Havi írások: március 2015

Szerelem olasz módra (romantikus novella)

market-447962_640
image-80
– Buongiorno, Maria! Hallotta, mi történt?
– Ah, signora Bianchi! Giuliano atyára gondol? Micsoda történet! Ilyet még Signora Severina sem hallott, pedig a kilencvenkét évével látott már egyet s mást ebben a városban!
– Azt mondják, két éve már próbálkozott egy másik leánnyal is! (Adjon nekem egy kilót ebből a szép almából!) Csak akkor a püspök felmentette.
– Ó, szegény Raffaella! Miféle pap az olyan, aki ajánlatot tesz a tanítványának?
– Micsoda?! Maga nem tudja, hogy meg is szöktette?
– Szentséges Szűzanya! Ne mondja! Giuliano atya megszöktette Raffaellát?

– Látom, Maria, nem tud még minden részletet! (Húsz dekányit kérnék abból a parmezánból, és vagy harmincat a kecskesajtból.) Nos, a dolog ott kezdődött, hogy a Bossiék fia, Alessandro és Montanelli Raffaella eljegyezték egymást a múlt nyáron. Milyen szép szerelem, édes jó Istenem, ha rájuk gondolok, melegség önti el a szívemet! Öröm volt nézni őket, úgy szerették egymást! Mint két galamb! (Még egy tucat tojást is számoljon hozzá.) Kitűzték az esküvő napját is húsvét utáni második vasárnapra, aztán nagy hirtelen a Signor Bossi a fejébe vette, hogy nem egyezik bele a házasságba, csak ha a lány katolizál.
– Ne mondja! Ez a Bossi ilyen megátalkodott?
– Nem szívelheti a protestánsokat. (Adjon még ebből a friss fokhagymából egy füzérrel.) No, a Montanelliék nagy nehezen belementek, hogy a lány térjen át. El is mentek Giuliano atyához, hogy készítse fel a szertartásra.
– És hát jól felkészítette, ahogy a jelek mutatják!
– Na, mit szól? Olyan rendes, jóravaló egy lány ez a Raffaella, ismerem hátulgombolós korától. (Egy üveg olívát szeretnék még, és három kis cipót, ennyi lesz, Maria.) Mivel beszélhette tele a fejét ez az atya, hogy így elvette az eszét?
– Kereken kilencezer líra.

– Kíváncsi volnék, mit szól ehhez az egészhez szegény Alessandro.
– Mindjárt megtudja. Nézze, ott jön Signora Bossi.
– Ah, buongiorno, Letizia! Hogy van? Három napja nem láttam!
– Ó, ne is kérdezze! Hát hogyan lehet az ember ilyen sorscsapásban? Sandróm azóta egy falatot nem eszik, csak ül magába roskadva a szobában.
– Ne mondja! Igazán rettentő egy eset! Hogy így elszöktetni egy lányt, se szó, se beszéd!
– Micsoda? Hát nem tudják?! Már üzent is ez a pokolra való leány, a nevét is utálom! Én sohasem szíveltem, világéletében éppolyan kétszínű volt, mint az egész Montanelli-pereputty! Ki nem állhattam már gyerekkora óta azt az ájtatos ábrázatát, amivel mindenkit megtévesztett!
– Az ám, magam sem kedveltem soha a Montanelliéket! Aztán, mondja, mit üzent?
– Azt üzente, hogy ők ugyan haza nem jönnek, mert igen jól érzik magukat ott, ahol vannak!

– Ne mondja! Micsoda történet! Hát az ura hogy viseli?
– Szegény uram, az is úgy odavan, megesküdött a templom tornyára, hogy kettőbe töri ezt a Giuliano atyát, ha egyszer hazajön! Csak jár-kel a házban egész nap, attól félek, még meg találja ütni a guta. Így csúfot űzni belőlünk! Csak egy nagy fej káposztát viszek most, megfőzöm úgy, ahogyan szereti, hátha még Sandróm is enne belőle. Szegény kisfiam! Hiába mondtam neki, hogy ez a Montanelli nőszemély nem őhozzá való! No, számoljunk, Maria!
– Kilencszáznyolcvan líra lesz.
– Ej, de megdrágította a portékáját, mióta legutóbb itt jártam! Tessék. Hagyja csak a visszajárót! Különben azt is mondják, hogy a püspök már több esetben szemet hunyt az atya dolgai felett! De részleteket senki sem tud. No, Isten áldja magukat!
– Ég áldja, Signora Bossi!

– Szegény Letizia, milyen meggyötörtnek látszik. Hanem tudja, mit hallottam, Signora Bianchi? Állítólag ez az Alessandro titokban udvarolt még a Cinzia Sestinek is.
– Ne mondja!
– Bizony. Legalábbis a rőfös Caterina ezt hallotta a Signora Sesti unokahúgától.
– Én igazából sosem szíveltem ezeket a Bossiékat.
– Én sem. Kétszínűek mind, az egész família! Nem csodálom, hogy Raffaellának elege lett belőlük! No, Isten vele, Maria! Micsoda történet!

