldalra? Iratkozz fel az Értesítőre!

Kövesd Annamarit a Facebookon is: https://www.facebook.com/KaveEsKremes?fref=ts

A regény főoldalát itt találod.

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárom

Honlap alap: WordPress ---- Sablon: Giftidea WordPress Theme ---- Készítés, működési támogatás: Egeszseghonlapok.hu