Olasz kezdőknek (novella)

elege van mindenből – ne ha abbastanza di tutto
felmondani (munkahelyen) – lizenciarsi
vonatra felszállni – prendere il treno
új életet kezdeni – ricominciare la vita
letelepedni – stabiliarsi
Olaszországban – in Italia
festői – pittoresco/-a
kisváros – la cittadina
süt a nap – il sole brilla
mindig – sempre
tenger – il mare
kék – azzurra/-a

pisa-384686_640
image-41
olaszul tanulni – studiare l’italiano
dolgozni – lavorare
kisvendéglő – la trattoria
új barátok – i nuovi amici
vidám lenni – essere allegro/-a
óriási – gigantesco/-a
szerencse – la fortuna
véletlenül – per caso
találni – trovare
padláson – in soffitta
titkos – segreto/-a
régi – vecchio/-a
recept – la ricetta
olívaolaj – l’olio di oliva
fokhagyma – l’aglio
csirke – il pollo
paradicsom – il pomodoro (i pomodori)
padlizsán – la melanzana
gomba – il fungo (i funghi)
citrom – il limone
babér – il lauro
bazsalikom – il basilico
bors – il pepe
só – il sale
különleges – particolare
ízletes – squisito/-a

vendéglőt nyitni – aprire una trattoria
saját – proprio
siker – il successo
népszerűvé válni – acquistare popolaritá
törzsvendég – l’abitudinario (gli abitudinari)
szomszédasszony – la signora vicina
csinos – carino/-a
kedves – gentile
beleszeretni – innamorarsi
összeházasodni – sposarsi
boldogan élni – vivere felice
főzni – fare la cucina
együtt – insieme
honvágya van – avere nostalgia del proprio paese

A tagadás a non szócska ige elé helyezésével történik.

 

(2015)

 

Olvasd el ezt és még számos hasonló novellát a hamarosan megjelenő Vénusz arcai című kötetben…

Késői ébredés (novella, romantikus irodalom)

sunset-288531_640
image-63
Bámultam a vöröslő eget, amíg a panelházak el nem takarták a kilátást. De ahogy becsuktam a szemem, újra megjelentek előttem az alkonyi pírral bevont felhők, és közöttük a nap vérszínű korongja.

Hirtelen valaki meglökött.

– Bocsánat – hallottam egészen közelről, s ahogy felnéztem, egy férfit pillantottam meg. Rám se hederített már, a busz hátulja felé igyekezett a tömegben.

Fullasztó volt a levegő, inkább az ablak felé fordultam ismét, nehogy rám törjön a fóbiám. A busz lassan elindult a megállóból, s megint feltűnt a naplemente. Nem volt olyan szelíd, mint amilyennek megszoktam. Kegyetlen volt, sötétvörösben izzott a látóhatár széle, mintha fel akarná gyújtani a várost.

Vagy csak én voltam szokatlanul feldúlt?

Sóhajtottam egy mélyet, hogy elűzzem a gondolataimat. De hiába. Agyamba újra meg újra befurakodott egy kép: a fiú képe, akit oly elvakultan szerettem, hogy nem voltam hajlandó észrevenni az igazságot. Csak magamat okolhattam ezért. Milyen ostoba voltam, milyen szánalmasan ostoba! Gondolkodás nélkül elhittem minden szavát, és nem akartam észrevenni, hogy nem csak engem becéz, nem csak rám mosolyog, nem csak az én kezemet érinti meg lopva!

– A jegyeket, bérleteket kérem! – harsant fel egy érces hang, s én összerezzentem. Beletúrtam a táskámba, ott, ahol a jegyemet sejtettem. De ujjaim csak a könyveimet tapintották. Idegesen széthúztam a cipzárt, és felforgattam mindent, de hiába, sehol sem volt az az átkozott fecni.

Ekkor ért oda az ellenőr. Riadtan pillantottam fel rá: ugyanaz az ember volt, aki pár perce véletlenül meglökött.
– A jegyét vagy a bérletét kérem, kislány…
– Egy pillanat… rögtön adom…
S újra átkutattam a táska mélyét. Eredménytelenül.
– Nem találom – nyögtem kétségbeesett arccal, s remegő kezemmel végigtapogattam ismét, hátha csak belecsúszott, ha aláesett, ha hozzátapadt valamihez, vagy egy rejtett zugba bújt el az a szerencsétlen jegy… hiszen meg kell lennie!
Az ellenőr szánakozva nézett. Végül feladtam a küzdelmet.
– Nem találom. Sajnálom.
S vártam a szidást, a példabeszédet a bliccelőkről, a fenyegetést a bírságról. De a férfi nem szólt egy szót sem. Némán méregetett, mintha azon töprengene, mit kell tennie ilyen esetben. A körülöttünk állók kíváncsi tekintettel figyelték a végkifejletet. Különös módon már egyáltalán nem érdekelt az egész. Mintha nem is rólam lett volna szó. Mintha kívülállóként figyelném az eseményeket.

– Le kell szállnia a következő megállónál – mondta szelíden a férfi, és megfogta a karomat. Nem ellenkeztem, követtem az ajtó irányába. S ahogy megállt a busz, félig öntudatlanul én is leszálltam, és igyekeztem minél előbb távol kerülni a peronon ácsorgó tömegtől. Csak akkor mertem hátranézni, amikor felzúgott a motor, és a busz elhagyta a megállót.

Egy pillanat alatt végigfutott az agyamon, mi történt az imént, és megállapítottam, hogy iszonyatos szerencsém volt. Lassacskán kezdtem magamhoz térni. Kellemes este volt, a nap már eltűnt, csak az ég alját vonta be rózsaszín pírral. Eszembe jutott a fiú, aki miatt nemrég értelmetlenné vált az életem, de most már csak mosolyogtam magamon. Valami megmagyarázhatatlan derű kerített hatalmába, és már nem is bántam, hogy gyalog kell megtennem az utat hazáig.

Ki tudja… Úgy látszik, egyszerűen rossz buszra szálltam.

(Megjelent a Tévelygő idők c. szépirodalmi antológiában, Accordia Kiadó, 2003.)

Ez és még számos hasonló történet olvasható a hamarosan megjelenő Vénusz arcai című novelláskötetben!

 

Ezen oldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. Több infó

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárom

Honlap alap: WordPress ---- Sablon: Giftidea WordPress Theme ---- Készítés, működési támogatás: Egeszseghonlapok.hu